A mai nap igen meglepő, na jó, nem meglepő, hanem megdöbbentő dolgot olvastam. Orbán Viktor azt találta mondani, hogy "A közszolgáltatások nem arra valók, hogy abból valaki pénzt keressen, ez a szektor nem a profit világa". Ez jól hangzik, feltéve, hogy ez az igazság. De az valójában messzebb nem is lehetne tőle.
A kormány elhatározta, hogy csökkenteni kell a gázszolgáltatók nyereségét. Ezt ugyan más különadókkal és egy elfuserált árszabályozással már megtették, de ez még mindig nem elég. A mocskok élősködnek a választókon. A profit a fogyasztó meglopása.
Ez egy nagyon kényelmes álláspont. De érdemes megnézni a kevésbé kényelmeset is.
A Nemzetközi Gázkonferencián ugyanis sötét jóslat hangzott el: "Kész csoda, ha lesz még gázellátás 2015-ben Magyarországon egy olyan gázpiaci modell mellett, amelyben a földgáz beszerzési árát Moszkvában, míg a hazai értékesítési árat egy budapesti minisztériumban határozzák meg".
Igen, jól tetszik érteni, a kérdés nem az, hogy mennyibe fog kerülni, hanem, hogy lesz-e bárki is, aki hajlandó szolgáltatni. Ez egy kis költői túlzásnak tűnhet első ránézésre, de közel sem biztos, hogy az. Az ágazatban már így is komoly veszteségek keletkeztek és ez csak romlani fog a hamarosan életbe lépő közműadó miatt. A közműadó másik mellékhatásáról nem is beszélve, hogy a vidéki szolgáltatást rettenetesen megdrágítja. Ahol ugyanis alacsonyabb az előfizetősűrűség, ott sokkal hosszabb szakaszok jutnak egy előfizetőre.
Természetesen a kormánynak erre is van megoldása. Ugyanaz, mint mindenre: állami irányítás alá kell vonni.
Persze, az állami kézben is veszteséges marad, mert a gázt ugyanannyiért kapja és ugyanannyiért adja. Sőt rendszerint a veszteség még inkább el szokott szállni az állami kézbevétel után, de nem gond, mert adóforintokból, illetve hitelből kipótolják. Ezzel megteremtik az ellátásbiztonság és olcsó gáz illúzióját. Idővel ez a modell, természetesen, megroggyan, mert a veszteségeket csak ideig-óráig lehet rejtegetni. Előbb-utóbb valakivel ki kell fizettetni a különbözetet.
Már csak azért is abszurd a gondolat, mert mit is jelent a közszolgáltatás? Minden, ami közérdek? Aligha, mert akkor a pékséget is annak kellene nevezni. Már pedig ott mindenki felfogja, hogy a pék a profitért süti a kenyeret. Sőt, még azt is elfogadja, hogy ha a pék küldetés tudatára várunk, akkor éhesek maradunk.
Vagy vegyük a benzint. Az közelebb van a gázhoz. A MOL profitorientált társaság? Mi az, hogy. Sőt,tovább megyek: a MOL se azért tudta magát multivá kinőni, mert benzinhez akarta juttatni az embereket, hanem azért, mert azt is tudta, hogy ebből hogy lehet pénzt csinálni és bizony, pénzt akart csinálni. Azaz profitorientált magatartást mutatott.
Elvben lehet valami állami kézben is profitorientált. Vannak is példák ilyenre. Pl. a svéd Vattenfall, ami mellesleg a német villamoshálózat kb. 1/3-t birtokolja és mégse aggódnak miatta a németek. Viszont Svédországban élesen szétválik a tulajdonos állam és szabályozó állam. Nálunk ilyesmire számítani sem lehet. Ha itt egy állami cégnek gondja van, akkor készítenek neki egy törvényt, mert "mégse lehet kiszolgáltatni a piaci viszonyoknak". A különbség az, hogy a svéd modell működik is. A magyart meg ismerjük...
Mivel egy vállalat, még ha közérdekű szolgáltatást végez is (pl. a mobil szolgáltatók), azt nem szeretetből teszi, hanem bizony önző módon a haszon reménye hajtja. Ez, lehet, hogy nem helyes, de így van. Érdemes megnézni, hogy non-profit vállalatok növekedési ütemét. Elhanyagolható.
Ha befektetésről van szó, akkor meg különösen nem. A befektetés ugyanis kockázat. Azaz, ha nincs reális esély a haszonra, de még csak a megtérülésre sem, akkor nem fog befektetni. Ez jelen esetben azzal jár együtt, hogy a gázhálózat lerohad. Nem csak elavul, de ténylegesen le is rohad, mert a legegyszerűbben a karbantartáson lehet spórolni.
Mivel triviálisan nem érdeke az országnak a rossz infrastruktúra és a pazarló szolgáltatás, ezért kénytelen vagyok (a szándékos károkozást kizárva) a piacgazdaság legalapvetőbb tulajdonságainak meg nem értését feltételezni.
Engedelmetekkel tartanék egy kis Matolcsy-szintű vulgárközgazdaságtan előadást. Bár lehet, hogy Gyurinak sem ártana végigülni.
A piacgazdaság kulcsa a szabad döntés. Nem egy hivatal hozza meg, hanem a vásárló, illetve befektetők tömege. Nem az van, hogy a Hivatal eldönti, hogy 300 ezer vascsicsergőt építünk, hanem annyit építünk, amennyire a vevők igényt tartanak. Ezért is sokkal hatékonyabb a piacgazdaság, mint a tervgazdaság.
Mivel a befektető is szabadon dönt a pénzéről, érdemes megismerni, hogy mi alapján teszi ezt.
Mivel a befektetésnek van kockázata, illetve azt a pénzt, teszem azt, költhetné luxuscikkekre is, valamit vár cserébe azért, hogy átmenetileg lemondjon erről a pénzről. Természetesen, minél több időre kell lemondania, annál többet vár el a befektetéstől. Hasonlóan, minél kockázatosabb a befektetés, annál nagyobb jutalmat remél érte.
Ezért van egy kockázatfüggő hozamelvárás (piros görbe).
A görbét nem kell túlságosan komolyan venni, mert senki se tudja, hogy milyen alakja van. Valamilyen van, nem biztos, hogy ilyen. Sőt még időben sem állandó. És igazából nem is egy szilárd vonal, hanem egy diffúz valami, mert mind a kockázat, mind a várható hozamok megítélésében vannak bizonytalan, illetve szubjektív elemek.
De ez most mind részletkérdés. A jelenség megértéséhez nem fontosak.
A lényeg:
Ha választhatok, már pedig ez a piacgazdaság lényege, akkor azt preferálom, ami minél kevésbé kockázatos, és minél magasabb hozamot hoz. Azaz az ideális befektetés az a függőleges tengelyen van végtelenben. Minél távolabb van tőle, annál kevésbé ideális. És van a vonal, ameddig egyáltalán hajlandó vagyok elmenni. Ami a vonaltól balra van, az még belefér, azt a befektetők szeretik. Ami jobbra, az nem.
Az ábrán elhelyeztem kis sárga kereszteket. Ezek valamilyen befektetést szimbolizálnak. Magas hozam, alacsony kockázat, de viszonylag messze a görbétől. Ha egyedül vagyok a piacon akkor ezek begyűjtöm. Mivel mások is vannak, ezért ezekért nagy a versengés. Ezért ilyen nem nagyon van szabadon. Az ilyen, ha véletlenül keletkezik is, azt olyan gyorsan elviszik, hogy az átlag befektető nem is látja.
Aztán vannak a zöld keresztek. Ezek azok a befektetések, amikkel leggyakrabban találkozhatsz.
Van a pirossal bekarikázott. Ha választhatok, akkor azt preferálom a kékkel bekarikázott helyett. Ha sok van ilyen pirosból, akkor az kiszorítja a kékkel bekarikázottat. Hasonlóképp, ha van egy adott hozamú befektetésből kisebb kockázatú is, akkor azt választom.
Van az a vastag sárga vonal. Az az a képzeletbeli határ, ami fölé csak spekulánsok merészkednek. (A spekuláns a negatív konnotáció ellenére csak annyit jelent, hogy aki hajlandó magas kockázatot vállalni.)
Lefordítva mindezt a konkrét példára a kormány csökkenti a várható hozamot, azaz a befektetést lefelé tolja. Plusz a kiszámíthatatlanságával növeli a kockázatát is, azaz jobbra tolja. Ha a befektetés eléri a piros vonalat, akkor a befektető azt mondja, hogy ő nem hajlandó befektetni. Ha csak annyit ér el, hogy más országokhoz képest van lejjebb és jobbra, akkor is a befektető azt mondja, hogy a pénze jobb helyen van ott.
Mi meg hoppon maradunk, mert azért legyünk realisták, igenis nagy szükségünk lett volna az ő befektetésére.
Ha ezt a kormány értené, akkor értené, hogy miért van ekkora különbség a magyar és német állampapír hozamok közt, vagy mitől ilyen a forint árfolyam. Azért ilyen, mert a befektetőknek van hangulata. Amikor optimisták, akkor a vastag sárga vonal jobbra tolódik és a piros vonal valamelyest kilapul. Máskor nagyon pesszimisták, ilyenkor ez a görbe meredekebb lesz. Az országok államadósságának és gazdaságának kockázatossága adott, de az, hogy az adott kockázati szint mennyire vonzó nagyon is hangulatfüggő és jaj annak, aki átesik a jobboldalára.
De értené azt is, hogy mi történik most a bankszektorban. Matolcsy nemrég azon sajnálkozott, hogy nem hiteleznek, de véletlenül sem értette, hogy mi lehet az oka. Arra jutott, hogy mert kapzsik és még jobban meg kell őket szorongatni.
Pedig, ha csak annyit megértett volna amennyit most elmondtam, akkor tudná, hogy a bank nem is tehet mást. A recesszió miatt a magyar piac nagyon kockázatossá vált. Magas a fizetésképtelenség miatt bebukó hitelek aránya. Azaz a befektetések (a hitelezés a bank részéről egy befektetés) igen nagy része jobbra mozdult. A különféle extra adók miatt az elvárt hozamgörbe viszont felfelé tolódott. Összességében a potenciális hitelezhetők igen nagy része átesett a görbe jobboldalára.
Miért tolódott felfelé az elvárt hozamgörbe, kérdezhetné most az olvasó?
Azért, mert a bankok mögött is befektetők állnak. A banknak nem csak a betétesek pénzéért kell megküzdenie, hanem a részvényesekéért is. Nekem, mint OTP részvénytulajdonosnak, nekem is van hozam elvárásom. Ha a bank nem hozza az elvárt hozamot, kiveszem belőle a pénzem és átrakom oda, ahol jobban tejel. Tehát a banknak muszáj kielégítenie a részvényesek elvárásait, de ahhoz, hogy ezt megtehesse módosítania kell a saját elvárásait hitelfelvevőkkel szemben. Vagy legalábbis valamilyen módon ki kell gazdálkodnia a növekvő költségeit.
Végezetül, egy kis szórakoztató videó a témában:
