Amikor azt firtatták, hogy érdekes egybeesés, hogy pont azon a teljesen jelentéktelen útvonalon jött rá az önkormányzatra az útjavítás, ahol a kedves veje lakik, akkor Orbán Viktor azt találta mondani, hogy "kommunista hazugság". Ez más szájából valószínűleg nem érdekelt volna, az övéből viszont vérlázító.
Különösen az a beszéd után, amit hétfőn mondott a parlamentben. Ez a beszéd túl azon, hogy egyszerre bűzlik mind a kommunizmus utolsó leheletétől, mind a hazugságtól, azonban nem minden tanulság nélküli.
I. "Az IMF-hitelt is visszafizettük az utolsó centig, azt a hitelt, amit az előző kormányok vettek föl."
Valamiért az emberek fejében az a kép él, hogy az IMF hitel felvétele rossz volt az országnak. Természetesen, ez emelte az adósságállományt, de érdemes megnézni az alternatíváit és azok költségét. Az első az államcsőd, ami a központi hatalom gyors összeomlásával jár. Ez nagyon nagy szopás mindenkinek. A második, hogy fel kellett volna menni az állampapírhozamokkal kb. 15%-ig. Wmiki szintű intellektusnak kell lenni ahhoz, hogy úgy gondoljuk, hogy ez jobb megoldás lett volna. Igazából a dolog attól lesz különösen érdekes, hogy az IMF-hez fordulást még maga Orbán Viktor is jó lépésnek tartotta addig a pontig, amíg meg nem haragudott az IMF-re. Azóta bűn volt. (vö. Óceánia mindig is Eurázsiával állt háborúban.)
II. "Már nem mások pénzén tengődünk"
Az ideális helyzet valóban ez lenne, azonban a magyar állam továbbra is újabb és újabb hitelek felvételéből finanszírozza a lejáró adósságát. Ezek alakulása megtekinthető az államadósság kezelő honlapján.
Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon nem 3 GDP%-nyi hiányt kell megcélozni, hanem ahhoz pozitív elsődleges egyenleg kell. Azaz további megszorítások. Azzal valóban elérhető ez a helyzet.
III. "Valamint az aktív munkakeresők száma is nőtt, azoké, akik munkabérből akarnak megélni segély helyett."
Ez alapvetően dicséretes lenne, de a bibi ott van, hogy ennek fő oka a segélyek megkurtítása, nem pedig a valódi munkahelyek számának gyarapodása.
IV, "Szokatlan dolog, szoknunk kell: Magyarországon az árak lassabban emelkednek, mit más európai országokban"
Ez volt a két legfontosabb leleplezendő állítás egyike a szememben. Az alacsony infláció ugyanis nagyon jól hangzik, és általában az is, de nem feltétlenül az. Amikor a jegybanki alapkamat drasztikus csökkenése ellenére is szokatlanul alacsony az infláció, az egyáltalán nem örömteli dolog. Az a gazdaság gyengélkedésének a jele. Az azt jelenti, hogy nem forog a pénz a gazdaságban. Ahhoz, hogy belássuk, hogy valóban így van, elég megnézni a KSH negyedéves jelentéseit.
V. "A rezsicsökkentés a függetlenség szimbóluma", "Európában egyedülálló tett volt" (illetve "Rezsicsökkentést még a Kádár sem csinált ebben az országban" - Kövér László)
Nos, igaza van abban, hogy Európában egyedülálló tett volt, mégsem igazán ok a büszkeségre. Nem véletlen, hogy máshol nem alkalmazzák ezt az eszközt. Az az oka, hogy hosszútávon nagyon káros egy országnak megtámadnia a saját infrastruktúráját. És ezen a ponton térnék ki Rogán Antal agymenésére (amit aztán az egész Fidesz a magáévá tett), aki non-profit közműszolgáltatásokat vizionált. Hogy mitől agymenés? Attól, hogy ilyen nem jut eszébe egy olyan embernek, aki látott már vállalatot belülről.
