Engem nem a migráció rémít meg igazán, hanem a pánik, ami terjed emberről emberre és az, hogy vannak, akik élvezettel terjesztik és baromi büszkék magukra közben.
Ha úgy érzed, hogy Magyarországot megtámadták és egy csendes megszállás van folyamatban, akkor hagyd abba az olvasást.
Mondom, hagyd abba! Csak fel fogod húzni magad.
Én szóltam.
Szóval, egy pszichológiai jelenséggel van dolgunk, az ún. morális pánikkal. Ez egy emberről emberre terjedő pszichés állapot, amiben a megfertőződöttön a racionálisnál erősebb félelem lesz úrrá a jövőt illetően.
A fertőzött ember világképe megváltozik, ebben a világ, a nemzet, a társadalom stb. súlyos veszélyben van. Ebben az adott esetben akár igaza is lehet, de ahogy ő érzékeli az a valós veszély sokszorosa.
Emellett a fertőzött ember világképe polarizálódik is. A világ szétválik jókra és gonoszokra, árnyalatok nincsenek. Azért állítottam le őket, hogy ne olvassák tovább, mert ha megpróbálsz egy fertőzöttet megnyugtatni, akkor csak annyit érsz el, hogy berak a gonosz kategóriába. Onnantól kezdve te "beözönléspárti" vagy és mint olyan a haza ellensége. Rád nem szabad hallgatni, sőt talán még büntetni is kellene. Holott az összes bűnöd annyi, hogy megőrizted a józanságodat.
Ez utóbbi veszélyt jelent mindenkire, még magukra a fertőzöttekre is, mert nem ritkán ők maguk is áldozataivá válnak az ilyenkor időnként előforduló erőszaknak. Akár az általuk megtámadottak, akár saját társaik által. Akár tévedésből, akár azért, mert nem felelnek meg a náluk is radikálisabbak elvárásainak.
Ez az írás nem is nekik szól, hanem azoknak, akik még nem kapták el. Titeket próbállak beoltani egy kicsit, hogy ha eddig megúsztátok, akkor könnyebben vészeljétek át a következő időszakot, amíg a pánik elül. A morális pánikok általában nem tartanak sokáig. Ha nem tartják fent aktívan, akkor általában néhány hét, hónap alatt elmúlnak, viszont a közben keletkezett mémek itt maradnak alvó állapotban és a következő szezonban újra lecsapnak.
Ez azért is nagyon fontos, mert van egy valós probléma, a tömeges migráció. Ez a probléma nem fog megszűnni egyik napról a másikra, ezért a pánik kiújulásának kockázata igen magas és a második hullám erősebb lehet, mert már meglévő mémekre építkezik. Ugyanakkor mivel a probléma valódi, ezért kezelni kell, de még soha nem volt olyan, hogy egy probléma kezelését a pánikba esés elősegítette és nem hátráltatta. Tehát a pánik, nem csak veszélyforrás, de a probléma kezelését is jelentősen megnehezíti.
Emiatt azt várnám egy kormánytól, hogy álljon ki és mondja el, hogy milyen nehézségekre számít, mit tervez, milyen áldozatokat kér stb.
Ehelyett a mi kormányunk olyan baromságokat hord össze, hogy megtámadták az országhatárt. Nem kérem. A határ ott van, ahol hagyták. Rendbontás történt a határnál, amit a rendőrség a szakma szabályai szerint lekezelt. Pont. Felesleges tovább izgatni a kedélyeket. Ilyen előfordul, ha sok ember van összezárva. Ha úgy vesszük, még nem is volt annyira vészes, elvégre focidrukkereket két órára se kell összeereszteni a balhéhoz. Ahhoz képest egész türelmesek voltak eddig.
Meg olyanokat mond, hogy fiatal férfiak jönnek, ez biztosan egy hadsereg. A francokat. Egyszerűen csak az út és életváltás egy kockázatos dolog. Kik azok, akik hajlandóak kockázatot vállalni? A nyugdíjasok? A kismamák? Nem, a fiatal férfiak. Nem véletlen, hogy a legtöbb bűnöző, felkelő, extrém sportoló fiatal férfi.
Meg terroristázik, hogy mi van, ha csak 1 százaléka terrorista. Hát, kérem, az IS sokért nem adná, ha tudna ennyi embert nélkülözni. Valójában inkább csak néhány tucatról, esetleg néhány százról beszélhetünk. Még az IS is tudja, hogy az ügynökök bejuttatásának nem ez a hatékony módja. Odaküldesz egy ügynököt, akitől ujjlenyomatot vesznek, lefényképezik és utána ott van, egzisztencia, helyismeret, nyelvismeret, kapcsolatrendszer nélkül. Semmi értelmeset nem tud csinálni. Épp ezért van, hogy az IS is inkább propagandával harcol. Helyi radikalizálható elemeket keres. Nem olyan nehéz, mindig találni a liberális demokráciával, nyugati civilizációval, kapitalizmussal stb. kritikus embereket. Köztük lehet elkezdeni keresni olyanokat, akik nem csak fotelből szájkaratéznak, aztán el lehet csábítani egy kis továbbképzésre. Így szereztek 30 ezer tagot külföldről. Épp ezért figyelik ennyire titkosszolgálatok azokat, akik ismert terroristakiképző helyekre utaznak.
