A közelmúltban egyre több olyan írás látott napvilágot, amikben különböző politikához köthető eseményeket valamilyen összeesküvés-elmélettel próbálták magyarázni. A legfrissebb a Goodfriend-ügy, ahol a feltételezések szerint nem csak Amerika nyomásgyakorlásáról van szó, hanem konkrét hatalomátvétel tervei is körvonalazódnak . De volt itt még Váradi András gyanús (?) elhalálozása és az ügy gyanús (?) körülményei, a fidesz bizonyos döntéseinek konteós magyarázata, valamint válogatott provokátorok megjelenése. Még mielőtt tovább fokozódik az összeesküvések-elméletek gyártása és terjesztése, megvilágítanám azokat a problémákat, amik ezzel kapcsolatban felmerülhetnek.
Az összeesküvés-elméletek alapjai
Itt most kifejezetten a politikai összeesküvésekkel foglalkozok, ezzel kapcsolatban pedig két jó összefoglaló található itt és itt, ahol szerzők összeszedték azokat a pontokat, amik miatt egy adott kérdésben az ember összeesküvésre gyanakodhat. Első lépésként ezeken a pontokon megyek végig és megmutatom, hogy mi is ezekkel a probléma.
Számos összeesküvés volt már a világtörténelemben
"Mert ha tapasztalatból, illetve történeti tényekből tudjuk, hogy voltak és lehetnek összeesküvések, akkor vajon mi van abban az esetben, ha az univerzálisnak tűnő érvet olyankor alkalmazzák, amikor épp tényleg összeesküvésről van vagy lenne szó?" Ez egy klasszikus érvelési hiba, amit elsietett általánosításnak szoktak nevezni. Abból ugyanis, hogy számtalan összeesküvés volt a történelem folyamán még nem következik, hogy egy adott kérdéseb összeesküvésről van szó. Ezen nem változtat az sem, ha itt az ember egy hosszú listát olvas azokról az összeesküvésekről, amik valóban megtörténtek.
Nevetség tárgya
"Elég ha csak multi-oligarchiáról esik szó vagy a globalizált tőke nemzetközi érdekeiről, ha globális marketing- és médiaagymosásról beszél valaki, netán az olajon keresztüli világuralomért vívott neoimperialista háborúkról vagy a médiában tapasztalt oligarchikus érdekeket védő burkolt cenzúráról van szó, a verbális automatizmus máris működésbe lép és gépiesen, kvázi robotszerűen rávágja: 'ez megint valami összeesküvés-elmélet'". Mivel az-összeesküvés elmélet kitalálója az, akinek bizonyítania kell az állítását (valaminek a nem létezését csak akkor lehet bizonyítani, ha egymásnak ellentmondó tulajdonsággal rendelkezik, ellenkező esetben csak az egzisztencia bizonyítható), ezért jogos elvárás a szkeptikustól, hogy konkrétumokat, érveket és bizonyítékokat halljon. Ellenkező esetben jogos a felvetés, hogy itt csak valami bolond agymenéséről van szó. Az összeesküvés-elmélet híve persze emögött is konteót sejt (a vitapartnert megvezették, manipulálták, vagy rosszabb eseteben ő maga is az összeesküvés része), ami innentől kezdve körkörös érvelés. Másképpen: ha konkrét állítások és bizonyítékok esetén tesznek nevetségessé, akkor az jogos kritika, de nem következik ebből az, hogy ez is része az összeesküvésnek.
Kinek az érdeke?
"Nem is kísérelték meg a 'Kinek hasznos?', 'Kinek az érdekét szolgálja?' alapkérdésnek a megválaszolását. Az amerikai politikai elit (amely a pénzügyi világelitnek a helyi nagy hatalmú érdekcsoportját alkotja), az összeesküvési-elméleteket felcserélte a véletlen események elméletével, a véletlenek abszolutizálásával." Ezt hívják hamis dilemmának, azaz a szerző azt feltételezi, hogy ha valami nem valakinek az érdekei szerint történik, akkor az véletlen. A későbbiekben látni fogjuk, hogy ez egy igen durva leegyszerűsítése a valóságnak.
Mi az alternatíva?
A leggyakrabban a "kinek az érdeke" kérdésnél szokott előkerülni, hogy akkor milyen alternatívák vannak.
Ezzel egy kicsit időzzünk el, mert sokan tényleg nem ismerik ezeket, pedig sokkal többször játszanak szerepet életünkben, mint gondolnánk. Sokan gondolhatják úgy, hogy mivel a politika és a gazdaság is döntő részt emberi tevékenység következtében alakul, a fő mozgató rugó az emberek szándéka - többek között ezért is népszerűek ezek az elméletek. Azonban a történelem során kiderült, hogy bár ezeknek a rendszereknek a sajátosságait az emberek alakítják, sokszor olyan tényezők is szerepet játszanak a rendszer komplexitásából adódóan, amikre nem is gondolnánk.
