Az elmúlt évben kevés olyan dolog történt a világban, amire azt mondaná egy libertárius: "Igen, ez a jó irány." Sokan épp ezért pesszimisták a jövőt illetően, ami az elmúlt év gazdasági és politikai eseményeit tekintve nem annyira meglepő. Ez az írás egy picit optimistábban áll a jövőhöz, ugyanis sokan elfelejtik, hogy történtek pozitív dolgok is, csak ezek nem azokon a csatornákon keresztül és nem azon a módon lettek a nyilvánosság részei, ahogy azt az átlagember elképzeli. És ha ezeket az eseményeket figyelembe vesszük, akkor sokkal pozitívabb a kép, mint amennyire első ránézésre tűnik.

A választások másik oldala

Míg a híradások a különböző választásokat - az országos választásoktól kezdve a népszavazásokon át - abban a koordináta-rendszerben vizsgálja, hogy a különböző választási lehetőségek közül ki melyikre szavazott, addig sokszor még csak meg sem említik, hogy a szavazáson hányan nem vettek részt. Ez első ránézésre lényegtelennek tűnik, de ha belegondolsz, hogy mi történne, ha mondjuk csak 10%-os lenne a részvétel, akkor már másképp néz ki a történet. Az "egyik sem" lenne a legnépszerűbb párt, ha lehetne ilyenre egyáltalán szavazni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ennyien libertáriusok lennének, csak azt, hogy a pártok által sugallt kép, amely szerint az országban élőket különböző táborokba be akarja sorolni nagyon fals. Bármikor, amikor egy politikus arra hivatkozik, hogy egy álláspontot az emberek hány százaléka képvisel érdemes mindig arra gondolni, hogy hány embert nem is érdekel az, nem tudja, miről van szó vagy nem a politikus által felkínált hamis dilemma szerint nézi azt.

A nyilvánosság másik oldala

Ha az ember olvas különböző újságokat vagy nézi a híradót, szinte mindig olyasmi történik, hogy mi történt bizonyos országban, bizonyos csoportok mit csináltak stb. Ez első ránézésre jól hangzik, de ha most konkrétan megnézed, hogy az adott tudósításban konkrétan hány ember szerepelt, akkor már látszik, hogy ezt a képet csak az agyunk teszi hozzá. Mert a valóságban látunk néhány embert, akik csinálnak valamit, és a műsorban elhangzottak vagy a cikkben leírtak alapján általánosítunk ezzel bizonyos csoportokra függően attól, hogy mi a narratíva. A valóság az, hogy fogalmad sincs arról, hogy ténylegesen mi történik a világban, csak néhány részletből próbálsz általánosítani.

És hogy ez miért fontos az írásom szempontjából? A libertárius filozófiáról, gazdaságról sokan nem is hallottak még, hiszen azok az információforrások, amiből tájékozódik nem számolnak be semmi ezzel kapcsolatos dologgal. Viszont ebből egyáltalán nem következik az, hogy ha nem is akadémiai szinten, de ezen gondolatok ne legyenek meg a társadalomban valamilyen formában. Azaz ha libertárius vagy és amiatt szomorkodsz, hogy a média jelentős részében erről nem hallasz az nem azt jelenti, hogy jelentős kisebbségben vagy.

Gondolj bele: néhány évvel ezelőtt hány olyan emberrel találkoztál, akik libertáriusoknak mondhatóak? És most hányat ismersz? Kétségtelenül kevesen vannak, akik libertáriusnak vallják magukat, de a változás azért érzékelhető.

