Amiről eredetileg írni akartam, az nem jött össze, mert félúton elfogyott az ihlet. Szerencsére most adtak másikat, az más kérdés, hogy közben az is elfogyott.
Csoóri Sándorról volt szó, illetve a népi baloldalról. Erről eszembe jutott pár dolog. Figyelem: szabad agymenés következik. Biztonsági öv, és bukósisak kötelező.
"Az az én részvétem mind az elmúltak iránt, hogy látom: kiszolgáltatottak, - a kegyelemnek, a szellemnek, kiszolgáltatottak minden eljövendő nemzedék őrületének, mely saját hídjává értelmezi át mind, ami volt!"
- Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra
A kora XIX. században jött létre, egy olyan művészeti, illetve gondolati világ, ami elsősorban a népi elemekre fókuszált igen romantikus kontextusban. Ezt nevezték el völkisch-nek. A korra jellemző nacionalista romantikával szemben, ami elsősorban a városi polgár szemlélete volt, inkább az egyszerű vidéki létre helyezte a hangsúlyt. Illetve a nemzeti gondolat helyett, a népi gondolatot tette magáévá, azaz a politikai egység helyett, származási, etnikai, illetve kulturális alapon határozta meg magát. Fontos jellegzetessége volt továbbá a föld terület szeretetének hangsúlyozása, leginkább a táj szépségének ábrázolása által.
Mint minden romantikus irányzat, erősen idealizálta a témáit pl. képzeljünk el egy tájképet. Egy nagydarab arányos, egészséges hím szarvas, tökéletes aganccsal, tökéletes bundával bátor tekintettel néz előre a sziklaszirten, ami mögött a termékeny, zöld völgy terül el amíg a szem ellát stb. Vagy képzelünk el, egy ifjú leányt, hibátlan tiszta népviseletben, tökéletes alakkal, jókedvűen, amint vajat köpül a tökéletes állapotú vályogház előtt ülve a tökéletes napsütésben stb.
A völkisch hangulatát jól érzékelteti ez a kis részlet a Kabaréból. Az életképet érdemes nézni, amit leír.
Sajnálatos módon, romantikus, érzelmekkel erősen átitatott természete kimondottan alkalmassá tette arra, hogy politikai célokra használják fel. A XIX. század végén, XX. század elején különféle politikai mozgalmak fel is fedezték maguknak az irányzatban rejlő lehetőségeket és rájuk települtek. Németországban járt a legrosszabbul, mert a náci párt sikeresen aknázta ki bázisépítésre.
Magyarországon sokkal szelídebben jelent meg ugyanez. Mivel Magyarország etnikailag sokkal vegyesebb volt, mint a német területek, ezért az etnikai él sokáig nem volt hangsúlyos és később se annyira, mint a német változatában. Később a 30-as években az irányzat újjáéledt és ennek a szellemiségnek a késői megtestesítője Csoóri Sándor is.
Egyesek úgy gondolják, hogy Csoórit azért "utálják" egyesek, mert népi balos és mint az köztudott, az urbánus bal utálja a népi balt. Ez alapvetően, lehet, hogy igaz. A városi értelmiség több irányzatot is magában foglal, de egyik sem érzi magához közel ezt a völkisch életérzést. Vannak, aki azért, mert kritikai érzékük miatt nem kedvelik a romantikus ábrázolást, vannak, akik viszont teljesen más dolgokat romantizálnak. Máskor pusztán azért kritizálják, mert Magyarországon jelenleg az "jobboldal" eszköze. Sokan a nácikkal való kapcsolata miatt tekintenek rá gyanakvással.
Én magam sem kedvelem ezt az irányzatot. Részemről abba a kategóriába tartozom, amelyik rühelli a valóságostól való túlzott elszakadást. Számomra zavaró az olyasmi, amikor látom, hogy a Gyűrűk urában a nő két kardcsapással átvágja a lény cirka egy méter vastag nyakát. A romantikának viszont velejárója a valóságtól való elszakadás. Senki se szeretné azt látni, ahogy a lovag küzdelme a sárkánnyal 5 másodperc alatt véget ér, egy rohanó, lángoló fáklya képében, vagy hogy a lovag, bár tényleg jól harcol, de egyébként egy öntelt, goromba fráter.
