Nem vagyok meglepve TGM reakcióján a panamai iratok kiszivárogtatása kapcsán. Először nem is akartam írni erről az egészről, mert a magyar politikai diskurzusban a szokásos "de a másik" jellegű vélemények láttak napvilágot, amik még a reakcióra is méltatlanok. TGM írásával szerintem nem csak azért kell foglalkozni, mert az ebben szereplő tévhiteket számos magyar állampolgár osztja, hanem azért is, mert pont az ezekből kiinduló megoldások okozzák magát a problémát.

A szokásos körforgás

"A panamai cég adataiból kivilágló globális offshore-gyalázat – milyen szépen rímel ez a régi Panama-ügyre, amelyből patinás „panama” és „panamista” szavunk származik – újabb adalék
a kapitalizmus természetrajzához. "

Gondolom senki nem lepődött meg azon, hogy TGM szerint a probléma oka a kapitalizmus, ...

"Egyre-másra derülnek ki vezető politikusokról és apparatcsikokról, valamint a „civil társadalom” vezető figuráiról a különféle disznóságok, amelyeket eddig is gyanított mindenki, s amelyekhez kapcsolódnak nálunk az Alstom-csúszópénzek, a Quaestor típusú csalások, a „közbeszerzések” szűnni nem akaró aljasságai, amelyek nem lennének lehetségesek a legmagasabb állami intézmények züllött cinkossága nélkül – másutt meg hasonló ügyek százezrei."

... pedig ennek a résznek kapcsán megszólalhatnának a vészharangok: "... a legmagasabb állami intézmények züllött cinkossága nélkül ..." ugyanis nincs korrupció, tekintve hogy ez a TGM-en kívül még sok más által preferált "szabályozott" piac részét képezik. Tegye fel a kérdést az olvasó: ha nincs szabályozva a piac vagy az állam nem vesz részt a gazdasági folyamatokban, akkor ezek a korrupciós ügyek és az "offshore" hogyan lesz probléma.

Ez persze nem mai történet, és a folyamat mindig ugyanaz: 1) valaki kitalálja, hogy kell különadó vagy extra szabályozás 2) a kapitalizmushoz értők figyelmeztetnek, hogy ennek csak adóelkerülés és/vagy a fekete-szürke gazdaság erősödése lesz a következménye 3) ezeket az embereket jobb esetben lehülyézik vagy naivnak nevezik, rosszabb esetben ők lesznek a fő gonoszak, akik a bankok érdekét védik 4) előkerül egy ehhez hasonló eset, ami a pont azokat igazolja, akik szerint ez nem fog működni, viszont a szabályozás és különadók hívei ezt a kapitalizmus hibájának tudják be, és még több szabályozást vagy adókat követlenek -> goto 1.

A piac és az állam közötti fundamentális különbség

Kíváncsi lennék arra, hogy TGM hogyan definiálja a piacot, mert az alábbi részben egy érdekes megfeleltetést tesz (kiemelés tőlem):

"Ezeknek az embereknek kellene védeniük az ártatlanokat és a szűkölködőket, nekik kellene kitűzniük a félelmetes technikával fölszerelt seregek hadicéljait, békét teremteniük, megelőzniük a gazdasági válságokat, megállítaniuk a globális fölmelegedést, óvniuk a kultúrát, istápolniuk a betegeket, gyógyítaniuk és vigasztalniuk a szenvedőket, átnevelniük a vétkezőket – hiszen mindezeket a funkciókat az államra és/vagy a piacra ruháztuk át a polgári társadalomban, nélkülük a modern-posztmodern világban egyetlen lépést se tehetünk."

A kiemelt rész azt sugallja, hogy az állam és a piac valami hasonló entitások, amikre rá vannak bízva bizonyos feladatok. Ez egy roppant rossz párhuzam, ugyanis míg az állam valóban egy szervezet (pontosabban több, egy egységes irányítás alatt lévő szervezet összessége), addig a szabad piac nem ilyen, oda ugyanis minden egyes olyan tevékenység bele tartozik, amik egymással kölcsönös megegyezéssel történnek. Ezt persze sokan csak gazdasági tranzakciókra értik, de még ebben az esetben is lényeges eltérés van a szabad piac és az állam működése között. Konkrét példa: ha nekem szükségem van kenyérre, akkor nem a "szabad piacra ruházom át" ezt a funkciót, hanem elmegyek a pékhez vagy a boltba és veszek egyet. Ehhez csak és kizárólag az kell, hogy a kereslethez igazodjon a kínálat, de ehhez nem kell a pékeknek és/vagy a boltosoknak szervezetbe tömörülnie.

