Mivel Pascal (nem a fizikus) nem értette, hogy miért is baj a telekomadó, azért kicsit bővebben elmagyaráznám. Mivel sokan mások sem értik, ezért rakok bele egy kis matolcsyzást is, hátha úgy kikerül a címlapra :). Sajnos, nem nagyon kell beleerőltetni, mert belekívánkozik.

Mi kell ahhoz, hogy a gazdaság jól működjön? (Ja, senki ne várjon tudományos igényű értekezést, ez csak egy blogposzt!) Sok minden, de legelsőként hatékony kereskedelem. Az ugyanis szép dolog, hogy te uborkát termelsz, de nem akarsz télen-nyáron uborkát enni és egy szál uborkában mászkálni. Tehát el kell cserélned az uborkádat sertéshúsra és farmernadrágra. Ahhoz, hogy eljusson hozzád az áru, illetve a tied a másikhoz kell valamiféle szállítás.
Ez az első fontos réteg.



Nem kell nagy gazdasági zseninek lenni, hogy belássuk, hogy hatékony szállítás mellett, könnyebb kereskedni, mint nélküle. Nagyon nem mindegy, hogy a szállítási költség mennyit tesz rá az eladási árra. Többek közt ettől függ, hogy mennyit tudsz majd eladni, illetve mennyit veszel majd a termelőtől. Azaz a magas szállítási költség árt a gazdasági növekedésnek. (ld. benzinár)
Sokan (többek közt Orbán Viktor is) egyébként lenézik a kereskedelmet mondván nem értéktermelő tevékenység, de nagyot tévednek. Csak tedd fel magadnak a kérdést, hogy miért vagy hajlandó többet fizetni egy olyan almáért, ami itt van előtted a pulton, mint egy olyanért, amit nem is láttál még és 500 km választ el tőle. Azért, mert az egyik többet ér számodra. Ezt a többletértéket a kereskedő adta hozzá. Nem annyira kézzel fogható, mint maga az alma, de hasonlóan létfontosságú. Ha nincs a kereskedő, akkor te nem jutsz hozzá az almához, a termelő meg belefullad az eladatlan almamennyiségbe.

A második az információáramlás. Információ nélkül ugyan honnan tudná a kereskedő, hogy hol van szükség az árura, illetve a vevő, hogy hol kapható? De ennél egyszerű művelet elvégzése is problémássá válik, ha nincs hatékony információáramlás. Ennek fontosságát nem igazán lehet eltúlozni, de csak most csak érintőlegesen kívánok vele foglalkozni.

A harmadik szintén baromi fontos: az energia. Mindegy, hogy szén, olaj, vagy villany, vagy akár szorgalmasan taposó rabszolgák. Minden energiával megy, legyen az gyártás, kereskedelem, vagy csak szórakozás. Ennek költségei látványosan megjelennek a termék árában, pont úgy, mintha nyersanyag lenne. Erre később térek vissza.

A negyedik a pénzpiac. Igen, ez a gazdaság egyik alapja. Bármennyire is utáljuk a bankárokat, brókereket és hasonló lényeket.
A pénzt valahol tárolni kell, valahogy el kell juttatni az egyik helyről a másikra. Lehet készpénz formában, de ez nem túl praktikus nagy összegeknél, vagy ha sok kisebb tranzakcióról beszélünk. Sok papírt, vagy fémet kell mozgatni, raktáron tartani. De van más baj is. Ennek a mennyisége kötött. Függetlenül attól, hogy éppen hogy alakulnak az igények, ez annyi, amennyi. Ez azért nagyon nagy baj, mert a gazdaság pénzigénye nem állandó, hanem mind időben, mind térben egyenlőtlen. Azaz kötött pénzmennyiségnél egyszerre lehetnek helyek, ahol épp felesleges és olyanok, ahol égető szükség lenne rá. Ezért jött létre a résztartalékos bankrendszer. Ebbe berakod a pénzed, mások pedig kiveszik hitel formájában, de úgy, hogy közben a te pénzed is megmarad. Ez látszólag ellentmondás, de nem az.
A megoldása, hogy a pénz nem az papírfecni, amit lobogtatsz, hanem egy általánosan elfogadott fizetőeszköz. Amikor berakod a pénzed a bankba, cserébe a bankkal szembeni követelést kapsz. Amikor a bank kihitelezi a te betéted, akkor ez a követelés fennmarad és ami még fontosabb, hogy ezt a követelést elfogadják fizetőeszközként. Azaz a pénz (mínusz a kötelező tartalékráta) kvázi megduplázódott. Viszont ennek a megduplázódott pénznek is visszakerül egy része betétként, azaz további többszöröződés történik. A bankrendszer a fizikai formában létező pénzt megtöbbszörözi. (Igazából a fizikai formában létező pénz is csak egy követelést testesít meg a jegybankkal szemben, de ez most mellékes.)
Tehát a bankrendszer nem csak továbbítja a pénzt, hanem összegyűjti onnan, ahol sok van és eljuttatja oda, ahol igény van rá (hitelt igényelnek). Természetesen, nem mindenhova, hanem csak oda, ahol feltételezhető, hogy vissza meg is térül. Sőt meg is többszörözi azt.
Így válik a bank is munkahelyteremtővé, ugyanis ideiglenesen finanszírozza a fogyasztást, illetve a beruházást.

