A mandineren jelent meg egy felhívás, miszerint párbeszédet kezdeményeznek a fiatal középosztály politikából történő kivonulásáról. Gondoltam írok ezzel kapcsolatban, hiszen ez az a réteg, akik közül a libertarianizmus fő támogatói kerülnek ki. Viszont szerintem a kérdés nem lett jól feltéve, inkább a polgárság kivonulásáról kell beszélni, mint ahogy az a későbbiekben kiderül.
Polgár kontra középosztály
Sokféle definíció létezik arra vonatkozólag, hogy kik tartoznak a középosztályba. Leggyakrabban az átlagjövedelem környékén keresőket szokták beleérteni, akik nem keresnek rosszul, van némi megtakarításuk, viszont annyira nem gazdagok, hogy több lakásuk vagy autójuk legyen.
A polgár definíciójára is több fogalom létezik, legtöbbször az önálló jövedelemmel és/vagy vállalkozással rendelkező embereket értik alatta. Itt nem maga a jövedelem a meghatározó tényező, hanem a polgári mentalitás: ő az elképzeléseit önerőből megvalósító "vállalkozó", ahol az idézőjel azért kell, mert nem csak a jogi értelemeben használt vállalkozó lehet a polgárság tagja, hanem bárki, aki ezt az értékrendet képviseli, legyen szó boltosról, parasztról, értelmiségiről, művészről stb. Ennek az értékrendnek a központi eleme a saját teljesítményen elért eredményei, valamint az ezzel járó felelősség vállalása, legyenek ennek pozitív vagy negatív következményei.
A két meghatározást nem véletlenül keverik, ugyanis a polgár a leggyakrabban a középosztály tagja. Elképzelhető, hogy pl. egy sikeresebb feltaláló hihetetlen vagyonra tesz szert, vagy pedig valaki önként mond le vagyonáról, hogy másokat segítsen, de ezek inkább kivételek. Az igazán nagy probléma azonban az, hogy fordítva sem áll fenn a kapcsolat, azaz attól, hogy valaki a középosztály tagja, még nem rendelkezik polgári mentalitással.
Ezek után már érthető lesz a következő kijelentés, ami a rendszert jellemzi: a középosztály ugyan erősödik, de ez a polgárság kárára történik.
A helyzetbe hozott középosztály
A jelen helyzetben a polgárság pozícióit - mind anyagi, mind politikai értelemben - elsősorban az állami támogatásokkal, transzferekkel, törvényekkel támogatott középosztály fenyegeti. Ennek lényegében két nagyobb csoportja van.
Az egyik a hivatalnok, aki anyagilag abszolút érdekelt a minél átfogóbb és szélesebb körű szabályozásban, hiszen csak egy ilyen környezetben tudja megideologizálni munkájának szükségességét. A másik az állami támogatásokkal, pályázatokkal, vagy személyre/ágazatra vonatkozó speciális törvényekkel helyzetbe hozott "vállalkozó", aki jogi értelemben ebbe a kategóriába tartozik, azonban privilégiumai miatt nem jellemző rá a kockázatvállalás, valamint munkájának fokozatos, a vásárlók érdekeit szem előtt tartó fejlesztése.
A fenti két kategória képviselői egyre többen vannak, és mentalitásukban sokkal több rokon vonást mutatnak a polgárságra gyanúsan tekintő eltartottakkal - főleg nyugdíjasok, segélyen élők és szakszervezetesek -, mint a polgárság tagjaival. Ugyanúgy jellemző rájuk a felelősség elhárítása, a problémáinak megoldását állami beavatkozástól várják, nem vállalnak kockázatot, szűk látókörűek, viselkedésükre nem ritkán a végletek jellemzőek.
A szocialista kormányok alatt a polgárságnak szembe kellett néznie, hogy a kormányzati döntések elenyésző hányada jelent számára pozitív változást, így joggal bízott abban, hogy a fidesz kormányra kerülése esetén ez a helyzet változik. Azonban azt kellett tapasztalnia, hogy érdekeit továbbra sem képviselik, e helyett a már meglévő eltartottak nagy száma mellett megjelent egy újabb, egyre növekvő számú csoport, akik szintén az államból élnek és ezáltal veszélyeztetik pozícióit.