Magyarán a "szabad piac" nem egy szervezet és végképp nem egy külön entitás. A szabad piacon mindenki részt vesz, aki a munkamegosztáson keresztül gondolja életének minőségét javítani. Nem a szabad piac oldja meg a problémákat, hanem az emberek.

Kényszer kontra "kényszer"

"Az első, ami itt szóba jön, a politika és a gazdaság ideologikus szétválasztása. Ez liberális illúzió: jelesül az abba vetett hit, hogy míg az állam az alkotmányos-törvényes kényszer eszköze, az ún. legitim erőszakmonopólium gazdája, addig „a piac” és az általa anonim módon vezérelt „civil társadalom” önkéntes-beleegyezéses aktusok sorozata (és logikai folyományuk). Ez balhit. Az ún. gazdaság is a kényszer terepe, és ezt azért tagadják le, nehogy valaki ez alól is föl akarjon szabadulni. Az, hogy a kényszer egy részét áthelyezik „az állam” területéről „a piac” területére, nem csökkenti a kényszer összmennyiségét, szemben a liberális utópiával."

Ebben a blokkban van egy jelentős összemosás a gazdasági és a politikai kényszer között. A gazdasági kényszer csak egy megszemélyesítése a természetnek, ugyanis az embernek szüksége van különböző erőforrásokra, amit vagy ő maga teremt elő, vagy együttműködik más emberekkel. Ez tehát nem aktív kényszer, ugyanis a hiány az ember természetes állapota. A természetnek nincs akarata, az nem kényszerít semmire. A szabad piaci környezet az leghatékonyabb módja annak, hogy az ember a lehető legszélesebb körű döntést hozzon a tekintetben, hogy életben maradjon és életminőségén javítson. A "piaci kényszer" ezek után egy rossz metafora, ugyanis csak egyetlen szabály van, amit be kell tartani: az, hogy minden együttműködés csak kölcsönösségen alapulhat. Ezzel szemben a politikai kényszer az valódi, hiszen teljesen mindegy, hogy a politikusok milyen szabályokat hoznak, azok nem betartása (hatósági) erőszakot eredményez.

Másképp megközelítve, a szabad piac csak annyit jelent, hogy erőforrásainkat sokkal hatékonyabban tudjuk előállítani, ha azokat a munkamegosztáson keresztül különböző emberek és csoportok termelik ki. De ez opcionális, mindenki maga dönti el, hogy a szükségleteit milyen módon próbálja fedezni. Sajnos sokaknak a fejében él az a tévhit, hogy minden problémára van egy univerzális megoldás, amiből persze következik, hogy a piaci folyamatok ezen emberek számára érthetetlenek lesznek, ugyanis ott döntéseket hozunk, amiknek különböző következményei lehetnek. De ezek a döntési lehetőségek nem tűnnek el csak azért, mert valaki nem vesz tudomást róluk, így ezeket kényszernek nevezni több mint túlzás.

A közügyek mítosza

"A tőkés rendszer (udvariasabban: a polgári modernség) hívei lehetségesnek tartják, hogy valaki – elsősorban a közügyek intézésével megbízott személy, rendszerint férfi – egyszerre képviselje a köz- és a magánérdeket, sőt: hogy a maga lelkében is különválassza a vágyat a kötelességtől. "

Pont hogy nem, nem véletlen, hogy ezek az emberek nem azért harcolnak, hogy a megfelelő emberek kerüljenek a megfelelő helyekre, hanem hogy az állam egyáltalán ne szóljon bele a gazdaságba. És pontosan azért (is), amit itt TGM leír: a "közügy" és a "magánügy" nem választható szét, így csak idő kérdése, amíg a képviselő korrupt lesz.

