Vannak emberek, akik imádnak üldözni. Igazából mindegy, hogy abortusz, szerencsejáték, alkohol, vagy rövid szoknya. Üldözendő és kész.
Most egy kicsit kárhoztatnám őket :)

Alighanem mindenki találkozott már olyan emberrel, aki üldözne valamit. Általában a leglelkesebb üldözők egyszerre több dolgot is. Ilyenek például a magyar kereszténydemokraták is. Nem is olyan rég buzgómócsing ifjoncaik az egyik (nem féltétlenül megérdemelten) légnépszerűbb műsor ellen fakadtak ki , hamarosan már azt is megmondták, hogy mit kellene adniuk helyette. Vagy pl. egy másik katolikus szerző a pornót üldözné.
A jelenség nem újdonság, mindig minden korban megvoltak azok, akik üldöztek dolgokat. Üldöztek a keresztények, üldöztek a felvilágosultak, üldöztek a jakobinusok, üldöztek a progresszívek, üldöztek a bolsevikok és így tovább. Mindenki üldöz.
Persze, nagy a kísértés, hogy a jelen esetekben krisztianizmust fedezzünk fel (a politikai kereszténység pejoratív elnevezése az iszlamizmus mintájára), pusztán a vallási egybeesés miatt, de tévednénk. Ez valójában nem kulturkampf, hanem egy embertípus. Persze, a kulturkampf, mint műfaj, általában ennek az embertípusnak a sajátossága.
Ők azok az emberek, akik mindig megmondják, hogy mi az erkölcsös. Nem meglepő módon ők mindig azok, de mások már nem annyira. Azonban hatalmas szerencse, hogy ilyen éberek.
Ők azok, akiket idős korukban mindenki utál a házban, mert szerintük még a kikapcsolt TV is hangos, akik hetente fenyegetőznek feljelentéssel, akik szerint nem lehet aludni a gyerekektől, akik szerint botrányosan öltözködsz stb. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismerünk ilyen embert.
Nekik csupán egy változatuk, aki a vallás nevében beszél. De a vallás csak ürügy. Az csak egy eszköz, amiből levezethetik, hogy miért utálnak. Segít racionalizálni a gyűlöletet. Ha nem vallásosak, akkor más érvek alapján utálnak. Természetesen nem személyes problémáik vannak veled. Világosan meg tudják magyarázni, hogy a problémák tudományos/vallási/társadalmi/erkölcsi természetűek és ha másért nem, pusztán a saját érdekedben is meg kellene változnod.

Ezt talán legjobban Robert A. Heinlein A Hold börtönében (The Moon is a harsh misstress) című regényében világította meg.
A háttér a megértéshez: a Hold lakói alkotmányoznak, valamint mivel nagyon kevés a nő, ezért mindenféle alternatív házasságokban élnek.
"Az egyik nő (a legtöbben férfiak voltak, de a nők fölvették a versenyt ostobaságban) hosszú listába szedte az általa kívánatosnak tartott, örök érvényű törvényeket, amelyek a magánéletet szabályoznák. A jövőben tilos bármiféle többesházasság. Nincs válás. Tilos a "paráználkodás" - ez különösen tetszett. Tilos a 4%-os sörnél erősebb ital árusítása. Istentisztelet csak szombaton, és azon a napon más tilos. (Na és a levegő, a hőmérséklet, a légnyomás szabályozása, asszonyom? A telefon és a metró működtetése?)
Hosszú lajstromot készített a betiltandó drogokról, és egy rövidebbet azokról, amelyeket csak engedéllyel rendelkező orvos adhat ki. (Ma az, hogy "engedéllyel rendelkező orvos"? Ha gyógyítóhoz megyek, a cégtábláján az áll: "gyakorló orvos", aki mellékállásban könyvel, éppen azért megyek hozzá. Hölgyem, de hiszen nincs is orvosegyetem a Lunán! Mármint akkor nem volt.) Követelései között szerepelt a szerencsejáték betiltása. Ha egy holdlakó nem kockázhat, akkor elmegy olyan helyre, ahol megteheti, még akkor is, ha a kockák cinkelve vannak.
  Nekem nem is a delnő által utált dolgok listája ütött szöget a fejembe, hiszen egyértelmű, hogy olyan bolond, mint aki az ablakfával elszaladt, hanem az, hogy mindig akadt valaki, aki egyetértett a tilalmaival. Ez valami ősi ösztön lehet az emberben: megakadályozni másokat abban, amiben örömüket lelnék. Szabályok, törvények - mindig másoknak! Ez valami sötét zárvány, még azelőttről, hogy lemásztunk a fáról, és elfelejtettünk megszabadulni tőle, amikor két lábra álltunk. Mert ezek közül egy sem mondta: "Kérlek, fogadjátok el ezt, különben képtelen leszek abbahagyni valamit, pedig kellene". Nyet, tovarisi, mindig olyasmiről volt szó, hogy rühellik látni, amit a szomszédok csinálnak. Tehát fékezzétek meg a szomszédokat "a saját érdekükben" - és nem azért, mert a felszólaló szerint őt zavarja, amit művelnek."

Az, hogy rühelli látni, hogy hogy élek a szíve joga. De gustibus non est disputandum, ugyebár. De miért kell azt mondania, hogy én érdekemben kell megfékezni engem? Nem lenne őszintébb, ha azt mondaná, hogy ez igazából az ő érdeke? Kettőnk közül őt zavarja, nem engem. Persze, nagyon kedves, hogy ennyire a szívén viseli a sorsomat, de ha már ennyire elhatalmasodott rajta a filantrópia, miért nem fejezi ezt ki mondjuk kisebb ajándékokkal? Biztos, az nem szolgálná kellően a jellemfejlődésem.
De az is lehet, hogy akkor nem tudna lesajnálni, és nem sütkérezhetne a saját felsőbbrendűségének fényében. Viszont adódik a kérdés, hogy miért másoknak kellene megváltozniuk azért, hogy ő jobban érezze magát?