Hollandia - Magyarország: 8 - 1. Egy ilyen súlyos vereség után nem meglepő, hogy rengeteg olyan írás születik, ahol a szerzők megpróbálják a katasztrofális eredmény okait megtalálni, és valami megoldást javasolni ezekre. Aki a nagyobb vereségek után olvasott ilyeneket, annak feltűnhet, hogy egyrészt a javaslatok szinte mindig ugyanazok - utánpótlás erősítése, MLSZ reformja, több pénzt a sportba stb. -, másrészt az eredmények attól függetlenül nem változnak, hogy ezeket megvalósítják-e vagy sem. Az alábbiakban azt fejteném ki, hogy ez nem meglepő, ugyanis a válogatott teljesítménye, az MLSZ és a politika hozzáállása ez ügyben csak a jéghegy csúcsa. A valódi probléma az, hogy a labdarúgásban még annyira sem volt rendszerváltás, mint más területeken, itt még mindig a szocializmus megoldási módszerei az uralkodóak, annak minden következményével együtt. A megoldás az lenne, hogy a sportot - és vele együtt a labdarúgást - teljes mértékben piaci alapokra kell helyezni, azaz az állam sem anyagi, sem egyéb támogatást ne biztosítson ezen területeknek. A probléma az, hogy az ügy főszereplői - politikusok, sportvezetők, sportolók, szurkolók - között még a társadalmi átlaghoz képest is felülreprezentált azok aránya, akik számára ez a megoldás teljesen elfogadhatatlan (magyarázatot lásd később), aminek következtében ez a teljesítmény még hosszú ideig a sportág sajátja lesz.
Az alapelvek közötti különbség
Az alapvető különbség a kétféle gazdasági szerkezet között a következő.
A kapitalista rendszerben egy klub/sportág alulról szerveződik: kezdetben néhány - esetleg néhány tucat - ember hobbija, ami ha több ember számára is vonzó, akkor ennek következtében közvetlen (fizetés) vagy közvetett (szponzoráció, mecenatúra) módon extra forrásokhoz jutnak. Mivel alapból azért kezdtek el sportolni, mert szeretik ezt csinálni, a nyereséget természetesen a sportágba forgatják vissza: jobb körülmények, fizetés, népszerűsítés stb. Ez természetesen együtt jár azzal, hogy olyan szereplőkre is szükség van - menedzsment, szponzorok, média -, akik közvetlenül nem kötődnek annyira a sporthoz. Az együttműködés a "külsősökkel" kölcsönös: egyrészt a sportág szereplőinek érdeke, hogy az igényeiket teljesítsék, hiszen szükség van a tevékenységükre. Másrészt utóbbiak nem kizárólagos urak a sportban, hiszen az rövid távon a teljesítmény rovására megy, ami hosszú távon pedig veszteségeket okoz. Természetesen az együttműködés ritkán tökéletes, de ha valahol ez rossz, akkor ott a sportág veszteségeket termel, ami előbb-utóbb népszerűtlenséghez vezet. Ennek következtében a támogatók elmaradnak, és megindul egy megtisztulási folyamat. Ha ez sikeres, akkor az adott terület - már megújulva - ismét sikeres lehet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sportágon kívüli szervezetekkel hogyan kell együttműködni, így ez a rész is pozitív irányba változik. Ha az együttműködés sikeres, akkor ez egy pozitív visszacsatolást eredményez: több siker ->nagyobb népszerűség -> több pénz -> nagyobb siker.
A szocialista rendszerben a szervezés felülről zajlik, az aktuális politikai elit dönt arról, hogy melyik sportág milyen jellegű anyagi támogatást kapjon. Amiben különbözik ez a rendszer, az az asszimetria, ami a kapitalista rendszerből hiányzik, nevezetesen míg a sportág résztvevőinek igen fontosak ezek a pénzek - sokszor a létezésüket határozhatja meg -, addig a politikus a sportág sikerét vagy sikertelenségét csak közvetett úton - vagy még úgy se - tapasztalja. Konkrétan, ha a sportágat szeretők száma a választók között nem ér el egy kritikus tömeget egy adott párt számára, akkor ez gyakorlatilag nem tényező a politikus újraválasztása tekintetében. Ennek következtében az előzőekben emlegetett visszacsatolás vagy teljes mértékben hiányzik, vagy eltorzul. A legtöbb esetben a probléma ugyanis olyan jellegű, amivel eddig még senki sem szembesült, így tulajdonképpen mindenki improvizál. Míg a kapitalista rendszerben több megoldási módszer képes versenyezni, addig a szocialista típusú rendszerben ez a verseny hiányzik.
Járulékos következmények
Ami a magyar futballban tapasztalható, az egyrészt nem magyar sajátosság (minden felülről szervezett sportágban megtörténik), másrészt meg az előző különbségek járulékos következményei.
- Plutokrácia: az asszimetrikus együttműködés miatt a szervezésbe döntően a politikusok szempontjai kerülnek előtérbe. Mivel ezek bizalmi állások, ezért egyre inkább az adott politikus/párt ismerős arcai, illetve az általuk kinevezettek kerülnek a sportágon belül vezető pozícióba. Egy kapitalista rendszerben nem csak az van meg,hogy milyen mértékben szól bele a sportszakma, illetve a gazdasági szereplő személyi kérdésekbe, hanem az is, hogy az egyes szereplők meddig mehetnek el (ellenkező esetben egy lose-lose szituációban találják magukat).
- Korrupció: a kapitalista rendszerben a külső szereplők elsődleges motivációja a profit. Ha a sportág nyereséges, akkor több pénz jut nekik is, így elemi érdekük nem csak az, hogy a profit egy részét visszaforgassák a sportágba, hanem az is, hogy ezt jól tegyék (lásd az alábbi pontot). A korrupciót ebben a környezetben gazdasági folyamatok szorítják vissza: ha a sportvezetés korrupt, akkor az csökkenti a sportágba visszaforgatott pénz mennyiségét, aminek következtében romlik a sportolók teljesítménye (lemaradnak a versenytársakkal szemben), negatív spirált hozva ezzel létre, aminek szélsőséges esetben csőd a vége. A szocialista típusú rendszerben nem csak az akadályozza ezt, hogy az ügy szereplőinek fizetése nem függ az eredményektől, hanem az, hogy a sportágban forgó pénzek nem függenek az eredményektől. Szélsőséges esetben előfordulhat az is, hogy annál több pénzt fektetnek egy sportágba, minél rosszabb eredményességi mutatóval rendelkezik.
- Rossz szervezés (gazdaságilag és sporton belül is): a profitorientált rendszerben hamar rájöttek arra, hogy a jelentős pénzek nem a korrupció, hanem az alsóbb szinteken történő hanyag szervezés miatt folynak el (ennek az az oka, hogy ha pl. egy jegykiadó ablaknál eggyel több ember van a kelleténél, az elsőre kevés többletkiadást eredményez, de ha ezt felszorozzuk a jegykiadó ablakok számával, akkor igen tetemes összeget kapunk), éppen ezért nagy gondot fordítanak arra, hogy ezeken a szinteken is minden flottul menjen. Ezt a szurkoló pl. ott veszi észre, hogy higiénikus a wc, kevesebbet kell sorban állni, a biztonságiak nem barlangi troll módjára viselkednek, a rendbontókat gyorsan és hatékonyan távolítják el stb. Ennek szerves része az utánpótlásra fordított összegek korrekt beosztása is (hosszú távú befektetés). Egy hierarchikus rendszerben itt folyik el a legtöbb pénz, ugyanis itt 100 FT plusz vagy mínusz egy adott tételre súlyos összegekbe kerülhet. Mivel ebben a konstrukcióban a profit nem értelmezhető, ezért az átlagember szintjéhez közel működő részeken általában rossz állapotok uralkodnak.
A magyar labdarúgás szomorú helyzete
Azonos időpillanatban indítva a kétféle modellt az elején elindítva hasonló eredményeket kapunk, de ahogy telik az idő, a járulékos következmények miatt a szocialista rendszer egyre kezd lemaradni a kapitalista rendszertől. Természetesen lehetnek kiugró eredmények, de ezek a kivételt, nem pedig a szabályt jelentik.
A mai magyar labdarúgás problémája az, hogy ez a szocialista típusú rendszer szinte minimális változás nélkül áll fent évtizedek óta. Ilyen hosszú idő alatt nem csak a sportvezetés, hanem a sportág szinte valamennyi szereplője - sportolók, szurkolók - valamilyen formában a központi költségvetéstől függ. A szurkolók jelentős része olyan kluboknak szurkol, amik egy kapitalista rendszerben rég csődbe mentek volna. A sportolók vagy közvetlen, vagy közvetett támogatást kapnak a politikusoktól, és biztos állási lehetőséget karrierjük végén (sportpolitikus). A vezetőség állami dotációt, szponzorokat kap (utóbbiak rendszerint állami, vagy állami pénzen működő vállalatok).
Ha ez a rendszer fennmarad, akkor az eredményesség kizárólag a vak szerencsétől függ (amikor a válogatottba az átlagosnál tehetségesebb emberek játszanak szinte minden poszton), az átlagos eredményesség egyre csökken. A változáshoz az kell, hogy a sportág szereplői követeljék az állam kivonulását a sportágból. Ez azért nehéz, mert ennek egyik következménye, hogy a sportágban dolgozók nagy része - valószínűleg még nagy nevek is - állás nélkül marad a megváltozott rendszerben. Viszont ha ez nem történik meg, akkor újraéljük a történelmet.