A szabályozott piac melletti érvek között a leggyakoribb az, hogy a nagy cégeket és multinacionális vállalatokat korlátozni kell, mert a szabad piacon hatalmasra nőnek és teljes mértékben eluralják az életünket. Ebben az írásban azt mutatom meg, hogy ez a félelem nem csak téves, de paradox módon pont az ezzel érvelők növelik folyton ezeknek a cégeknek a hatalmát, aminek legfőbb forrása az állami beavatkozás.
Direkt támogatások
Ezeket szinte mindenki ismeri, de a rend kedvéért legyen meg.
Újraelosztás
A nagy cégek rendszeresen kapnak különböző támogatásokat az államtól. Ezeknek több fajtája van. A legtöbb befektetésre szánt pénz, amikor is ezek a cégek az adófizetők pénzéből csinálnak fejlesztéseket (kapcsolódó jelszó: munkahely teremtés). Kaphatnak pénzt pályázatokon keresztül (még ha nem is vehetnek részt pályázatokon, strómanok segítségével ezt könnyen kijátszhatják), fejlesztésekre vagy szociális támogatásokra is (pl. cafeterián keresztül). A leggyakoribb a különböző adókedvezmény, amiket főleg új leányvállalatok építésénél vesznek igénybe.
Lobbik
A nagy cégeknek van elég pénzük lobbistákra, akik olyan irányba próbálják befolyásolni politikusok döntéseit, ami a vállalatnak kedvez. De miben különbözik ez attól, ha a kisebb cégek összefognának és ők is fizetnének lobbistákat? Az, hogy ezek a cégek bár ugyanazon a területen mozognak, az érdekeik teljesen mások lehetnek függően attól, hogy hányan vannak, milyen környéken üzemelnek, nyereségesek vagy veszteségesek, sok alkalmazottjuk van vagy kevés stb. Ezzel szemben a nagy cégek lobbistái általában igen konkrét javaslatokkal tudnak előrukkolni és a megbízóval történő kapcsolat is sokkal gördülékenyebb, mintha több tucat, sokszor ellentmondó érdekeknek próbálnának megfelelni.
Túl nagy, hogy csődbe menjen
Ha már nagy a cég, akkor könnyen megtehetik a vezetői, hogy a pénzügyeik ne legyenek annyira stabilak, hiszen az állam nem fogja hagyni, hogy több ezer vagy tízezer ember egyik napról a másikra utcára kerüljön. Ezzel a cégvezetés könnyen zsarolhat ki különböző mentőcsomagokat, amiket nemzeti vagy szociális helyzetre hivatkozva szoktak a politikusok az adott vállalatnak utalni. A történelemben számtalan példa volt erre,itt felsorolnak néhányat (és még itt nem szerepel a General Motors kimentése - ami konkrétan egész Detroit lezülléséhez vezetett -, valamint a 2008-as válság során több bank megsegítése).
Kvóták és koncessziók
Az állam kvóták és koncessziók segítségével könnyen biztosít monopól vagy oligopól helyzetet. Általában ezeknek a koncessziós jogoknak a magyarázata mindig a hétköznapi ember megvédéséül szolgál, azonban még ha ez is a szándék mögötte, a végeredmény csak az, hogy egy cég vagy cégcsoport versenytársait kizárja a piacról. Ennek következtében csökken a verseny és a fix kereslet mellett beszűkülő kínálat felviszi az árakat, aminek következtében a koncessziós jogokkal rendelkező cégek igen jelentős gazdasági hatalommal fognak rendelkezni.
Ennek egyik szép példája az Európai Unió 2006-ban bevezetett cukorkvótája, ami eltorzította a piacot és szépen felvitte a cukor árát, de ide sorolható Magyarországon a dohánykoncessziók és a szerencsejátékra vonatkozó kvóták.
Árszabályozás és hatósági árak
Bizonyos területeken az állam maga szabályozza be, hogy mi mennyibe kerülhet. Ennek fő indítéka az szokott lenni, hogy nincs az adott területen megfelelő piaci verseny, így az ott jelenlévő cégek aránytalanul nagy profitra tehetnek szert. A probléma ezzel az, hogy pont maga az árszabályozás az, ami nem csak kiszórja egy adott cég versenytársait a piacról, hanem a jövőben létrejövő versenytársait is akadályozza (árszabályozás esetén a versenytárs nem tud drágább, de jobb minőségű terméket, vagy olcsóbb terméket felajánlani, így jelentősen beszűkülnek az adott területen történő befektetéseknek).
Ennek talán legjobb példája az üzemanyag ára. Onnantól kezdve, hogy jelentős állami beavatkozás van az árában, az alternatívák fejlesztése jelentős hátrányba kerül (és ezen nem segít az sem, ha utólag ebbe az ágazatba megy az állami támogatás, mert ez a piac is sok különböző szereplőből áll, így az állam nem fogja tudni eldönteni, hogy mibe érdemes befektetni).
