Sokszor téma manapság a közéletben az IMF, a magyar kormány tárgyalása az IMF-el. Nehéz eligazodni a különböző érdekek között. Vajon az IMF érdeke egyezik-e az ország érdekével, vagy harcolnunk kell a saját érdekeinkért az IMF-el szemben?

(Vendégszerzőnk írása)

    Hogy tisztán lássunk, pontosan meg kell határoznunk az érdekelt feleket. Itt pedig több félről van szó: az IMF, a kormány (állam), illetve az adófizetők (közvetett módon minden állampolgár). Hogy az állam és adófizetők érdeke miért más, azt mindjárt szemléltetem egy kis áttekintéssel.
    Az I. világháború előtt a demokratikus országokban alacsony volt az állami újraelosztás mértéke. Az államok a GDP-hez mérten alacsony költségvetésből gazdálkodtak. Azonban a világháborúk után megnőttek az országok adósságai. A megválasztott kormányok érdeke mindig az volt, hogy minél több adót szedjenek be és minél többet költsenek, mert így tudták fenntartani hatalmukat. Így tudták kiszolgálni az érdekcsoportokat akiknek köszönhették a megválasztásukat és megjutalmazni azokat akik az állami támogatásoktól függtek. Ez a költekezési láz annyira elhatalmasodott rajtuk, hogy  általában többet költöttek mint amennyi bevételük volt, a költségvetési hiányokat pedig hitelekkel tömték be.
Mondhatjuk azt hogy az államok botrányosan gazdálkodnak az adófizetők pénzével, masszív adósságokat halmoznak fel, amelyeket folyamatosan meg kell újítani. A hitelek kamatait persze az adófizetőknek kell megfizetni. A hatalmi harc azonban nagy, ezért az állam mindig megpróbál egyre nagyobb újraelosztást működtetni, hiszen ekkor növekszik politikai befolyása. Ennek az eredménye kettős rossz: növekvő adósság és romló gazdasági helyzet, hiszen a vállalkozásokat megfojtják a magas adóterhek illetve az állami beavatkozások. Egy idő után felmerül a veszély, hogy az állam fizetésképtelen lehet ha túl magas az adóssága és gyengül a gazdaság amely az adóbevételeket termeli. Ennek a következménye, hogy a hitelezők magasabb kamattal adnak csak kölcsön a magasabb kockázat miatt. Ez viszont szintén a költségeket növeli, ami újra a fenntarthatatlanság felé löki a költségvetést.
    Itt jön képbe az IMF, amelyet az államok egyrészt azért hoztak létre, hogy ha egy ország olyan rossz helyzetbe kerül hogy a piacról már csak magas kamattal kap hitelt, legyen kihez fordulnia olcsóbb hitelért. Persze az IMF nem jótékonysági szervezet, ezért nem akar olcsóbb hitelt adni ugyanakkora kockázatért, amelyért mások magasabb kamatot kapnak. Ezért az IMF kiigazító programot vár el, amelyet ha megfelelőnek tart, akkor biztosítottnak látja hogy visszakapja a hitelét.
A kiigazító program nem más, mint az államháztartási kiadások és bevételek egyensúlyának megteremtése, amely jogosan elvárható bármely gazdálkodástól.
Hasonlítsuk össze az érdekeket! Az IMF érdeke egyértelmű: kerüljenek egyensúlyba a kiadások és bevételek, álljon talpra a gazdaság, mert ekkor látja biztosítottnak hogy visszakapja a pénzét. A kormány célja nem ugyanez? Hosszú távon igen. Azonban rövid távon a kormányoknak mindig fontosabb a politikai érdeke. Egy masszív kiadáscsökkentés sohasem népszerű, s jótékony hatása nem jelentkezik azonnal, sokszor csak évek múltán. Egy masszív kiigazításnak más negatív hatása is van a kormányra nézve: csökken a mozgástere. A kormány mindig többet szeretne költeni.
    Erre láthatunk példát is: az Orbán kormány 2010-ben az Európai Unióhoz fordult, hogy engedjék ellszálni a magyar költségvetési hiányt 7% közelébe. Az indok az volt, hogy legyen tere a kormánynak gazdaságélénkítő intézkedésekre. Ezt az Európai Unió szerencsénkre nem engedte. A legjobb (és véleményem szerint egyetlen) gazdaságélénkítés az adócsökkentés, azonban ezt jobb ha nem hitelből, hanem kiadáscsökkentés által érjük el.
Mi az adófizetők érdeke? Természetesen adócsökkentés, a költségvetési pálya kiigazítása, az államadósság és (a kiegyensúlyozott költségvetés ereményeként) a fizetendő kamatok csökkentése. Ezek következményeként pedig gazdasági növekedés. Az állami támogatásból élőknél ugyan rövid távon érdekük lehet hogy ne történjen kiadáscsökkentés, hosszabb távon viszont nekik is érdekük hogy stabil legyen a költségvetés, növekedjen a gazdaság, továbbá hogy ne inflálódjon el a megtakarításuk.
  Összefoglalva látszik, hogy a mi érdekeink inkább az IMF érdekeivel egyeznek, nem pedig a kormányéval. Valójában az IMF védi a mi érdekeinket a kormánnyal szemben. A kormány persze igyekszik azt kommunikálni, hogy ő védi az érdekeinket, hiszen így növeli a mozgásterét a költekezésben, illetve mérsékli a politikai veszteséget, amelyet az IMF-el való tárgyalása okoz.
  Erre látunk példát a napokban indult félrevezető kormányzati propagandában. A dolog pikantériája hogy ezt közpénzekből finanszírozza kormány. Azaz a mi pénzünkből finanszírozza azt hogy a saját politikai érdekeit védhesse a pénzünkkel való kiegyensúlyott gazdálkodás érdekével szemben.