Megkaptam, hogy néha érdekes dolgokat írok, máskor idegesítő vagyok. Ez minden bizonnyal tényleg így van. Igyekszem inkább érdekes lenni, mint idegesítő, bár utóbbi nyilvánvalóan elkerülhetetlen. Bármit is mondanék mindig lenne valaki, akit idegesít. Ami viszont az érdekességet illeti, az nehéz ügy.
Mi mondanivalója lehet egy olyan eszmének, ami már elérte a célkitűzéseit, sőt a világ túl is haladt rajtuk? Sok minden fordult azóta nem jó irányba szerintünk, de akkor csak annyit mondjunk, hogy térjünk vissza az eredeti célokhoz? Ez tényleg nem lesz túl izgalmas. Az se biztos, hogy érdemes ilyen mereven kijelenteni, hogy hova térjünk vissza. Elvégre azóta nagyot változott a világ is. Újítsuk meg a régi eszmét? Értelmezzük az új keretek között? Igen, ez már sokkal érdekesebb kihívás lenne, sőt hasznosabb is. Na meg, persze sokkal munkásabb is és veszélyesebb is. Fennáll a veszélye, hogy eltévesztjük közben a célt. Hogy valami egész mást alkotunk közben (ami egyébként nem baj).
Mi mondanivalója lehet egy bloggernek, akinek az olvasói lényegében úgy gondolkoznak, mint ő? Nehéz érdekeset mutatni valakinek, akivel az ember egy húron pendül. Aki viszont nem, azok közül kevesen olvasnak. Számukra kellene írnom?
Közülük kevesen fogékonyak rá. Egyelőre. Látni vélem, hogy többen, mint pár éve, de lehet, hogy ez csak illúzió.
Kicsit úgy érzem magam, mint Nietzsche örültje, aki csalódottan földhöz csapta a lámpását. Lehet, hogy túl korán jöttem. Lehet, hogy néhány év múlva eredményesebb lennék, amikorra kiderül, hogy az államok nem tudnak valódi munkahelyeket teremteni. Amikorra kiderül, hogy a mentsük ki mindenkit nem járható, mert drága és oda vezet, hogy mindenki még felelőtlenebbé válik. Lehet, de ahogy olvasom a különféle hozzászólásokat, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez a közeli jövőben lesz. Nézzük meg ezt az egyébként remek írást. Milyen hozzászólások vannak? Kurva bankok, kurva bankárok, akasztani mind. Hány ember látja, hogy mi történik? Igen kevés. Ilyen közegben legyen egy írás, bármilyen remek is, terméketlen talajra hull.
Prófétának lenni eleve hálátlan dolog. Különösen igaz egy kényelmetlen dolgok hirdetésére. Márpedig, amiket én hirdetek igencsak kényelmetlen dolgok. Ugyan ki akarna felelősséget vállalni a tetteiért, amikor van lehetőség a társadalomra hárítani őket? Senki. Amiket mi hirdetünk azok viszont azzal járnak, hogy ha valaki felnőtt, akkor az viselkedjen is felnőttként. Erre itt nem sokan kíváncsiak. Túl sokan kínálják az örök, gondtalan gyermekkor ígéretét. Még, ha történetesen ezek az emberek hazudnak is, mit tudunk ezzel szemben ajánlani? Semmit, csak szabadságot. De a szabadságot nem lehet megenni. A szabad embernek meg kell küzdenie a megélhetésért. De ki akar küzdeni, ha mindennap kaphat kaját a táljába? Mi, hogy utána le fogják vágni? Lári-fári.
Demoralizáló egy ilyen közegben prédikálni. Rosszabb, mint a falnak beszélni. A fal legalább nem utál érte.
Persze, akad még így is sok olyan téma amit, ha mást nem "terápiás" jelleggel kiírhatnék magamból. Gyakran akadnak olyan dolgok, amikről kedvem támad véleményt kifejteni. Ez jó, mert a jó íráshoz alapvetően ihlet kell és idő. Sajnos, a kettő ritkán jár együtt. Amikor valami felizgatja az agyamat és elkezdenék írni róla, akkor általában nem érek rá. Később meg már elszáll a szenvedély, ami miatt írtam volna. Ezért is van egy csomó befejezetlen posztom, illetve sokszor suta befejezéssel adom ki őket.
Ami az időt illeti itt a jövőben a helyzet csak romlani fog, mert a közeli jövőben megvásárolok egy nagyobb lakást, ami felújítandó. Valószínűleg ez az időm igen jelentős részét el fogja venni. Bocs, srácok.