Hayek 'Road to Serfdom' című műve jutott először eszembe, amikor a kormány negyedik alkotmánymódosításának néhány passzusát olvastam. Gondoltam megosztom ez ügyben a gondolataimat a blogon hogy megmutassam, libertárius szempontból mi a probléma ezzel az alkotmánymódosítással.

Mi a konkrét probléma?

Hayek igen részletesen leírja, hogy a Németország hogyan jutott el a Hitler nevével fémjelzett önkényuralomig. Legfontosabb állítása - ami szerintem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nem túlságosan népszerű az üzenete - az, hogy az önkény kialakulása nem egy döntéshez, hanem több, a társadalom számára igenis szimpatikus döntések sorozatára vezethető vissza. Ráadásul ez nem Hitler hatalomra jutásánál kezdődött, hanem már az 1910-es évek közepén, jóval Hitler színre lépése előtt. Ettől az időszaktól kezdődött el az a folyamat, aminek során a politikusok, a parlament és a kancellár egyre szélesebb jogkörrel rendelkeztek az egyéni szabadságjogok kárára. Bár tulajdonképpen az egész könyv erről szól, talán a legjobban a 'Planning and the rule of law' című fejezet mutatja be, hogy konkrétan mi a probléma. A joguralom ("rule of law") elve azt mondja ki, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet jogalkotás útján szabályozni. Vagy ahogy Hayek fogalmaz:

"The Rule of Law thus implies limits to the scope of legislation: it restricts it to the kind of general rules known as formal law, and excludes legislation either directly aimed at particular people, or at enabling anybody to use the coercive power of the state for the purpose of such discrimination. It means, not that everything is regulated by law, but, on the contrary, that the coercive power of the state can be used only in cases defined in advance by the law and in such a way that it can be foreseen how it will be used."

Tulajdonképpen Török Gábor is valami ilyesmi problémát lát a módosításban: http://www.facebook.com/torokgaborelemez/posts/471089676290536

(Külön írás tárgya, hogy miért fontos a joguralom, ez ugyanis egyáltalán nem egy nyilvánvaló problémakör. Számomra a legmeggyőzőbb érv az, ami szerint az joguralom elvetése és az egyéni felelősség megszűnése kéz a kézben jár. Ha ugyanis bármi és bárminek az ellenkezőjére is lehet törvényt hozni, akkor előbb-utóbb a társadalom egy rétege - függetlenül attól, hogy ez többség vagy kisebbség - el fogja érni, hogy az ő felelősségüket vállalja át az állam. Erre viszont az lesz a reakció - ne felejtsük el, a felelősségvállas tekintetében igen inhomogén a társadalom -, hogy egyre több érdekcsoport jelentkezik hasonló privilégiumokért. Ezek után viszont az aktuális kormányzat nem tud jól dönteni: a) ha nem adja meg a később igénylőknek, amit akarnak, akkor kiélez egy konfliktust, amit - ugyanezen logika mentén - nem tud/nem akar kezelni, így az könnyen eszkalálódhat b) ha megadja, akkor teljesíthetetlen kötelezettségeket ró a kormányzat nyakába).

Ha most megnézzük az alkotmánymódosítási javaslatot, és összevetjük a joguralom elvével, akkor már látható a probléma: több olyan pont van - alkotmánybíróság szabályozása, lakhatás biztosítása, röghöz kötés stb. -, amiknek hatásai konkrét társadalmi csoportokra vannak kihegyezve, így ellentétesek a joguralom elvével. Ráadásul pont ezeken a konkrét példákon keresztül lehet nagyon jól megmutatni, hogy ez miért nem működhet.

A felelősök

Nem azért van többesszám, hogy szétkenjem a felelősséget, hanem egyrészt azért, hogy megmutassam, nem fekete-fehér a kép, másrészt hogy megpróbáljam meggyőzni az embereket, hogy nekik is van felelősségük a történetben. Persze ha erre csak az lesz a válasz, hogy mások felelősségét számon kérjük, míg a sajátunkra kifogásokat hozunk, akkor ne lepődjünk meg, ha nem változik semmi, és akkor Magyarország úgy kerül be a történelemkönyvekben, mint példázat Hayek könyvére.

