Ez a posztot igazából már évekkel ezelőtt megírtam (a blog még nem is létezett), de most Bogáncs kezdeményezése kapcsán aktuálissá vált.
"A tények makacs dolgok; legyenek bármik is a kívánságaink, szándékaink, vagy kívánjak bármit indulataink, nem változtatják meg a tények és bizonyítékok állását." - John Adams
Gyakran mondják, hogy a tények makacs dolgok. Ez önmagában véve igaz is, ám mutatnék pár érdekességet.
A tények rettenetesen fontosak bármilyen racionális döntéshez, azonban lehetőséget nyújtanak önmagunk és mások becsapására is, ha ügyesen válogatjuk össze és csoportosítjuk őket. Ezek között vannak átlátszó és kevésbé átlátszó trükkök (nem feltétlenül rosszindulatból történik).
Nézzünk pár példát, amikor mások manipulására használjuk a tényeket.
Ennek egyik gyakorlati alkalmazása, amikor össze nem függő tényeket hasonlítunk össze, pusztán az azonos mértékegység alapján. Például az egyik napilag írta egyszer, hogy az adott évben az infláció (nem emlékszem a pontos számra) 6% volt, ezzel szemben(sic!) a reálbérek 0,8%-kal nőttek. A kellően felületes olvasóban rögtön kialakul a kép, hogy ő most 5,2%-kal rosszabbul él, mint egy éve. A valóság az, hogy az illető 0,8%-kal él jobban, mint egy éve, ám az érzett becsapós lehet, mert szembe állította őket. De ez óvodás szint, van ennél haladóbb is.
Kicsit haladóbb hatás érhető el, ha két mennyiséget úgy rajzolunk össze, hogy az egyik skála nem nullától indul. Ekkor egyes hatásokat fel lehet nagyítani más hatásokhoz képest, de ez még mindig csak az amatőr liga.
Nézzünk, egy másik példát, amikor még a mértékegység sem egyezik, azonban a grafikon ügyes megrajzolásával érhető el a hatás.
Történt egyszer, hogy egy párt kiadott egy öntömjénező kiadványt (sajnos, már nincs belőle példányom), amiben összehasonlította a saját eredményeit, az előző kormányéval. Ebben volt egy grafikon, ahol a nyugdíjakat hasonlította az inflációval. A nyugdíjakat oszlopdiagrammal ábrázolta abszolút értékben, az inflációt vonaldiagrammal százalékban, a két diagram külön-külön Y tengellyel egyberajzolva. Az eredmény magáért beszél, az előző kormány alatt a kék oszlopok a piros vonal alatt voltak, az akkori alatt pedig felette. Nagyon jó, az egyszeri embert talán meg is győzi, de mint matematikát tanult embert, már akkor felbosszantott, hogy hülyének néznek. (Nem tehetek róla, elvárom, hogy ha már manipulálni akarnak, tegyék színvonalasan.) Ezért gondosan megnéztem az egyes oszlopok abszolút értékeit és elosztottam az előző évivel. Ekkor megkaptam a kettő százalékos változását, amit viszont már tényleg van értelme összehasonlítani az inflációval. Nos, az eredmény a fordítottja lett... Mindez ez azért érdekes, mert a grafikon nem hazudott (minden szám igaz volt rajta), csak megtévesztő látszatot keltett.
Ám grafikonokat és tényeket nem csak mások megtévesztésére tudunk összeválogatni, sokszor saját magunkat is becsaphatjuk vele, mert egy grafikon soha nem mutat meg mindent.
Nagyon fontos a tények értékelésekor megérteni a számok mögött húzódó folyamatokat. Vegyük például Kínát a Nagy Ugrás idején. A párt kitalálta, hogy az emberek létesítsenek kicsi háztáji olvasztó kemencéket, hogy így segítsék a kínai acéligény kielégítését. A terv bevált, az emberek lelkesen (illetve aki nem lelkesedett azt szlogenekkel, vagy puskatussal belelkesítették) olvasztották az acélt. Az eredmény fantasztikus volt. Az első évben több, mint 30%-kal nőtt a termelt acél mennyisége, a következő két évben is 20% feletti volt a növekedés. Lenyűgöző grafikont lehet róla rajzolni. A kommunista ipar diadalának igazi és cáfolhatatlan bizonyítéka.
Itt most az egyszeri elvtárs, elégedett mosollyal akár hátra is dőlhet.
A kicsit kritikusabb emberek viszont szóvá tehetik (börtönbüntetést kockáztatva), hogy utána viszont a Nagy Ugrás előtti szint alá esett. Nézzük meg a folyamatot, hogy megértsük, hogy miért volt hatalmas a kiugrás és utána a bukás. Mi okozta és miért volt fenntarthatatlan és félrevezető ez a növekedés? A kis falusi kemencéknek nem volt sem szakképzett személyzete, sem nyersanyag-utánpótlása, ezért a falusiak, hogy tartani tudják a tervet minden szóba jöhető vastárgyat beleraktak, biciklitől az evőeszközig, a tüzelésről nem is beszélve, ahol minden éghető anyagot felhasználtak hozzá. Idővel azonban az elfekvő ócskavasak is elfogytak, így a további termelést még politikai terrorral sem lehetett fenntartani. A tervnek további mellékhatásai is vannak, amik nem derülnek ki a grafikonból: a legyártott "acél" minősége a közönséges nyersvas minőségét érte el, ezért semmire sem volt jó, illetve, hogy a mezőgazdaságból kivont munkaerő hozzájárult a 30 millió ember halálát okozó éhínséghez.
