Én is megszólalnék a CEU ügyben, de mégsem fókuszálnék rá, mert van a magyar belpolitikában egy csomó látszólag független dolog, ami mögött egy közös ok van.
Először nézzük a konkrét ügyet. Azzal az indoklással akarják "megrendszabályozni" a CEU-t, hogy az külföldi diplomát is ad, ezért a többi egyetem hátrányban van vele szemben és ez szükséges a magyar felsőoktatás védelmében.
Tegyük fel, hogy ez így van és hogy ez baj, akkor logikusan adódik a kérdés, hogy a kormány miért nem a többi egyetem külföldi akkreditációjáért kezdett el harcolni. Aki azt hiszi, hogy a válasz az, hogy mert Soros az aktuális ellenség, annak csak részben van igaza.
Ha megnézünk más ügyeket is, akkor ennél sötétebb kép fog kirajzolódni. Ilyen például a 90-es és 2000-es évek örök toposza az állítólagos balliberális sajtófölény. Erre rengetegszer hivatkoztak mindenféle fórumon, de az okát mindenféle misztikus ármányokban vélték megtalálni, és semmilyen konkrét intézkedést nem tudtak felmutatni. A gondolkodásra képes embereknek már akkor is feltűnt, hogy valami nem igazán stimmel vele. Egyrészről, olyan sajtótermékeket is besoroltak ide, amik valójában totálisan semlegesek voltak. Szimpla bulvárújságírásról beszélünk, mint amilyen a Blikk, vagy a Mai Nap volt. Másrészről, az egyszeri jobboldali (az egyszerűség kedvéért nevezzük annak, még akkor is, ha nagy része valójában nacionalista baloldal) valójában rengeteg sajtótermékből választhatott, a viszonylag normális Magyar Nemzettől, az egészen elborult Magyar Tudatig, vagy Nemzetőrig. Annak az oka, hogy ezek összesített olvasottsága nem érte el a Népszabadságét, vagy Mai Napét, nem az elnyomásban keresendő, hanem abban, hogy erre a tartalomra ennyi volt a kereslet. Ha mondjuk Demokratából tízszer ennyi fogyott volna, akkor tízszer ennyit nyomtattak volna. Ha a HírTV-t tízszer ennyien nézték volna, akkor tízszer ekkora lett volna a nézettsége.
(Apró közbevetés mielőtt valaki rázendít, hogy a Népszabadság piaci okokból szűnt meg, felhívnám a figyelmét pár apróságra, amiket a Stáb elfelejtett megmondani.
1. A Népszabadság a maga 38 ezres olvasottságával még mindig az egyik legjobb volt. Lényegében csak a Bors és Blikk verte, igaz, ők nagyon, de nem is igazán ugyanaz a kategória.
2. Piaci alapon senki nem vásárol meg egy évek óta veszteséges lapot, anélkül, hogy tudná, hogy hogy fog belőle nyereséget kihozni. Márpedig, amikor a klasszikus sajtó egésze leszállóágban van, akkor erre nemigen van remény. Pontosan emiatt nem találtak rá vevőt évekig.
3. Egy lap legértékesebb vagyona a márkaneve, a szerkesztőségi tagjai, illetve az olvasótábora. Egyetlen olyan piaci szereplőt nem találsz, aki megvásárol egy céget, azután a legértékesebb vagyonelemeit eldobja. Ilyet csak az tesz, aki nem a saját pénzét égeti el, vagy teljesen elment az esze. Hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó vevő melyik kategória, azt az olvasó fantáziájára bízom.)
Látszólag nem idetartozó téma a kiskereskedelem. Ott bevezettek egy nagy boltokra szabott felügyeleti díjat, bizonyos méret felett boltok vasárnaponkénti kötelező zárva tartását, mostanában a kötelező minimum alkalmazottszámot akarják bevezetni, valamint a parkolóhelyek után fizetendő adót.
Vagy vehetnénk az RTL-klubra kitalált reklámadót, vagy eleinte próbálkoztak azzal is, hogy megtiltották volna, hogy pénzt kérjenek a kábeltársaságoktól. És még hosszasan lehetne sorolni az olyan intézkedéseket, amik mind a sikeresebbeket sújtanánk.