Beismerem, hogy a művészetben, szórakoztatóiparban ez még elfogadható, amíg nem zökkent ki nagyon (azaz nem éri el a blődség szintjét). Ellenben rettenetesen káros a közéletben.
Például sokszor olvasok olyanokat, hogy bezzeg régen milyen jól működtek a dolgok. Ilyen esetekben hajlamosak az emberek elfeledkezni arról, hogy volt valami oka, annak, hogy a dolgok megváltoztak. Például pont az, hogy az adott kor embere egyáltalán nem találta annyira jónak, mint így visszatekintve tűnik.
Vagy vehetnénk példának a különféle természeti népek csodálatát. A modern környezetvédők hajlamosak olyan ezoterikus harmóniát felfedezni ezen népek és a természet között, ami valóságban soha nem is létezett. Pl. kihagyják a számításból, hogy ezen népek többnyire pont azért vándoroltak, mert idővel teljesen lerabolták a területet, ahol éltek. Nagyvonalúan átsiklanak olyan apróságok felett, mint a magas gyermekhalandóság, gyakori éhezés meg ilyen jelentéktelen apróságok.
Ezekre azt kell, hogy mondjam, hogy vágy vezérelt gondolkodás, és mint olyan komoly problémák forrása lehet, ha döntések meghozatalánál is alkalmazni próbálják. Hogy mást ne mondjak a multikulturalizmus is egy ilyennek a következménye, vagy épp Mao zseniális mezőgazdasági reformja. Épp csak pár apróságot hagyunk ki az elképzelésből, megkapjuk a nekünk tetsző eredményt, a valóság meg visszakézből lekever egy oltári nagyot.
Sőt tovább megyek, számomra frusztráló a romantikus képzelgések elharapózása. Úgy találom, hogy ezek kiszorítják a közbeszédből a kérdésekkel reálisan foglalkozó beszédet.
Amit viszont nem tudok, hogy mit lehet tenni ellene. A művészetekben megjelenő romantizálás befolyásolhatja az elvárásokat, amik gyakorlatilag kényszerítik a döntéshozókat. Csakhogy a művészetbe hatalmi szóval beleszólni se akarok. Nem lenne helyes, ha megmondanánk, hogy kit, hogy szabad ábrázolni. És hát, mit szépítsük az emberek maguk is olyanok, hogy szeretik a romantikus megközelítést. A jó jó, a rossz rossz. Szép, egyszerű, egyértelmű. Nincsenek benne olyanok, hogy "de", "ellenben", "azért annyira mégse" és egyéb komplikációk.
Ez az, ami jól érthető. Nem nehéz elmondani egy gyereknek, hogy Mátyás igazságos király volt. Ugyan mit értene egy gyerek abból, hogy Mátyás nagy király volt, de igazából azért támadta meg Bécset, mert valamit hódítani akart, de annyira bátor azért nem volt, hogy a törököt támadja meg és különben is egy akkora zsoldoshadsereget hozott össze, amit az ország nem volt képes eltartani, ezzel pedig hátrahagyott egy szép kis válságot.
Mit kezdjünk ezzel a kiegészítő információval?
Van-e egyáltalán helye a művészetekben az ilyesminek?
Ha nincs, akkor hogy jussunk hozzá. Mert, ha döntést akarunk hozni, akkor hozzá kellene. Különben nem tudunk felelős döntést hozni.
Egyáltalán jó-e nagyon ébren lenni? Nem vezet-e nihilizmushoz, ha nagyon ébren vagyunk?
Jogunk van-e egyáltalán felébreszteni másokat, ha az ébredéstől csak rosszabbul érzik majd magukat?
Ez egy csomó kérdés, amire nem vagyok biztos a válaszban.
Úgy gondolom, hogy szükségünk van a pátoszra. Ez tesz minket emberré, illetve csoporttá. Szükségünk van rá, mert a valódi Mátyásnak nem biztos, hogy tudnánk szobrot állítani.