Hibás ösztönzők
Főleg az osztrák közgazdaságtan hívei szokták sokszor megmutatni, hogy egy adott politikai vagy gazdasági döntés hibás ösztönzőket képes létrehozni. Ezeknek a lényege az, hogy egy adott gazdasági és jogi környezetben az egyének sokszor nem a szabályzás szellemével összhangban cselekszenek. Ennek oka pedig, hogy a sok, sokszor egymástól függetlenül hozott szabály eredője egy nem várt viselkedésformát jutalmaz. Számtalan példát lehet itt felsorolni, most csak párat említenék.A segélyezés, a magas minimálbér és a családi pótlék eredője lesz az a furcsa jelenség, hogy sok szegény ember azzal párhuzamosan, hogy nem keres teljes erőbedobással munkát, még több gyereket is vállal. Ugyanezen okok miatt még megtakarításokkal sem rendelkezik. Szintén klasszikus példa a 2008-as válság létrejötte. Itt Peter Schiff mondja el - picit sajnos hosszabban -, hogy látszólag ártalmatlan, makrogazdasági mutatókat javító intézkedések milyen perverz ösztönzőket hoztak létre, aminek következtében egy idő után becsődölt a rendszer (leegyszerűsítve: az állam átvállalta bizonyos feltételek mellett a hitelek kockázatát, így az a bank került versenyelőnybe, amelyik több ilyen hitelkonstrukcióra kötött szerződést. Ezeket viszont nem gazdasági paraméterek, hanem jogszabályok írták elő, így amikor a kereslet-kínálat egyensúly megbomlott, akkor nem volt meg a visszacsatolás, ami a rossz hiteleket kiszűrte volna a rendszerből). Káros ösztönzők látszólag értelmetlen viselkedéshez is vezethetnek. Például Haifában (Izrael) extra díjat kellett azoknak fizetnie, akik a gyerekeiket később vitték haza az óvodából, viszont ez nem csökkentette, hanem növelte a gyerekeiket későn elvivők számát. Összességében az ösztönzők egy jó válasz lehet a "kinek az érdeke ez" jellegű kérdésekre, csak sokszor ez nem igazán szimpatikus, ugyanis ez nem igazán felel meg annak az emberképnek, ami bölcs és megfontolt, sokkal inkább hasonlít Pavlov kutyájához.
Nem szándékolt következmények
Ahogy a Föld népessége, valamint az általuk előállított termékek és szolgáltatások mennyisége nőtt, úgy lett nehezebb a törvényhozók feladata. Kiderült ugyanis, hogy egy ilyen komplex rendszerben igen jelentős szerepet kapnak a nem szándékolt következmények, azaz azok a folyamatok, amik a főbb döntések mintegy melléktermékeként jönnek létre, és amikkel kezdetben nem számolt senki. Rengeteg példát lehet ezekre felhozni a történelemben, az alábbi wikioldalon szerepel néhány ezek közül. Számtalan oka lehet a nem szándékolt következményeknek: lehet szó egyszerű nem tudásról, párosulhat az előbb tárgyalt rossz ösztönzők egyes következményeivel, adódhat az adott döntés komplexitásából, hanyagságból, hibás prekoncepciókból stb. A téma szempontjából fontos, hogy az összeesküvés alternatív magyarázata sokszor egy vagy több döntés járulékos következménye is lehet.
Önszerveződés
Ha az ember túl sokszor találkozik hierarchikus társadalomszerveződéssel, akkor nehezen tudja elképzelni, hogy sok esetben hogy jöhet létre az önszerveződés. Akkor beszélhetünk önszerveződésről, ha egy adott csoportosuláson belül az együttműködés nem hierarchikus, azaz nincs sem "szervező", sem "vezető" (az idézőjelek azért vannak, mert minden ilyen csoportban van olyan ember, aki szeret mindenhol ott lenni, szervezkedni stb., de ez nem teszi őt vezetővé). A társadalomban sok helyen találkozhatunk önszerveződéssel: klubok működése, a mozgólépcső melyik oldalán állunk, a mexikói hullám stb. mind olyan esetek, ahol az emberek rendezetten cselekednek annak ellenére, hogy nem emberek egy szűkebb csoportja mondja meg, hogy ki mit csináljon. Ez azért fontos, mert abból, hogy egy csoport szervezett még nem következik, hogy áll mögötte valaki. Elképzelhető, hogy egy tüntetésen részt vesznek olyanok, akiknek érdekük azt felhasználni saját céljaikra, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott tüntetés 1) ne jött volna ettől függetlenül létre 2) szervezésének technikai és anyagi feltételeit nem saját forrásból állják 3) résztvevőik mások érdekeit szolgálják.
