"Dr Jones, bármije legyen, én mindig el tudom venni magától."
- Rene Belloq (kitalált személy)
Az elveszett frigyláda fosztogatói
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy maradni szerettem volna. Nagyon erős a vágy bennem, hogy magánnyugdíjas legyek, már csak azért is, mert tudom, hogy amikor én nyugdíjba megyek a várható nyugdíj, a mostani 40-60%-a lesz (reálértékben). Az pedig nem valami sok. Elméletileg magánnyugdíjasként sokkal magasabb nyugdíjat érhetnék el, mint államiként 1, de a kormány szemmel láthatólag mindent megtett, hogy ne akarjak maradni (természetesen szigorúan a saját érdekemben).
(Figyelem! Figyelem! Az 1x400-as fedett pályás anyázás versenyzőit kérjük a rajtvonalhoz!)
Sokáig úgy volt, hogy maradni szeretnék (igazság szerint, még most is szeretnék maradni), de úgy tűnik, hogy mégse fogom megtenni. Még a kevés rendelkezésre álló idő és információ sem tántorított volna el. Sem a garanciák megszüntetése, sem a lecsökkentett működési költségek nem voltak elegek rá. Sem pedig az, hogy bármikor új adót vethet ki rám, mert nekem jut, másnak nem, tehát "szolidaritsak" már, legyek szíves. Valami másra volt szükség. A meggyőződésemet egyetlen, de igen lesújtó érvvel sikerült megváltoztatniuk. Ez pedig a rokkantsági nyugdíjak körüli varázslás volt. Ha én valamikor lerokkanok, akkor semmit nem kapok, sőt még az addigi megtakarításomhoz se férek hozzá. Ez, pedig mit szépítsük több, mint övön aluli.
Tegye fel a kezét, aki tudja garantálni, hogy 30 évig nem rokkan le? Senki? Hát, ez nem csoda. Ez egy olyan kockázat, amit nem igazán lehet felbecsülni és ebből adódóan nehéz felvállalni. Szégyen vagy sem, én beismerem, hogy ehhez már gyáva vagyok.
A dolog már csak azért is igen bosszantó, mert elméletben kétfajta nyugdíj van. Az öregségi és a szolidaritási. A kettőt nem lenne szabad összekeverni, de Magyarországon össze van és a villámgyors pénzszerzési kampányban nem volt idő (/szellemi kapacitás/politikai akarat) ennek kibogozására. Odáig nem jutottak el, vagy nem akartak eljutni, hogy a magánnyugdíjat csak és kizárólag az öregségi nyugdíjra találták ki. Ez egy nyílt végű befektetési alap. Nem alkalmas váratlan események kezelésére. Azokra a kockázatközösség típusú megoldások alkalmasak, azaz a szolidaritási nyugdíjat biztosítási formában lehet ésszerűen megvalósítani. Ez úgy lenne korrekt, ha a magánnyugdíjpénztárral párhuzamosan működne egy hasonlóan kötelezően választott biztosítás is.
Az általam továbbra is fizetett nyugdíjadó (néhai járulék) tartalmazza mind az öregségi, mind a szolidaritási komponenst, de a szolidaritás most már csak egy irányba működik. Magyarul köteles vagyok másokat eltartani, de én magam nyugodtan megdögölhetek. Ez így nem csak, hogy nem tisztességes, de nem is igazán motivál becsületes fizetésre, ezért még kontraproduktív is lehet.
Lehet reménykedni, hogy az alkotmánybíróság közbelép (, mert más országokban azt tenné), de döntenem most kell, nem egy fél év múlva. A döntés (természetesen) végleges és a "választás szabadsága" (lassan megszokom az újbeszélt) is egyirányú.
Visszalépek és hogyan tovább?
Ami biztos, hogy az állami nyugdíj alacsony értéke miatt kiegészítő intézkedéseket kell tennem, méghozzá nem is kicsit. Havi 30-40-50 ezret lenne érdemes félretenni, de ez elég sok pénz. Nem elhanyagolható életszínvonal esést jelentene, ha ennyivel kevesebbet költhetnék. A pontos összegről még vitatkozom magammal.
Már csak az a kérdés, hogy milyen formában tegyem. Első elképzelésem az önkéntes nyugdíjpénztár, de ki tudja, hogy mikor jön rá a kormányra, hogy esetleg az se magántulajdon, illetve túl sok szállal kötődik a magyar gazdasághoz.
A második elképzelésem egy külföldi számlán, különféle külföldi értékpapírok (főleg részvények) gyűjtögetése. Ez jó lehet, de elég sok munkát igényel a megfontolt kiválasztásuk, illetve menedzselésük, az célszerű értékesítésükről nem is beszélve.
Még esetleg valami életbiztosítás se tűnik rossz ötletnek.
Ti mit tennétek?
- Cirka a dupláját, de ha szerencsés a gazdasági helyzet, akár háromszorosát is. Rossz esetben hasonló eredményre lehet számítani.