Sőt tovább megyek. A 2004-es madridi bombamerényletben 191-en haltak meg. A 2005-s londoni bombamerényletben 52-n. Képzeljük el, hogy mi lenne, ha ez megtörténne. Sőt, hetente megtörténne, ami azért lássuk be, irreálisan pesszimista feltételezés. Ha londoni merényletből indulunk ki, akkor évente 2500 ember halna meg. Ijesztő, mi? És, akkor is az, ha elmondom, hogy Magyarországon évente 8000-n halnak meg tüdőrákban? Ez alulról közelíti az egyharmadát. És akkor még nem beszéltem arról, hogy 8000-n szívinfarktusban, 5000-n vastagbélrákban 600-n közlekedési balesetben stb. Egyszerűen a terrorizmus, mint kockázat túldimenzionált. Persze, értem én, hogy a koncentrált fenyegetés mindig rémisztőbb, mint a szétszórt, mert látványos, ld. atomenergia hiszti. De attól még irracionális jobban félni a látványostól, mint a veszélyestől. Kihasználni az emberek irracionalitását meg egyenesen etikátlan. Sőt, nem csak etikátlan, de célszerűtlen is. Rövid távon ugyan lehet belőle politikailag profitálni, de hosszabb távon olyan elvárásokat szül, aminek nem biztos, hogy meg tudsz felelni, illetve nem biztos, hogy meg akarsz felelni. (A londoni merénylet után annyira rettegtek az öngyilkos merénylőktől, hogy kiadták a direktívát, hogy a potenciális merénylőket figyelmeztetés nélkül fejbe kell lőni. Miután sikeresen kivégeztek egy brazil turistát, rájöttek, hogy ez nem is annyira jó ötlet.)
Meg népvándorlás és kalifátus. A nyavalyát. Ha tényleg népvándorlásról lenne szó, akkor nem százezrekről beszélnénk, hanem tízmilliókról. Ez sok egyéni kezdeményezés. Persze, ettől még problémás, de most őszintén melyik része volt gondoknak iszlámspecifikus? Semelyik. Ha 300 ezer ukrán jött volna, pontosan ugyanekkora gondban lenne a magyar állam. Ugyanekkora gond lenne az ő ellátásuk megszervezése is. Ráadásul, ennek Magyarországra érkezett 300 ezer migránsnak a 90%-a már meg is lépett. Könyörgöm miféle bevándorló az, akit erőszakkal kell az országban tartani? Mert erről van szó. Annyira el akarják foglalni az országot, hogy ha most hirtelen ötlettől vezérelve a rendőrség elvonulna, akkor az történne, hogy az tömeg elindulna Ausztria felé. Aztán az osztrák határon megpróbálnák feltartóztatni őket. Ott elkezdenék azt játszani, hogy átmegy 100 elkapnak 95-t és visszazsuppolják. Aztán az a 95 újra megindul. Hónapokra tábort vernének a nyugati határon, de végül mindenki átjutna. Ami tényleg történne, az az, hogy az EU berágna ránk és kizárna a schengeni-egyezményből. Merthogy valójában a schengeni tagságunk van veszélyben, nem a hazánk. Németország, az igen, nekik van mitől tartaniuk, de még ha tízszer ennyi érkezne is kisebbségben lennének, tehát akkor se lenne kalifátus, ha migránsok tényleg ezt akarnák.
Szóval, elégedetlen vagyok a válságkommunikációval. Az válságkommunikáció, hogy x milliárdot átcsoportosítottunk az árvízi védekezésre, közvetlen veszély nincs, de itt ki fogunk telepíteni, ott pedig át fogjuk vágni a gátat. Az viszont nem, hogy "konzultációt" tartok és leírom, hogy egyesek szerint nem kellene több vizet beengedni az országba, mint amennyit elhasználunk, míg mások szerint az osztrákok fulladjanak bele a vizükbe. Ez nem válságkommunikáció, ez olcsó demagógia. Méghozzá annyira olcsó, hogy még ellenzékben is gáz, nemhogy kormányon.
Na, mindegy, közben kidühöngtem magam. A lényeg, hogy nem azzal szolgálod az ország érdekeit, ha pánikba esel, pláne nem azzal, ha még szítod is, hanem azzal, ha megőrzöd a hidegvéred (,még ha rövid távon nem is leszel vele népszerű) és teszed a dolgod.
Ahogy a britek mondanák: