Liberatórium

Úgy érzem, hogy megint összegyűlt egy csomó téma, amit ideje tisztába tenni. Ennek apropója egy közelmúltbeli poszt, illetve számos nyilatkozat kedvenc kormányunk részéről.
Az esetleges olvasó most sok témát fog látni, amik eleinte nem függnek össze, de a végére összefutnak.

Diktatúra és demokrácia

Az ideális diktatúrában a diktátor birtokol minden hatalmat. A társadalom két részből áll, a diktátorból, és a népből. Értelemszerűen, ez a modell néhány tucat embernél nagyobb társadalmakban megvalósíthatatlan, hisz a diktátornak saját magának kell mindenkit elnyomnia, viszont ő is csak egy ember, aki számára egy nap 24 óra.

Minden valódi diktatúrában a diktátor kénytelen egy szélesebb rétegre hagyatkozni az uralkodásban. Az uralkodó osztály és a köznép között azonban nem található semmi.

Ezzel szemben egy demokráciában is létezik valamilyen uralkodó osztály, azonban a köznép és közte van egy francia krémesre emlékeztető massza. Ez az ún. civil társadalom. Ezek emberek kisebb-nagyobb csoportjai: egyesületek, egyházak, szakszervezetek, jogvédő szervezetek stb.
Mivel egy csoport mindig sokkal kevésbé kiszolgáltatott, mint az egyén, ezen csoportok léte jelent valamiféle védelmet az uralkodóosztály esetleges túlkapásaival szemben. (A hatalom egyéb korlátai mellett, természetesen.)
A diktatúrákból viszont ez a réteg hiányzik, vagy erősen csökevényes.

A kettő között van az ún. hibrid-rezsim. A hibrid-rezsimek nem igazi diktatúrák, de nem is igazi demokráciák. Jellemző rájuk, hogy létezik a középső réteg, de nagyon szorosan kontrollált. A rövid póráz miatt, nem viselkednek valódi ellensúlyként a hatalommal szemben, hanem inkább annak meghosszabbított kezei. Ezáltal a közemberek atomizáltabbá válnak és kiszolgáltatottabbakká.
Ennek általunk is ismert példái a Sztálin utáni időkben kialakult szocialista rezsimek, a népi demokráciák.

Nyílt társadalom

Dömötör Csaba államtitkár azt találta mondani, hogy
"Most is nehézfegyverzettel áll szemben az ország, nem szovjet tankok csövével, hanem a nyílt társadalom ideológiájával. Ez az ideológia pedig nyeglén megtagad mindent, amiért mi itt az elmúlt évszázadokban harcoltunk: Istent, hazát, családot. Mindenről szól, csak nem a szabadságról."

Ebből nagyjából egy szó sem igaz.
A nyílt és zárt társadalom fogalmát Karl Popper vezette be. Egy zárt társadalomban nincs semmiféle belső verseny. Minden szigorúan le van szabályozva és megváltoztathatatlan. Egy ilyen társadalomban ezen tabuk betartását és megkérdőjelezhetetlenségét mindig valamiféle elit biztosítja. Ezek lehetnek papok, politikusok, vagy csak egy maréknyi hangadó, ez szinte mindegy is.
Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy egy zárt társadalomban az elit tartja markában a népet. Ha léteznek is szavazások, azokat nagyon komolyan előkészítik, hogy nehogy az elit érdekeit nem szolgáló döntés születhessen. Erre számos eszköz áll rendelkezésükre a választók által elérhető információ korlátozásától, mind az oktatáshoz való hozzáférésen át, a pártélet szabályainak módosításáig. Ezer módszer létezik. Manapság kifinomultabbak, mint a XX. század elején. Ma már ritkán alkalmaznak olyan otromba eszközöket, mint a cenzúra. Inkább elárasztják állami támogatottságú álhírekkel a világot. Ma már nem börtönzik be a másként gondolkodókat (kivéve mondjuk Törökországban, néha Oroszországban és mostanában Venezuelában), hanem inkább adminisztratív eszközökkel akadályozzák, hogy komolyabb szervezetet hozzon létre. Ma már ritkán tiltanak be szervezeteket, hanem inkább létrehoznak egy hasonló kamuszervezetet, ami versenyez vele. Mindez egyetlen célt szolgál: az elit hatalmának megőrzését.

A nyílt társadalom ezzel szemben folyamatosan megújítja magát, azáltal, hogy nincsenek elnyomva azok, akik nem a pillanatnyi konszenzust mondják fel és lehetőségük van arra, hogy idővel meggyőzzék a többi embert is.
Ennek egyenes következménye, hogy az elit mindig egy pillanatnyi állapot. Oda be lehet kerülni és ki is lehet kerülni belőle. Ennek mellékhatása, hogy az elit elszámoltatható. A nép tud a döntéseiről, és azok hátteréről, ezért véleményt tud alkotni róla. Szabadon szerveződhet, tüntethet, kampányolhat és az adott esetben akár le is válthatja az elitet.

