Ezúttal a választási rendszert szeretnék átszabni egy olyan irányba, hogy a legnagyobb párt még nagyobb parlamenti többséget tudhasson magáénak. Szerintem ez nem feltétlenül jó irány.
Most nem csak azért, mert pillanatnyilag a Fidesz a legnagyobb párt, hanem általában is a javaslat szerintem rossz irányba megy.
Egyszerű szisztémából alapvetően kétféle van.
A tisztán arányos, amikor kapott szavazatokkal egyenesen arányos a mandátumok száma. Ilyen egy listás szavazás. Ennek nagy hátránya, hogy az emberek nem annyira érzik magukénak, mert nincs helyi jelölt, illetve a lista összetétele nem rajtuk múlik. Szokták még említeni, hogy törékeny kormányzáshoz vezet. Ez sem alaptalan, mert nagyon nehéz megfelelő többséget elérni így. Gyakorlatilag csak többpárti koalícióval lehetséges.
A másik véglet a tisztán többségi. Ilyen a területi alapú mandátum szerzés. Ez azzal jár, hogy aki nyer, az minden bizonnyal nagyon nyer. Ez így nagyon stabil kormánytöbbséget jelent, viszont számos más pártot kiszorít. Ha pl. ad absurdum egy párt mindenhol 33%-t ér el, és a második mindenhol 32%-t, akkor a második és utána következő pártok teljesen kiszorulnak a parlamentből. Ez oda vezethet, hogy az emberek elfordulnak a politikától, mivel a szavazatuk úgyis elvész.
A magyar rendszer ennek egy igen sajátos és bonyolult ötvözete. Ezen esetleg tényleg érdemes változtatni, de szerintem az arányos felé kellene inkább és nem a többségi felé.
Való igaz, hogy egy arányosabb rendszerben koalíciós kényszer van, ez azonban nem feltétlenül hátrány. Ez a kényszer egyrészről megakadályozhatja a mostanihoz hasonló ámokfutásokat, másrészről viszont nem olyan kemény kényszer, mint hisszük. Az arányosabb rendszer ugyanis lehetővé teszi, hogy több kisebb párt is bejusson a parlamentbe, ezért az adott szavazásokon lehet alkalmi szövetségeseket is találni. Ha pl. most lenne a parlamentben egy tényleg jobboldali párt, akkor a kormány gond nélkül találna szövetségest egyes kiadáscsökkentési intézkedéseihez, akkor is, ha történetesen a koalíciós partnere (ha lenne) azt nem támogatná.
Én úgy gondolom, hogy a sokszínű parlament nagyon hasznos. Ez egyfelől jobban lefedi a társadalmat, azaz méltóbb a választók bizalmára, mert kevésbé szorulnak arra, hogy jobb híján szavazzanak valamelyik pártra. Azaz, segít elkerülni a protestszavazás egyébként igen káros jelenségét. A pártoknak megnő a mozgásterük, mert ha meg akarják őrizni egyéni arcukat azt nem csak úgy tehetik meg, hogy bármi áron mást mondanak, mint a nagyobb pártok, akkor is, ha történetesen ők ugyanezt tennék. Magyarul lehetővé válik az elvek mentén történő politizálás.
Többen emlegették, hogy Belgiumban és Izraelben mennyire nem működik a parlament. Szerintem ez nem ezen múlik elsősorban. Ha megnézzük Finnország parlamenti összetételét, akkor látjuk, hogy működhet, ha akarják működtetni. Ott a Nemzeti Koalíció, a Középpárt (liberális párt), a Finn Szociáldemokrata Párt nagyjából azonos számú székkel rendelkezik mégse hallunk nap, mint nap finn kormányválságról (igaz a kormány összetétele meglehetősen érdekes, mert szinte minden pártból van benne ember). Emellett ott van még a Baloldali Szövetség, a Zöld Liga, a Kereszténydemokraták, a Svéd Néppárt (a svéd kisebbség pártja), az Igazi Finnek (szélsőjobb). És a dolog működik. De nézhetnénk Svájcot is, ahol legalább ennyire színes a parlament. Ott megfér egymással a Svájci Néppárt, a Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokrata Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Zöld Párt, a Liberális Párt, a Zöld Liberális Párt, az Evangélikus Néppárt, a Szövetségi Demokratikus Unió, a Munka Pártja, a Ticinoi Liga, a Keresztény Szociális Párt. (már a begépelésétől is elfáradtam).
