Pozitív hír jelent meg a portfolio.hu-n, ami szerint a magyar államháztartás hiánya nullára csökkent (itt az ezzel kapcsolatos MNB közlemény és elemzés). Örülünk?

Elsőre pozitív a hír, viszont ha mélyére nézünk a változásoknak és a jövőbeli terveknek, akkor összességében nem annyira rózsás a kép. Ez azért fontos, mert ha nem vesszük figyelembe a negatívumokat, akkor könnyen úgy járhatunk, mint aki a vihar szemében arra az elhatározásra jut, hogy már biztonságos kimenni a szabadba.

A pozitívumok

Bár kevés pozitívum mondható el a magyar gazdaságban bekövetkezett és bekövetkezendő változásokról, érdemes ezeket itt felsorolni, mert ezek mutathatják azokat az irányokat, amiket meg kéne tartani.

Az jó hír, hogy az ország pénzügyi helyzete egyre kevésbé függ a külföldi finanszírozóktól, ami nagyobb autonómiát ad a kormányzat gazdasági intézkedéseinek és kevésbé teszi ki a forintot különböző spekulációknak.

A másik pozitívum - bár első látásra csak minimális hatású lenne - a lakásépítésekkel kapcsolatos szabályozások eltörlése. Természetesen minden olyan döntést éles kritikák érnek, ami egy adott terület teljes vagy részleges deregulációját jelenti (lásd  itt és itt), amik természetesek egy olyan környezetben, ahol a teljes politikai spektrum az aktív állami beavatkozástól várja az ország fellendülését. Ez az intézkedés megkönnyíti a beruházások létrejöttét és lehetőséget biztosít arra, hogy a szektorban egyre nagyobb arányban jelenjenek meg azok, akik a vállalkozásaik alapját a vásárlók, nem pedig az aktuális politikusok igényei szerint alakítják ki.

Szintén pozitív, hogy a kormány továbbra is tervezi az adócsökkentést és a bürokrácia csökkentését - sajnálatos módon ez nem annyira jelentős, mint amennyire kellene.

A negatívumok

Visszatérve a kiindulási alapul szolgáló Portfolio cikkre és MNB elemzésre az egyik legfőbb negatívum az, hogy túlságosan a külfölddel szembeni adósság törlesztésére fókuszál. Ez jelenleg fő gazdasági célként van beállítva, azonban ha megnézzük pl. itt a költségvetés kiadási oldalán szereplő tényezők arányát, akkor ki lehet jelenteni, hogy bár a hiteltörlesztés nagy része a költségvetésnek, egyáltalán nem olyan tétel, amit más területeken ne lehetne pótolni (sajnos a legkésőbbi adat 2012-es, de valószínűleg az arányok három év alatt nem változtak jelentősen). Ez utóbbit részletesen majd az utolsó bekezdésben fejtem ki.

A másik nagy negatívum, hogy ezt nem azzal érte el a magyar állam, hogy a gazdaság ennyit növekedett, hanem - közvetett módon ugyan - ezt lényegében a lakosságra, különösen a középosztályra terhelte. Ennek egyik részéről - a lakosság állampapírok felé tereléséről - már korábban írtam itt, másik részét képezik a különadók és a 27%-os ÁFA.

Bár egy összefoglaló elemzéstől nem várható el, hogy minden tényezőt figyelembe vegyen, azért illett volna megemlíteni azokat a nemzetközi tényezőket, amik ehhez hozzájárultak - már csak azért is, mert ezek változása ismét ronthat ezen a mutatón. Az egyik ilyen, hogy a nagy jegybankok (Fed, ECB) csökkentették a kamatokat, ezzel a magyar állampapírok versenytársain - a dollár alapú és euró alapú állampapírokon - csökkentek a realizálható kamatok, ami versenyképesebbé tette a magyar papírokat viszonylag alacsonyabb kamatok mellett is. A másik, hogy az EU-s támogatások nem elhanyagolhatóak ebből az egyenletből. Ez a két tényező még változhat a jövőben, amire fel kell készülni.

Ezen kívül az elemzés nem tesz különbséget külföldi cégek között, így könnyen megeshet, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik. Mire gondolok? Egy magyarországi székhelyű külföldi vállalat esetén a hitelezés visszafogása azt jelenti, hogy nem fektetnek be és nem fejlesztenek, ergo legjobb esetben is stagnálnak. Ez a távoli jövőben több cég megszűnését is előrevetítheti.

Végezetül a kormány tervei között szerepel egy, a költségvetést jelentősen érintő lakástámogatási rendszer, ami az állam kiadásait jelentősen megnövelheti, ráadásul a lakosság egy nem kis részét könnyen eladósíthatja. Lakástámogatási rendszer fellendülés mellet? Mintha már lett volna ilyen.