Alapvetően jó, ha az elménk lábjegyzeteiben ott vannak az ilyen kiegészítések. Nem kell mindig felhívni rá a figyelmet, de az azért fontos, hogy ott legyen. Különösen, ha döntéshozó valaki.
Engedelmetekkel idéznék megint valamit Pratchettől. A nagybetűkkel beszélő a Halál.
"- Rendben - felelte Zsuzsa, - Én nem vagyok ostoba. Azt mondod, az embereknek... fantáziára van szükségük, hogy elviselhető legyen az életük.
CSAKUGYAN? MINTHA AZ VALAMI RÓZSASZÍN TABLETTA LENNE? NEM. AZ EMBEREKNEK AHHOZ VAN SZÜKSÉGÜK A FANTÁZIÁRA, HOGY EMBEREK MARADJANAK. HOGY OTT LEGYENEK, AHOL A BUKOTT ANGYAL TALÁLKOZIK A FELEGYENESEDETT MAJOMMAL.
- Fogtündérek? Vadkanapók? Kis...
IGEN. A GYAKORLÁST AZZAL KELL KEZDENI, HOGY ELHISSZÜK A KIS HAZUGSÁGOKAT.
- Hogy utána a nagyokban is tudjunk hinni?
IGEN. AZ IGAZSÁGBAN. A KEGYELEMBEN. A KÖTELESSÉGBEN. ILYESMIKBEN.
- Ezek egyáltalán nem ugyanazok!
AZT HISZED? AKKOR FOGD AZ UNIVERZUMOT, DARÁLD LE A LEGFINOMABB HOMOKKÁ, MAJD SZITÁLD ÁT A LEGSŰRŰBB SZITÁN ÉS UTÁNA MUTASS EGYETLEN ATOMNYI IGAZSÁGOT, EGYETLEN MOLEKULA KEGYELMET! ENNEK ELLENÉRE... A Halál intett. ENNEK ELLENÉRE ÚGY VISELKEDTEK, MINTHA LENNE A VILÁGNAK VALAMIFÉLE IDEÁLIS RENDJE, MINTHA LENNE VALAMI... VALAMI HELYESSÉG A MINDENSÉGBEN, AMI ALAPJÁN EZT MEG LEHET ÍTÉLNI.
Igen, de az embereknek hinniük kell ebben, különben mi értelme...
PONTOSAN ERRŐL BESZÉLEK.
Zsuzsa megpróbálta összeszedni a gondolatait.
VAN EGY HELY, AHOL KÉT GALAXIS ÉVMILLIÓK ÓTA ÜTKÖZIK, mondta a Halál minden apropó nélkül. NE PRÓBÁLD AZT ÁLLÍTANI NEKEM, HOGY EZ HELYES!
Igen, de az emberek erre nem gondolnak - felelte Zsuzsa. Valahol egy ágy...
PONTOSAN. CSILLAGOK ROBBANNAK FEL, VILÁGOK ÜTKÖZNEK, SZINTE ALIG VAN OLYAN HELY AZ UNIVERZUMBAN, AHOL EMBEREK ÉLHETNÉNEK ANÉLKÜL, HOGY MEGFAGYNÁNAK VAGY MEGSÜLNÉNEK, ENNEK ELLENÉRE AZT HISZED, HOGY EGY... EGY ÁGY AZ KÖZÖNSÉGES DOLOG. EZ A LEGELKÉPESZTŐBB TEHETSÉGETEK.
- Tehetség?
Ó, IGEN. EGY NAGYON SAJÁTOS TERMÉSZETŰ OSTOBASÁG. AZT HISZITEK AZ EGÉSZ MINDENSÉG A FEJETEKBEN VAN.
- Úgy beszélsz, mintha örültek lennénk - jegyezte meg Zsuzsa. Egy finom meleg ágy...
NEM. MUSZÁJ HINNETEK OLYAN DOLGOKBAN, AMIK NEM IGAZAK. KÜLÖNBEN HOGYAN VÁLNÁNAK VALÓRA? - kérdezte a Halál, miközben felsegítette Cukira." - Terry Pratchett: Vadkanapó
