Egy jó ideje már ritkán üti meg a közélet az ingerküszöböm, de erre muszáj reagálnom. Orbán Balázs azt találta mondani, hogy Ukrajnának nem lenne szabad védekeznie és hogy Magyarország az 56-os tapasztalatok alapján biztos nem menne bele egy védekező háborúba.
Egyrészről, ezzel ő nem mondott semmi újat. Minden gondolkodó ember átlát a Fidesz "békepárti" retorikáján, ami valamiért mindig oda lyukad ki Ukrajna hibája, hogy még nem ért véget a háború, mert ellenállnak. Oroszország visszavonulása még felvetés szintjén se fordul elő.
Másrészről, nagyon szórakoztató látni, ahogy a Fideszes arcok próbálják kimagyarázni a mondatokat. Van, aki szerint 56-ot nem lehet párhuzamba állítani, mert Magyarország nem kapott NATO fegyvereket. Van, aki szerint azért, mert 56 emléke szent és sérthetetlen. Van, aki szerint az egész csak háborúpárti uszítás. Jól látszik, hogy a kommunikációs gépezetbe nem homok került, hanem egy 18-as villáskulcs. A gép koordinálatlanul vergődik és csak értelmetlen zaj jön ki belőle. Nem sikerül racionális indokot felhozni, hogy miért is más a két eset. Ugyanaz történik, mint a netadó esetében. Minden megszólaló rögtönözni próbál (Brüsszel miatt szükséges bevezetni, a hálózatfejlesztés szolgálja a dolog stb.), mert a központ nem látta el őket utasítással.
Persze, egyébként Orbán Balázsnak valamennyire igaza van, mert utólag visszanézve 56-nak valóban nem volt értelme. Az ilyesmi nem nagy felfedezés azonban. Nagyjából az a szint, hogy egy nem nyert lottószelvényt is kár volt megvenni. A bukott vizsgára is kár volt elmenni. Csak hát a kudarc önmagában még nem jelenti, hogy a próbálkozás rossz ötlet volt, vagy helytelen. Csupán azt, hogy sikertelen volt.
Viszont én nem Orbán Balázsnak akarok igazat adni, még csak nem is Viktornak, hanem Krisztiánnak.
Orbán Krisztián sok évvel ezelőtt írt egy publicisztikát, amiben elhangzott, hogy nagy baj, ha egy kormányzat hazugságra kezd el építeni, mert olyan nincs ,hogy egy rezsim kifelé hazudik, de befelé tökéletesen tisztában van az igazsággal. Csak idő kérdése és ő maga is hinni kezd abban, amit arra gyárt, hogy mások higgyenek benne.
Orbán Balázs ebbe a hosszú ideje szőtt hazugsághálóba gabalyodott bele. Az embernek nincs két agya, nincs két személyisége, nincs két világképe. Nem lehet egyszerre hinni az országok szuverenitásában és abban, hogy Oroszország egy megállíthatatlan erő, amivel szembe szállni őrültség. Nem lehet egyszerre hinni egymásnak ellentmondó dolgokban anélkül, hogy időről időre bele ne futnánk hasonló problémákba, mert az elemek összegabalyodnak.
Természetesen mindez nem szándékos dolog. Azzal kezdődött, hogy volt valami pillanatnyi érdek, amit úgy adtak el, mintha általános igazság lenne. Ez a Fidesz gyakori módszere, mert nagyobb retorikai súlyt a mondanivalónak. Aztán olyan sokszor használták az ad hoc elvek generálásának módszerét, hogy ezek egy kvázi ideológiává álltak össze. Viszont mivel mégiscsak egy spontán összeállt dologról beszélünk, a konzisztenciája esetleges.
Ha a Fidesz mögött tényleg létezne egy intellektuálisan komolyan vehető szellemi háttér (nem, Békés Mártonok, Szilvay Gergelyek meg Kohán Mátyások, de még nem is Schmitt Máriák, vagy G. Fodor Gáborok, hanem valódi intellektussal rendelkező gondolkodók), akkor gőzerővel dolgoznának azon, hogy az ideológia egységesedjen és eltűnjenek belőle az ellentmondások. Ehhez azonban nyílt viták szükségesek, amikre a Fideszen belül, illetve a környékén nem nagyon van fogadókészség. Nem egy fideszes influenszer bukott már abba, hogy valami, nem is feltétlenül kulcskérdésben, nem fogadta el egy az egyben a központi véleményt. Nagyjából L. Simon László a legalacsonyabb szint, ahol már eltűrik a kritikát. Nem foglalkoznak vele, de legalább megtűrik. Mondjuk ő csak elég szőr mentén kritizál bármit is.
Sőt, még tovább megyek. A probléma még ennél is mélyebben gyökerezik, abban, hogy a Fidesz vezérkarának van egy instrumentalista felfogása. Azaz mindent eszköznek tekint a cél érdekében. Nem csak az állami szerveket, a jogrendszert, de magát a szellemi életet is. Nem a politika célja, hogy megvalósítson valami filozófiát, ideológiát, hanem az értelmiség a célja, hogy alátámassza a politikát. Ez a top-down gondolatvilág nem tud konzisztens szellemi hátteret kialakítani, még akkor se, ha kompetens lenne, mert mindig alkalmazkodnia kell az aktuális politikai széljáráshoz. Úgyhogy sok ilyenbe fogunk még belebotlani.