Így év kezdete felé gondoltam, hogy írok valamit a címben említett kérdéssel kapcsolatban. Konkrétan arról, hogy míg a fidesz kormányzásával nem egy probléma van, addig az ellenzék finoman szólva sem tűnik sem elég kompetensnek, sem elég tisztességesnek ahhoz, hogy alternatívát nyújtson. Több kommentelő is kifejezte már igényét azzal kapcsolatban, hogy a kritikusok nyújthatnának alternatívát. Részemről ez lenne az az írás, de előre figyelmeztetem az olvasót, hogy nem biztos, hogy valami ilyesmire gondolt.

Rossz kérdésre nincs jó válasz

Kezdjük rögtön azzal, hogy a kérdés ebben a formában hibás, pontosabban csak bizonyos előfeltételek mellett van értelme. Konkrétan arra gondolok, hogy ennek a kérdésnek csak akkor van létjogosultsága, ha feltételezzük, hogy a társadalom szerveződése hierarchikus, azaz lennie kell egy elit rétegnek - politikusok, uralkodók, értelmiségiek stb. -, akik megszervezik az emberek ügyes-bajos dolgait. Ez az etatista szemlélet, ahol a bal- és jobboldal csak annyiban tér el, hogy milyen alapelvek szerint történjen meg a társadalom megszervezése. Abban hasonlóak, hogy ezt mindkét esetben egy elit réteg - baloldal esetén a "szakértők", jobboldal esetén a "tekintélyek" - végzik. Ezzel szemben áll az individualista szerveződés, ahol szintén vannak tekintélyek és szakértők, viszont a kérdésben a végső döntést az egyén hozza. A saját életét maga szervezi, és ő dönti el, hogy kinek a véleményét, tanácsát fogadja el és kiét nem.

A két szemlélet közötti különbségből két fontos dolog következik. Az egyik, hogy az individualista szemléletben nincs értelme a címben feltett kérdésnek, hiszen ott konkrét problémákra keresnek az emberek konkrét megoldásokat. Lehet általános kérdéseket feltenni, de ez elsősorban az értelmiségieknek fontos, az állampolgárok döntő többsége konkrét kérdésekre akar választ: hogyan találok jó állást, melyik a legjobb iskola a gyereknek, hogy lesz a környék biztonságosabb stb. A másik - és szerintem fontosabb különbség - az egyéni felelősség kérdése. Az individualizmus azt is jelenti, hogy vállalom a tetteim következményeit. A kollektivizmusban a felelősség nem létezik, hiszen akik cselekszenek, azok nem egyének, hanem a köz szolgái, így egyéni felelősséget nem vállalnak. (Megjegyzés: szerintem ezért nem igaz az az állítás, hogy a magyarok individualisták, ugyanis az azzal jár, hogy vállaljuk döntéseink következményeit még akkor is, ha annak kellemetlen következményei is vannak).

Ezeket figyelembe véve a kérdés helyesen úgy hangzik: mit kéne nekem csinálni? Az alábbiakban ezeket a lehetőségeket veszem szemügyre, és az olvasó eldönti, hogy szerinte melyik a jobb. Nézzük a lehetőségeket.

Alternatívák

Az előzőekből következik, hogy a libertárius filozófián belül nincs egy olyan univerzális vezérfonal, aminek segítségével eljuthat az ember adott problémák megoldásáig. A "non-aggression principle"  (NAP) csak egy irányelv, azt mindig az egyén dönti el, hogy ennek keretein belül hogyan dönt és cselekszik. Mivel ez az irányzat nem annyira elterjedt Magyarországon, ezért az alábbiakban felsorolok néhány lehetőséget, amik közül válogatni lehet. Hogy melyik mellett dönt az olvasó - vagy esetleg egyik mellett sem -, az rajta csak múlik.

Pártalapítás

Ha politika, akkor természetesen az első dolog, amire gondol az ember, hogy pártot alapít vagy egy jelenlegi párthoz csatlakozik. Utóbbit most rögtön ki is zárnám, mert ha akad is olyan párt, ami nem alapból kollektivista és/vagy támogat piacbaráti intézkedéseket, az legfeljebb csak programjának lábjegyzetében található. Egy libertárius párt alapítása elméletben nem olyan nehéz, hiszen a programjának alapjait már kidolgozták. A mottó: minél kisebb az állam, annál jobb. A probléma egyrészt a gyakorlati megvalósítással, másrészt a sokak számára bekövetkező hátrányos következményekkel van. Hogy miért? Egyszerűen a magyar lakosság jelentős többsége közvetlenül vagy közvetve az államból él (adjuk össze a nyugdíjasok, segélyesek, állami alkalmazottak számát, amihez még hozzá jönnek azok a vállalkozók, akik állami megrendelésekből vagy pályázatokból élnek, vagy pedig a piaci folyamatokba beavatkozó szabályozás teszi nekik lehetővé a jobban jövedelmező vállalkozást). A kisebb állam nem jöhet létre anélkül, hogy ezeknek az embereknek ne okozna sérelmet, ugyanis ez a párt csak akkor képviselheti hitelesen a libertárius értékeket, ha - ellentétben a jelenlegiekkel - nem az újraelosztás kedvezményezettjei szerint alakítja a politikáját, hanem az újraelosztás mértéke szerint.

Véleményem szerint ma Magyarországon egy hiteles libertárius párt nem hogy az öt, de még az egy százalékot sem érné el, így - bár megértem a mellette elhangzó érveket is - nem ezt tartom a leghatékonyabb megoldásnak.

Szabadság a fejekben

Számtalanszor van egy olyan érzésem, hogy emberek olyan dolgokat követelnek politikusoktól, amiket azok nem akarnak vagy nem képesek megvalósítani. Ahelyett viszont, hogy ilyenkor elkezdenénk a rendszert, a politikusokat, vagy úgy általában a világot szidni érdemes meggondolni, hogy biztos nem velünk van-e a probléma. Sok ember csuklóból azt a választ adja, hogy ő mindent megtett, viszont kérdés, hogy ezzel nem önmagunkat csapjuk-e be. Az önismeret ennél a kérdésnél kulcsfontosságú, ugyanis ha nem vagyunk tisztában a képességeinkkel és lehetőségeinkkel, akkor borítékolható a rossz döntések sorozata: ha alulbecsüljük képességeinket, akkor sok elszalasztott lehetőségünk lesz, ha túlbecsüljük azokat, akkor nem csak a sikerélmény hiánya okozhat kellemetlen érzéseket, de esetleg olyan dolgokkal nem foglalkozunk, amikre valóban képesek lennénk.

Véleményem szerint az emberek életében sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy "fejben" nem szabadok: prekoncepciók, tévhitek, babonák stb. kifogyhatatlan tárháza segít abban, hogy saját magunkat börtönözzük be egy hibás életvitelbe. A rossz hír, hogy magunk megismerésére nincs recept, így nem tudok tanácsot adni az ügyben, hogy ezt hogyan lehet elkezdeni. A jó, hogy ennek a megoldása nem költséges: egyszerűen nem szabad magunknak hazudni, ha a tükörbe nézünk.

A szabadság otthon kezdődik

Közhely, de a példamutatás a legjobb eszköz arra, hogy egy elv helyességéről meggyőzzük az embereket. Persze erre jogosan kérdezheti az olvasó, hogy ő az életében sosem korlátozta mások szabadságát, akkor ezt most mégis hogyan? Elképzelhető, hogy te magad nem cselekedtél így, de például egyáltalán nem biztos, hogy nem segítetted elő ennek létrejöttét. A munkád során sosem éltél vissza mások kiszolgáltatottságával? Sose volt olyan, hogy annak ellenére támogattál egy kormányzati intézkedést, hogy számos ember jelezte, az nekik nem jó? Egyáltalán, sosem volt olyan, hogy "pozícióból" érveltél (azaz aszerint ítélted meg mások cselekedeteit, hogy a hierarchiában egymáshoz képes hol álltatok)? Ezek látszólag apróságok, de igen sok esetben ezek vezetnek ahhoz, hogy mások szabadságának korlátozását szó nélkül hagyjuk. Ez különösen a gyereknevelésen keresztül jön át: mivel a leggyengébb felnőtt is erősebb a legerősebb csecsemőnél vagy óvodásnál, ezért nagy a kísértés a szülő részéről, hogy csak ezt vegye figyelembe gyermeke nevelésénél. A "mert én azt mondtam", "mert én vagyok az anyád/apád" stb. jellegű érvelések ugyanúgy pozícióból történnek, amivel nem járulsz elöl a szabadság saját példán keresztül történő bemutatásával.

Talán ezt a legkönnyebb megvalósítani, persze ehhez is kell némi önismeret, hogy az ember képes legyen felismerni, amikor pozíciójából fakadóan érvel, vitázik más emberekkel, de ha már ez tudatosult, akkor igen könnyű tenni ellene.

Ne függj az államtól

Különböző emberek különböző módon függnek az államtól. Valaki szinte teljes egészében - pl. állami alkalmazott, segélyen élő -, valaki csak részben - pl. állami megbízást kapó cég, koncessziós jogokat kapó cég stb. Minél erősebb azonban ez a függés, annál könnyebben válsz vállalhatatlan alakok apologétájává egyszerűen azáltal, hogy a saját privilégiumaidat félted. Ennek persze az lesz a következménye, hogy nem csak azokkal lesz konfliktusod, akik szinte semmiben sem függnek (vagy akarnak függeni) az államtól, hanem azokkal is, akik más privilégiumokat élveznek. Hosszú távon mindenképpen érdemes ezért az államtól való függést csökkenteni - ad abszurdum megszüntetni.

Ez persze korántsem olyan egyszerű minden embernél és mindenképpen életmódváltozással jár. Ráadásul minden embernél mást kell megváltoztatni.

Csináld magad

Az ember életében sokszor előfordul, hogy elromlik valami: defektet kap a kocsi, elromlik a hűtő stb. A legtöbben ekkor ahhoz fordulunk, aki a legjobban ért hozzá. De mi van akkor, ha nem találunk ilyet? Akkor sajnos az ember kénytelen maga megoldani a problémákat. És míg a hétköznapi problémák esetén ez sokaknak természetes, addig azokban az esetekben, amikor az állam által nyújtott szolgáltatásokról van szó (iskola, játszótér, park, közbiztonság, támogatások), akkor valahogy az emberek rettenetesen tanácstalanok lesznek akkor, ha a politikusok nem tudják vagy nem akarják a problémát megoldani. De ez miért különbözne mástól? Miért kéne várni addig, amíg "fönt" lesznek olyan kedvesek a problémát megoldani? Természetesen ez nem azt jelenti, hogy teljesen egyedül kell ezt csinálni, érdemes megkeresni környezetedben azokat az embereket, akik nem csak képesek, hanem hajlandóak segíteni. Rossz az iskola? Keress valakit, aki a gyerek számára fontos tárgyakat tudja tanítani. Romokban a játszótér? Nosza, ki segít a felújításban, takarításban? Rossz a közbiztonság? Esetleg be lehet több embernek invesztálni egy egyszerűbb megfigyelő rendszerbe. Vagy esetleg azokat, akiknek nincs munkájuk, meg lehet bízni, hogy bizonyos összeg fejében figyeljék a környéket (ha tíz ember fejenként összedob havonta 2000 Ft-ot, akkor az havi 20000, ami ugyan nem világmegváltó összeg, de akinek nincs állása, annak ez is több, mint a semmi). Ez csak egy pár példa volt, a lényeg, hogy érdemes mindig a szűkebb környezetben keresni a megoldást, és még ha ez nem is lesz tökéletes még mindig jobb, mint várni arra, hogy mások oldják meg problémáinkat.

Találd meg a saját törzsedet

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy környezetében olyan emberek vannak, akiket nem csak érdekelnek a problémái, hanem képesek is segíteni. Ha úgy érezzük, hogy elszigetelődünk, érdemes változtatni a környezetünkön. Korábban ez szükségszerűen költözést jelentett: elmenni olyan helyekre, ahol ambícióinknak élhetünk és nem kell mások nemtörődömségével, inkompetenciájával vagy esetleges rosszindulatával foglalkoznunk. A modern világban az internet segítségével létrejöhet egy köztes megoldás, ha valami miatt nem tudunk vagy nem akarunk költözni. Érdemes elkezdeni fórumokat, blogokat stb. nézni és olyan embereket találni, akikkel jól vagy jobban kijövünk. És ki tudja? Lehetséges, hogy ezeken keresztül könnyebben tudod problémáidat orvosolni, mint gondolnád.

Aktivizmus

Ha úgy gondolod, akkor érdemes az erre nyitott embereket megpróbálni meggyőzni, hogy miért jó ez az ideológia, mik a következményei stb. Ez megtörténhet online - blogok, facebook, honlap - vagy offline - rendezvények, tüntetések - formájában is. Érdemes figyelembe venni azonban, hogy több embernek ez nem csak, hogy nem lesz szimpatikus, de kifejezetten ellenségesen fognak viselkedni, amire érdemes előre felkészülni.

A magam szerény módján én is ilyet csinálok ebben a blogban. A tüntetéseket viszont nem tartom jó megoldásnak, mert azok inkább az indulatok levezetésére szolgálnak, és nem igazán alakulhat ki értelmes vita.

Végezetül egy kis útravaló

Stefan Molyneux mondta egyszer: "Ne éld úgy az életed, hogy te legyél az elrettentő példa." Nem kötelező változni vagy változtatni, a lényeg, hogy legyél tisztában tetteid következményeivel. Ugyanis akárhogy is döntesz, a következményeket neked kell viselni még akkor is, ha rosszul döntesz. Persze lehet arra számítani, hogy azok, akik jól döntöttek majd kisegítenek, de ha azt veszik észre, hogy te csak erre vártál, akkor nem valószínű, hogy segíteni fognak.