Az aktuális politikai gumicsont a szülőtartás. A dolog egyébként nem új, 1952 óta benne van a jogrendben, és 2011-től az alkotmányban is, csak a mostani módosítás kivenné a döntést a család kezéből. Eddig, ha a szülő igényt tartott rá, akkor azt magának kellett kezdeményeznie. Most már harmadik fél is kezdeményezheti.
Először is leszögezném, hogy a korábbi helyzet se volt jó. Volt egy olyan gyakorlat, hogy az idős szülőt berakták egy idősek otthonába, de mivel a nyugdíja nem fedezte az ellátási költséget, ezért az veszteségként jelentkezett az otthonnál. Racionális emberként azt gondolhatnánk, hogy erre két megoldás van. Az egyik az üzleti alapon működő otthon, ahol ilyen esetben az otthon felmondja a szerződést és viszlát. Ez nem túl humánus, de az élet ilyen. Aki nem hiszi, az két hónapig ne fizessen villanyszámlát és meglátja. A másik, a szociális alapon működő. Itt eleve nem is számítanak arra, hogy az érintettek maguk tudják finanszírozni az ellátásukat, ezért háttéralapítványokat üzemeltetnek és adományokból tartják el magukat. Magyarországon sikerült a két modellt ötvözni és megpróbálni piaci alapon szociális ellátást nyújtani, majd rácsodálkozni, hogy nem megy.
Aztán jöttek a lángelmék és beleírták az alkotmányba, hogy az emberek kötelesek eltartani a szüleiket.
Most azt ne feszegessük, hogy mit keres egy alkotmányban olyan szöveg, ami nem az államra vonatkozik (gyk.: az alkotmány azért van, hogy az állam számára szabjon korlátokat. A közember számára alsóbb szintű jogszabályok is elégségesek.), de ezt majd egy nap, ha lesz Magyarországnak egy normális kormánya, akkor kijavítják.
Ezt megint csak csodálkozás követte, amikor megértették, hogy az alkotmány szövegének semmilyen kihatása nincs a hétköznapi életre. Csak tudnám, hogy ennyi jogász közt mi tartott ennyi ideig. Jó, az is igaz, hogy nem a jogászok krémjéből lesz politikus.
Vissza a javaslathoz, ami Schiffer András véleményével szemben nem egy brutális neoliberális féregnyúlvány, csupán egy létező probléma átgondolatlan foltozgatása.
Szóval, most már harmadik fél is kezdeményezheti, tehát az idős otthon megpróbálhatja bevasalni az által jogosnak vélt költségeit.
Ez számos szempontból baj. Egyrészről, beavatkozik az emberek magánéletébe és az indoklás szerint ideje volt, hogy törvénybe iktassák az erkölcsöt. Aki tudja, hogy gyakorlatban mit is jelent, amikor az állam erkölcscsőszt játszik, az tudja, hogy nem vidám dolog ilyen helyen élni. Aki nem, az látogasson el Katarba tanulmányútra.
Ez önmagában sem olyasmi, amit nagyon tudnék üdvözölni.
Másrészről, nem szerencsés anyagilag ösztönözni a gyereket a szülő korai halálára. Most senki ne háborogjon azon, hogy pfúj, hogy jut eszembe ilyesmi! Azon tessék háborogni, hogy az igazságügy-minisztérium dolgozóinak nem jutott! Őket azért fizetik, hogy eszükbe jusson. Bár az is lehet, hogy eszükbe jutott, csak nem mertek szólni. Persze, egy hatástanulmányból kiderült volna, de ők nem foglalkoznak ilyenekkel.
Ne tegyünk úgy, mintha még soha senkit nem öltek volna meg az örökségért! Mert ez, bizony, előfordul.
De nem is kell feltétlenül arra gondolni, hogy megölik. Sokkal valószínűbb, hogy csak el akarják kerülni a felmerülő költséget és inkább otthon "ápolgatják". Ez még a legjóindulatúbb esetben is szakszerűtlen ápolást jelent. Gyakorlatban azonban, sokszor lesz nem annyira jóindulatú, hanem hanyag, netán goromba. Ne gondoljuk azt, hogy könnyű dolog szűk helyen idős szülővel együtt élni. Különösen, ha ápolásra szorul. Nagyon igénybe tudja venni az embereket és nem egy házasság ment már rá ilyesmire. És még rosszabb, hogy ha mondjuk már kissé demens is az illető. Illetve azt se felejtsük el, hogy az idős szülő is ember és nem törvényszerű, hogy két ember jóban van, még akkor se, ha szülő-gyermek viszony van köztük.
És végül a harmadik és legnagyobb baj, hogy nincs értelme. Azt feltételezik, hogy az emberek csak úgy beadják a szüleiket egy otthonba és dőzsölnek. A valóság viszont az, hogy a rászoruló szülőnek rendszerint a gyereke is rászoruló. Ez azzal jár, hogy igazából nincs is mit behajtani. Ilyenkor a bíróság megpróbálhatja kideríteni, hogy tényleg nincs-e és nem csak eltitkolja, de borítékolható, hogy az összes, amit elérsz, hogy lesz egy hosszú, drága, cserébe eredménytelen per. Még szerencse, hogy úgyis unatkoznak a bíróságok.
Összességében úgy gondolom, hogy ez az állami beavatkozások egy állatorvosi lova. Felismer egy problémát, nem oldja meg, cserébe viszont generál egy csomó másikat.