Gyakorlatilag minden évben megjelenik legalább egy cikk az offshore-lovagokról, azaz azokról a nagyon gazdag emberekről, akik nem szülőföldjükön, hanem más országokban fizetik adójukat. Természetesen mind a cikkeket írók, mind az azokat kommentelők egyetértenek abban, hogy ez milyen csúnya dolog, és a sorozatos anyázást csak néha szakítja meg egy olyan javaslat, amivel elérnék, hogy hogyan lehetne ezt megakadályozni.
Természetesen az összes szidalmazás és az offshore betiltását/szabályozását követelő javaslat mind ugyanabból a ki nem mondott - és hibás - feltételezésből indul ki, hogy az adófizetés szükséges és aki ezt nem teszi meg az bűnöző. Természetesen a kérdést meg lehetne közelíteni etikai oldalról is, de inkább arra gondoltam, hogy megmutatom azokat a gazdasági folyamatokat, amik az offshore-ozáshoz vezetnek.
Lényegében arról van szó, hogy mi történik akkor, ha döntéseket azok szándékai szerint hozunk és nem vesszük figyelembe azok következményeit.
Hibás kiindulópont
Az alapprobléma természetesen megint az a gondolatmenet, ami szerint egy csomó szolgáltatást az államnak kell elvégeznie, ami értelemszerűen pénzbe kerül, és ezt a pénzt különböző jellegű adóbefizetéseken keresztül kell biztosítani. Hogy ezzel mi a probléma azzal ebben az írásban már foglalkoztam. Röviden összefoglalva: igen kevés olyan szolgáltatás van, amit az állam olcsóbban és/vagy hatékonyabban tud biztosítani, mint az adott területen tevékenykedő piaci szereplő (és sokszor ezen kevés kivétellel szemben is kiválóan lehet érvelni), aminek oka az, hogy - nem lévén versenytárs - nem lehet tudni, hogy az adott területen milyen lehetséges egyéb alternatívák vannak. Ráadásul ha megnézzük, hogy a különböző szolgáltatások piaci körülmények között hogyan alakulnak, akkor azt látjuk, hogy sokszor több megoldás is működik párhuzamosan (amit központilag szervezett módon nem lehet biztosítani).
A következőkben azt fogom megmutatni, hogy egy ilyen környezetben az ösztönzők szükségszerűen vezetnek az offshore-lovagok jelenségéhez, és ezt a problémát nem lehet extra adókkal vagy szigorúbb szabályozással megoldani.
Ösztönzők
Mivel az állam által nyújtott szolgáltatás nem a versenyszférán keretei között történik, ezért az függetlenül attól jár mindenkinek, hogy mennyi adót fizetett (ellenkező esetben felmerülne legalább egy alternatív szolgáltató, aki más áron biztosítaná azt a szolgáltatást, ezzel feleslegessé téve a központi finanszírozást). Ezáltal létrejön egy olyan ösztönző a rendszerben, hogy adót nem fizetni kevesebb hátránnyal jár, mint befizetni.
Persze jogosan mondhatja az olvasó, hogy erre van az adóhatóság, hogy legyen hátránya az adóelkerülésnek: azaz ha az adóhatóság megfelelő szabályok szerint működik, akkor a kérdés tárgytalan. A probléma ott van, hogy az adóztatás csak egy adott ország területére vonatkozik, így a kiskapu gyakorlatilag adja magát: ha olyan országba van bejelentve a cég, ahol kevesebb az adó, akkor ugyan miért ne tenné meg? Innentől kezdve teljesen lényegtelen, hogy milyen szigorúak a szabályok, mindig lesz egy igen jelentős méretű homályzóna, amit a jelentős vagyonnal rendelkezők könnyen kihasznál(hat)nak.
A nagyon rossz megoldások
Ha elfogadjuk azt a kiindulási alapot, hogy az offshore-lovagok ellen fel kell lépni, akkor adja magát egy sor megoldás. A baj az, hogy ezeknek a megoldásoknak a következményei károsabbak még annál is, mintha semmilyen döntés nem született volna. Nézzük mik ezek:Drákói szigor - a homályzónát meg lehet úgy szüntetni, hogy fűnyíró elv szerűen alkalmazzuk a szigorú szabályokat, azaz még a kicsit is offshore gyanús eseteket is szigorúan büntetjük. Ennek egy járulékos következménye az lesz, hogy senkinek sem lesz érdeke a tőkefelhalmozásra, amik az alapjait adhatják jövőbeli technikai vagy gazdasági fejlesztésekhez. Azaz ugyan az offshore pénzek szétosztásra kerülnek és csökkennek az anyagi egyenlőtlenségek, viszont ezt úgy érik el, hogy összességebben mindenki szegényebb lesz. Emellett még megjelenik egy olyan ösztönző, amelyik a fekete gazdaság felé tereli a vállalkozásokat, amik még a legoptimálisabb esetben is erőforrásokat von el az államtól.
Világállam - ez a probléma elvileg megszűnne, ha lenne egy világkormány, amelyik minden területen egységes adóztatást tudna bevezetni, hiszen akkor nem lépne fel ez a probléma. Viszont az adóparadicsomok léte nem véletlen; az azokat kitalálók és működtetők pontosan tisztában vannak azzal, hogy bár az ő területükön kevesebb az adóbevétel, a nagyobb cégek ottani vásárlásai, beruházásai és befektetései bőségesen kárpótolják ezeket a kieséseket. Persze lehet mondani, hogy kit érdekel ez, ha jelentős hadsereg áll fel ezzel szemben, viszont a valóság azt mutatja, hogy ha az ember picit is hosszabb távon gondolkodik, akkor rájön, hogy ez a probléma nem oldható meg katonai eszközökkel (az olvasó gondolkodjon el rajta, hogy pl. Kína miért nem rohanja le Szingapúrt, pedig sokkal erősebb hadserege van).
Zárt gazdaság - ha gazdaságilag korlátozzuk mind azokat a termékeket/szolgáltatásokat, amiket külföldről lehet behozni, mind azokat, amiket belföldről lehet kivinni, akkor szintén nem jelentkezik a probléma. Helyette akad más, sokkal súlyosabb probléma, ami mindig együtt jár a gazdaság bezárkózásával: egyrészt beszűkül a verseny, ami az adott országban vagy drágulást, vagy rosszabb minőséget, vagy egyenesen hiányt okoz; másrészt jelentős erőforrásokat von el a hatóságoktól a feketegazdaság elleni küzdelem, ami növelheti a bűnözést.
Államosítás - szintén megoldás lehet, ha államosítjuk a cégeket, hiszen akkor a központban döntenek arról, hogy ki mennyit fizet a közösbe. Természetesen ez sem működik, mert papíron ugyan nincs adóelkerülés, de azt nem tudja ez a rendszer kivédeni, hogy az adóhatóságot vezető elvtárs ne tegyen bizonyos helyeken itt-ott szívességeket. Nem mellesleg fellépnek az állami tulajdonnal kapcsolatos hatékonysági problémák, amik az egész gazdaságot tönkretehetik.
Ellentétes hatások
Az offshore-lovagok elleni küzdelemben gyakran visszatérő elem, hogy ezeket az embereket a szegényebb honfitársaik érdekében kell szabályozni. Ez lehet olyan érv, miszerint ezeknek az embereknek pont azért kell többet fizetni a közösbe, mert gazdagabbak, de lehet olyan is, ami szerint a középosztállyal szúrnak ki, hiszen ha ők (az offshore-lovagok) elmennek, akkor a kieső terheket az itt maradt középosztálynak kell fizetnie.Viszont ha megnézzük az offshore elleni küzdelem következményeit, akkor azt látjuk, hogy pont azokat hozza versenyelőnybe, akiket elvileg szabályozni akar. Egy kisebb vagy közepes méretű cégek nem tudják az adóoptimalizációt olyan könnyen elvégezni, mint a nagyobbak, ugyanis a mozgásterük szűkösebb, így minden ilyen törvény - még ha közvetetten is - elsősorban a kisebb cégeket sújtja.
Az adócsökkentésnek nincs alternatívája
Képzeljen el az olvasó egy céget, amelyik azért lobbizik, hogy nála sokkal olcsóbb vagy jobb minőségű terméket szolgáltató versenytársát törvényekkel szabályozzák. Visszás ugye? Itt pontosan erről van szó: a különböző államok között verseny van a szabályozások és az adók tekintetében és nem meglepő módon azok az államok állnak nyerésre, amelyek kevesebbet adóztatnak és a gazdaságba történő beavatkozásuk minimális.
Ezek után nem amiatt kell panaszkodni, hogy ezek az emberek kimenekítik a vagyonukat vagy a cégüket, hanem elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetne olyan adórendszert és szabályozást kialakítani, ami miatt egy vállalkozó azt mondja, hogy érdemes itt maradnia.