Populizmus

Sokan azt hiszik (tévesen), hogy a populizmus a demokráciának egyfajta kiteljesedése és nem értik, hogy a nyugati politikusok miért tartják szitokszónak.
A populizmus doktrínája, hogy a társadalomban jól elkülöníthető az elit és a nép. Az elit korrupt és méltatlan, ezért meg kell fosztani a hatalmától, hogy az uralom végre a nép kezébe kerülhessen.

Fent a kis kék emberke az elit, lent a nép, benne a kis zöld emberkével, a populistával, aki a népet képviseli.

Az első probléma azzal, amikor valaki azt mondja, hogy ő a népet képviseli, hogy a nép valójában nem egyforma fekete emberkékből áll, hanem rengeteg, sok szempontból egymással ellenérdekelt csoportból. Nagyon nehéz egyszerre képviselni a bicikliseket és az autósokat, a vállalkozókat és a nyugdíjasokat, a különböző vallásúakat stb. Tehát, ha valaki azt állítja, hogy ő az egész népet képviseli, nem egy meghatározott csoportját, akkor szinte biztos, hogy vagy hazudik, vagy hülye. Ez már önmagában is felveti, hogy a populizmusnak szükségszerűen része a hazugság.

A második probléma viszont akkor keletkezik, amikor a populista megszerzi a hatalmat. Mert, hogy ellenzékben ezt még egész hitelesen lehet csinálni, meglovagolva egy esetleges általános elégedetlenséget. Ekkor mindenki az elit körüli anomáliákra figyel és nem az egymás közti nézeteltérésekre.

Ha viszont a populista hatalomra kerül:

Hirtelen tarthatatlanná válik a korábbi elitellenesség, hiszen most már ő maga az elit. Ezért, amikor a populista hatalomra kerül két út van előtte. Vagy megszűnik populistának lenni és hagyományos politikussá válik. Vagy kénytelen kreatívvá válni.
Mivel most nincs kire mutogatni, ezért ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a "vállvetve harcolok a néppel a népért" szerepet, szüksége van egy ellenségre, aki hatalmasabb nála. Egy ország vezetőjeként nem könnyű ilyet találni.

Szüksége van egy új kékre, új mumusra.
Bármilyen populista rezsimet megnézel, mindegyik megtalálta a maga kékjét. Ki a klerikális reakcióban, ki a nemzetközi zsidó összeesküvésben, ki pedig a Soros-hálózatban, ki a nemzetközi nagy tőkében, ki pedig a Háttérhatalomban, szabadkőművesekben, Fetullah Gülen hálózatában stb. A választék lényegében végtelen.
Ami fontos és hasznos, hogy lehetőség szerint a mumus legyen minél megfoghatatlanabb és képlékenyebb. Minél univerzálisabb a mumus, annál több mindent lehet vele megindokolni.
Tulajdonképp nem is kell ténylegesen léteznie a kékeknek, sőt jobbak is, ha nem léteznek, mert úgy kevésbé kockázatos a dolog. Létező ellenséget, pláne, ha tényleg olyan hatalmas, mint ahogy állítják, veszélyes dolog ingerelni, hacsak nem vagyunk meggyőződve arról, hogy valójában alig mutat érdeklődést aziránt, hogy miket mondunk róla. Semmi jó nem sül ki abból, hogy felbosszantunk egy valódi hatalmat.

Tehát a populizmus elválaszthatatlan eleme a hazudozás.
És, amitől a populizmus még károsabb lesz, hogy ha már van ellenség, akkor azt használja is. Ez egy remek kifogás arra, hogy ne kelljen beismerni a hibákat. Elvégre, miért venném magamra a felelősséget, ha rá is kenhetem valaki másra, nem? Törökország, Venezuela, vagy ha vissza emlékszünk a 2012-es majdnem államcsődre, akkor mind-mind külföldi politikai játszmákat tettek meg felelőssé. Soha sem mondta egyik se, hogy "ezt elkúrtuk", hanem mindig az Ellenség tehetett róla.
Kevés dolog károsabb annál, mint amikor nem vagyunk hajlandóak tanulni a hibáinkból.

Ebből viszont következik, hogy a populista rezsimek hajlamosak nem csak kitalált válságokat átélni, hanem gyakran valódiakat is, minthogy a hibákat nem javítják ki, hanem szőnyeg alá söprik, ahol addig halmozódnak míg valódi válsághoz nem vezetnek.

Illiberális demokrácia

Illiberális demokráciának nevezik azt a társadalmi berendezkedést, ahol választások ugyan vannak, de szabadságjogok nincsenek. Szabadságjogok hiányában azonban a választások igazából csak üres színjátékká válnak. A választók számos különböző módon vannak korlátozva. Ilyen gyakori technika a pártválaszték mesterséges szűkítése, a sajtó korlátozása, ellenzéki jelöltek megfélemlítése, a szavazók adminisztratív korlátozása stb.
Amikor valaki azt mondja, hogy illiberális demokrácia, akkor Nyugaton mindenkinek Szaddam Husszein Irakja, vagy épp az 1938-as német választások jutnak eszükbe, esetleg napjaink Oroszországa. Ezeket a nyugati gondolkodás nem tartja demokráciának. Ezért ez a kifejezés vörös posztó a komolyabb demokratikus hagyományokkal rendelkező országok szemében.

