Orbán Viktor megint megóvta a függetlenséget. Ez nagyon dicséretes, de még menőbb lenne, hogy ha a függetlenség tényleg veszélyben lenne.

Bár a közelmúltban valóban komoly figyelmeztetésekben részesültünk az önként vállalt kötelezettségeink nem teljesítése miatt, de a haza továbbra sincs veszélyben. Viszont mivel nincs veszélyben, nagyon jó érzés megvédeni. Ha ugyanis valóban veszélyben lenne, akkor messze nem lenne ilyen jó érzés. Akkor a védelem érdekében nem lenne elég beszédeket mondani, de áldozatokat is kellene hozni, ami nem lenne túl népszerű dolog. Egy valódi háborúban lőnek, rabolnak és le kell mondani dolgokról a háború miatt, illetve érdekében. Még egy távoli háború is minimum adóemelésekkel, megszorításokkal jár. Egy fiktív háborúban viszont elég gyakorló ruhát ölteni, pózolni egy játékkarabéllyal. Nem sokkal kényelmesebb?

Most ugrok egy másik témára, de hamarosan kiderül, hogy nem is más.
Amikor először olvastam Ángyán államtitkár lemondásáról nagyon tisztelendőnek találtam, bár nem egészen értettem, hogy milyen oligarchák akadályozták a munkáját. Mindenesetre nagyon korrekt dolog, hogy lemond, ha nem végezheti a munkáját.
Később láttam, hogy Bogár László, Papp László és társai, hogy kiálltak mellette.

Ekkor kezdett gyanússá válni a dolog. Ezek az emberek ugyanis fantaszták. A valóságtól messzire elrugaszkodott elmék. Ha valaki mellett csak ilyen emberek állnak ki, akkor annak van némi Don Quijotei kicsengése.

De nem ő az egyetlen, aki mostanság oligarchákat keres. Az Index is feltette a kérdést képviselőknek. A videó igen tanulságos. Képviselők keresik azokat az oligarchákat, akik ellen harcolnak.

Ez Moldova György Abortusz-szigetek című regényét juttatja eszembe. Ott a szigetek lakóinak nem voltak fogai, viszont a hivatalos propaganda szerint a bajok okozói a fogorvos és a lakók szenvedélyes gyűlölték a fogorvosokat.
Valahogy így vagyunk mi is az oligarchákkal. Igazából nem tudjuk, hogy vannak-e, vagy ha vannak is, akkor kik ők, de az biztos, hogy fel kell lépni ellenük.
A fellépés nem csak azért fontos, mert az oligarcha egy nagyon ellenszenves figura, hanem azért, mert a háború sok mindent legitimál. Egy háborúban olyan dolgokat is megtehetünk, amik békében tilosak. És, ha már háború, akkor miért ne vívjuk láthatatlan ellenség ellen?
Ennél kellemesebb dolog a világon nincs.  Bármikor mondhatjuk, hogy mi milyen keményen harcolunk, mivel senki se tudja megítélni  a harc állását. Bármi eladható sikerként, illetve az ellenség bármiért felelőssé tehető. Ha kell még egy kis pénz, akkor ráfoghatjuk az ellenségre. Ha esik a népszerűségünk, riogathatunk az ellenséggel, ígérhetünk még erélyesebb fellépést. Szóval ragyogóan kelthetjük a hasznosság látszatát a lebukás kockázata nélkül.

Mivel Magyarországon az oligarchához a legközelebb Csányi Sándor, Széles Gábor stb. áll, azt kell, hogy mondjam, hogy nincs ilyenünk. Egy valódi orosz oligarchákhoz képest ezek olyan gyenge kezdők, hogy hasonlatot se tudok rá.
Mivel nem vagyok szívtelen ember, rosszul esne, hogy ha ez a harc ellenség híján eredménytelen lenne.
Ha valódi oligarcháink nincsenek is, de azért korrupt politikusaink és a törvényeket maguk irányába görbítő üzletembereink azért akadnak.
Példának okáért kapásból ott van Lázár János, aki piszkosul teper, hogy dohányipar egyik szereplője kiszoríthassa vetélytársait a piacról a politika segítségével. Erőfeszítései idáig ugyan idáig elbuktak a párt többi tagján. Valószínű, hogy őket viszont a többi hasonló szereplő "győzte meg". (Ld. "a dohány lobbi erősebb volt"-Balsay)

A javaslatom a szokásos: kezdjétek saját háztájon és onnan kifelé haladva tisztogassatok.