Ha ezek szerint lehetséges sok párttal is stabil kormányzást kialakítani, akkor az esetlegesen instabil kormányzás oka lehet, hogy mégsem elsősorban a sok párt. Már csak azért is érdemes máshol keresni az okokat, mert nálunk az MSZP-kormány még kormánypárti parlamenti többség mellett is megbukott.
Természetesen, mindebből nem következik, hogy Magyarországon is működne a dolog. Szerintem a sokpárti parlament jó működésének a titka, hogy az embereknek elvi ellentéteik legyenek egymással, ne pedig személyiek. Magyarországon, azonban sokkal inkább van szó személyi ellentétekről, mintsem arról, hogy az egyik párt mást gondol, mint a másik. Ameddig a politika célja elsősorban a lincselés, addig igazság szerint semmilyen berendezkedés nem tud rendesen működni. Ez egy olyan törésvonalat hoz létre, amit nem lehetséges betömni, áthidalni, átugrani.
A dolog, persze fordítva is igaz, mert az erősen többségi berendezkedés nem igazán teszi lehetővé az elvek mentén történő politizálást, hiszen akkor nem tudod megkülönböztetni magad a másik párttól, marad tehát a személyeskedés. Ez, pedig idővel még az elvi ellentéteket is személyivé alakítja, azaz kitermeli azt a törzsi kultúrát, amiből nagyon nehéz kitörni és igazából ez a politika halála. Ebben az állapotban már nincsenek elvek, értékek és preferenciák, csak mi és az ellenség. Az ellenség, pedig nem számít, hogy mit akar, megsemmisítendő.
Új erők megjelenése a parlamentben szerintem jótékonyan befolyásolja ezt a merev lövészárok-harcot. Ekkor új törésvonalak jönnek létre, amik mentén lehet szövetkezni, vagy harcolni. Új erők bejutását megnehezítendő, rövidítenék a kopogtatócédula-gyűjtés idejét. Az azért is problémás, mert gyorsan nagyszámú kopogtatócédulát csak annak az erőnek van esélye összeszedni, aki nagyszámú aktivistával rendelkezik, illetve naprakész adatbázissal a potenciális szavazókról. Nagyszámú aktivistája viszont csak a nagy pártoknak van, illetve a kimondottan ifjúságot megcélzó erőknek lehet. Ha például egy vállalkozókra specializálódó rétegpártot szeretnénk, akkor az ezen elbukik, mert tagjai aligha elég agilisek ahhoz, hogy ház-házra kolduljanak. Ezt el lehet játszani egyetemistákkal (,mint ahogy az LMP és a Jobbiknak sikerült), de képtelenség 30-as, 40-es elfoglalt emberekkel.
Arról nem is beszélve, hogy egy kevésbé ismert pártnak eleve igen nehéz eljuttatnia az üzenetét a választókhoz, hiszen sokkal kevesebb médiafelületet kap, illetve tud megfizetni. A rövid kampányidőszak miatt hátrányuk fokozódik, mert az egyébként viszonylag költséghatékony, de élő-munkaigényes módszerek, mint a plakátragasztás, szórólaposztás nem tudják kifejteni hatásukat.
Szóval, szerintem ezzel a rendszerrel rosszabbul jár az ország. Nem azért, mert a Fidesz nyer biztosan. Ez egyáltalán nem biztos (simán lehet, hogy megint MSZP kormány jön), hanem azért, mert sokkal könnyebb lesz kétharmadot szerezni, ami az alkotmány ciklusonkénti újraírását fogja jelenti, illetve ami legalább ekkora baj, hogy a mostani betokosodott, néppártok közti hideg polgárháborút konzerválja.