Természetes monopólium
Főleg természeti kincsekre (víz, energiahordozók stb.) szokták azt mondani, hogy csak monopólium alakulna ki ezen erőforrások esetén, így ha már monopólium, akkor legyen ez állami kézben. Itt természetesen nincs sehol belátva, hogy piaci környezetben miért szükségszerű az adott erőforrás monopóliuma, így ez még vita szintjén sem nagyon kerül szóba. A tragikomikus az egészben az, hogy az állam által monopóliumként kezelt erőforrások esetén tényleg előjön az összes olyan probléma, ami miatt az emberek joggal nem szeretik a monopóliumokat (drága, visszaél helyzetével, zsarol, árakat emel). Mivel azonban a piacosítás ezen a területen fel sem merülhet, ezért az emberek azt várják, hogy ha a megfelelő emberek kerülnek a megfelelő helyre és a megfelelő szabályokat hozzák, akkor a problémák meg fognak oldódni (ami természetesen sosem következik be).
Államosítás
Az államosítás indokai igen változatosak, meg lehet indokolni mind veszteséges, mind nyereséges cég államosítását. Onnantól kezdve viszont, hogy az adott vállalatot az adófizetők pénzéből finanszírozzák, jelentős versenyelőnyre tesz szert a szabad piacon tevékenykedő társaival szemben. Ráadásul onnantól kezdve, hogy a cég az állam tulajdonában van, esetleges kimentése válság idején prioritást élvez, ami lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít számára.
Indirekt támogatások
"A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve." Bár sokan ismerik ezt a mondást, igen kevesen élnek ennek szellemében. Ennek egyik következménye, hogy szimpatikus, jó szándékot feltételező szabályozásnak és törvényeknek igen kellemetlen mellékhatásai lesznek, amiket pont azért nem lehet megszüntetni, mert a jónak vélt törvényt senki sem akarja eltörölni. Mint azt az alábbiakban látni fogjuk, sok olyan intézkedés van, amiket az emberek kívánatosnak tartanak, viszont eredményül csak a nagy cégek hatalmát erősítik (még akkor is, ha maga a szabályozás kifejezetten ezeknek a cégeknek a befolyását igyekezett csökkenteni). Nézzünk néhányat ezek közül (ha valami lényeges kimaradt, akkor tessék jelezni a hozzászólásokban).
Jogi személy
"A corporation is a company or group of people authorized to act as a single entity (legally a person) and recognized as such in law." (forrás) Azaz a vállalat jogilag személyként kezelendő. Ez első ránézésre jó ötlet, ugyanis leegyszerűsíti a céggel kapcsolatos pereskedéseket. Vagy mégse? Ha megnézzük azokat az elhúzódó pereket, amiket nagyvállalatok ellen indítottak és hosszú évekig húzódtak, akkor azt vesszük észre, hogy nagyon sok esetben pont ez az elv áll az elhúzódás háttere mögött. Ugyanis nincs éles határvonal a cég tulajdonosának, vezetőségének vagy alkalmazottjának felelőssége és a "vállalat" felelőssége között, így mindig elhúzódó vita lesz arról, hogy ki miben felelős. Ez azzal analóg, mintha egy bankrabló esetén a bíróság azon vitatkozna, hogy a maszk és a fegyver a felelős mindenért, vagy a személy, akinél ezek voltak. Ez természetesen a nagy cégeknek kedvez, ugyanis nem csak külön jogi osztályt tudnak foglalkoztatni ennek a problémának a kezelésére, de szervezetük nehezen átlátható, és a korrekt ítélet megszületéséhez hosszadalmas vizsgálat szükséges.
Szabadalmak és szerzői jogok
Ki ne érezte volna át a zenész helyzetét, akinek műve után a kiadó rengeteg pénzt kapott, ő maga viszont alig keresett azzal valamit? Vagy a feltalálóét, akinek ellopták az ötletét? A szabadalmak és szerzői jogok ezen probléma orvoslására jöttek létre. Az egészben viszont az a tragikus, hogy pont ezek a törvények azok, amik az adott céget közvetve védik a konkurenciától. Ennek általában az a menete, hogy a nagyobb cégek beperelnek (vagy perrel fenyegetnek meg) olyan kisebb cégeket vagy egyéneket, akik potenciális konkurenciát jelentenek. Még ha a cég el is veszti a pert, az erre fordított kiadás hosszú távon megtérül, ugyanis ez üzenet a potenciális versenytársaknak, hogy könnyen kerülhetnek igen kellemetlen helyzetbe. Ne felejtsük, a per potenciális elvesztése egy kisebb cégnek vagy egyénnek a jövedelméhez képest igen sokba kerül.
Két elég látványos példa ez ügyben. Az egyik a Microsoft kontra Linux "harc", ahol a Microsoft szerzői jogokra hivatkozva lehetetlenített el sok nyílt forráskódú kezdeményezést. Ez látszólag csak a programozó kockáknak lehet fontos, viszont ennek következménye az, hogy a Microsoft termékek közül sok monopól helyzetben van és a nyílt forráskódú alternatívája vagy nem létezik, vagy még fejlesztés alatt van.