Orbán, amikor kimondta azt, hogy ő illiberális demokráciát szeretne építeni, valószínűleg nem is sejtette, hogy mit mond. Értetlenül állt azelőtt, hogy ez miért vált is ilyen indulatokat Nyugat-Európában, de ezt betudta annak, hogy a liberális elit félti a hatalmát (ld. kékek).
Valójában inkább arról van szó, hogy Orbánnak nem mondták a párt ideológusai, hogy az illiberális demokrácia nem azt jelenti, hogy nem liberálisok irányítják az országot.

Az illiberális demokráciákról azt érdemes tudni, hogy a felületes szemlélő számára úgy tűnhetnek, mint a normális, liberális demokráciák. Abban az értelemben legalábbis, hogy az illiberális demokráciában a demokrácia összes kelléke megtalálható, csak épp az eredeti funkcióját nem tölti be.
Van alkotmány, de az nem az államhatalmat korlátozza, hanem inkább megkérdőjelezhetetlen tekintélyt ad neki.
Vannak bíróságok, de nem védik meg az embert, legalábbis, ha másik fél az állam.
Vannak választások, csak épp nem feltétlenül tisztességesek.
Vannak népszavazások, csak épp nem feltétlenül tisztességesek. Nem is biztos, hogy a nép tud ilyet kezdeményezni.
Vannak ellenzéki pártok is, csak épp nem tudnak működni ezer okból kifolyólag.
Van ellenzéki sajtó is, csak épp nem tud komolyan működni pl. el vannak zárva az adatoktól, fenyegetve vannak.
Minden a törvények szerint működik, látszólag a törvényeknek alárendelve működik, de a törvényeket a hatalom pillanatnyi érdekének megfelelően egy tollvonással megváltoztatják.
stb.
Ha valaki fog egy listát ahhoz, hogy mi kell, hogy legyen egy demokráciában, akkor minden elemet meg fog találni. Ha azonban jobban is megnézni a lista elemeit, akkor kiderült, hogy minden listaelem csupán díszlet, tartalom nélkül.

A populizmus mindenképp illiberális

Ez viszont elvezet ahhoz, hogy a populista miért nem szereti a nyílt társadalmat.
A nyílt társadalomban egy semleges szabályok szerint zajló verseny van a hatalomért.
A populista, mivel a retorikája szerint az egész nép támogatását élvezi, az intézkedéseit is mindig a nép akaratával indokolja. Akkor is, ha történetesen egyáltalán nem kérdezte meg róla a népet, sőt kimondottan népszerűtlen az adott intézkedés.
Számára idegen a gondolat, hogy a nép kegyeiért küzdjön, hiszen ő már megnyerte azokat. Mivel, ő a nép egészének támogatását élvezi, teljesen nyilvánvaló számára, hogy a nép nem akarhat olyat, hogy őt leváltsa.
Miért akarna, hát, nyílt versenyt a hatalomért?

A populizmus mindenképp hibrid rezsimet hoz létre

Ha viszont valaki arra épít, hogy ő az egész nép felkent képviselője, akkor az, nyilván, nem fog alkudozni senkivel. Hisz kivel? Ugyan kinek is tartozna elszámolással az, aki az egész népet képviseli? Bárki, aki mást mond, nem a népet képviseli, hanem az Ellenséget.

Ennek megfelelően a populista fokozatosan autokratává válik.
Nyílt autokráciát fenntartani viszont költséges dolog és felesleges is. Nem csak drága, de túl látványos is, ezért könnyebben összetereli az ellenzéket egy zászló alá. És eléggé támadható is, mert világos, hogy hol fáj neki.

