Nagy Ervin cikke egyike azoknak, akik értelmezni próbálják Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét. Maga a beszéd szerintem sok elemzésre nem ad okot, ugyanis csak a szokásos szofista szösszenet a maga rosszul definiált fogalmaival, amiből mindent és mindennek az ellenkezőjét le lehet vezetni. Nagy Ervin írásában viszont felmerül egy gondolat, ami igen fontos kérdéseket vet fel nem csak a liberalizmus definíciójával kapcsolatban, hanem hogy bizonyos problémákat hogyan lehet a liberalizmus keretei között megoldani.

A szóban forgó rész ez: "De ezek mind-mind a liberalizmus azon klasszikus elvei közé tartoznak, amelyek "politikai minimumként" épültek be az egyes demokráciákba, és voltaképp nincs is olyan politikai gyakorlat, amely elutasítaná ezeket. A mértékét és a korlátok nélküli kiterjesztését viszont igen. Leginkább akkor, amikor a szabadság túlzott formája a közösségek attribútumait (a család szentségét és megtartó erejét, a nemzet hagyományait, illetve az anyagi-szellemi kincseit) rombolja; amikor a gazdaságban az adósrabszolgaság kialakulásához vezet, vagy amikor a tudományos gondolkodásban hegemóniára tör és kirekeszt; s végül, amikor a kultúrában a szabadosság irányába billen el."

A probléma a következő: ha a szerző által felvetett problémákra - a liberalizmus túlkapásaira - állami szinten akarunk megoldást, akkor azt nem lehet megtenni anélkül, hogy az alapvető szabadságjogokat nem korlátoznánk. Viszont ezek a kérdések megoldhatóak a liberalizmus keretein belül, de azt nem állami szinten kell elképzelni.

Mielőtt a konkrét kérdésekre választ adnék nézzük meg, hogy mit is jelent a "liberalizmus" szó és miért van az, hogy ahány ember, annyiféle meghatározás.

A "liberalizmus" szó elhasználódása

A liberalizmus koncepciója a felvilágosodás idején született. A gondolatmenet központjában - mint azt a liberalizmus egyik fontos gondolkodója, Locke kifejtette - az egyéni szabadság- és tulajdonjogok álltak. A XX. században a szocializmus elterjedésének és a baloldali gondolkodásnak egyik mellékhatása volt a liberalizmus szó eldeformálása (a tévhitekkel ellentétben ez nem úgy működik, mint ahogy pl. Orwell elképzeli, hogy az államapparátusban dolgozók megtervezik, hogy milyen szavakat kell átírni, hanem a demagóg és populista megkeresi azt a szót, ami épp akkor népszerű, majd elkezdi teljesen más kontextusban használni és később állandóan sulykolja, hogy ő nem abban az értelemben használja). Erről Hayek részletesen ír az Út a szolgaságba (The Road to Serfdom) című könyvében, itt most csak három szempontot emelnék ki:

- Egyenlőség - a klasszikus liberális szemléletben jogegyenlőség van, amit a 20. századi "liberálisok" már olyan értelemben is használtak, hogy beleértették az egyenlő esélyeket is, aminek következtében már könnyebb volt elfogadtatni az állami újraelosztás szükségességét.

- Szabadság - az egyéni szabadságjogok a liberalizmus másik alappillére. De ez a szabadság "csak" annyit jelent, hogy más egyének vagy csoportok nem követhetnek el erőszakot az egyénnel szemben. A baloldalon egy újfajta szabadságfogalom lett divatos, ez pedig a szegénységtől, betegségtől, balsorstól stb. való szabadság, ami megint implikálja az egalitárius államot. Különösen fontos lett a "politikai szabadság", ami profánul csak annyit tesz: a politikus a "legfőbb jó" érdekében bármit megtehet (értelemszerűen ez kivitelezhetetlen az egyéni szabadság eredeti definíciójának értelmében).