Ez komplikálódik azzal, hogy van egy központi bank, aki a kötelező tartalékrátával és jegybanki alapkamattal szabályozza azt, hogy a bankok mennyi pénzt fognak teremteni. Minél magasabb a jegybanki alapkamat a bank annál inkább ül a pénzen, mintsem, hogy kihitelezné és fordítva: alacsony alapkamat élénkebb (és kockázatvállalóbb) hitelezést eredményez.
Léteznek olyan helyzetek, amikben ez a szabályozó mechanizmus hatástalan. Hiába nagyon alacsony az alapkamat (ZIRP), a pénz nem akar kimozdulni a bankból. A hitelezés csak nem akar menni. Értelemszerűen ez a helyzet nem jó senkinek. Még a banknak se, mert az álló pénz nem hoz hasznot. Ebből adódóan a betétesnek se. De a legrosszabb a reálgazdaságnak, ami nem jut hozzá a hitelekhez, vagy csak nagyon drágán.
Ilyenkor gond van. Ez egy súlyos tünet, amit már a jegybank nem tud kezelni. Sok oka lehet, pl. az, hogy a reálgazdasági kockázat annyira magas, hogy még az is jobban megéri, ha a pénz szép csendben elértéktelenedik egy számlán. Vagy ilyen volt a Lehmann-csőd utáni általános bizalmatlanság, ami miatt a bankok nem mertek hitelt adni, még egymásnak se.

A helyzet még inkább komplikálódik azzal, hogy a bankok és a vállalatok, de igazából a lakosság tőkéje sincs egyetlen országhoz se hozzákötve. Ez különösen igaz a több országban jelenlévő vállalatokra. Azoknál van egy anyacég, aki döntéseket hozz arról, hogy a leányvállalatok között hogy oszoljon meg a tőke. Ahol jobb megtérülés ígérkezik oda többet köt le, mint oda, ahol kevesebb.
Mielőtt valami lámlenge felveti, mert "azért, mert külföldi". Nem, egy magyar cég is ugyanígy tenne, ha több országban is jelen van. Ekkor van választása, és ha valakinek van választása, akkor azt az opciót választja, ami neki kedvezőbb. Ha úgy látja, hogy Romániában jobb a befektetési környezet, akkor Romániában fog befektetni.
Nehéz tudomásul venni, de nem csak a cégek versenyeznek az államok kegyeiért, hanem az államok is a cégekéiért. Ezt a politikusok, különösen a földesúri mentalitással rendelkezők nem emésztik meg egy könnyen.
Az is egy tévedés, hogy a megváltást a kínai tőkétől várjuk, ugyanis a kínai tőkés se viselkedik másként. Lehet neki olyanokat mondogatni, hogy mi is Ázsiából jövünk, de nem fogja meghatni őket. Százalékokat kell neki mutatni, nem eredetmondákat.

És most jöhet, hogy miért téptem ennyit a számat.
Ahogy Pascal (a blogger) mondta neki nem fáj, hogy egy német energiacégnek kisebb a haszna. Ez így önmagában még nekem se, de az eredmény nem áll meg itt és az majd fog. Pontosan azért, mert amikor az anyacég döntést hoz arról, hogy hol legyen a következő befektetése, akkor megnézi, hogy melyik területen mennyi hasznot hoztak a befektetései. Ha nem lát biztató jeleket, akkor nem biztos, hogy itt fog legközelebb befektetni.
Egy elmaradó befektetés minden területen kellemetlen, de az infrastruktúra területén különösen az.
Az energiaiparban ez azzal a kellemetlen következménnyel jár, hogy a hazai erőműpark nem csak, hogy nem fog korszerűsödni, de megújulni se biztos. Azaz szép lassan lerongyolódik. Ez viszont meg fog jelenni az energiaköltségekben, aminek emelkedése visszafogja a gazdaságot.
A távközlésre ugyanez igaz. Ha csökkented a távközlési cég nyereségét, akkor rövidtávon örülhetsz, mert jól megfejted, de tíz év múlva esetleg nagyot nézel. Nem fogod érteni, hogy a ikszedik generációs mobiltávközlés miért kerül többe nálunk, mint másoknál.
A legsúlyosabb és legdirektebb következményekkel azonban a pénzügyi szektorban jár. Mivel a pénzt a hitelezés teremti, a bankrendszer gyengülése általános pénzhiányt okoz (ez a réteg elvékonyodik az ábrán). A meglévő hiteleket nem tudják a vállalatok megújítani, egyre több pénz megy el törlesztésre stb. Összességében a következmény: csökkenő termelés és fogyasztás, valamint munkanélküliség. (Ez történt a nagy gazdasági világválság idején is. A Fed megijedt és egy rossz döntéssel kirántotta a pénzpiacot az ipar alól, de ez most mellékes.)
És ez az a legsúlyosabb dolog, amit Gyuri nem ért. Tényleg nem érti, még könyvet is írt róla. 98-ban írt könyvében (Sokk vagy kevés) kifejti, hogy szerinte a bankszektor kivonja a tőkét a reálgazdaságból és ezért vissza kell szorítani. (Most azt ne feszegessük, hogy akkor mégis mi a bánatot csinál azzal a pénzzel. Gondolom Csányi Sándor úszkál benne, mint Dagobert bácsi.) Ez a gondolat jelenleg a Fidesz központi dogmáinak egyike.

