A görög népszavazás eredményével kapcsolatban valószínűleg sok elemzés fog születni, viszont kevés lesz az olyan, ami a probléma mélyebb okaira hívja fel a figyelmet. Mint azt a következőkben megmutatom, a probléma alapjai ott vannak, hogy a szabad piacon kialakult hitelező-adós viszonyba beleszólt az állam és így az összes probléma forrása itt keresendő.
A kereskedelmi bank
Alapjáraton van a hitelfelvevő, akinek kölcsönre van szüksége, és van egy hitelező, aki hajlandó neki kölcsön adni. A kérdés az, hogy a két szereplő lehetőségeit hogyan szabályozza a piac? A válasz nem magától értetődő, és nem is csak egy szereplős a történet.
A legfontosabb szereplő a kereskedelmi bank, ugyanis ez az "vállalkozás", akinek kifejezetten abból van nyeresége, hogy ezt a problémát kezelni tudja. A bevételi forrásai azok az emberek, akik hajlandóak pénzüket a bankra bízni, hogy az az általa megfelelőnek ítélt hitelfelvevőnek azt kiutalja. Természetesen ezt egyáltalán nem kötelező a kereskedelmi bankon keresztül intézni, magánszemély ugyanúgy adhat és fogadhat is el kölcsönt. A különbség nagyobb tételek esetén jelentkezik, ugyanis kevés ember tud milliókat kölcsönkérni akár szűkebb, akár tágabb ismeretségi köréből. A kereskedelmi bank elsősorban a relatív kevés összeggel rendelkező befektetőket köti össze az ugyanúgy kevés összeggel rendelkező hitelfelvevővel. Akiknek jelentős vagyonuk van, azok persze szintén használják a kereskedelmi bank szolgáltatásait, de a hiányuk számukra kevésbé jelent problémát.
A kereskedelmi bankokat a piacon a kereslet és a kínálat viszonyai szabályozzák, konkrétan a profiton, azon belül is a kamatokon keresztül. A kamat lényegében egy igen összetett jelzőszám, amit a következő tényezők befolyásolnak:
- A bank kiadásai - ezek egyrészt maguk a kihelyezett hitelek, másrészt a működésre és bérekre fordított összegek.
- A bank korábbi bevételei - ezek az összegek, amit a hitelfelvevők visszafizettek (értelemszerűen vannak egyéb jellegű bevételek is, de itt most az egyszerűség kedvéért azzal nem foglalkozunk).
- Az adós "kockázata" - az idézőjel nem véletlen, ez egy elég nehezen számszerűsíthető dolog. Lényegében azok a kockázati tényezők szerepelnek itt, amik azt jelzik, hogy a hitelfelvevő mekkora eséllyel tudja a hitelezett összeget (vagy annak legalább egy részét) kamattal együtt visszafizetni.
Bár a kamat meghatározása nem egzakt, a versenyhelyzet miatt nem lehet tetszőleges. Ha túl magas, akkor ugyan több a betétes, viszont kevesen tudják a hitelt visszafizetni, így összességében a banknak több lesz a kiadása, mint a bevétele, azaz csődbe megy. Ha túl alacsony, akkor ugyan több hitelfelvevő is ennél a banknál próbálna kölcsönt felvenni, viszont a betétesek nem találnák ezt annyira vonzónak, így alapból kevesebből kéne gazdálkodni. Ez a szabályozás akkor is működik, ha egy adott időpillanatban csak egy kereskedelmi bank van, ugyanis bárki bármikor alapíthat bankot, annak sikeressége csak azon fog múlni, hogy a már meglévőnél jobb konstrukciót ajánljon mind a betéteseknek, mind a hitelfelvevőknek.
Hol szól bele ebbe az állam?
Természetesen Görögország helyzeténél mind a jobb-, mind a baloldal a neoliberális mumust hozza elő, hogy "lám, ide vezet a szabad piac" (konkrétan a bankok szabályozásának szigorúságát hiányolják), azonban mint ahogy már korábban általánosságban megírtam, itt is a fő ludas az állami szabályozásban keresendő. És nem az a lényeg, hogy milyen ez a szabályozás, ugyanis az adós és a hitelező közé beékelődött szabályozás már a meglétével is torzítja a rendszert.