Sokkal célravezetőbb a demokrácia intézményeit korrumpálni. Az eredmény ugyanaz, de sokkal olcsóbb és bárki szólni merészel, lehet a létezésükre mutogatni. Ha valaki szóvá teszi a sajtó kérdését, akkor lehet mutogatni a kevéske megmaradt ellenzéki sajtóra, ügyelve arra, hogy nagy jelentősége azért ne legyen. Lehet mutogatni az alkotmányra. Igaz azt a szerepet nem tölti be, hogy gátat szab a hatalom önkényének, hanem ellenkezőleg, megkérdőjelezhetetlenné teszi az intézkedéseket, de akkor is, van alkotmány, most miről beszéltek?
Értelemszerűen, ez nem annyira tetszik olyan szervezeteknek, amik elkötelezettek a demokratikus működés mellett. Emiatt mindegyikük rendszeresen szembe is kerül emberjogi, polgárjogi szervezetekkel, alapítványokkal. Legtovább Oroszországban, Türkmenisztánban és Kazahsztánban mentek, ahonnan konkrétan kitiltották a Nyílt Társadalom Alapítványt. Magyarországon nem tiltották be, csak arra hivatkozva szívatják, hogy támogatják a bevándorlást (az egyébként egy marhaság. Soros csak annyit írt, hogy az EU-nak fel kell készítenie magát a helyzet kezelésére, nem azt, hogy importálnia kell, de ez most mindegy.). Nyilván, Türkmenisztánban a bevándorlás nem annyira jó hívószó, mert oda aztán még annyira se akar senki bevándorolni, mint ide. Ott más indokot találtak ki. Nem kell Nobel-díj annak felismerésére, hogy a valódi konfliktus forrása, nem maga az állítólagos bevándorlás, hanem inkább a nyílt társadalom eszméje.
Az orosz indoklás szerint veszélyeztetik az alkotmányos rendet. A türkmén szerint beavatkoznak a belpolitikába.
Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a populisták rendszeresen használják az olyan kifejezéseket, mint hogy "senki által nem választott", "sértik a szuverenitást" stb. Ez a naiv szemlélőben azt a benyomást keltheti, hogy őket nagyon érdekli a demokrácia, vagy az ország szuverenitása. Valójában csak a saját szuverenitásukat féltik. Érdemes megfigyelni, hogy pl. a hatalom mellett kampányoló újságokat, ál- és esetleg valódi civil szervezeteket, egyházakat soha nem ér ilyen vád. Kizárólag azokat, akik a hatalmat bírálják. Azaz, ahogy korábban mondtam, a civil szférát a hatalom meghosszabbított kezévé silányítja.

Mivel már így is elég hosszú lett a fő konklúzió, hogy senkit ne tévesszen meg az, hogy a populista nagyon sokat hivatkozik a népre. Ez egyáltalán nem jelenti az, hogy őszinte a néppel, sem pedig azt, hogy kíváncsi a nép véleményére. A populista nem szolgálja a népet, hanem eszközként használja.

Szent Szövetség

Figyelem! Aktuálpolitikai vonatkozások:
1815-ben a napóleoni háborúk után, az osztrák császár, a porosz király és az orosz cár, úgy döntött, hogy jobb lenne nem megvárni, hogy a nép egy szép nap megdöntse őket. Viszont ezt nem reformok formájában képzelték el, elvégre eszük ágában nem volt kiengedni a hatalmat a kezükből, hanem összefogtak, hogy bármelyik uralmát veszélyeztetné a saját népe, akkor közbelépnek, illetve közös erővel lépnek fel a demokratikus törekvések ellen. (Akkoriban ezt még ki lehetett mondani nyíltan.)
Ma már királyok nincsenek, de a hatalmat igencsak nagyra tartó politikusok akadnak és a közös érdek összeterelte őket. Nem árulok zsákbamacskát, itt most gondolok: Orbán Viktorra, Benyamin Netanyahura, Jaroszlav Kaczynskire, Vlagyimir Putyinra, Recep Tayyip Erdoğanra és társaira.
Érdemes megfigyelni, hogy mennyire hasonló retorikát használnak és mennyire hasonló módszereket. Valamint azt, hogy mennyire képesek is kiállni egymásért. Persze, mindez nem véletlen, hiszen hasonló helyzetben is vannak. Mindannyian populisták egy olyan világban, hogy túl sokan tudják, hogy a populizmus a demokrácia haldoklása.

El tudom képzelni, hogy egyes emberek nem hisznek nekem. Nekik ajánlom az alábbi pontokat:

• Gondolkodj el azon, hogy miért kell másfél évig perelni közérdekű adatok nyilvánosságra hozásáért. Nos, azért, mert egy zárt társadalomban a népnek semmi köze ahhoz, hogy mi folyik az országban. Ez az elit ügye.
• Miért nem akar csatlakozni az európai ügyészséghez? Mert nem szereti az olyan szervezeteket, amiket nem ő irányít. Az alkotmánybírósággal nincs baja, mert bármikor meg tudja kerülni egy alkotmánymódosítással (eleinte ezt nem tudta megtenni és akkor harcolt az alkotmánybírósággal is), de egy független szervezettel nem tud mit kezdeni. Az, ha feltesz egy kérdést, akkor nem intézheti el annyival, hogy boldog karácsonyt.
• A kvótanépszavazásnál miért egy olyan kérdést tettek fel, aminél az igen válasz értelmetlen? Mert mind mondtam, a populista akarja a nép támogatását, de az nem jelenti, hogy kíváncsi a nép véleményére. Egy populista soha nem fog neked olyan választási lehetőséget felkínálni, ami számára esetleg kedvezőtlen lehet. Neki, te csak hivatkozási alapként kellesz.
• Emlékezz vissza a népszavazásra az olimpiáról. Nem volt ilyen, mivel közölték, hogy nincs rá szükség, mert ezt a nép már eldöntötte, amikor megválasztotta a kormányt.
  Aztán, amikor látták, hogy nem tudják megakadályozni az aláírások összegyűjtését és tudták, hogy el fogják veszíteni, ezért nagy duzzogva visszavonták a pályázatot. Ezzel okafogyottá tették a népszavazást.
  Az olimpia egy olyan látványos pénzpocsékolás, ami könnyen egységbe terelte volna a szétaprózott ellenzéket és a párton kívülieket. A populista nagyon nem szeretné, ha a nép össze tudna fogni ellene.
• Emlékezz vissza a népszavazásra a vasárnapi zárva tartásról. Mindenféle módszerrel megpróbálták megakadályozni, kezdve az ellenzéki képviselő be nem engedésétől, az azt kiszorító abszurd kérdés átengedéséig (legyen kötelező-e a nyitva tartás). Ez az intézkedés is általánosan népszerűtlen volt, ami miatt a népszavazást jó eséllyel elvesztették volna.
  Végül meghátráltak, de itt se kockáztatták meg azt, hogy a nép esetleg olyan döntést hozhasson, ami számukra kedvezőtlen.
• Emlékezz vissza a paksi bővítésről szóló népszavazásra. Nem volt, mondván ezt a nép nem látja át.
  Ami akár igaz is lehet, de máskor lelkesen "konzultálgat" semmivel sem könnyebb kérdésekről. Most akkor a nép kompetens vagy sem? Ahogy az érdeke kívánja.
• Tedd fel a kérdést, hogy miért emelte 25%-ról 50%-ra az eredményes népszavazási küszöböt? Ahogy korábban említettem a populista nagyra becsüli a nép szavát, de csak akkor, ha azt ő adta a nép szájába. Nem kockáztathatják meg, hogy a nép esetleg olyat mondjon, amit nem ő adott a szájába.
• Létezett egy olyan intézmény a magyar jogban, hogy actio popularis, ami lehetővé tette, hogy bárki kezdeményezhesse egy jogszabály alkotmányosságának felülvizsgálatát. Ezt 2011-ben megszüntették. Mit mondtam arról, hogy hogy áll a populista a néphez? Eszköz. Te se szeretnéd, hogy a mosógép döntse el, hogy milyen ruhát vegyél fel. Na, hát, ő se szeretné, ha a nép beleugatna. Sőt, lehetőleg a köztársasági elnök se, ezért választottak engedelmes embereket a pozícióra.
• Tedd fel a kérdést, hogy miért lépett ki a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű szervezetből? Idáig ebből a szervezetből Magyarországon kívül csak Törökország és Tanzánia lépett ki, senki más.
  Ez a szervezet a korrupció ellen, a nyílt kormányzásért dolgozik. A nyílt kormányzás azt jelenti, hogy az állam működése átlátható. A hatalmon lévő populista viszont nem szeretné megosztani a titkait, hogy jobban őrizhessen a pozícióját.
• Emlékezz vissza arra, amikor a Fidesz a választási részvételt előzetes regisztrációhoz akarta kötni a "demokrácia kiszélesítése" céljából.

Mivel a közelmúltban több vita is volt a tudomány természetéről és módszertanáról, úgy gondolom, hogy a King Crocoduck nevű youtuber alábbi videójának magyar fordítása időszerű (a többi videóját is erősen ajánlom).

Ez gyors lesz:
Most olvasok egy MTI hírt. Röviden:
Orbán Viktor Brüsszelben beszélt az uniós tagállamok állam- illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozására érkezve, ahol a következőkről beszélt: az európai demokrácia megbicsaklott, és azt helyre kell állítani; az európai demokrácia azért bicsaklott meg, mert nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek elvárnak tőlük és amit világosan akarnak, ami az, hogy ne engedjenek be több migránst, és erős legyen a határőrizet, illetve akik már bejöttek, vissza legyenek küldve. Orbán szerint a demokrácia helyreállítása a következő hónapok feladata, aminek a végére a jövő év elején esedékes európai parlamenti választásoknak kell pontot tenni. A javaslatok között arra vonatkozó is van, ami a menekülttáborok EU-n kívüli felállításáról szól, amit ha megszavaznak, helyreáll a demokrácia.

Az a rossz hírem, hogy nem a demokrácia bicsaklott meg, hanem a realitásérzék.
Természetesen, nem azért nem küldik vissza az érkezőket, mert nem demokratikusak a nyugati országok, hanem mert nem annyira egyszerű, mint ahogy kimondva hangzik. Szét kell válogatni, hogy kit kell/lehet visszaküldeni és meg kell állapítani, hogy hova. Már ezen a ponton vérzik a javaslat, mert a hivatalok hatalmas feldolgozási lemaradásban vannak. A fogadó országgal is le kell egyeztetni a visszafogadást, majd végül le kell szállítani az illetőt. A fogadó országok viszont többnyire nem túl együttműködőek, már ha egyáltalán van működő államszervezet.