Ezeket nem kisebb és nem kevésbé baljós dolog köti össze, mint az anti-meritokratikus gondolkodásmód. Olyan emberekről beszélünk, akik nem a piacgazdaságban szocializálódtak és nem érzik át annak a jelentőségét, hogy a legjobbak legyenek valaminek az élén. (Semjén és Fónagy kerek-perec meg is mondta, hogy ők nem hisznek a versenyben). Akik úgy gondolják, hogy valami attól lesz kiemelkedő, hogy megkapja a kiemelt titulust (pl. kiemelt egyetemek). Sőt, nem egyszerűen nem értékelik, hanem egyenesen félnek tőle. (Erre, speciel, van is okuk, mert azért ezek az emberek a politikai világon kívül nem kimondottan elismertek (értsd: senkik).)
Azért rettenetesen problémás ez a hozzáállás, mert egyáltalán nem szolgálja a minőség javulását. Sőt, azáltal, hogy bünteti azokat, aki túl jól teljesítenek, és jutalmazza azokat, akik jól törleszkednek a hatalomhoz, azt eredményezi, hogy a kevésbé jól teljesítők kiszorítják a jobban teljesítőket.
Ez a hatalom szempontjából egy nagyon kényelmes helyzet, mert felépít egy hűséges klientúrát, ami segíti a hatalomban maradást, de az országnak egyáltalán nem jó.
Azzal, hogy kiszorítja a jobb termékeket és szolgáltatásokat, nemcsak a lakókat és a gazdaságot fosztja meg a jobbtól és hatékonyabbtól, de egyúttal a saját sírját is ássa közben. Bár ezt általában csak túl későn szokták észrevenni. Az alapprobléma, hogy a kiszorítósdi véget ér az országhatárnál és a világ többi része (ahol nem nyomták el a hatékonyabbakat) közben elmegy mellette.
Ha valaki nem hiszi el az elméletet, akkor forduljon az emlékeihez. Volt nálunk egy KGST, ahol pontosan ezt a versenyképtelenséget rejtegettük évtizedeken át. Aki élt már akkor, az emlékszik, hogy mennyire lehetett örülni, amikor az ember végre hozzájutott egy Daciához, vagy Wartburghoz, és jó is volt, ameddig nem tudtad, hogy a fal túloldalán az emberek Opelekkel és Volkswagenekkel járnak. Aztán leomlott a fal és hova lettek ezek a szocialista autógyárak? A kutyának nem kellettek a fapados, kéthetente javítandó benzintemetőik.
Ez az egész versenyfóbiás berendezkedés addig működik, ameddig egy védett burokban vagy, elzárva minden megmérettetéstől. Csak épp, ahogy nő a különbség a védett és nem fejlődő, illetve nem védett és fejlődő országok között, úgy ezt a burkot évről-évre nehezebb fenntartani (nézd meg, hogy mit kínlódik Észak-Korea is vele). Ráadásul minél régebb óta fennáll, annál nehezebb lebontani, mert a rendszer kegyencei annál inkább ragaszkodnak a status quóhoz. Az ilyen rezsimeket végül csak valami kataklizma szokta tudni kimozdítani a saját maguk által kreált csapdából ld. Japán és Meidzsi-restauráció, az Oszmán birodalom összeomlása stb.
A történelmi tapasztalatok alapján bölcsebb dolog az anti-meritokráciát fel sem építeni.
Visszatérve: azt nem tudom, hogy végül mi lesz a CEU-val. Még az is lehet, hogy a kormány meghátrál az adott ügyben, de a gondolkodásmód marad. Már csak azért is, mert nem kizárólag a Fideszben van jelen, hanem eléggé áthatja a magyar közéletet. A Fidesz legfeljebb annyiban speciális, hogy hatalma is van hozzá, hogy felépítse. Ha a CEU-t sikerülne is megmenteni, az ország sikerének legnagyobb kerékkötője akkor is itt marad: a jobbtól való félelem.