Technikailag libertárius

Bár elsőre a libertarianizmus gondolatai idegennek tűnnek, ha megnézzük az emberek cselekedeteit, akkor függetlenül attól, hogy minek vallja magát, az életét a döntő többség ezen elvek mentén szervezi: nem öl, nem lop, nem csal. Persze mindig vannak, akik nem ezek szerint cselekednek, de a médiában közvetítettekkel ellentétben ezek száma elenyésző (lásd előző bekezdés). És míg sokan támogatnak különböző kormányzati intézkedéseket, az életükben nagyon hamar rádöbbennek, hogy ez őket milyen hátrányosan érinti. Éppen ezért míg a libertárius értékrend sokak szerint egy marginális álláspont, a gyakorlat pont az ellenkezőjét mutatja. Kevés ember van, aki egy teljesen önkényes állami szabályozás (valamilyen új adó bevezetése, extra szabályozás stb.) megszegése után rögtön a hatósághoz fordulna. Sőt azokra, akik így cselekszenek sokszor megvetéssel néznek.

És innentől kezdve nem érdekel, hogy minek vallód magad, az érdekel, hogy ha nem fizetek adót, nem kérek valamiről engedélyt vagy egyéb "szabályszegést" követek el, akkor ne rohanj a hatósághoz. Ezeket az embereket hívom technikailag libertáriusnak. Lehet, hogy sosem fogom őt meggyőzni arról, hogy egy adott szabályozás vagy adó miért rossz, amíg aktívan nem asszisztál hozzá nem akkora probléma.

A polgárság forradalma

Nem vagyok híve híve annak a történelemszemléletnek, amiben van valamilyen fajta elrendeltetettség vagy szükségszerűség. Az alábbiakban éppen ezért NEM egy olyan forgatókönyvet vázolok fel, ami be fog következni, hanem hogy a jelenlegi állapotokat nézve mit tartok valószínűleg.

A technikai fejlődés - főleg a kommunikáció terén - lehetővé teszi azt, hogy az emberek adott problémáikra nem csak a közvetlen környezetükből, hanem olyan emberektől is megoldást reméljenek, akikkel valószínűleg sose találkoztak vagy sosem fognak találkozni. A nagy számok törvénye miatt éppen ezért az illető az adott problémájára sokkal nagyobb eséllyel fog találni egy olyan megoldást, amit mások sikeresen alkalmaztak. És ide tartoznak azok a problémák is, aminek megoldását jelenleg a legtöbb ember az államtól várja: oktatás, egészségügy, rendvédelem, infrastruktúra stb. És egyre többen lesznek nem csak azok, akik már sikeres nem állami megoldásokat tudnak javasolni (pl. Khan akadémia), hanem aktívan hozzájárulnak olyan termékek vagy szolgáltatások létrejöttében, amik később sikeresek lehetnek (Bitcoin, 3D nyomtatás, Taxify, Airbnb). Ezek ráadásul pont azokat az állami szabályozásokat kerülik meg, amik miatt ezen termékek vagy szolgáltatások minősége rossz vagy egyszerűen drágák (vagy mindkettő). Az idő elteltével az ember pedig nem csak arra jön rá, hogy ezek mennyivel jobbak az állam által leszabályozott vagy egyenesen központosított verzióknál, de megkérdőjelezik azt is, hogy akkor pontosan miért is fizetik az adókat?

Ennek hatására a korábban csak "technikailag libertárius" tábor meg fog nőni, és egy idő után elér egy olyan szintet (a fekete- és szürkegazdaság egyre jelentősebb mérete miatt), ami egyre nehezebbé teszi a különböző hatóságok működését. Hogy erre az államapparátus, illetve az állampolgárok azon része, akik szerint ez valamilyen formában rossz dolog mit fognak reagálni, nem tudom. Viszont az mindenképpen megnehezíti a dolgukat, hogy 1) ez a társadalmi csoport nem feltétlenül a lélekszáma, hanem a gazdasági ereje miatt lesz jelentős tényező (képzeld el mi lenne egy kisebb város gazdaságával, ha az ott működő vállalkozások tulajdonosainak csak 10%-át lecsuknák, mert nem hajlandóak adót fizetni) 2) ez nem egy homogén tömb és igen erősen decentralizált, ami lehetetlenné teszi azokat a hagyományos eljárásokat, amik szervezett csoportok ellen hatékonyak (lásd az Uber történetét: leszabályozták/betiltották, már jelen is vannak az alternatívái). Ehhez hozzájárul az is, hogy az etatisták sokszor el sem tudják képzelni, hogy hogyan működhet egy rendszer vezető vagy központ nélkül, így amikor ezek a szervezeteknek a vélt vezetőt próbálják elkapni (legyen az Soros, Putyin, a Koch-testvérek stb.) az csak azt eredményezi, hogy energiájuk jelentős részét fölösleges dolgokra pazarolják, így ezen területeken tevékenykedőknek addig is több lehetőségük lesz.