Az EU-n kívüli menekülttáborok megint egy olyan probléma, amiben nagyon egyszerű megállapodni, de annál nehezebb megvalósítani. A Földön ugyanis -az Antarktisz egy szegmensét leszámítva- egyetlen négyzet-centiméternyi szárazföld sincs, amelyik ne lenne valamelyik ország területe. Ahhoz, hogy egy ilyet létre lehessen hozni, szükséges egy EU-n kívüli országot rávenni, hogy engedje ezt meg.
A menekülttábor, viszont műfajából adódóan, egy "kisebbik rossz" kategóriás dolog. Senki se jelentkezik azért, hogy az ő területén létesítsenek egyet, ha nem muszáj. Albánia már hivatalosan is válaszolt, hogy őt felejtsék el. Ha nincs olyan ország, ami bevállalná a tábor létesítését, akkor a megállapodást annyit se ér, mint a papír, amire nyomtatják.

Látható, hogy ez a két dolog nem azért nincs megvalósítva, mert az európai vezetők nem demokratikusak, hanem mert igen nehéz megvalósítani. Ebből következően, ha az európai vezetők meg is állapodnának, akkor se történne semmi előrelépés, mert a probléma kulcsa nem az EU-n belül van. Viszont fordítva is igaz, hogy ha valamelyik EU-n kívüli ország vállalná, akkor mindez megvalósítható lenne az európai vezetők konszenzusa nélkül is. Semmilyen akadálya nincs annak, hogy pl. Németország és mondjuk Algéria meg tud állapodni, akkor elkezdje a kitoloncolást. Bár az igaz, hogy a további feldolgozás, gondozás, továbbszállítás stb. Németország felelőssége maradna, aminek költségeit és nehézségeit egyedül állná.

Emiatt én azt mondom, hogy a demokrácia nem ott bicsaklik meg, amikor egy vezető nem hajt végre olyan dolgot, ami meghaladja a lehetőségeit, hanem akkor, amikor megígéri a választónak. Akkor ugyanis félrevezeti a választót.

Karl Marx születésének 200. évfordulója felkavarta az álló vizet. Sokan méltatták a meglátásait, sokan kritizálták, de nekem mindegyikből hiányzik valami.
Van, akinek a cikkéből az, hogy csak a Tőkére fókuszál, holott a marxizmus megértéséhez kell még a Kommunista kiáltvány és A Gotha program kritikája is. Van, aki csak arra fókuszál, hogy milyen szép is az osztályok nélküli társadalom és elfeledkezik annak gyakorlati vonatkozásairól.
Pedig, ha ezeket összeszedjük, akkor ki fog derülni, hogy a marxizmusba bele van kódolva annak erőszakossága.

Karl Marx születésének 200. évfordulójáról több helyen is megemlékeztek, és ahogy az lenni szokott, előkerültek a marxizmus apologétái is. Eme "nemes" feladatot Jean-Claude Juncker, az Európia Bizottság elnöke vállalta magára, ahol a marxista apologéták egyik kedvenc érvét hozta fel, nevezetesen hogy a marxizmusból nem következnek azok a rémtettek, amiket a különböző kommunista államok vittek végbe.

Ezen írás célja ezt a toposzt cáfolni, és megmutatni, hogy a marxizmusból szükségszerűen következik a majdnem teljes körű erőszak és teljesen lényegtelen, hogy az azt megvalósítók milyen szándékkal próbálják az elméletet implementálni.

Nem szeretek aktuálpolitikáról írni, mert jobban szeretem a magasabb röptű és tartósabb gondolatokat, de ez nem tart vissza attól, hogy ihletet merítsek belőle.

A választások közeledtével egyre többet hallani különböző érveket bizonyos pártok mellett vagy ellen. Ebben az írásban az általam leggyakrabban hallott érvről - a "legkisebb rossz" vagy a "kisebbik rossz" választása - fogom megmutatni, hogy miért hibás. Sok okból szavazhat az ember egy pártra - bár én személy szerint nem javaslom -, viszont ha azért szavazol, mert szerinted az a kisebbik rossz, akkor az nem csak, hogy hibás lépés, de sokszor igen kellemetlen következményei lehetnek az életedre nézve.

A jobbik által kezdeményezett felvonulás - aminek fő kiváltó oka az ÁSZ Jobbikra kirótt bírsága volt - nem mozgatott meg sok embert (becslések szerint legfeljebb két- vagy háromezren lehettek). Ebből azt gondolná az ember, hogy vagy nem érdekli a magyarokat a demokrácia, vagy azt, hogy az emberek egy jelentős része elégedett a rendszerrel.

Mindkét megközelítéssel az a probléma, hogy hibás a kiindulópontja és nem veszi figyelembe azt, hogy a jelenlegi rendszer kiknek kedvez és kiknek nem.

Az alábbiakban egy alternatív megközelítést javaslok, amiből nem csak az derül ki, hogy miért nincsenek sokan tüntetéseken, de az is, hogy a jelenlegi rendszer korántsem annyira rózsás.

