A címben szereplő szlogen lehetne akár a tüntető diákok és velük szimpatizálók, akár a kormány jelszava is. Amiért ez fel sem merül annak az az oka, hogy Magyarországon igen kevés ember van tisztában a szabad piaccal és annak működésével, következésképpen nem tudja, hogy bajainak fő oka a jelentős méretű állami újraelosztás. Lényegében ez az oka annak, hogy a felsőoktatás átalakítása mellett érvelők és az azt ellenzők között nehezen tud kialakulni bármiféle konszenzus. Az alábbi írás arra tesz kísérletet, hogy szabadpiaci szempontból elemezze a helyzetet, és egy lehetséges alternatív megoldást nyújtson, ami véleményem szerint hosszú távon mindenkinek előnyére válik.

A diploma mítosza és a nagy állam

Modern világunkban nagyon sok helyről halljuk, hogy jó anyagi körülményeket elérni felsőfokú végzettséggel lehet, aminek okaként elsősorban a folyamatos technológiai fejlődést szokták megemlíteni. És valóban, azok az emberek, akik egy adott szakterületen komoly eredményeket értek/érnek el, jobban megfizetik. Ez gazdaságilag természetesen könnyen igazolható, hiszen pl. egy nagybirtokon a gépek karbantartásának, kifejlesztésének és üzemeltetésének fajlagos költsége alacsonyabb, mint ugyanannyi kitermelt árut csak emberi munkával hoznánk létre. 
A probléma azzal van, hogy ha megnézzük a felsőoktatás történetét, akkor azt látjuk, hogy a felsőfokú
végzettség bizonyos szakmáknál azért alakult ki, mert az adott egy biztosítékot arra nézve, hogy az illető értett ahhoz, amit csinál. Ez természetesen csak egy lehetséges módszer a munkáltató részére, számtalan más megoldás is létezhet. Ez egyrészt azért fontos, mert attól, hogy valakinek egy adott szakterületen nincs felsőfokú végzettsége, még nem jelenti azt, hogy nem ért hozzá, másrészt meg a diploma nem jelent rangsort különböző végzettségek között. 
A másik fontos szempont, amit el szoktak felejteni, az a gazdasági környezet, ahol ez a vita zajlik. Itt nem csak a direkt elvonás (különböző jogcímeken beszedett adók), hanem a szabályozás mértéke is sokat árt (pl. minimálbér, kamarák, szakszervezetek stb.). 
Első ránézésre ez a két pont nyilvánvaló, azonban sokan elfelejtik, hogy ezeknek a figyelembe nem vétele okozza azokat a problémákat, amik a felsőoktatást jellemzik:

1. Az elvonások és a túlszabályozás különböző területeket másképp érint, aminek egy torz munkaerőpiac lesz az eredménye. Mivel ez inkább a nem diplomások munkakörülményeit érinti, ezért ez hozzájárul a diplomás és nem diplomás réteg közötti különbség növeléséhez (ráadásul ez az egyik visszacsatoló elem, ami miatt hosszútávon ez egy öngerjesztő folyamatot hoz létre). Erre jó példa, hogy míg az informatikában csak minimális mértékű szabályozás van, addig a jogászoknál van kamara, csak korlátozott mértékben reklámozhatják magukat, a földműveseknél vitatható feltételeket szabó pályázati rendszer van stb.

2. Ennek következtében egyre többen jelentkeznek a felsőoktatásba, ami önmagában nem lenne probléma, csakhogy ha minden feltétel változatlan, akkor az onnan kiesők nagy része munkanélküli lesz. Ez az a pont (lásd később), ahol bele lehet nyúlni a rendszerbe adó- és járulékcsökkentés, valamint dereguláció formájában. A baj ott van, hogy az állam - a társadalom igen széles rétegeinek egyetértése mellett - inkább több pénzt költ a felsőoktatásra.

3. A megjelent plusz forrásnak két káros következménye is van. Egyrészt a költségvetés oldalán hiányként lép fel, másrészt elértékteleníti a diplomát. Utóbbi jelentkezhet olyan formában, hogy egy adott képzésről többen végeznek, ezáltal a terület "felhígul", vagy úgy, hogy olyan szakmákhoz is felsőfokú végzettség megszerzése kell, amihez amúgy nem lenne szükségszerű.

4. Az eredmény tovább torzítja a munkaerőpiacot, hiszen most már a diplomás szakmákban is fellép az a jelenség, ami a nem diplomásoknál, így záródik a kör (lásd első pont).

4+1. Az egész folyamat járulékos következménye az, amit a felsőoktatás körüli vitákban hallani lehet: a reformot sürgetők a hallgatók tudásának minőséget, valamint bizonyos szakok meglétét kérdőjelezik meg, az állami finanszírozás mellett érvelők meg a diplomások közötti alacsony munkanélküliséget és a később befolyt adókat hangsúlyozzák ki. Az előbbi gondolatmenet következtében ez egy parttalan vita, hiszen a megoldások egyike sem orvosolja azokat az alapvető problémákat, amik miatt a helyzet kialakult.

Elbukott reformok

Ezek után már érthető nem csak az, hogy a korábbi reformok miért nem voltak sikeresek, hanem az is, hogy a jelen átalakítással miért nem lehet senki sem elégedett: mivel ezeket az átalakításokat az elvonások mértékétől függetlenül kezelik, ezért az állam csak a felsőoktatásba fektetett pénz mennyiségén, az elosztás mikéntjén, valamint a különböző szereplőkre háruló költségek arányán tud változtatni. Ez azonban csak a diplomások körében avatkozik be a torz munkaerőpiacba, ráadásul ott sem feltétlenül pozitív irányba (honnan tudná egy hivatalnok megmondani, hogy egy adott szakma hány embert fog foglalkoztatni öt év múlva). Tandíj esetén fellép az a probléma, hogy ebben a környezetben a fiatalok közül csak igen kevesen tudnak elhelyezkedni egy olyan szakmában ami 1) megfelelő megélhetést és/vagy 2) tandíjra valót biztosít. Ráadásul ennek járulékos következményeit a nem diplomások is megérzik, hiszen az, akit nem vettek fel az egyetemre, velük fog versenyezni.

Csak a példa kedvéért nézzünk meg néhány ismertebb megoldási javaslatot és azt, hogy miért nem működött (volna, ha esetleg bevezetik).

- A normatív támogatás a felsőoktatásban az 1993-as felsőoktatási törvényben jelent meg, amit 1996-ban vezettek be először. Minden kormány módosított rajta, viszont egyik sem hozott pozitív változást. Az előbbiek értelmében ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis ez a normatíva lényegében a fiatalok körében is magas munkanélküliséget volt hivatott orvosolni. Mivel ez a jelentős méretű állami kiadások miatt volt (na és persze még közel voltunk a rendszerváltáshoz), ezért szükségszerű volt, hogy ezzel a diplomás szakmák minősége is romlani kezdjen.

- Bokros Lajos felsőoktatási programja ennek a torz rendszernek akart véget vetni a tandíjjal, valamint a normatív rendszer megszüntetésével. Az ő javaslatai annyiban különböztek a többitől, hogy az oktatás problémáit együtt kezelte a gazdaságéval, azonban a kiadáscsökkentés csak minimális mértékben szerepelt. Véleményem szerint ennek a csomagnak az eredeti formájában történő bevezetése (csak bizonyos elemeit vezették be) csak a fiatalok körében növelte volna a munkanélküliséget.

- A Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett "reform" inkább nevezhető kiigazításnak, hiszen nem illeszkedett egy egységes gazdasági koncepcióba, alapja pedig a felsőoktatásra szánt források csökkentése volt. Bevezetése valószínűleg a fiatalok körében emelte volna a munkanélküliek számát.

- A jelenlegi koncepció - bár több elemében eltér a Gyurcsány-félétől - alapvetően hasonló: az oktatást nem kezeli egy gazdasági koncepció részeként, alapvető oka pedig a kiadáscsökkentés. Ennek a hatása várhatóan magasabb munkanélküliség lesz a fiatalok körében.

A megoldás ...

A megoldás alapja nem a felsőoktatás környékén, hanem az állam gazdaságban betöltött szerepénél keresendő. Ha ugyanis az állam minden területről - felsőoktatás, nyugdíj, segély, állami vállalatok stb. - részben vagy teljesen kivonul, akkor egy esetleges privát felsőoktatási rendszer alacsony adóterhelés mellett az összes problémát megoldja:

- Egyrészt nem lesz szükségszerű a diploma ahhoz, hogy jól megéljen valaki, ami segít a torz viszonyok felszámolásában mind a diplomások, mind a nem diplomások körében. Ez megszünteti a diplomafétist, és ezzel párhuzamosan nem lesznek alacsonyabb kategóriákba besorolva a diplomát nem megkövetelő szakmák.

- Bár a felsőoktatás fizetős lesz, az alacsony minimálbér és járulékteher mellett a fiatalok közül többen el tudnak helyezkedni, amiből állják a tandíjukat. Ez vonatkozik a szüleikre is, alacsony terhek mellett a gyerek taníttatására több pénzt lehet összegyűjteni.

- A magánoktatás nem feltétlenül jelent tandíjat, egy egyetem vagy főiskola számtalan más forrásból is tudja magát finanszírozni (adomány, szponzorok stb.), ami leveheti a terhet a szegényebb gyerekek válláról.

- Ez a rendszer automatikusan kiszűri a felesleges diplomát: ha egy szakmában nem szükséges ez a papír, akkor azt senki sem fogja finanszírozni. Ebből viszont nem következik, hogy az adott szakma megszűnik, hanem csak a képzése alakul át.

- A piaci szabályozás a kereslet-kínálat koordináta-rendszerben történik, aminek előnye a törvények által szabályozott rendszerrel szemben a rugalmassága: bármilyen változás - akár pozitív, akár negatív - lép fel egy adott szakmában, a piaci szereplők azt hamar lekövetik, míg a törvények megszüntetése/átírása a különböző lobbiérdekek miatt rendkívül körülményes. Éppen ezért a szabad piacon belül hatékonyabban lehet azt a helyzetet kezelni, hogy egy több éves képzés költségei kinek és miért éri meg.

... ami nem lesz

A valóságban ez természetesen nem fog megvalósulni, aminek oka, hogy a társadalom igen jelentős részében ellenségesek a szabad piaccal kapcsolatban (ennek okait majd egy külön írásban tárgyalom). Vagyis pontosítok: MOST nem fog megvalósulni. Bár a történetnek még nincs vége, nagy összegben mernék fogadni, hogy a végső megoldásnak sok köze nem lesz ahhoz, amit most leírtam. Két dologban azonban bízok:

1) Ha nem is ezt az írást, de ebben a témában sok hasonlót ha többen elolvasnak, akkor ez a - remélhetőleg nem túl távoli - jövőben már nem csak egy marginális kisebbség véleménye lesz.

2) Ha az írásban szereplő állítás - ami szerint az állami elosztás mértéke a probléma gyökere - igaz, akkor a felsőoktatás problémái nem fognak megoldódni. Az internetnek köszönhetően ezek a kudarcok jól dokumentáltak lesznek, és bízom annyira a fiatalok intelligenciájában, hogy nem már bizonyítottan hibás megoldásokat keresnek majd.