- Piacgazdaság - a piacgazdaság szót egyre gyakrabban csak a szociális piacgazdaság szinonimájaként kezelték. Itt ugye minden úgy kezdődik, ahogy a Laissez-Faire kapitalizmus definíciója, utána jön egy "de ..." és egy rendkívül hosszú lista (jellemzően nyugdíjak, segélyek, állami munkahelyek, egészségügy stb.) amik nem működhetnek a piacgazdaság törvényei szerint, aminek következtében egyre nagyobb állam lett a kívánatos (ahogy a "de ..." után következő felsorolás egyre hosszabb lett).

A későbbiek során a baloldali ideológiák több változata is megjelent: progresszívok - akik a technológiai és tudományos fejlődésben látják az emberiség fejlődését -, szociáldemokraták - a demokratikus intézményrendszer és a "szociális piacgazdaság" ötvözetét pártolók -, zöld pártok - környezetvédelmi szempontokat hangsúlyozó pártok - stb., amiket mind valamilyen módon a "liberális" címke mögé suvasztottak be annak ellenére, hogy ezeknek az alapja mindig valamilyen baloldalhoz köthető ideológia (egalitárius, társadalom-mérnökösködő, központi tervezésű stb.).

A konkrét kérdések

Nézzük ezek után, hogy azokat a problémákat, amiket Nagy Ervin felvet, hogyan lehet megoldani a klasszikus liberalizmus keretein belül, valamint miért nem lehet ezeket az állam aktív beavatkozásával megoldani anélkül, hogy olyan problémák is előjönnének, amik csak súlyosbítják a helyzetet.

A család szentsége - A baloldali gondolkodás középpontjában nem a család szerepel, hanem a társadalom és annak különböző osztályai, így egyszerűen a baloldaliak nem foglalkoznak vele, mert nem fontos. Viszont ezt hiba lenne a liberalizmus hibái közé venni, mert ez egyáltalán nem liberális hozzáállás. A liberális hozzáállás pontosan az, hogy az állam semmilyen formában ne avatkozzon be a családmodellbe, hagyja azt az adott egyének között kialakulni. Az egyetlen feltétel az önkéntesség, azaz pl. a kényszerházasság nem játszik. A társadalom-mérnökösködő persze államilag akarja megmondani, hogy mi legyen az ideális társadalom, és ebbe a kontextusba kerül bele a család fogalma is. Viszont ha ezt kompenzálandó a család szentségét írjuk a törvények közé, akkor az ugyanúgy társadalom-mérnökösködés és ugyanúgy az lesz a következménye, mint az összes ilyennek: a társadalom ugyan megváltozik, de korántsem úgy, ahogy azt az illető elképzelte, viszont ha már észlelhető a folyamat, akkor már nem lehet visszacsinálni a dolgokat. A család szentségét borzasztó egyszerű önkéntes alapon reklámozni: példamutatással. Ha látják azt az emberek, hogy ez miért jó, akkor ezt fogják választani. Persze ehhez az kell, hogy azok, akik a család szentségét gyakran szeretik hangoztatni, azok ne csak akkor használják ezt a fogalmat, amikor másokról van szó, hanem akkor is, amikor az ő családmodelljüket veszik górcső alá. Persze ez egy picit macerásabb, mint törvényeket hozni, ugyanis felmerülnek egyáltalán nem nyilvánvaló problémák (főleg a hogyan-ok tekintetében), amikre fel kell készülni. De ez nem gyengíti, hanem pont erősíti a család fogalmát, mert érvek is lesznek mellette, nem csak az, hogy ez a "hagyomány".

