“Leszarom, hogy Milton Friedman mit mond. Nem ő indul az újraválasztáson.”
- Richard Nixon
Ez első hallásra oximoronnak tűnhet, de nem az. Illetve mégis, mert neoliberalizmus, mint olyan nem nagyon van, csak bizonyos értelemben létezik, ennek ellenére a neoliberálisnak titulált közgazdászok igenis foglalkoztak a szociális rendszerek gondolatával. Milton Friedman két konkrét javaslatáról szeretnék beszélni.
Sokan azt hiszik, hogy ilyen nincs is, mert a neolib hagyja megdögleni az embereket, mert hát a piac döntése, vagy ilyesmi alapon. Természetesen, ez nem igaz, bár a klasszikus szociális segélyeket nem kedvelik. A hagyományos szociális transzferek nagyon kézi vezéreltek és diszkriminatívak, ezért sokszor nem tervezett mellékhatásokkal járnak.
Elképzeléseik sajátosan ötvözik az állami támogatást a szabad piaci elvekkel. Mindezek mögött az a gondolat áll, hogy minél indirektebb módon valósítják meg az állami támogatást, annál kevesebb perverz ösztönző kerül a rendszerbe. (Ilyenekre láttunk példákat egy korábbi posztban) Ezen elgondolások nem minden esetben kompatibilisek egymással, de egy nemlétező eszmétől ez is szép eredmény :)
Ennek legtipikusabb példája, hogy elvetik az állami fenntartású iskolákat. Úgy gondolják, hogy minden iskolának magánkézben és profitorientáltnak kell lennie, mert a költségvetési szemléletű vezetés nem lehet hatékony. Azonban fenntartják a kötelező iskoláztatást és ezt iskoláztatási utalványokkal támogatják. Tehát nem az iskola kapja normatív támogatást, hanem a szülő. Az elgondolás mögötte az, hogy így biztosítják, hogy minden gyerek hozzájusson az oktatáshoz, ugyanakkor az iskolák versenyezhessenek a gyerekekért, valamint a szülőnek megmaradhasson a választási lehetősége. Így ha a szülő hajlandó többet áldozni a gyerekre, akkor jobb iskolába tud járni, szemben a szigorú körzeti rendszerrel, amikor is a lakhely önmagában determinálja az iskolát. Így lehetővé válik, hogy a jobb iskolák emelhessék az áraikat, a rosszabb csökkenthessék, ezáltal minden iskola motiválva van a színvonal emelésére, illetve a kereslethez való alkalmazkodásra. A drága és gyenge iskola gyerek és ezáltal bevétel nélkül marad.
Mondanom se kell, hogy ez heves vitákat vált ki a mai napig. Kritizálják pl. hogy így az államnak több beleszólása lehet a magániskolák életébe, vagy hogy mivel ez vonatkozik az egyházi iskolákra is, ezáltal az állam egyházakat támogat. Az Egyesült Államokban ezeket a kérdéseket nagyon komolyan veszik.
Nálunk nagyobb probléma lehet, hogy bár névre szólnak kialakulhat az utalványoknak egy feketepiaca és így pont a legrászorultabbak nem kerülnek majd beiskolázásra. Ezt ugyan ellenőrzésekkel ki lehet szűrni, mert azért nehéz tartósan szimulálni egy fiktív tanulót, de a mi korrupciós szintünk mellett ezt kockázatnak látom. Valószínűleg nálunk azzal is gond lenne, hogy az utalványoknak el kell érniük ez bizonyos szintet, hogy tényleg képes legyen finanszírozni az iskolát, ne csak úgy tegyen. Illetve a bevezetés ellen szól még nincs akkora jogbiztonság, hogy bárki is be merjen fektetni egy ilyen (nem elit) magániskolába, mert lehet, hogy a következő kormány simán eltörli az egészet.
Számomra ez az elgondolás igen tetszetős, de érdemes látni a korlátait. Pl. ez működhet egy nagyvárosban, ahol a sok gyerek elég nagy piacot jelent több iskolának, de aligha működhet falvakban, ahol két-három falu hoz össze egy iskolányi gyereket. Ott az iskola természetes monopóliummá válik. Azt is jó látni, hogy ezt az elvet, csak korlátozottan lehet általánosítani pl. egészségügyre, mert ott az egyéni igények nem előre tervezhetőek.
Egy másik érdekes koncepció a negatív jövedelemadó. Ennek lényege, hogy az egyén által fizetendő adó a jövedelem egyszerű függvénye. Általában egykulcsos (flat tax) formában szokták elképzelni, de ez nem törvényszerű. Ami a dolgot újszerűvé teszi az az, hogy az alja nem nullánál van, hanem negatív. Van egy bizonyos jövedelem, ami alatt már az állam fizet. Ez hasonlít, de mégsem összetévesztendő a garantált minimum jövedelemmel, ami egy más koncepció. Egy bizonyos jövedelemnél fizet az egyén nulla adót és a fölött hagyományos értelémben vett jövedelemadót. Egyes elképzelések szerint ez kiegészítené a szociális rendszert, míg mások szerint teljesen felváltana minden más szociális juttatást. A neolib elképzelés az utóbbi, ennek több előnye is van. Egyrészről sokkal egyszerűbb a kezelése, ami jelentősen leegyszerűsíti a bürokráciát, másrészről mivel a függvény folytonos nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy ha valaki fizetésemelést kap, kevesebbet vihet haza, mert pl. valamilyen támogatási jogosultság határához ért. Vagy gyakori probléma, hogy amikor valaki munkanélküli több segélyt kap különféle jogcímeken, mintha munkába áll. A mostani komplex adó és szociális rendszerekben előfordul(hat)nak ilyen jövedelemtartományok. Ez egy perverz ösztönzést jelent arra, hogy ne keress többet, illetve hogy maradj munkanélküli.
A dolog komolyabb kormányzati figyelmet kapott és négy helyszínen több ezer emberrel több éven keresztül kísérlet jelleggel ki is próbálták egyetlen adókulccsal, de az eredmények vegyesek. Az adminisztráció csökkenése látványos volt. Az ellenzők attól tartottak, hogy nem fog munkavállalásra ösztönözni, de az eredmények ezt nem igazolták, ugyanakkor bár a munkavállalási hajlandóság nem csökkent, de a munkával töltött idő igen. Különösen nők által vezetett háztartásoknál, ahol is az egyik kísérletben a 30%-t is elérte.
A kormányzat tervbe vette a bevezetését a meglévő szociális rendszer mellé kiegészítő jelleggel, de ekkor Friedman és társai kihátráltak a javaslat mögül, mert ezzel csak egy újabb segély keletkezett volna és a perverz ösztönzők továbbra is a rendszerben maradnak. Ezután a téma feledésbe merült és megmaradt a közgazdászok fantáziájának.
Szerény véleményem szerint a gondolat minden bizonnyal finomításra szorul, de nem elvetendő. Valószínűnek tartom, hogy egy kulccsal nem oldható meg optimálisan, de néhány kulccsal használható és egyszerű adórendszer állítható el.
Minden bizonnyal a magyar szociális rendszerhez képest nem lenne rosszabb, de bevezetése teljesen kizárható, mert nem politikusbarát dolog. Mivel nem lehet célcsoportokat megcélozni vele, a politika lehetőségeit nagyon szűkre szabja a szavazatvásárlás terén. Gondolom ez lehet az egyik oka, hogy párt programokban nem szokott előkerülni.