Deja Vu

Természetesen a 2008-ban indult válságra gondolok, aminek gyökere az amerikai lakáshitelekkel kapcsolatos gazdasági buborék volt. Amikor Peter Schiff 2006 környékén arról beszélt folyton, hogy az épp akkor tapasztalt gazdasági fellendülés valójában egy lufi, akkor senki nem hallgatott rá és ennek meg is lett a következménye. Most a magyar állam valami hasonlóval próbálkozik azzal a kiegészítéssel, hogy itt most nem a gazdasági fellendülésen, hanem a külfölddel szembeni tartozások kiegyenlítésén van a hangsúly.

Természetesen nem szükségszerű, hogy egy ingatlanlufi annyira felfújódjon, hogy válság legyen belőle (lásd Kína), viszont negatív következmények mindig lesznek, aki meg a számlát fizeti az a megtakarításokkal rendelkező polgár (polgár =/= középosztály, mint ahogy itt megmutattam). Persze lehet azt mondani, hogy útközben ezt lehet korrigálni, viszont a valóságban ez sosem történt meg (egyszerűen a képviselő több szavazatot nyer a "valami már megint olcsóbb az államnak köszönhetően" szlogennel, mint a "most takarékoskodni kell" politikával). Ráadásul ennek hosszú távon lesznek meg a következményei, amikor már ezekre a döntésekre sokan vagy nem fognak emlékezni, vagy nem tulajdonítanak nekik túl nagy jelentőséget.

Az összkép

A fentieket kb. a következőképpen lehet összefoglalni: a kormány gazdaságpolitikájának fő fókusza a külfölddel szembeni tartozások kiegyenlítése bármi áron. A "bármi áron" azonban azt jelenti, hogy 1) ennek a terheit a lakosság fizeti meg és 2) a kormány az állam egyéb területein nem hogy nem tervez lényeges kiadáscsökkentést (pl. szociális rendszer vagy gazdasági szerepvállalás), hanem pont hogy akár növeli is azokat (lásd az előbb említett lakástámogatást vagy a nemrég bejelentett nyugdíjemelést).

Lényegében ez egy szociáldemokrata és keynesiánus gazdasági program keveréke nemzeti köntösbe bújtatva: a szociális kiadásokat nem csökkentjük (legfeljebb átcsoportosítjuk), az állam gazdasági szerepvállalását növeljük, az egész terheit meg a megtakarításokkal rendelkezőkre és az (államtól független) gazdasági szereplőkre hárítjuk. Ez utóbbit főleg különadókkal, valamint a lakosság jelentős részét az állampapírok felé terelésével valósítjuk meg. Ezért van az, hogy a magát jobboldaliként meghatározó egyén vegyes érzelmekkel tekint a fideszre és ezért van az, hogy a fidesz hatékonyan használja mind a szociális, mind a nemzeti demagógiát.

A valódi megoldás

A megoldás bizonyos értelemben egyszerű: radikális kiadás- és adócsökkentés. A probléma az, hogy egyrészt a társadalom jelentős része eddig is közvetlenül vagy közvetetten az államból élt, másrészt a fidesz ezt a számot nem csökkentette, hanem növelte (hány vállalkozás versenyelőnyét biztosítják "lex" törvények, hány cégnek megy különböző támogatás fejlesztésekre, hány vállalkozó versenyelőnye származik az ÁFA-visszatérítés lehetőségéből stb). Jelenleg egy olyan párt, ami a szociális kiadások vagy az állami gazdasági szerepvállalás csökkentése mellett állna ki be se jutna a parlamentbe.

(Ezt három példán illusztrálnám: 1) jelenleg a "neoliberális mumus" szerepét Bokros Lajos tölti be. De ha megnézzük a gazdasági programját, akkor a fenti gazdasági modellhez képest ő jelentősen balra van 2) a jobbik nem volt szívbajos sosem azzal kapcsolatban, hogy radikális javaslataik legyenek, viszont azt még ők se vállalják be, hogy pl. a segélyeket felére kéne csökkenteni, holott ez passzolna a programjukba 3) egy párt népszerűsége jelentősen csökken, ha el lehet róla hitetni, hogy nyugdíjcsökkentésre készül).

Ez nem jelenti azt, hogy Magyarország gazdasági válságba fog jutni, viszont az törvényszerű, hogy ez a helyzet hosszú távon csak romlani fog (lásd pl. Argentína vagy Venezuela helyzetét). Ennek egy járulékos következménye lesz, hogy akkor, amikor a társadalom jelentős részében ez realizálódik, a megoldás már sokkal fájdalmasabb lesz. Most még ugyanis megoldható a kiadáscsökkentés úgy, hogy az adócsökkentés következtében annyi ember kezdjen vállalkozásokba vagy menjen el ezekhez munkaerőnek, amik az utána keletkezett már minimális szociális hálót finanszírozni tudják. Azonban ahogy telik az idő, egyre többen kerülnek olyan helyzetbe, hogy vagy a mentalitásuk, vagy a végzettségük miatt képtelenek lesznek elhelyezkedni a szabad piacon. Profánul megfogalmazva: a valódi megoldás mindig fájni fog, de ez a fájdalom annál jelentősebb lesz, minél tovább halogatjuk a dolgot.