A nemzet hagyományai - Az egyéni szabadságjogokból nem következik, hogy a hagyomány rossz (az se persze, hogy jó, de erről egy kicsit később). Ez a progresszívok hozadéka, ami természetesen csak egy torzított liberális felfogás mellett igaz. A klasszikus liberalizmus keretein belül ha valaki a hagyományok ápolásával akar foglalkozni, akkor nyugodtan csinálhatja. Ugyanúgy aki meg nem, az nem csinálja. Bármilyen meglepő, a két csoportnak nem szükségszerűen a másik kárára kell működnie. Természetesen a szólásszabadság érvényes mindkét csoportra, azaz a hagyományőrzőknek el kell fogadniuk, hogy vannak, akik szerint baromság, amit csinálnak, a nem hagyományőrzőknek meg azt kell elfogadniuk, hogy ez ezeknek az embereknek fontosak a hagyományok. Ha az állam leteszi a voksát valamelyik hozzáállás mellett, akkor abból vagy az lesz, hogy a szólásszabadságot csorbítják, vagy pedig - ha ezt különböző állami támogatások odaígérésével, vagy fordítva, elvonásával akarja megoldani - a gazdasági szabadságnak adnak egy pofont. Azt a kérdést, hogy mi hagyomány és mi nem, mi a fontos és mi nem, azt a társadalom egyéni és önszerveződési szinten kiválóan meg tudja oldani, nincs szükség arra, hogy a politikusok ebbe beleszóljanak. Aki akar alapít klubot, egyesületet, részt vesz túrákon, megemlékezéseken és a sor a végtelenségig folytatható. Ennek mind a szervezését, mind a finanszírozását az állampolgárok meg tudják oldani. Azok a hagyományok ugyanis, amikért az emberek hajlandóak saját maguk tenni, biztos fent fognak maradni.

A nemzet szellemi és anyagi kincsei - Ez egy gumifogalom, amivel nem igazán lehet mit kezdeni. Most ha az előző bekezdésben a "hagyomány" szó helyére ezt a kifejezést beírom, akkor a mondanivaló ugyanúgy érvényes marad, így nem ismétlem magam.

Adósrabszolgaság - Nagy tévedés azt hinni, hogy a kapitalizmus az oka annak, hogy adósrabszolgaság alakult ki. Itt megint a baloldal osztogatásáról van szó, persze álruhába bújtatva. Az, hogy az állam direkt adjon lakástámogatást az állampolgárok bizonyos csoportjának nem működik, mert pillanatok alatt összeomlana a költségvetés. E helyett az állam kedvezményt biztosít azoknak a bankoknak, akik kedvezménye hiteleket ajánlanak - lényegében a támogatást a bankokon keresztül oldja meg. Ez persze azon a feltételezésen alapul, hogy egyszerre a bank és az állam nem lehet fizetésképtelen, így ha valami baj van, azt megoldják. Persze a válság megmutatta, hogy milyen könnyen jön létre ez az állapot, így most mindenki vakargatja a fejét, hogy mi legyen. Népszerű a direkt állami beavatkozás, de ezzel az állampolgár azt az üzenetet kapja, hogy megéri nagy tömegekben eladósodni, mert akkor úgyis megmentenek. A kapitalizmus berkein belül rendkívül egyszerű megoldani a történetet: az állam törölje el mind a bankokat (különadók), mind a magánszemélyeket (egyoldalú szerződésmódosítás) korlátozó szabályokat, aminek következtében egyénenként eldönthető, hogy hol ludas a bank, és hol ludas a hitelfelvevő (a közhiedelemmel ellentétben a banknak egyáltalán nem érdeke, hogy egy ingatlan maradjon rajta, mert csak veszít az üzleten; neki ugyanúgy érdeke a kompromisszum, mint az ügyfélnek, de csak akkor, hogy ha nincs mögötte sem az állam segítő, sem a büntető keze). Az aktív állami beavatkozás következménye csak az lesz, hogy azok, akik nem vettek fel hitelt, de közvetve ők állják az adósok terheit, a hitelfelvevőkre nem úgy tekintenek majd, mint áldozatokra, hanem mint ingyenélőkre.