A számokkal történő magunk és mások becsapása természetesen nem korlátozódik a politikai életre, jelen van például a gazdaságban is. Van egy sajátos (megtörtént!) példám, ami meglehetősen tipikus a nagyvállalati szférában.
Egy középvezető büszkén jelentette főnökének, hogy 25 %-kal kevesebb reklamáció történt. Ebből csak a vak nem látja, hogy a minőségjavító intézkedések célt értek... Vagy, várjunk csak. Rakjuk mellé a 30%-os visszaesést az eladásokban. Ugye, hogy más a leányzó fekvése? Nem is kicsit.
Ám, az élet bőségesen produkálja a példákat: Egy menedzser egyszer elhatározza, hogy egy üzemegység megtérülési mutatóin javít egy kicsit. Ezért megnyirbálja a költségvetését, de a termelési tervet változatlanul hagyja. Mit tehet ilyenkor egy kisfőnök. Például ott szorít meg, ahol a legkevésbé látszik: a karbantartáson. Ennek nincs azonnali hatása, csak a költségcsökkenés. Mindenki boldog. Az üzem nyeresége nőtt, a menedzsert megdicsérik, a kisfőnököt előléptetik, mert sikerült "hatékonyabbá" tennie az egységet. Igen ám, de pár év múlva, mikor az eszközállomány kezd lerongyolódni, ez megjelenik az emelkedő selejtszázalékban, a gyakoribb nem tervezett leállásokban, amitől az üzemeltetési mutatók újra romlani kezdenek. Ekkor a menedzsment várhatóan újabb megszorítást vesz fontolóra. Most már csak az a kérdés, hogy miért történhetett ez meg? Nyilvánvalóan nem érdeke a cégnek az ilyen típusú spórolás. A válasz a tényekbe van kódolva. A részlegek közti kommunikáció főleg táblázatok formájában zajlik felfelé. A táblázatok azonban még a legőszintébb kitöltés mellett sem tartalmaznak nem pénzügyi információkat, ezért az egyszeri menedzser (még ha kivételesen ért is az adott területhez) nincs tisztában azzal, hogy kívánsága mily módon került kielégítésre és mik ennek a jövőbeli következményei.
Gondolom a jelenség sokak számára ismerős és egyúttal ijesztő is. Azonban mielőtt nagyon belemelegednénk a menedzserek szidalmazásába, fontos látnunk, hogy ez a jelenség a műszaki területeket sem hagyja érintetlenül.
Egyszer volt, hol nem volt egy technológiai lépés, ami tiszta nemesgázban történik. Egyszer bejutott egy kisebb mennyiségű oxigén. Nem sok, pár száz ppm. Annak rendje és módja szerint le is állt a gyártás, amíg a gáztisztító rendszer ki nem szűri belőle. Ez mondjuk 8-10 órát vett volna igénybe, de valamiért az oxigén szint gyorsabban esett és pár óra alatt elérte a technológia által megengedett értéket és folytatódott a gyártás. Örömteli, nem? Ha mögé nézünk a tényeknek, nem. A tér ugyanis tartalmazott egy szénből készült fűtőtestet, amit ilyenkor ki szokás kapcsolni. Ha ez nem történik meg, akkor szépen átalakítja az oxigént szénmonoxiddá és széndioxiddá. Ezt a kettőt az oxigénérzékelő nem mutatja ki, de a technológia szempontjából szintén káros. Itt most ez történt. Elmondható, hogy a probléma nem oldódott meg, csak sikerült eldugni a megfigyelés elől azáltal, hogy egy olyan mérőszámban jelent meg, amit nem figyelünk. (Normálisan ezeket nem érdemes figyelni, mert oxigén a levegőből szokott bejutni levegő formájában és, ha levegő jut be, akkor oxigénből 3 nagyságrenddel több van, tehát elég azt figyelni.)
Nem is húzom tovább. Mindezek tanulsága annyira fontos, hogy vastagon szedendő:
A tények nem per se léteznek, hanem mérések (megfigyelések) útján keletkeznek.
A mérés módja meghatározza, hogy a tények felhasználhatóságát. Nincs olyan mérés, ami minden szóba jöhető aspektust tartalmaz. Lehet, hogy az összkép egészen más, mint hisszük csak azért, mert nem látunk valamely más fontos aspektust.
Valamint nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az, amit egy műszer vagy metrika valójában mér és amit kijelez nem feltétlenül ugyanaz (pl.: a kilométeróra nem a jármű sebességét mutatja, hanem a kerék fordulatszámát), a kettő közti korreláció bizonyos körülmények között fellazul (pl. jégen haladsz, más méretű kereket használsz). Az eredmény felhasználásakor figyelembe kell venni, hogy hogyan keletkezett a mérési eredmény.
Összegezve, azt mondhatjuk, hogy a tények valóban makacs dolgok, de vak követésük bevihet az erdőbe, ezért értékelésükkor körültekintés javasolt. Valamint, hogy óvakodjunk az olyanoktól, akik kiragadnak valahonnan valami tényt, mert még, ha igaz is, elkülönítve más tényektől hamis következtetés levonására ösztönözhet.