A szabad piacon ilyen probléma nincsen, ugyanis még a legkorruptabb és leggonoszabb ember is legfeljebb csak szűk környezetének árt, míg egy ugyanilyen ember egy ország élén a teljes népességnek tud hatalmas károkat okozni. Nem beszélve arról, hogy a szabad piacon számtalan olyan eszköz van (bojkott, felvilágosítás, versenytárs általi kiszorítás, alternatív munkalehetőségek stb.), amivel ezt könnyű kezelni, míg az államapparátusban szereplők pont az általuk hozott törvények miatt szinte teljes mértékben érinthetetlenek.

Hibás diagnózis

"A kapitalizmus ún. liberális, „joguralmi” vagy „jogállami” rendszerei a „vegyes alkotmány” ősrégi eszméjén alapulnak, amelyet Arisztotelészt aktualizálva még Polübiosz fogalmazott meg (Róma, közelebbről a principátus vonatkozásában): ebben a monarchia, az arisztokrácia és a demokrácia elegyét kellett volna, kellene megvalósítani – ennek modern verziója az innen származó „hatalmi ágak” elválasztása, kölcsönös ellenőrzésük és „sakkban tartásuk” alkotmányos utópiája. Nem újdonság, hogy a vegyes alkotmányrendszer „demokratikus” elemének meggyöngülése (a „népképviseleti” elem nem igazán demokratikus egyébként se, hiszen hatalomátruházást jelent, ami a demokrácia – a néphatalom – ellentéte) ezt a háromszögletű, kínos-keserves szimmetriát szétzúzta."

Nagyon nagy tévedés. Ezek a folyamatok pontosan azóta jelentenek egyre nagyobb problémát, amióta erősödött egy olyan hatás, amit TGM itt nem említett, ez pedig a jóléti állam. Természetesen nem önmagában ez okozza a bajt, hanem hogy ezt finanszírozni csak jelentős mértékű adóelvonásokkal lehetséges. Most ha lehetőséged van 60% adó helyett 20%-ot fizetni, akkor erre szerinted hányan fognak nemet mondani? Itt megint előjön az a fajta káros hozzáállás, ami szerint majd "jól megadóztatjuk a gazdagokat" és utána tudjuk fizetni az állam által biztosított szociális háló költségeit és nem veszi figyelembe azt, hogy a megadóztatandók ezt nem fogják csak úgy tétlenül nézni. És ennek duplán káros a hatása, ugyanis míg a gazdagabbak könnyebben tudják legális vagy kvázi-legális utakon könnyíteni adóterheiket, addig a középosztály jelentős része erre nem képes, és a hatalmas adók hatására sokszor kénytelen a fekete- vagy a szürke gazdaságban folytatni tevékenységét. Így lesz a mezei vállalkozóból is bűnöző és kerül ő is azoknak a célkeresztjébe, akik különböző különadókkal próbálják az állam bevételeit növelni.

Az ellentmondás

"Így hát, miközben rezignált megvetéssel figyeljük a korrupció félelmetes és destabilizáló terjedését, ugyanolyan szkepszissel kell néznünk a korrupció elleni, elkerülhetetlen kampányt s azokat a „megvesztegethetetlen” új undokokat, akik majd ennek ürügyén kapaszkodnak föl az uborkafára."

Ez az idézet akár egy "hoppá" élménnyel is felérhetne, hiszen ezt az ördögi kört nem lehet úgy feloldani, hogy az állam hozzon más törvényeket, vagy szigorítson, vagy válasszunk más tisztségviselőket. A problémák gyökere pont a "leviatán", az élet és a gazdaság egyre több területére bevonuló állam az adóival és szabályaival. Amíg ezt nem hajlandó TGM elfogadni, akkor harca annyira lesz sikeres, mint Don Quijote szélmalmok elleni küzdelme.

A megoldás

A megoldás bizonyos tekintetben egyszerű: minél kisebb az állam - és itt ez nem csak azt jelenti, hogy kevesebb bürokratát és politikust foglalkoztat, hanem minimális befolyása van a gazdaságra -, annál kevesebb probléma lesz a korrupcióval. Ami miatt ez sokaknak problémát okoz az az, hogy rengeteg ember nem tudja elképzelni, hogy bizonyos szolgáltatások hogy működnének vagy tisztán piaci, vagy döntő részben piaci (minimális állami beavatkozással) alapon. Viszont a problémákat csak így lehet megoldani, minden más esetben csak egy olyan ördögi körbe kerülünk, ahol a problémák csak súlyosabbak lesznek.