Ez a polgárság forradalma: kivonulni akár fizikailag (mint John Galt és társai a Veszett világban), akár csak a passzív ellenállás révén. Sok helyen ez a folyamat már elkezdődött, sok helyen majd később fog ez megtörténni. És hogy mi lesz utána az jelentősen függ attól, hogy a társadalom különböző csoportjai erre hogyan reagálnak.

Akiknek nem lesz annyira jó

Végezetül egy pár szót azokról, akiknek ez a változás nem feltétlen lesz annyira jó. Ha magadra ismersz valamilyen formában, akkor érdemes már most elkezdeni azon gondolkodni, hogy az életedet hogyan szervezd át, különben a világ egyszerűen elrobog melletted.

Politikusok és szavazók - Vannak és lesznek olyan emberek, akik a törvényhozástól vagy az állami újraelosztástól várják problémáik megoldását. Természetesen ezek az emberek sokszor tétlenül nézik majd, hogy az általuk sokra becsül szabályokat a társadalom jelentős része nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja. Ezen kívül mivel az idejük és energiájuk nagy részét a politikának szentelik (tüntetések, szavazások, petíciók, bürokrácia stb.), nem marad ebből semmi arra, hogy lényegi megoldások szülessenek. Ez picit olyan, mintha egy adott törzs egy része már nem imádkozik esőistenhez, hanem vízvezetéket épít. Akik imádkoznak még a bálványhoz azok nem értik, hogy ez miért kell, hogy miért jó és hogy ők ebben hogyan tudnának részt venni.

Állami alkalmazottak - Az állami alkalmazottak - orvosok, rendőrök, tűzoltók, tanárok stb. - egy része (főleg azok, akik jártasak is a szakmájukban) ebben a környezetben ugyanúgy el tud majd helyezkedni, hiszen az általuk nyújtott szolgáltatásra szükség van. A különbség a finanszírozási és szabályozási rendszer lesz, amihez véges időn belül alkalmazkodni tudnak majd. A másik részük azonban pont azért dolgozik jelenleg állami szférában, mert ott van egy olyan szabályozási rendszer, aminek betartása elegendő ahhoz, hogy ne rúgják ki. Ha ők nem képesek saját teljesítményük feljavítására, akkor tétlenül nézik majd, ahogy egyre rosszabb fizetésért egyre rosszabb körülmények között kell dolgozniuk.

Hivatalnokok - Külön vettem a hivatalnokokat, akiknek jelentős része csak azért van ott, ahol, mert a jelentős méretű államapparátus bürokráciája összeomlana nélkülük. Az ő munkaköreiknek csak néhány esetben van megfelelője a szabad piacon, amiből következik, hogy ők csak akkor tudnak később érvényesülni, ha piacképes tudást és készségeket sajátítanak el.

Államból élők - Itt főleg a nyugdíjasokat, segélyből élőket és állami pénzeken (pályázatok, állami támogatások) fenntartott cégek dolgozóit értem. A piacgazdaság nekik nagy lehetőség arra, hogy kitörjenek jelenlegi életkörülményeikből. A probléma az, hogy a nekik biztosított juttatások jelentősen csökkentik a motivációjukat. A tévhitekkel ellentétben a legveszélyesebb drog a világon az "ingyenpénz" illúziója, ugyanis az ezt kapó nem csak rászokik erre, de azzal sincs tisztában, hogy ő függő. Nekik elsősorban saját tehetetlenségüket kell leküzdeni ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak.