Amit most mondani készülök, jó eséllyel már ismert lesz számotokra, de egyszerűen le kell írnom.

Amikor arról beszélünk, hogy valami nem ortodox, az annyit jelent, hogy a bevettől eltérő. Persze, oka van annak, hogy az számít bevettnek, ami. Azért, mert általában az vált be, illetve a jelenlegi ismereteink szerint az a helyes.
Ha valaki a bevettől eltérő dolgot művel, azaz nem tartja magát az ortodoxiához, akkor az a tett jó esetben kísérleti, rossz esetben dilettáns. Most azt egyelőre ne feszegessük, hogy mennyire jó ötlet, vagy mennyire etikus életveszélyben lévő betegen kísérletezni, amikor van ismert terápia is.

Ha az ember eszébe jut valami, amit rajta kívül senki a világon nem csinál, annak több oka is lehet. Az egyik, hogy még senkinek se jutott az eszébe. Pofonegyszerű dolgok esetén, ez igen valószínűtlen. Az is lehet, hogy eddig sehol nem adódtak kedvező feltételek hozzá és te veszed észre elsőként, hogy pont itt, pont most lenne értelme. Ez már sokkal valószínűbb, de ez is elég ritka. A legvalószínűbb, hogy van a dolognak valami buktatója, amire nem gondoltál.
Amikor az ortodoxia képviselői ilyen kísérletek láttán kárognak az lehet, hogy azért van, mert féltékenyek, de általában nem ez az eset, hanem az, hogy előreláthatóan nem fog működni. Ha az emberben van annyi szerénység, hogy belássa, hogy az ötlete kísérleti, akkor ennek megfelelően a megvalósítást először papíron végzi el. Kezdetben szimulációkra, majd korlátozott és kontrollált kísérleti terepen vizsgálja meg a kérdést. Pl. a sínbuszos ötletemről tudom, hogy kísérleti. Ugyan a világ számos pontján használják, de ebből nem következik, hogy ott, ahova én gondolom is jó ötlet. Ezért én először vasúti szakemberek számításaira lennék kíváncsi, aztán egy-két vonalon kipróbálnánk és nem pedig egyből elrendelném országosan. A tudós mentalitást a dilettánstól többek közt az választja el, hogy nem hiszi el, hogy megtalálta a bölcsek kövét, még ha egy ötlet elsőre jónak is látszik.

Amikor kedvenc gazdasági miniszterünk arról beszél, hogy felpörgeti a gazdaságot, akkor mi nem azért csóváljuk a fejünket, mert ekkora ellendrukkerek vagyunk, hanem azért, mert tudjuk, hogy a dolgok nem így működnek. Tudjuk, hogy állami költekezéssel maximum csak átmeneti eredményeket lehet elérni. Tudjuk, hogy egy nyitott gazdaságban nem lehet a keresletnövelésével számottevő eredményt elérni és így tovább.
Ha ezek az elképzelések tényleg működnének, akkor világszerte alkalmaznák és már rég felszámoltak volna minden válságot. Ha a sikeres autóbuszgyártásnak az lenne a titka, hogy az állam felvásárolja (Matolcsy legújabb újraiparosítási agymenése), akkor az összes autóbuszgyár állami kézben lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy még ahol van is részesedése az államnak, ott is csak kisebbségi tulajdonos.
Nem azért mondjuk, hogy a közmunka csak statisztikai trükk, nem munkahely, mert ahogy mondani szokták nekünk annál jobb, minél rosszabb az országnak, hanem mert tudjuk, hogy ha azok a tevékenységekre tényleg szükség lenne, akkor már el lennének végezve. Ha egy önkormányzatnak tényleg fontos a vizes árok kitisztítása, akkor azt előbbre veszi a prioritáslistán, amikor a költségvetést készíti és akkor jut rá pénz (és valami másra nem). Az a tény, hogy a szoborállítás és társai megelőzik a listán, egyértelműen mutatják, hogy a tevékenységre nincs érdemi igény. Ez semmi több, mint a munkanélküliek átkeresztelése közmunkássá. Amint az állam nem fizetne tovább érte azonnal megszűnne. Az állam viszont ezt adókból teszi, magyarul olyan, mintha kötelezné az adófizetőket egy szolgáltatás megvásárlására. Ha arra a szolgáltatásra tényleg igény lenne rá, akkor nem kellene kötelezni az adófizetőket, hanem maguktól is fizetnének érte. (Vonatkoztassunk el a vizesároktól, mert a közjóért való önkéntes hozzájárulás tényleg ritkán sikerül.) És még a célját se éri el, hiszen ha tényleg megoldaná a problémákat az, hogy az állam kivesz a zsebedből két ezrest és az egyiket odaadja a brigádnak, aki kiássa az gödröt, a másikat annak a brigádnak, aki betemeti, akkor a világon mindenütt ezt csinálnák. Akkor nem lenne recesszió, meg munkanélküliség. Csak jön az állam, kivet egy új adót és elvégeztet valami felesleges munkát. (Ld. A törött ablak)
Természetesen, lehetséges, hogy nálunk valamilyen speciális körülmények vannak, amik sehol máshol a világon, ezért ez a recept máshol nem működne. Most őszintén mik ezek a speciális körülmények? Ilyenkor szoktak jönni a képzelgések, vagy a kínos hallgatás.

És egyébként ezért félek az IMF segítségtől. A csőd, bár hatalmas tragédia lenne, de az felráz. Kis szerencsével egy kijózanító hatású pofonnal felér. Most így, bár elkerüljük, de lehetővé válik a további maszatolás. Visszaesik a csődkockázat, javul az árfolyam stb. Úgy fog tűnni, mintha javult volna az állapotunk és folytatni fogjuk az esztelen pénzszórást.Tovább fogjuk folytatni azt a politikát, ami miatt a csőd szélére kerültünk, viszont másodjára már nem kaphatunk elővigyázatossági hitelt.
Ha ezt most megint elszúrjuk, már pedig a szándék változatlan, akkor nem kapunk még egyszer ilyen esélyt.