Most akkor összeesküvés vagy sem?
A kérdés ettől függetlenül jogos, hogy akkor most mit kezdjünk az összeesküvés-elmélettel, ha nincs elég bizonyíték? Melyik a valószínűbb: az összeesküvés vagy valamilyen alternatív magyarázat is lehetséges? Én az alábbi pontokon szoktam végigmenni:
- Nem elég, ha valakinek az érdeke, ezen felül rendelkeznie kell a megfelelő képességekkel és eszközökkel a megvalósításhoz. Sokan gondolják úgy, hogy jelentős politikai vagy gazdasági befolyás már elegendő, de korábban már láttuk, hogy ez egyáltalán nem állja meg a helyét. Kétségtelen, hogy megfelelő pozícióból sok minden elérhető, de a gazdasági törvényszerűségeket még ők sem tudják felülírni.
- Ökölszabályként elmondható, hogy minél többen szerepelnek egy összeesküvésben, annál valószínűbb, hogy nem fog működni (valaki hibázik) vagy lelepleződik (valaki beszél). Éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy hány személynek kell részt vennie aktívan egy összeesküvésben, hogy az működhessen.
- Hanlon borotváját érdemes figyelembe venni már csak azért is, mert abból, hogy valaki jelentős pozícióban van, még nem lesz korszakalkotó zseni vagy Moriarty professzor. Az összeesküvés-elméletek egy része egyszerű magyarázatot nyer, ha a szereplők intelligenciájáról nem feltételezünk túl sokat.
Káros következmények
Az egyáltalán nem baj, ha figyelembe vesszük az összeesküvés lehetőségét. A probléma ott kezdődik, ha az ember döntéseit ezek befolyásolják, ugyanis ennek két káros következménye lehet.
A kisebbik baj, hogy az összeesküvés-elmélet híve öntudatlanul is gátlástalan alakok apologétájává válhat. Ha ugyanis úgy gondolod, hogy egy adott csoport elleni küzdelem a megoldása a problémának, akkor hajlamos leszel arra, hogy azon azon csoport ellenségeit természetes szövetségesednek gondold. Ezt ők köszönik szépen, hiszen ingyen és bérmentve kaptak egy propagandistát, és még amiatt se kell aggódniuk, hogy az illetőt összefüggésbe hozzák velük. Így lesz sok emberből hasznos idióta, akik nem fogják megérteni hogy a "kisebb rossz" vagy "ez a szövetség az érdekünk" kifejezésektől miért fognak mások idegenkedni. Ha túlságosan belelovalja magát ebbe az ember, akkor könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy csak a "kisebb rossz" támogatói látják maguk között szívesen.
A nagyobb baj, hogy ha nem igaz az összeesküvés, vagy igaz, de a problémák forrása nem az, akkor nem csak, hogy jelentős energiát fektetsz be egy olyan megoldásba, ami nem fog működni, de nem foglalkozol a valódi megoldás felkutatásán. Ennek egyik következménye az lesz, hogy akármilyen változatos eszközökkel is próbálkozol, a probléma csak nem akar megoldódni, sőt sokszor csak jelentősebb lesz. Ilyenkor könnyű beleesni abba a csapdába, hogy azt hisszük, az összeesküvés sokkal kiterjedtebb, ami egy öngerjesztő folyamatot eredményez, és amiből nagyon nehéz kikecmeregni. Ugyanis ha az egészséges bizalmatlanságból paranoia lesz, akkor az ember már nem tudja, hogy kinek és minek higgyen, és ezzel nem csak saját magát, hanem környezetét is megmérgezheti. Ilyen állapotban nem lehet tisztán gondolkodni, és így a probléma valódi megoldásának egyáltalán a keresése is megkérdőjeleződik, hiszen annak szükséges feltétele valamilyen szintű racionális gondolkodás.
Összefoglalás
Nem azt állítom, hogy nincsenek összeesküvések. Viszont véleményem szerint azok a problémák, amik az emberek számára fontosak, nem összeesküvések, hanem tévhitek és hibás döntések következményei. Ez nem azt jelenti, hogy ne vizsgáljuk meg a lehetséges összeesküvéseket, viszont mindig tartsunk önvizsgálatot, mert ha beleesünk a paranoia csapdájába, azzal csak egy újabb problémát generáltunk magunknak.