Az akadálypálya
A polgárság visszaszorulása mögött nem egy törvény vagy intézkedés van, hanem egy olyan szemlélet, amiben a jelenlegi társadalom többsége egyetért, és különböző területeken különféleképpen gátolják vagy lehetetlenítik el működését.
- Gazdaság: a polgárság megerősödésének szükséges feltétele az egyszerű, kiszámítható és megfizethető adórendszer, valamint a minél szélesebb körű szabad verseny. Ezek közül jelenleg egyik sem áll fent. A polgárságot nem csak a jelentős mértékű adók korlátozzák, hanem a rájuk áthárított szektorális adók, valamint a több területen bekövetkező államosításokból, koncessziókból stb. következő korlátozott verseny.
- Jogrend: a kiszámítható, polgári értékrendet védő jogrend nincs és a közelmúltban nem is volt Magyarországon. Egyrészt a gyakran változó jogrend szinte ellehetetleníti a hosszútávú tervezést, másrészt nem védi meg a polgárt sem a privilégiumokat birtokló középosztálytól, sem pedig a tulajdonukra, életükre veszélyt jelentő bűnözőkkel szemben. Sőt, ennek pont az ellenkezője észlelhető: ha a polgár a szabályokat betartva próbál boldogulni, akkor könnyen a vagyonával vagy az életével fizethet érte, míg ha megpróbálja saját kezébe venni sorsát - legyen szó önvédelemről vagy a szürkegazdaságban történő ténykedésről -, akkor szinte a teljes társadalom megvetését érezheti.
- Oktatás: közmegegyezés, hogy központilag kell az oktatást szervezni, a különbség csak annyi a pártok között, hogy mi legyen a kerettantervben. Viszont ez a fajta oktatási rendszer abszolút nem kedvez a polgári értékrend kialakulásának. Utóbbi a kreativitásra és kezdeményező-készségre épít, míg a központi oktatás a rendre, fegyelemre, szabálykövetésre, és végső soron a konform viselkedés kialakulásának kedvez. Egy ilyen rendszerben a polgári értékrend csak azok körében tud elterjedni, akik alapból ilyen családba születtek. Ha valakinek a környezetében nincs ilyen, akkor szinte esélye sincs arra, hogy találkozzon ezzel a mentalitással.
- Politika: jelenleg nem létezik olyan párt a parlamentben, akik a polgárság értékeit képviselnék. Természetesen bizonyos töredékek megjelennek, de ez gyakran csak nagy szavak tekintetében számít, a gyakorlatban sosem. Tessék végignézni, hogy azokban az esetekben, amikor a polgárság egy döntés következtében hátrányt szenvedett, ki említette meg ezt egyáltalán. A jelenlegi vezérelv a politikában a gátlástalan opportunizmus és a nyers erő, amik teljesen ellentétesek a polgári értékrenddel. Ezzel párhuzamosan minden olyan törekvés előtt akadályokra lehet számítani, amik nem pártpolitikán vagy ad absurdum politikai intézményrendszeren keresztül történik (az államból élők ezt egyáltalán nem tudják elképzelni, így minden ilyen törekvést megpróbálnak a maga szájuk íze szerinti politikai párthoz hozzácsapni).
- Média: a médiamunkások között roppant kevésről mondható el, hogy a polgárság tagja, ami meg is látszik a teljesítményükön. A legtöbbekről szinte borítékolni lehet, hogy adott kérdésben milyen álláspontot képvisel, amit erősen meghatároz, hogy mely politikai párt holdudvarához tartozik az illető. Ebből következően sem az elektronikus, sem a nyomtatott sajtó nem foglalkozik azokkal a kérdésekkel és problémákkal, amik a polgárságot foglalkoztatják. Természetesen mint minden más területen, itt is ellehetetlenül az, aki olyan médiát próbál kialakítani, ami nem közvetve vagy közvetlenül az állami pénzek, támogatások és koncessziók segítségével akar talpon maradni.
