A görög államcsődnek lehet, hogy pozitív vonatkozása is. Eljöhet az ébredés a keynesi álomból.
Nemrég elolvastam Lantos Gabriella írását az Indexen és kicsit reménykedni kezdtem. Jóllehet, amikor bekövetkezik Görögország összeomlása azt senki se köszöni majd meg. Csúnya idők követik majd azt mindenki számára, mégis hosszabb távon jót tehet a világnak. Elhozhatja ugyanis az Ébredés Korát.
"Akik nem emlékeznek a múltra, arra kárhoztatnak, hogy megismételjék."
- George Santayana
Ez alatt nem Orbán Viktor által vizionált új világrendet kell elképzelni. Nem fog feltámadni a kétkezi munka abszolút felsőbbrendűsége. Szóval nem fogunk visszazuhanni a középkorba, ahol mindenki földműves, a többi pedig "élősködő". Inkább csak összetörik egy illúzió.
Hosszú évtizedeken át aktív kormányzati beavatkozással sikerült elkerülni a nagyobb válságok bekövetkezését. De milyen áron? Az árat senki se nézte. Mivel a politika ciklustól ciklusig tart, senki se érdekelt az ár. Az ár hitelek felvétele volt. Mivel demokrácia van, senki se foglalkozott a hitelek visszafizetésével, amíg nem volt feltétlen muszáj. Nézzünk végig a világon és a történelmen. Mindenhol a politika addig halogatta a lépést, ameddig csak lehetséges volt még a demokráciák előtt is. Soha se lépett egy perccel se korábban. Nézhetjük Rómát, a forradalom előtt Franciaországot, vagy Oroszországot, csak úgy, mint a Horn-kormányt, vagy Thatchert. Ugyanazt látjuk. Soha senki nem próbálta meg rendbe tenni a pénzügyeket, amíg nem értek fel a lángok a trónteremig.
Ugyan mely kormány mondaná azt, hogy most meghúzzuk a nadrágszíjat, hogy visszafizessük annak az árát, hogy ennyivel úsztátok meg a válságot? Senki. Maradtak az újabb és újabb hitelek.
Úgy látszik, hogy ennek vége lesz hamarosan, de ez még kevés ahhoz, hogy ébredésnek nevezzem. Ez valóban pofon, de még nem biztos, hogy fel is ébreszt.
Akkor fogom azt mondani, hogy eljött az Ébredés Kora, amikor belátjuk, hogy a döntések felelősséggel járnak. Nem csak állam szinten, hanem egyéni szinten is. Azaz, nem az lesz az első, hogy az állam segítségére siet annak, aki bajba kerül, hanem időnként bizony hagyjuk bukni, mert a bajba kerülés elkerülése elsősorban az állampolgár feladata. Erre jó esély van, mert a nemzetközi hitelpiac befagy. Ez pedig arra kényszeríti az államokat, hogy ne költsenek többet, mint amennyi bevételük van. Azaz, tetszik, vagy sem, kénytelenek lesznek bizonyos kockázatokat az állampolgárokra hagyni. Ez pedig lehetővé teszi, hogy az idővel állampolgárok tényleg állampolgárokká fejlődjenek és ne csak szavazógépek legyenek.
Nem vagyok naiv, ez nem fog könnyen menni. Ha valaki már nagyon megszokta a ketrecet, nem szívesen megy ki a szabadba.
Erre utal, hogy Reagan híres "starve the beast" stratégiája se működött. Elképzelése szerint végrehajt egy adócsökkentést, attól elszáll a hiány és utána könnyebben magyarázhatók az állami kiadások visszafogásai. Gyakorlatban azonban kiderült, hogy könnyebb az emberekkel lenyeletni az adóemelést, mint az állami szolgáltatások csökkentését.
Lehet, hogy az ébredés végül elmarad és helyette magasabb adók jönnek. Az államok továbbra is azzal foglalkoznak majd, hogy még a fing hőmérsékletét is szabályozzák, még ha mindez még többe is kerül az adófizetőknek, viszont újra el tudjuk halasztani a szembe nézést. Nem kétséges, hogy ez az út oda vezet, hogy a kelettel szembeni versenyképességünk tovább romlik, azaz még nehezebb lesz kitermelni a szükséges adókat. Ez pedig azt vetíti előre, hogy amint elmúlik a hitelszűke az eladósodás újrakezdődik. Egyes kormányok a szűkös forrásokat bankópréssel igyekeznek pótolni és újra beköszönt a stagfláció kora. Magas infláció, magas munkanélküliség és magas adósság.
Egyszer ez a táptalaj már megszülte azt, amit ma úgy átkoznak, hogy a neolib, de kétségeim vannak, hogy másodszorra is feltámadna. (Bár azt hozzá kell tennem, hogy első megszületésekor is csak addig tündökölt, amíg a válság tartott. Utána kényelmesebb irányba fordultak a gondolkozás.) Ezúttal sokkal messzebbre mentünk, innen még fájdalmasabb a visszatérés. Nem is kicsivel, hanem sokkal. Innen nem elég kirúgni innen pár embert, ott privatizálni valamit, amott bezárni ezt. Itt sokkal többre van szükség. Olyan dolgokra, amiket már nagyon megszoktunk. Ez arra ösztönözheti a kormányokat, hogy nem egyszerűen a szőnyeg alá seperjék a problémát (nagyon púpos már az a szőnyeg), hanem még rátoljanak egy szekrényt is. Félő, hogy inkább protekcionista intézkedésekkel próbálják elfedni a versenyképtelenséget, szigorú korlátozásokkal elnyomni a korrekciós kísérleteket. Hogy közmunkával próbálnak majd úgy tenni, mintha lenne munka. Hogy tiltásokkal és ellenőrzésekkel próbálják majd elnyomni az emberek döntéseit. Azaz ébredés helyett még mélyebben süppedünk majd az álomba.
Én mégis reménykedek egy kicsit. Hátha tanultunk valamit a történtekből...