A hitelezhető pénzmennyiséget más hatások is csökkenthetik, pl. ilyen a bankadó.
Tudom, akkora siker, hogy már másolják. Ez, kérem szépen, egy ordas nagy hazugság. Igaz, hogy máshol is vezettek be, de csak annyi közös van benne, hogy adó és bankok fizetik. Más kivetési alapjuk van, más összegük és más céljuk.
Van, ahol biztosítási jellegű, azaz egy bankmentő alap számára gyűjtenek. Van, ahol a korábbi bankmentés (azért csinálták, hogy a pénzkínálat ne essen össze és döntse romba a reálgazdaságot) költségeit vasalják be. Nálunk nincs egyik sem. Se bankmentő alap, se bankmentés nem volt. Itt volt egy tőkeinjekció, hogy ne "vékonyodjon el", de ez nem a megmentést szolgálta, hanem a recesszió csökkentését. Nálunk a bankadó azt a célt szolgálja, hogy több elkölthető pénzhez jusson a kormány, szemben a bankokkal, amik csak ülnének rajta. Elmélete szerint ő kihúzza a pénz a bankból, hogy bejuttassa a gazdaságba és az majd felélénkül.
Pedig, ha csak egy kicsit is sejtené, hogy miért áll a hitelezés, akkor biztos nem ezt az utat próbálná. Segítségül felhívom a figyelmét arra, hogy nemrég negatív reálkamatra is vitték a német állampapírokat. Azaz a befektetők annyira bizonytalanok, hogy még némi veszteséget is lenyelnek, csak biztonságban legyen a pénzük. Ha gyökérok a bizonytalanság, akkor legértelmesebb a bizalom erősítésével gyógyítani azt. Azaz állandó, kiszámítható szabályokkal, hiteles kommunikációval (azt tesszük, amit mondunk), illetve az arra érdemeseknél még akár állami garanciavállalást/kezességet is meg lehet kockáztatni. (Az "arra érdemesek" nem a haveri cégeket jelenti!) Ez lehetővé teszi, hogy nagyobb cégek olcsóbb hitelt kapjanak. Ennek ugyan van némi piactorzító hatása és az EU se biztos, hogy engedi (legalábbis ügyesen kell csinálni, egy szektoron belül semlegesen).

Ugyanezen okból (hogy öngól) az IMF bele fog kötni a tranzakciós adóba. Az IMF tudja azt, hogy a gazdaság hatékony működéséhez szükség van az olcsó tranzakciókra. Most gondoljunk bele, hogy egy sok alkatrészből/műveletből álló termék árában hányszorosan jelenik meg a tranzakciós adó? Jó sokszor. Ez mind a versenyképesség rovására megy. Pont az a baj vele, hogy azokat a tranzakciókat adóztatja meg, amik a gazdaságot működtetik.
Tagadhatatlan, hogy vannak előnyei, pl. széles az adóalap, illetve elvben nehéz kibújni alóla. De ezt simán túlszárnyalja  hátránya, hogy emeli a tranzakciós költségeket. Ha valami folytán megakadályoznák az áthárítást, akkor pedig a hitelezés intenzitásában csapódik le, ami legalább ennyire káros. Ezért is van az, hogy tranzakciós adó viszonylag kevés országban van és mindenhol erősen korlátozzák, hogy milyen jellegű tranzakciókra vetik ki.

Nem is beszélve arról, hogy a mai világban gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy a tranzakciók ne kerüljék el az országot. Amennyiben ez bekövetkezik, az a bankrendszer számára tekintélyes tőkekivonást jelent, aminek hatását pedig már említettem.

Mivel ez a poszt már így is igen hosszúra nyúlt, ezért itt most abba is hagyom. Akiben megvan rá a fogadókészség, annak ennyi is elég ahhoz, hogy belássa, hogy miért baromság az, amit Orbán mond: "Európa a bankokat védi, mi a munkahelyeket". Aki nem vigyáz a bankjaira, az a munkahelyeit is el fogja veszíteni...