Nagyon jó oka van annak, hogy nem igazán léteznek non-profit nagyvállalatok (nota bene a 100%-os állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. sem az.). Ez a séma, ugyanis nem nagyon működik.
Azt, hogy ne keletkezzen egy vállalatban profit, több módon is el lehet érni. Az idealista úgy képzeli, hogy keletkezik a profit és azt mind visszaforgatják.
A realista úgy, hogy nem is keletkezik. Ahhoz, hogy nyereség keletkezzen szükség van arra, hogy a termék ára nem csak a vállalat költségeit fedezze, hanem haladja meg azt. A naiv olvasó, persze, hajlamos arra gondolni, hogy akkor, nosza, számítsuk bele a költségekbe a befektetésekre félretett pénzt is. Igen, ám, de sem a költségek, sem a befektetésre félreteendő összeg nem magától értődő, fix összegek. Az első a vállalat méretén és hatékonyságán múlik, a másik a tervein. Csakhogy mind a hatékony működés, mind a beruházás megvalósítása munkát igényel, ezért a vállalat igyekszik minimalizálni az erőfeszítéseit. Tegye fel a kezét, aki kihozza magából a maximumot, akkor is, hogy ha ettől a végeredmény semmit sem változik. Nos, ilyen ember nincs, nem is lenne ésszerű. Azaz úgy a legkönnyebb elérni, hogy ne keletkezzen profit, hogy az ember nem töri magát. Sem a hatékony működést, sem az értelmes, hatékony befektetéseket nem lehet törvényileg kikényszeríteni. Lehet előírni, hogy évente csináljon x milliárd befektetést, de hogy annak értelme is legyen azt nem. Lehet előírni bértömegmaximumot, de hogy az hatékony struktúrával és vállalati kultúrával párosuljon azt nem.
Hogy ez nem puszta elmélet annak ragyogó megvalósulásait láthattuk anno a Magyar Postán, aki bármikor képes volt 20 évig elhúzni egy telefonvonal kiépítését, a Merkúron, ahol bármikor várhattál 5 évet egy kocsira, mert az autógyárak is non-profit alapon működtek, vagy napjainkban a BKV és MÁV Zrt.-n. Amennyiben nem célunk, hogy éppen csak működő vállalatunk legyen, ami semmire nem jó azontúl, hogy kényelmes állásokat biztosít pártkáderek számára, akkor keményen számon kell kérnünk a vállalatot. Azaz profitot kell megkövetelnünk tőle.
Hogy egy pillanatig ne hihessük azt, hogy ez az ötlet mögött a nyers populizmusok túl bármilyen megfontolás is áll, hozzá tették, hogy minden vállalatnak csak 51%-t vennék meg. Igen, ám, de arra nem adtak választ, hogy a tulaj mit csinál a maradék 49%-kal. Miért akarná megtartani? Ez azért lenne nagyon fontos, mert nem kell túl sok ész annak belátásához, hogy nincs értelme több milliárd eurót parkoltatni egy olyan vállalatban, ami zéró profitot hoz. Ettől nyilván meg kell szabadulni minél előbb. Az államnak viszont nem áll szándékában megvenni az egészet, mert az neki sem jó üzlet.
Azt meg már csak zárójelben teszem hozzá, hogy ha tényleg az lenne a motiváció, hogy könnyítsenek a családok helyzetén, akkor a leghasznosabb lenne az üzemanyag adóján kezdeni. (Persze, az saját zsebre megy.) Az üzemanyag ára, ugyanis nem csak az autóval rendelkező családok kiadásának tetemes része, de minden termékben megjelenik, köztük az élelmiszerben.
VI. Csúnya bankok már megint.
Az első toposz, hogy a bankok visszaéltek, mert a kockázatot az ügyfelekre hárították, bár legalább elismeri, hogy senkit sem kényszeríttek a szerződésekre. Egy konzervatív számára, persze, evidencia lenne, hogy a felelősség a szuveréné, azaz a végső döntés meghozójáé. (Azt most ne feszegessük, hogy Viktor úgy konzervatív, ahogy én balett táncosnő.)
