Bevallom, vajmi keveset tudok a szerb belpolitikáról. Ezért is köszönöm a Szerbia Insajd blognak, hogy felhívta a figyelmem erre a valóban egy elfogadhatatlan törvényjavaslatra.
Szerbia most próbálkozik kárpótlással, viszont egyesek úgy gondolták, hogy ebből ki kellene zárni másokat különféle történelmi sérelmekre hivatkozva. Ez már így általánosságban sem hangzik túl jól, de konkrétan most a farok rossz végén vajdasági magyarok vannak (illetve horvátok). Azonban ha ettől most eltekintünk, akkor még elvi szinten is több probléma van ezzel. Legalábbis liberális szempontból.
"Nem jogosult a vagyon visszaszármaztatására az a természetes személy, vagy leszármazottai, aki a második világháború alatt a [mai] Szerb Köztársaság területén ténykedő megszálló erőknek volt a tagja." - szól a törvény.
Valami módon az érthető, hogy nem rajonganak az egykori megszállókért (most azt ne feszegessük, hogy a szerb kollaboráns állam, illetve a szerb önkéntesek mit csináltak), de a dolog mégsem teljesen tisztességes. Egyrészről, mint arra a Szerbia Insajd rámutatott : a katonáskodásban való részvétel nem önkéntes alapon ment, ezért igazságtalan büntetni a benne résztvevőket. A politikus ugyan ígérte, hogy aki bizonyítani tudja, hogy ellenállt a sorozásnak, annál ettől eltekintenek, de ez porhintés. A kényszersorozók nem szoktak igazolást adni a sorozás megtagadásáról, hanem börtön, esetleg halálbüntetés formájában fejezik ki sajnálkozásukat amiért nem kívánsz részese lenni egy nagyszerű, hazafias cselekménynek. Ilyet igazoló dokumentumhoz maximum csak büntetés végrehajtási feljegyzések között lehet jutni.
A másik nagy probléma igen régi (már az Ószövetség is foglalkozott vele). Jogos-e büntetni a leszármazottat a felmenői bűneiért? Mivel ez egy etikai kérdés, számos megközelítés lehetséges. Jómagam egy olyan eszmének a híve vagyok, ami egyén felelősségét hirdeti az egyén döntéseiért, ezért számomra etikátlan az ilyesmi. A dolgot, persze, nem is kicsit bonyolítja, ha az illető potenciálisan bizonyos előnyöket élvezhetett eddig felmenői bűnei által. Ha ezt figyelembe vesszük is, akkor se jogos a teljes kizárás, maximum csak annak korlátozása az a bizonyos jogtalan előny megszüntetése érdekében.
Ennek a problémának egy oldalága, hogy az ősök száma 2 hatványaival emelkedik generációnként. A világháború kb. 70 éve történt, ami azt jelenti, hogy az érintetteknek kisebb részben a szülei, nagyobb részben nagy- és megint kisebb részben dédszülei vettek éltek akkor. Tehát az illetőnek 2, 4, vagy 8 ember múltbeli tevékenységéért kellene, hogy vállalja a felelősséget. És mindezt visszamenőleg.
Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy nem kimondottan rajongok az Orbán-kormányért és módszereiért, de most kénytelen vagyok belátni, hogy diplomáciai keménykedésük teljesen jogos. Hogy eredményes is lesz-e, az nem annyira biztos, de mindenesetre szerencsés helyzetben vagyunk. Van nálunk valami, ami Szerbiának kell: a beleegyezésünk az Unió bővítésébe, tehát meg kell próbálni nyomást gyakorolni. Már csak azért is ki kell az ilyesmit használni, mert a legtöbb esetben nincs ilyen erős lap a kezünkben. Pl. Szlovákia szívózna, akkor nem sok mindent tudnánk mondani, ami meghatná őket.
Csak annyit mondhatok, hogy hajrá! Ezt nem kell annyiban hagyni.