Gyakorlatilag minden évben megjelenik legalább egy cikk az offshore-lovagokról, azaz azokról a nagyon gazdag emberekről, akik nem szülőföldjükön, hanem más országokban fizetik adójukat. Természetesen mind a cikkeket írók, mind az azokat kommentelők egyetértenek abban, hogy ez milyen csúnya dolog, és a sorozatos anyázást csak néha szakítja meg egy olyan javaslat, amivel elérnék, hogy hogyan lehetne ezt megakadályozni.

Természetesen az összes szidalmazás és az offshore betiltását/szabályozását követelő javaslat mind ugyanabból a ki nem mondott - és hibás - feltételezésből indul ki, hogy az adófizetés szükséges és aki ezt nem teszi meg az bűnöző. Természetesen a kérdést meg lehetne közelíteni etikai oldalról is, de inkább arra gondoltam, hogy megmutatom azokat a gazdasági folyamatokat, amik az offshore-ozáshoz vezetnek.

Lényegében arról van szó, hogy mi történik akkor, ha döntéseket azok szándékai szerint hozunk és nem vesszük figyelembe azok következményeit.

Személy szerint én szkeptikus vagyok az ügyben, hogy jelentős változtatásokat lehetne Magyarországon elérni a választási rendszeren keresztül. Ettől függetlenül elvileg lehetne értelme egy libertárius programnak - ha másért nem, akkor promóciós célzattal. Az alábbi program pont ezért nem "pragmatikus" abban az értelemben, hogy minél több szavazatot lehessen vele szerezni, hanem hogy milyen változtatások szükségesek ahhoz az államapparátusban, hogy az ország sokkal sikeresebb legyen. Nézzük hát a radikális libertárius programot (az alábbiakban szereplő számok nem feltétlen egzaktak, inkább azt jelzik, hogy milyen irányba kéne elmozdulni).

Példabeszéd az erőszak és a demokrácia kapcsolatáról. Az alábbi videó fordítása következik (link):

Nemrég Donald Trump bejelentette, hogy az USA kilép a párizsi klímaegyezményből, aminek során rengeteg - főleg elítélő - vélemény született a lépéssel kapcsolatban. Ez a lépés apropót ad arra, hogy megvizsgáljuk a "klímakérdés" és a szabad piac kapcsolatát, és megvizsgáljuk a klímaegyezmény jogosságát és az amerikai elnök döntésének helyességét.

Hamarosan Budapesten fog előadni David Friedman (Milton Friedman fia), a libertárius/anarchokapitalista modell egyik kiemelkedő személyisége (rövid összefoglaló az életrajzáról a Wikipedia-n található).

Fő műve a The Machinery of Freedom (letölthető itt pdf-ben), ahol a szabad társadalommal kapcsolatos számtalan kérdést válaszolja meg (többek között a védelem, a bíróságok kérdését is). Alább egy összefoglaló videó található a könyvről:

Az általa tartott előadás témája döntően erre az anyagra épül, úgyhogy érdemes vele megismerkedni.

Időpont: 2017. június 7,18.00 óra.

Helyszín: Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

Az esemény facebook event-je: https://www.facebook.com/events/1848937245421774/?notif_t=event_calendar_create¬if_id=1495195136347871

A belépés díjtalan, várunk mindenkit szeretettel.

"A rossz közgazdász egy döntésnek csak a közvetlen következményeket látja; a jó közgazdász a távolabbi és indirekt következményeket is. A rossz közgazdász csak azt nézi, hogy egy adott intézkedésnek milyen hatása van egy adott csoportra; a jó közgazdászt azt is érdekli, hogy ennek milyen következménye lesz más csoportokra is." - Henry Hazlitt

Többféle írás született a felsőoktatási törvény átalakításával kapcsolatban, amik elsősorban az ügy társadalmi és politikai mozgatórugóira hegyezték ki a hangsúlyt. Én egy picit más szempontból nézném meg a kérdést, nevezetesen a jogbiztonság szempontjából.

Én is megszólalnék a CEU ügyben, de mégsem fókuszálnék rá, mert van a magyar belpolitikában egy csomó látszólag független dolog, ami mögött egy közös ok van.

Az elmúlt évben kevés olyan dolog történt a világban, amire azt mondaná egy libertárius: "Igen, ez a jó irány." Sokan épp ezért pesszimisták a jövőt illetően, ami az elmúlt év gazdasági és politikai eseményeit tekintve nem annyira meglepő. Ez az írás egy picit optimistábban áll a jövőhöz, ugyanis sokan elfelejtik, hogy történtek pozitív dolgok is, csak ezek nem azokon a csatornákon keresztül és nem azon a módon lettek a nyilvánosság részei, ahogy azt az átlagember elképzeli. És ha ezeket az eseményeket figyelembe vesszük, akkor sokkal pozitívabb a kép, mint amennyire első ránézésre tűnik.

