Hát eddig tartott a Nagy Gazdasági Szabadságharc. Ugyanolyan szánalmasan múlt ki, mint ahogyan született.
A szabadságharc úgy született, hogy elkúrták a tárgyalásokat a Valutaalappal és nem ismerték be, hanem kitaláltak egy új mesét. Nem mondom Gyurcsány óta tudjuk, hogy az elkúrás beismerése nem nyerő ötlet, de nem a legszebb megszületése egy nagy és dicső harcnak.
Eddig úgy tudtuk, hogy a külföldi tőke pfúj, az kizsákmányol, kihasználja a munkavállalókat, tönkreteszi a helyi vállalkozásokat, kiveszi a vízből a zoxigént stb. Most meg nyaljuk Kína seggét, hogy hozzanak ide külföldi tőkét. De nem is akárhogy, hanem tükörfényesre.
A Kínai Kommunista Pártnál valószínűtlenebb szövetségese nem is lehetne a kormánynak. Elveiben kommunista, gyakorlatban "vadkapitalista". Kína felemelkedése mögött -ami előtt Orbán Viktor megemelte a kalapját- csupa, csupa olyan dolog van, ami ellen eddig Orbán Viktor harcolt: alacsony munkabérek, igen ritka szociális háló, nem létező munka- és környezetvédelmi szabályozás (évente több ezer bányász hal meg balesetekben), orbitális méretű korrupció, a külföldi tőke gátlástalan kiszolgálása (volt hogy megépítettek egy gyárat, csak hogy ezért se kelljen neki fizetnie), a fiatalok tömeges elvándorlása (majd középkorúként való visszatérése). Meg persze olyan dolgok, amik ellen nem harcol, de Európában nem nézzük jó szemmel, pl.: cenzúra. A tibetieket annyira azért nem kell félteni. Tibet a kínai megszállás előtt még szörnyűbb hely volt.
Értem én, hogy pénz beszél, kutya ugat, de ez nem pragmatizmus, hanem kétszínűség. Talán még Machiavellit is megdöbbentené, pedig ő Cesare Borgián, meg VI. Sándoron nőtt fel. (Ő legalább nem beszélne közben arról, hogy ez mennyire helytelen.)
Illetve legalább ekkora baj, hogy nem hiszem, hogy a dolog mögött mélyebb összefüggések belátása áll, mint pl. szükségünk van a külföldi tőkére, vagy hogy a nemzetközi kereskedelem mégse az ördögtől való. Ha egy pillanatra azt is hinnénk a retorika útba igazít: ez a ló nem bátor, hanem vak.
Attól félek, hogy Orbán Viktor nem is sejti, hogy a kínai tőkés tökéletesen ugyanolyan, mint a német, amerikai vagy épp magyar tőkés. Hasznot akar. Azt hiszi, hogy valami különleges szakrális (vagy tököm tudja milyen) kötelék van Kína és Magyarország között, ezért másként fog velünk viselkedni, mint mással tenné. Hogy Kínában máshogy működik a világ és ott minden nagyon szuper. Ez azonban nem más, mint amilyen nyugati értelmiség elfogultsága volt a Szovjetunió iránt. Wishful thinking. A vágy egy szebb, igazságosabb világ után elhomályosítja a valóság érzékelését.
Pedig, ha valamit meg kellett volna tanulnunk a szocializmus évtizedeiből, akkor az az, hogy nem tanácsos utópiákat kergetni. A végén mindig koppanás van.