A kereskedelmi bankok szabályozása: Szinte alig található olyan ember, aki szerint ne kéne állami eszközökkel (törvényekkel, rendeletekkel stb.) befolyásolni a bankok működését. Sajnos olyan is kevés van, aki nem látja ezeknek a törvényeknek már a meglétét is problémának (viták csak arról vannak, hogy mi szerepeljen bennük). Holott maga a törvény megléte is erősen befolyásolja a szabad piacon kialakult egyensúlyt a bankok, a betétesek és a hitelfelvevők között. Egyrészt bármi is szerepel a szabályozásban, az beszűkíti a versenyt, aminek következtében nem csak kevesebb kisebb banknak van lehetősége a piacon megélni, de a nagyoknak is szűkebb lesz a mozgástere. Ennek egyik következménye, hogy nagyobb bankok még akkor is hosszabb ideig tudnak a piacon maradni, ha hibás a konstrukciójuk (az új belépőket korlátozzák a leginkább a szabályozások). Fontos ezen kívül, hogy ha az állam harmadik félként megjelenik a hitelező és az adós között, az jelentősen megváltoztatja azok ösztönzőit. A szabad piacon a hitelező és adós kettősnek együtt kellett működnie annak érdekében, hogy hosszú távon mindkettő számára nyereséges legyen az üzlet. Az állam megjelenése viszont azt eredményezi, hogy mind a hitelezők, mind az adósok olyan szabályozásokért próbálnak lobbizni, ami saját maguknak jó figyelmen kívül hagyva azt, hogy a másik félnek az jó-e vagy sem. Ezek az ösztönzők azt eredményezik, hogy a hitelfelvevők között megjelennek azok, akiknek elég, ha a bank betartja a szabályokat, és úgy gondolják, hogy mindenféle utánajárás nélkül jól fognak járni, a bankok között meg azok lesznek a sikeresebbek, akik erőforrásaikat nem a minél hatékonyabb üzleti modell kialakítására, hanem lobbitevékenységre fordítsák. Látható tehát, hogy az is igaz, hogy a bankok rossz hitelkonstrukciót alakítottak ki és az is igaz, hogy az adósok felelőtlenek voltak, de ez nem a szabályozás HIBÁS VOLTA, hanem a MEGLÉTE miatt történtek.
Bankmentés és adósmentés: Érdekes módon kevés ember van, akinek mindkettő probléma, pedig ha végiggondolja az ember, akkor ez hosszú távon megint csak jelentősen torzítja a piacot. A bankmentések még inkább bebetonoznak olyan bankokat, akik hibás konstrukciójuk miatt csődbe mennének a szabad piacon. Az adósmentések meg olyan embereket juttatnak extra lehetőségekhez vagy kedvezményekhez, akik a szabad piacon ezt nem érték volna el. Ezen kívül a bankmentés és adósmentés tovább erősíti azokat a káros ösztönzőket, amiket a kereskedelmi bankok szabályozásánál már említettünk.
A központi bank: Az egyik leggyakoribb banki szabályozó a központi bank vagy jegybank. Erre papíron olyan szabályozások vonatkoznak, mint a kereskedelmi bankokra, a különbség az, hogy bevételeit az állam biztosítja direkt (adóbefizetések) vagy indirekt (pl. állampapír) módon. Ebből következően a központi bank valódi monopólium, ugyanis tevékenysége független mind a bevételeitől, mind a kiadásaitól, viszont jelentős módon befolyásolja a kereskedelmi bankok működését. A központi bankról külön bejegyzésben foglalkozok majd, így most egyelőre az olvasónak ezt a két linket ajánlom (link1, link2). Az első a központi bankok feladatait, a második ezek piacra gyakorolt torzító hatásait mutatja be.
Az állam, mint hitelező és adós: Az állam állampapírokon keresztül hasonló tevékenységet folytat, mint a kereskedelmi bank. Mivel azonban ennek költségeit az adófizetők állják, és az adófizetés nem önkéntes, ezért ennek is piactorzító hatása van. Az inflációval együtt az állampapírok azok, amiknek segítségével az adósságot generációs szinten tudja az állam továbbgörgetni, ami csak azt eredményezi, hogy az ennek következtében kialakult lufi csak nagyobbat fog durranni.
Összefoglalva, az állami beavatkozás következménye, hogy 1) nem lehet tudni, hogy pontosan ki tartozik kinek (ezen a rendszeren keresztül mindenki egyszerre adós és hitelező, viszont nehéz számszerűsíteni, hogy ki mennyivel) 2) a rendszer jellegénél fogva nem megváltoztatható, ugyanis ehhez az kéne, hogy többségben legyenek azok, akik nem a jelentősebb állami beavatkozásban lássák a megoldást.
A megoldás
A rossz hír, hogy sem az "EU-val" kontra "EU nélkül", sem a "bankok hibája" kontra "adósok hibája" nem oldja meg a problémát, ugyanis a probléma forrása maga az állam, és az másodlagos, hogy a görög állam vagy az EU okozza a bajt, ugyanis a probléma jellegéből adódóan megoldani azt nem tudja (és ha valaki felelőst akar keresni, akkor ez minden olyan párt, valamint ezen pártok támogatói és szavazói, akik szerint több/szigorúbb szabályozás kell a bankszektorban). Azok tehát, akik azt akarják hallani, hogy mit csináljon a kormány, csak annyit tudok mondani, hogy a fenti szabályozást kell megszüntetni és hagyni, hogy az emberek megoldják maguk ezt a problémát. Mivel azonban a helyzet olyan, hogy mind a választók, mind az általuk választott pártok minél jelentősebb állami beavatkozás útját választják, ezért az alábbiakban pár olyan megoldási javaslatot teszek, amik egyéni vagy kis közösségi szinten működhetnek.
- Az állam által javasolt megoldások roppant csábítóak lehetnek (nagy hozamú állampapírok, kedvezményes törlesztés ígérete), de nem szabad elfelejteni, hogy a probléma kialakulásában pontosan az ilyen, rövid távon kedvezőnek tűnő megoldások játszottak szerepet. Nem szabad elfelejteni tehát, hogy ha valaki ezeket igénybe veszi, akkor maga is a probléma részévé válik. Ezen kívül ha túlságosan ilyen irányba próbál az ember keresgélni, akkor nem veszi észre azokat a lehetőségeket, amiket az állami rendszeren kívül találhat.
- Alternatív pénz - Az állam által kibocsátott pénznél nagy az esély, hogy elinflálják, így hosszú távon érdemesebb stabil pénzek után nézni. Meg lehet fontolni nemesfémek használatát, valamint a most egyre inkább elterjedő "kriptopénzeket" (pl. bitcoinról itt írnak).
- Barter - érdemes keresni olyan közösségeket, akik ha nem is használják ezeket, legalább barteren keresztül lehet hozzájutni hasznos termékekhez vagy szolgáltatásokhoz.
- Költözés - A tévhitekkel ellentétben egy ilyen válság nem országos jelenség, csak a populációnak azon részére van jelentős hatással, akik sok szálon függtek a kormányzat kiadási oldalától. Természetesen a probléma lehet országos méretű, ha az ilyen emberekből mindenhol sok van. Érdemes ezért olyan helyet keresni, ahol jelentősen felülreprezentáltak azok az emberek, akikre ez kevésbé vagy egyáltalán nincs hatással. Minden más helyen gyorsan kialakulhat gettó, aminek az alapvető termékek és szolgáltatások minőségének romlása vagy egyenes hiánya a legjobb jele. Ha nincs ilyen hely belföldön, akkor érdemes külföldön szerencsét próbálni (persze hasonló szempontok alapján).