A másik jó példa a zenei kiadók különféle pereskedései a zenefelhasználókkal szemben. Ez a Napster-rel kezdődött, ma pedig már olyan szintet ért el, hogy milliókat lehet megbírságolni vagy bezáratni már a perrel történő fenyegetéssel is (a kapcsolódó szabályzat az ún. DMCA).
Minimálbér
Elgondolkodott már az olvasó azon, hogy nagyvállalatok vezetői miért szorgalmazzák a minimálbér emelését és miért nem adnak egyszerűen több pénzt a dolgozóknak? A magyarázat az, hogy ha csak ők vezetik be, akkor versenyhátrányba kerülnek, viszont ha mindenkire kötelező a minimálbér megadása, akkor kisebb konkurenciájuk jelentősebb veszteséget fog elszenvedni. Ennek az az oka, hogy egy pár százalékos minimálbér-emelés egy kisebb vállalkozásnak fajlagosan sokkal több költséget jelent, mint a nagy cégeknek. Ennek több oka van: 1) Utóbbiak jellemzően a költségeik kisebb arányát fordítják munkabérre, 2) néhány ember leépítésével tudnak kompenzálni 3) a gépesítés és bizonyos munkák kiszervezése is elfogadható megoldás. Ezek a lehetőségek egy kisebb vállalat esetén vagy nehezek, vagy lehetetlenek, így vagy versenyhátrányba kerülnek, vagy megszűnnek, így hosszú távon a nagyobb cégnek kevesebb versenytársa lesz, aminek következtében a korábban kiesett bevételt tudják termékeik vagy szolgáltatásaik árának emelkedésével ellensúlyozni.
Különadók
Első ránézésre ellentmondás, hiszen a különadókat pont azért szokták bevezetni, hogy ezen cégek és a kisebb cégek közötti különbség csökkenjen. Egy dolog azonban a szándék, más viszont a következmény.
Az egyik nagyon hasonló a minimálbér esetéhez: a szektorban szereplő nagyobb vállalatok az extra terhet egyenletesebben tudják elosztani, mint kisebb vetélytársaik, ezért utóbbiak vagy versenyhátrányba kerülnek vagy megszűnnek. Utóbbi esetben a nagyobb cég hosszú távon monopól vagy kvázi-monopól helyzetbe kerül, amikor már áremeléssel tudja kompenzálni a múltban kiesett bevételt.
A másik az új belépők helyzetének megnehezítése. A szabad piacon bármelyik cégnek nem csak az éppen aktuális, de potenciális jövőbeli versenytársaikra is figyelni kell. Ha nem megfelelően működik a vállalat, akkor bármikor alakulhat egy új, ami versenyhelyzetet teremt és kiszoríthatja a rosszul működő céget a piacról. Különadó jelenlétében ez megnehezedik, ugyanis a potenciális leendő versenytársnak nem csak azokkal a problémákkal kell megküzdenie, ami egy új cég indításával jár, hanem bele kell kalkulálnia a különadó okozta extra kiadásokat is. Ennek az lesz a következménye, hogy az adott szektorban nem vagy csak ritkán alakul új cég, ami alternatívát jelenthet a vevőknek.
Fogyasztóvédelem, környezetvédelem és társaik
Ezek a törvények a fogyasztók védelmében jöttek létre, de minél több van belőlük, annál valószínűbb, hogy egy nagyvállalat érdekeit fogják szolgálni. A folyamat nagyon hasonló a szabadalmak esetével: a kis cég ugyan ugyanúgy ráküldheti a hatóságot nagyobb vetélytársára, mint fordítva, csak a nagy cég a potenciális büntetéseket rugalmasabban be tudja integrálni a költségvetésébe, míg a kicsi ezzel nem élhet. Ennek két következménye lehet: 1) elég egy kisebb hiba és a kisebb cég kap egy akkora büntetést, amit már nem tud kifizetni, így csődbe megy 2) ha betartja az összes szabályt, akkor jelentősen nőnek a kiadásai, ami vagy versenyhátrányhoz, vagy megszűnéshez vezetnek. Hosszú távon tehát a nagyobb cégek ezen törvények segítségével könnyen el tudják lehetetleníteni a konkurenciát.
Összefoglalás
Nem azt állítom, hogy szabad piac esetén ne lennének nagy cégek és multinacionális vállalatok. Viszont szabad piaci környezetben 1) ezek nem feltétlenül ennyivel nagyobbak versenytársaiknál 2) vagy ha mégis megtörténik ez, akkor a már jelenlevő vagy új versenytársak sokkal könnyebben kiszoríthatják azokat a piacról.
A nagy cégek leghatékonyabb ellenszere a szabad piac és szabad verseny. Minden egyes állami beavatkozás, legyen az bármennyire is jó szándékú, csak ezek erőfölényét növeli. Ha valóban azt akarja az olvasó, hogy ezeknek a cégeknek ne legyen ekkora befolyása, a minél szélesebb körű piacgazdaság és gazdaságba történő lehető legminimálisabb állami beavatkozás az, ami ezt a leghatékonyabban kezeli.
FRISSÍTÉS (2015.04.27): Peter Klein előadása a témában: (https://www.youtube.com/watch?v=dMGv2r05wu8)