- A kormány: természetesen a legfőbb felelős a kormány, hiszen ők terjesztették be a javaslatot. Míg több összeesküvés-elmélet van, hogy ezt a tervezetet miért kellett ennyire erőltetni, én maradnék Hanlon borotvájánál. Persze most az ostobaság helyett jobb szó a csökönyösség, megspékelve némi tévedhetetlenségi tévképzettel és szűklátókörűséggel. Mi történt ugyanis? Az alkotmánybíróság problémásnak látta a röghöz kötést, a hajléktalan-kérdést stb., amire nem az a reakció, hogy akkor ezeket belevesszük az alkotmányba. Az fel sem merült, hogy ezeket a problémákat másképp is meg lehet oldani, makacsul az eredeti elképzelést kell erőltetni (ezek jogszabály módosítások útján orvosolandóak). Ráadásul úgy tűnik, hogy ez a fajta problémamegoldás más kérdésekben is folytatódik.

- Az ellenzék: Ad1: Az ellenzéknek a baloldali része (MSZP, DK, LMP) ne lepődjön meg, ha most már nincsenek erős szavak azok után, hogy ezeket elhasználták (lásd még a klasszikust: http://www.thesecret.hu/pasztorfiu_aki_farkast_kialtott). Ad2: Főleg az MSZP és a DK képviselőire vonatkozik, hogy mielőtt ezt az önkényt bírálják, illene tükörbe nézni, hiszen nemrég pont az ő általuk hozott, ugyanúgy a joguralommal szembemenő törvényt alkalmazták a gyakorlatban (és még lehetne sorolni hasonlókat). Ad3: A 'joguralom' szó nem igazán hangzott el a képviselők részéről, így hajlamos vagyok azt hinni, hogy nekik nem a joguralom megszüntetése a problémája, hanem az, hogy ez nem az ő szájízük szerint történik (a jobbikosok nagy része pl. tartózkodott).

- A társadalom: az előbb linkelt, a gárdisták egyenruhájára vonatkozó hír, illetve az egyetemisták röghöz kötésének fogadtatása kiválóan mutatja, hogy a társadalom - vagy legalábbis a véleményének hangot adók - hogyan áll a joguralom kérdéséhez: sehogy. Egy intézkedés megítélése szinte kizárólag abban a koordináta-rendszerben történik, hogy ki a - törvény vélt/valós szándéka szerinti - kedvezményezett vagy kárvallott, nem pedig az, hogy az adott jogszabály megoldja-e az adott problémát, valamint mik a járulékos következményei. Nem egyszer - főleg blogokon - ez nagyon egyértelműen megfogalmazódik: ez a szabály nekem jó, az hogy neked rossz, az nem érdekel. Amíg a jogszabályok kialakítása és megítélése annak függvényében történik, hogy ki a kedvezményezett és a kárvallott, nem pedig úgy, hogy megoldja-e azt a problémát, ami miatt meghozták, illetve milyen járulékos következményei lehetnek, addig a politikusok hasonló magatartása egyáltalán nem lesz meglepő, és ez egyre távolabb visz a joguralomtól.

Mit hoz a jövő?

Hayek nem disztópiát írt, nem azt írta, hogy aki elindul ezen az úton, az szükségszerűen egy diktatúrában végzi. Ez a könyv inkább útmutató arra vonatkozólag, hogy melyek azok a döntések, amiknek a végén egy következő Adolf Hitler állhat. Sajnos jelenleg ezen hibás döntések megítélése a magyar társadalomban pozitívak, így 
elég nehéz pozitív fejleményekről beszélni. Azt mindenesetre állíthatom, hogy ez az alkotmánymódosítás sem a vég, sem a kezdet, a folytatás meg annak függvénye, hogy ezen döntéseket hogyan látja a társadalom. Baj nem csak akkor van, ha pozitívumként értékeli, hanem akkor is, ha nem a valódi problémát kritizálja. Pontosan ezért ha a kedves olvasó úgy gondolja, hogy akár ő maga, akár az ismerőse ezt az érvelést behatóbban meg akarja ismerni, akkor olvassa el az említett könyvet.

A link ismét: http://www.tiptopwebsite.com/custommusic2/mrsilber2.pdf (sajnos, ahogy a kapitalizmus blog facebook oldalán olvasható, magyarul már nem található meg, azonban itt van egy összefoglaló: http://kotelezok.blog.hu/2010/10/03/friedrich_a_hayek_ut_a_szolgasaghoz).

UPDATE 1: Tokfalvi is ezt a megközelítést alkalmazza a kapitalizmus blogon: http://kapitalizmus.hvg.hu/2013/03/12/a-kiraly-megorult/