Egy érdekes írásra leltem, ahol Nicolás Cachanosky Argentína gazdasági helyzetéről osztott meg pár gondolatot. Bár az írás tömör és több olyan elemet tartalmaz, ami részletesebb kifejtést érdemelne, azért nagyon tanulságos akár a jelenlegi magyar helyzetre nézve is. Az alábbiakban saját fordításom következik.
A hónap elején Argentína vezető konzervatív lapja, a La Nación lehozott egy szerkesztőség által jegyzett írást, amiben Argentína és Venezuela gazdaságát hasonlítják össze. A cikkben azt a következtetést vonták le, hogy ahogy a gazdasági szabadság csökkent Argentínában, és ahogy Argentína egyre több elemét adoptálja a Chavez által "huszonegyedik századi szocializmusnak" nevezett gazdaságpolitika elemeit, az ország egyre inkább Venezuelához kezd hasonlítani. Igaz ez? Argentína valóban Venezuela sorsára juthat, ahol egyre nagyobb a szegénység és már a vécépapír is luxuscikknek számít?
A hasonlóságok a két ország gazdasági szabályozásában és problémáiban valóban jelentősek annak ellenére, hogy vannak jelentős különbségek. Azonban ha rámutatunk a hasonlóságokra, gyakran azt a választ halljuk, hogy "de Argentína nem Venezuela, itt jobb az infrastruktúra és több erőforrással rendelkezünk."
Az intézményekben bekövetkezett változások azonban nem az ország rövid távú fellendülését, hanem a hosszú távú fejlődését határozzák meg.
Képzeljük el, hogy Kuba és Észak-Korea egyik napról a másikra a világ gazdaságilag legszabadabb, legkisebb állammal rendelkező országaivá válnának. Bár a két országban a polgári jogok és a gazdasági szabadság azonnal megjelenne, még mindig feladatuk lenne, hogy jövedelmet halmozzanak fel és fejlesszék a gazdaságukat. Az intézményi átalakulás azonnal hatással van a politikai helyzetre is, de az új gazdaságnak időre van szüksége, hogy kialakuljon a végső formája. Például, ahogy Kína megnyitotta gazdaságát a nemzetközi piacok felé, az ország növekedni kezdett, és ma már az évtizedek alatt létrejött gazdasági liberalizáció hatásait látjuk. Igaz, hogy Kína területének nagy részén még mindig nincs meg ez a szabadság, de az ország más lenne, ha nem változtatja meg az intézményrendszerét évtizedekkel ezelőtt.
Hasonló történne, ha a leggazdagabb és legfejlettebb országok egyik napról a másikra Kuba vagy Észak-Korea intézményrendszerét vezetnék be. A felhalmozott vagyon és tőke nem tűnik el 24 óra alatt. Az ország a tőkefelhalmozás útjáról a tőkefelélés útjára lépne és csak évek, talán évtizedek múlva ürülne ki a kassza. Ezzel egy időben a kormányzatnak meg van a forrása arra, hogy "bolíviai" (azaz "venezuelai") módra populista szocializmust játszon és élvezze a gazdagságot, autópályákat, elektromos- és kommunikációs hálózatok adta lehetőségeket, amik a korábbi gazdasági szabadság eredményeként jöttek létre.
Végső soron azonban az autópályák minősége egyre romlik a karbantartás elmaradása miatt (vagy vonatok ütköznek az állomáson, több tucat utas életét követelve), az energiaszektorban ingadozások támadnak, az energia import egyre elkerülhetetlenebb, a kommunikációs hálózat pedig elavult lesz. Más szóval a gazdasági populizmust a nem-populista gazdasági modell által felhalmozott erőforrásokból finanszírozzák.
A Fraser Intézet "A világ gazdasági szabadsága" projektjének listája szerint Argentína 34-ik volt 2000-ben. 2011-re azonban Argentína a 137-ik helyre esett vissza olyan országok mellé, mint Ecuador, Mali, Kína, Nepál, Gabon és Mozambik. Vitathatatlan, hogy Argentína fejlettebb és gazdagabb ezeknél az országoknál. De biztosak lehetünk abban, hogy ez lesz a helyzet 20 vagy 30 év múlva is? Az argentin elnök egyszer azt mondta, hogy szeretné, ha Argentína olyan lenne, mint Németország, de a svájci vagy német típusú berendezkedéshez olyan intézményrendszer kell, amit Svájcban vagy Németországban alkalmaztak, de Argentína nem ezt csinálja.
A venezuelai intézmények bevezetése magas növekedési rátával járt együtt. Ezek azonban félrevezetőek:
Először is, a gazdasági növekedés nem a "termelés", hanem a "termelési kapacitás" növekedése. Egy jelentős válság után a GDP-ben történő növekedés a gazdaság helyreállása, nem pedig a növekedése.
Másodszor, úgy is lehet gazdasági növekedést elérni, hogy nem a megfelelő irányba történnek befektetések. Az Argentínában lévő jelentős árszabályozás (most már a növekvő inflációval egyetemben) hatására a források nem a megfelelő helyekre mennek, ugyanis ez befolyással van a relatív árakra. Talán láthatjuk és meg is foghatjuk az új befektetés gyümölcsét, de ez a tőke csak monetáris illúzió. A tőke fogalmába nem tartozik bele, hogy az milyen fizikai tulajdonságokkal - azaz mekkora vagy hogy kézzelfogható-e - rendelkezik., csak az, milyen gazdasági értéket képvisel. Mire a relatív árak beállnak arra a szintre, ami a valódi fogyasztói preferenciákat képezi le és a tőke piaci értéke csökken, a tőke vagy felemésztődött vagy megsemmisült attól függetlenül, hogy az adott eszköz fizikailag ép marad-e vagy sem.
Harmadszor, a termelés nem csak attól növekedhet, mert megnőtt a befektetések száma, hanem attól is, hogy az emberek a befektetett tőkét élik fel, ami bekövetkezik abban az esetben, amikor a gépek és az infrastruktúra egyre növekvő tempóban avul el.
Nem állítom, hogy nincs valódi növekedés Argentínában, de az tény, hogy az argentin GDP növekedés egy része magyarázható (1) a gazdaság helyreállásával (2) rossz irányú befektetésekkel és (3) a tőke felélésével. Ha ez nem állna fent, akkor a munkahelyteremtés nem stagnált volna, az infrastruktúra meg továbbra is ragyogna, nem pedig darabjaira esne szét.
A legtöbb közgazdász és politikai elemző szemmel láthatóan felületesen tekint a gazdaságot jellemző változókra. Ha egy gazdaság egészséges, ezek a változók jók, a GDP növekszik, az infláció alacsony. De a jó gazdasági indikátor nem jelent feltétlenül egészséges gazdaságot. Oka van annak, hogy az orvos akkor is kér teszteket, ha a páciens szemmel láthatóan egészséges. Az a tény, hogy valaki jól érzi magát, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs olyan betegsége, aminek jelenleg nincs látható tünete. Az a közgazdász, amelyik nem hajlandó megnézni, hogy a GDP miért nő egyenértékű azzal az orvossal, aki nem hajlandó alaposan megvizsgálni a beteget. Az argentin beteg megkapta a bolíviai betegséget, de a legfájdalmasabb tünetek majd csak később jelentkeznek.