Ezt már csak azért is nagyon könnyű belátni, mert volt választási lehetőség és van szabad akarat. Kétségtelen, hogy számottevő különbség volt a forint és a devizahitel költségei között, de ha én a hentesnél látok virslit 300 Ft/kg áron, nem jut eszembe elgondolkodni, hogy miért? Nos, azért, mert ingyen ebéd nincs, valamiért megéri a hentesnek ennyire olcsón adni. A devizahitellel is ez volt a helyzet. Pont azért volt ennyire olcsó, mert minden kockázatot az ügyfél áll. Természetesen, állhatta volna a bank is ezeket a kockázatokat, de akkor a hitel duplaennyibe került volna. Mint ahogy az a virsli is tartalmazhatna több hús, de akkor 700 Ft lenne.
A második toposz volt a második ok, ami miatt neki kezdtem ennek az írásnak. Azaz, szerinte a banknak erkölcsi kötelessége lenyelni az árfolyamveszteséget. Ezzel az első baj, hogy olyannal fizetteti meg, aki nem tehet róla (lévén, hogy nem ő okozta az árfolyamváltozást). Ez mindenképp etikátlan. A második viszont, hogy a banknak nem az ügyféllel szemben van erkölcsi kötelezettsége elsősorban, hanem a részvényes és a betétes felé.
Igen, kedves olvasó, a bank köteles a maximális profitot termelni. Amennyiben nem így tesz úgy hűtlen/hanyag kezelést valósít meg. (Egyébként ez minden vállalatra igaz, beleértve az energiaszolgáltatókat is.)
Ezt csak azért említem, mert ilyen szép tripla bullshitet ritkán lát az ember. Különösen parlamentben, mert az egy dolog, hogy egy politikus miket mond egy rendezvényen, de egymás közt elég gáz.
Egyrészről, nem a magyar emberekhez kell alkalmazkodniuk, hanem a kormány aktuális szeszélyeihez. Azokon éppenséggel pont leverik ezt.
Másrészről, igen ironikus az extraprofit kifejezés használata. Az extraprofit kifejezést Marx vezette be a Tőke 3. kötetében és csak a marxista kereteken belül van értelme. Ennek ellenére igen lelkesen használják Magyarországon.
Harmadrészről, a gyarmatosítás kora már jó száz éve véget ért. Bár sokan szeretik azt mondani, hogy a külföldi cégek gyarmatosítanak (,bár érdekes módon magyar cégek külföldi terjeszkedéseit nem asszociálják a gyarmatosítással), de valójában önkéntes cserék zajlanak. Mind a vevők és eladók a saját szabad akaratukból döntenek a csere mellett. Amellett, hogy igen abszurd gyarmatosítás az, ahol választani lehet a gyarmatosítók között. Sőt, az országok maguk próbálják vonzani a "gyarmatosítókat".
Mindez, amit itt most elmondtam, egyáltalán nem öncélú kötekedés, hanem közérdekű. Magyarország egyik legsúlyosabb problémája ugyanis a határtalan populizmus, és az arra való fogadókészség. Ez ellen muszáj harcolni, mert a rövidtávú népszerűségért már számos ország fizetett közép, vagy hosszabb távon súlyos árat. Hogy mást ne mondjak itt volt a 13. nyugdíj esete. Ez ellen csak felvilágosítással és a hazugságok leleplezésével lehet harcolni. A dolog szépséghibája, hogy a populizmus ellen harcolni (szinte definíciószerűen) népszerűtlen dolog. A populizmus elleni harc azzal jár, hogy el kell mondani, hogy miért nem igazak azok a dolgok, amikben olyan jó érzés hinni. (Az élet az álmodozás megrontója.)
Szóval, ne utálj nagyon ezért, a te érdekedben mondtam el :)