A tudományos gondolkodás kirekeszt - Itt gondolom a progresszivista hozzáállásra gondol, hogy az emberek életét tudományos alapon akarják megtervezni. Természetesen nem attól lesz valami tudományos, hogy azt mondják valamiről, így magát a tudományt vádolni ezzel nem túl szerencsés. Ha ezt nem veszik észre az emberek, akkor annak igen kelletlen következményei lehetnek (lásd az egyre inkább elterjedő áltudományos módszereket). Itt megint arról van szó, hogy a társadalom megszervezését nem az államnak kell megtennie, az állampolgárok ezt kiválóan megoldják maguktól is. Bármilyen állami megoldás csak annyit ér el, hogy egyes csoportok szabadságát mások elé helyezi, aminek következtében alternatív konfliktusforrások jönnek létre. A tudományra ez ugyanúgy vonatkozik: ha a tudományos kutatásokat úgy állítjuk be, mintha azok egyéb területek rovására működnének, akkor hosszú távon igen kellemetlen helyzet tud létrejönni (a legtöbben azt hiszik, hogy létezik olyan módszer, amivel leválasztható a "hasznos" tudomány a "haszontalan" tudományról, viszont ezek a fogalmak teljesen szubjektívek, így állami szinten ezeket képviselni csak önkényhez vezethetnek).

Szabadosság a kultúrában - Az előzőhöz hasonló gondolatmenet vezet el oda, hogy a "szabados kultúra" elég gumifogalom. Megint arról van szó, hogy a kultúra különböző területei ritkán versenyeznek egymással. Persze léteznek hívei a "kultúrharcnak", de ha megnézzük, állításaikat semmi sem támasztja alá. Megint arról van szó, hogy attól, hogy egy valaki számára nem kedves vagy kifejezetten ellenszenves kultúrkör létezik, még nem lesz kevésbé értékes az, amit ő a kultúra fontos részének gondol. Az állami szerepvállalás az, ami egymásnak ugrasztja ezek képviselőit és ahelyett, hogy értéket állítanának elő, csak a különböző állami dotációkon marakodnak. A megoldás az, hogy az állam szerepét kivonjuk ebből és hagyjuk, hogy az illető területek szereplői megoldják, hogy így hogyan tudják a kultúra általuk választott szeletét a legjobban művelni. Ellenkező esetben a kultúra csak arról fog szólni, hogy kinek a rovására kapjunk több pénzt, aminek eredménye az, hogy hosszú távon mindenki rosszul jár: aki kap, az elveszti hitelességét, akivel meg kitoltak, az csak a bosszúra fog gondolni. És ezen nem segít, ha a két szereplőt megcseréljük.

Összefoglalva

A szerzővel egyetértek abban, hogy a liberalizmus és a demokrácia nem szinonimák. Azt viszont erősen kétlem, hogy a jelen problémái a liberalizmusnak köszönhetőek. A probléma inkább azzal van, hogy Magyarországon a liberalizmust annak baloldal által eltorzított verziójával azonosítják. Ez azért probléma, mert nagyon könnyen kerülhet olyan helyzetben, amikor nem fogja tudni eldönteni, hogy hogyan oldja meg a liberalizmus által okozott problémákat anélkül, hogy alapvető szabadságjogokat akarna korlátozni. Ezt természetesen nem lehet, mert a probléma nem a liberalizmussal van. Ha az emberek ezt megértik, akkor már csak el kell kezdeni olvasni a klasszikus liberalizmust propagáló embereket: Hayek, Mises, Bastiat stb.  és megtanulni, hogy hogy néz ki a valódi liberalizmus és hogy az nem annyira ördögtől való, mint ahogy azt sokan elképzelik. Ha viszont pont a klasszikus liberális szemléletet dobjuk ki, és meghagyjuk a baloldali egalitárius és társadalom-mérnökösködő vonalat, akkor ne csodálkozzunk, hogy a történelem ismétli majd önmagát.