Túlélési stratégiák
A polgárság számára négy út kínálkozik a fenti problémák megoldására: szélmalomharc, konformitás, fekete gazdaság vagy külföld.
A szélmalomharcot azok választják, akik elég erősek lélekben ahhoz, hogy ellenséges környezetben próbálják álmaikat megvalósítani. Az inaktívak számára ők mindig is a burzsoázia tagjai lesznek, akiket minél inkább meg kell sarcolni az egyenlőség nevében, míg az államból élő középosztály számára önző, renitens elemek, akik nem hajlandóak a konform viselkedésre. Számuk igen kevés, és sokan konkrét anyagi hátránnyal kerülnek ki ezekből a csatákból (jellemzően akkor, amikor helyi erős emberek - polgármesterek vagy általuk helyzetbe hozott vállalkozók - érdekeit sértik).
A legtöbben a konform viselkedést választják és betagozódnak az államból élő középosztály tagjai közé. Pályázatokat írnak, állami támogatásokat szereznek, lobbiznak azért, hogy ne darálja be őket a gépezet. A magyarázat természetesen érthető, hiszen nem lehet úgy tisztességgel megélni - pláne ha család vagy gyerek is van -, hogy közben többfrontos harcot vív.
Akik kockázatosabb utat is bevállalják, azok a fekete vagy szürke gazdaságban tevékenykednek. Természetesen ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, ugyanis sok energiájuk megy el arra, hogy ne legyenek szem előtt. Ha ugyanis kiderül, hogy feketén üzemeltették a vállalkozásaikat, akkor a társadalom egy emberként ítéli el őket (szemben a képviselőkkel, akik disznóságait az adott párthívek mindig kimagyarázzák, hogy miért nem probléma).
Végül marad a kivándorlás, ami megint csak elsőre tűnik egyszerűnek. Többen családot alapítottak, így nem lehet csak úgy elköltözni, de még ebben az esetben is figyelembe kell venni, hogy szülők, nagyszülők, barátok is léteznek a világon. Ettől függetlenül elérkezik az a pont, ahol a szélmalomharc felőrli az embert, a konformitást vagy fekete gazdaságot pedig etikai okokból képtelen választani.
Kivonulás
Ezek után már érthető, hogy miért azt a kérdést kell feltenni, hogy a polgárság miért vonul ki a politikából. A középosztály ugyanis jelentős számban képviselteti magát, ám ezeknek jelentős része csak még egy éhes száj, aki az államtól pénzt vagy privilégiumokat akar. Ebben a világban a polgárság jelentős részének nincs elég energiája, hogy részt vegyen, és a korábban említett akadályok miatt számuk egyre csökken, miközben a vagyonukra, vállalkozásaikra egyre jelentősebb réteg pályázik.Gyakorlatilag abban a lehetetlen helyzetbe kerülnek, hogy vagy érvényesítik érdekeiket, vagy feladják az értékrendjüket. Egy olyan országban, ahol a polgári értékrend fontos szerepet tölt be, ez az ellentmondás nem igazán lenne elképzelhető, de jelenleg ez a helyzet. Legyen szó politikai vagy gazdasági tevékenységről, esetleg a közéleti szerepvállalás más formájáról, azt tapasztalja az illető, hogy eredményeket csak úgy tud elérni, ha az értékrendjét részben vagy teljes egészében feladja: ő is csal az adóbevallásnál és a pályázatokon, ő is ott ügyeskedik, ahol tud, kreatívan értelmezi a szabályokat.
Ennek vége az lesz, hogy megszűnik polgárnak lenni és ő is beáll azok sorába, akik napi megélhetését a minél jelentősebb állami szerepvállalás biztosítja. Ha nem ezt az utat választja, akkor valamilyen formában de eltűnik a magyar közéletből, így olyan, mintha nem is létezne és sose létezett volna.