Nemrég több helyen megjelent egy kutatás, ami szerint egyre több álhír terjed az interneten - elsősorban a különböző közösségi média platformokon - és az emberek sokszor ilyen információk alapján hoznak meg döntéseket (erről az index is beszámolt). Az apropót az amerikai elnökválasztás jelentette, ugyanis az a sejtés, hogy az álhírek jelentősen befolyásolták a választást. A probléma ott van, hogy ezt a problémát egyesek - pl Mark Zuckerberg - úgy akarják orvosolni, hogy egy ellenőrző szervezet szűrné ki az álhíreket. Ebben az írásban nem arról lesz szó, hogy ezt milyen politikai vagy gazdasági érdekek miatt teszik - erről pl. itt lehet olvasni -, hanem arról, hogy Te, kedves olvasó milyen eszközökkel rendelkezel ahhoz, hogy ezt a problémát a saját életedben könnyen tudd kezelni.

Dan Sanchez - a FEE.org szerkesztője - írásának a fordítása. Ebből megtudhatjuk, hogy miért tartjuk értelmetlennek az interneten történő politikai vitákat, mi az az erényjelzés és hogy ennek mi köze az oktatáshoz és a gyerekneveléshez.

Olvasom a Versenyképességi Tanács javaslatait arról, hogy hogy lehetne Magyarországot versenyképessé tenni. Elég ijesztő, hogy ennyi embernek ennyire keveset sikerült megértenie Magyarország problémáiból.
De ez túl nagy téma, maradnék csak a bürokráciacsökkentésnél. Azt a kormány is felismerte, hogy a magyar versenyképesség egyik legnagyobb kerékkötője a bürokrácia. Hogy mi tartott ennyi ideig, azt ne feszegessük, hisz ez már 1968 óta beszédtéma és bármelyik reálgazdasági szereplő megmondta volna ingyen is, csak beszélni kellett volna velük. Spongyát rá, tehát el is döntötték, hogy csökkenteni kell, hurrá.

A Népszabadság megszüntetése a magyar közéletben ismét előhozta a szólásszabadsággal kapcsolatos vitákat. Ám hasonlóan a korábbi esetekhez - legyenek azok egy adott újság, tévé vagy rádió megszüntetése, újságírók vagy médiaszemélyiségek perei vagy kirúgásai - a mostani esettel kapcsolatos vita is hamar holtpontra jutott. Ez nem meglepő, hiszen a szólásszabadság a vitában szereplő felek számára vagy egy homályosan definiált absztrakt fogalom, vagy pedig egy rosszul definiált valami. Ennek persze egyenes következménye, hogy a szólásszabadság kérdése egyéni ízlésektől és preferenciáktól fog függeni, így a vita parttalan lesz. Viszont ha alapelvekből indulunk ki, akkor nem csak arra a kérdésre tudunk válaszolni, hogy mi fér bele a szólásszabadságba, hanem azt is, hogy pontosan miért fontos és mit is kell alatta érteni.

Ezt az írást elsősorban szekuláris/ateista stb. embereknek ajánlom, de szerintem vallásosak is érdekesnek fogják találni. Míg sokan tartják a mai modern időket szekulárisabbnak, mint a történelem korábbi időszakait, a valóság az, hogy egyszerűen egy más jellegű vallás alakult ki, nevezetesen a kollektivizmus. Az alábbiakban azt fogom megmutatni, hogy a kollektivista gondolkodásmód és a vallások közötti hasonlóság több, mint analógia, ugyanis a közös pontok ezen gondolkodásmódok meghatározó részét képezik.

Az alábbi írás Frédéric Bastiat "What is money?" művének egy részletének fordítása.

Gyakran éri vád a morálfilozófiával foglalkozókat, hogy míg gondolataik lehetnek érdekesek, azokat csak ritkán vagy egyáltalán nem lehet átültetni a gyakorlatba. Ennek egyik folyománya, hogy az emberek többsége - még azok is, akik magukat erkölcsösnek tartják - döntéseiket pragmatikus alapon hozzák meg. Ezen írás célja kettős: nem csak azt akarom megmutatni, hogy a morálfilozófia beleilleszthető abba a tudásanyagba, amit a biológia és a közgazdaságtan nyújt, hanem azt is, hogy miért fontos nem csak ennek tanulmányozása, hanem a gyakorlatba történő átültetése.

Lord Valdez már írt korábban a "villanykörte-összeesküvésről", de gondoltam megérdemel egy fordítást az alábbi írás, ami a témát főleg közgazdasági oldalról közelíti meg. Az eredeti George Reisman "Capitalism: A Treatise on Economics" című könyvének 'Appendix to Chapter 6: The Myth of “Planned Obsolescence”' fejezetében található meg.

Az alábbi írást egy videó inspirálta. A The Amaizing Atheist youtuber ebben a videóban egy objektív moralitás mellett érvelő videót kritizált. Az kétségtelen, hogy a kritika tárgyát képező képregény nem mutatta be az objektív etika melletti legjobb érveket, viszont a kritika nem feltétlenül jogos. Az alábbiakban megpróbálom megfogalmazni, hogy mit értek objektív etika alatt, aminek alapját főleg az az ellenpélda adja, ami a fenti videóban is elhangzott (ennek lényege a "2+2=4 az objektív, viszont erkölcsi döntések szubjektívak" mondatban összefoglalható).