A menekültügyi kérdés fokozódik, és ha valaki úgy érezné, hogy a történelem ismétli önmagát, az nem a véletlen műve. Ennek oka persze nem valami misztikus erő vagy a sorsszerűség. Egyszerűen az emberek még mindig nem vonták le azt a tanulságot, hogy a kollektivista megoldások összetett társadalmi kérdésekben nem működnek és nem működhetnek.
A minta
- A történet általában úgy kezdődik, hogy a társadalom egy részében egy másik társadalmi csoportra vonatkozó előítéletek el kezdenek terjedni. Ennek oka megint csak nem valami rejtélyes folyamat, az ember egyszerűen olyan, hogy szeret adott megfigyelésekből általános következtetést levonni. A probléma ott keletkezik, hogy ebből még nem következik az, hogy ez az összefüggés igaz is (lásd elsietett általánosítás érvelési hiba). Ahogy telik az idő, ezeket nem csak egy potenciális megfigyelésnek, hanem univerzális igazságnak fogadják el ("ezek mind ilyenek").
- Erre az a csoport, akivel szemben ez az előítélet megfogalmazódott, hasonló előítéletet fogalmaz meg az előző csoporttal kapcsolatban (előítéletesnek vádolva a csoport összes tagját, "azok mind olyanok").
- Ha a két csoport közül legalább az egyik jelentős számú egyént foglal magába, akkor ez a téma nem csak, hogy a politikai színtérbe is bekerül, de a narratíva alapját automatikusan a prekoncepciók és az azokból levont következtetések adják.
- A társadalom azon része, amelyik csak akkor szembesül ezzel, ha már politikai ügy lett belőle, kétféleképpen áll a kérdéshez. Az egyik a betagozódás, azaz a "valamelyik oldalra állni kell" elve. Itt elsősorban személyes kapcsolatok alapján születik a döntés (pl. ismerősök tapasztalatai a kérdésben). A másik verzió a téma teljes ignorálása, mondván "ez engem nem érint".
- Függően attól, hogy az előítéletes csoportoknak milyen a társadalomban az aránya és a megítélése, a következő két dolog egyike történhet: 1) Ha a két csoport erőviszonyai nagyjából egyenlőek, akkor a politika vagy csak halogatja a megoldást, mondván majd később megoldjuk, vagy salamoni döntést hoz (egy jogszabály ide, egy pedig oda), viszont a problémát egyik sem fogja megoldani. Ez persze csak fokozza a fennálló feszültséget, aminek eredménye az, hogy egyre szélesebb körben válnak népszerűvé az erőszakos megoldások. Ez a probléma mértékétől függően korlátozódhat akár egy falura, akár egy városra (lásd Detroit), de egy komplett megyére (lásd Borsod példáját) vagy országra is. 2) Ha az egyik csoport elfogadottsága lényegesen negatívabb, mint a másiké, akkor jönnek azok a megoldások, amik már nem nélkülözik az erőszakot. A nagy társadalmi nyomás miatt ugyanis a kisebb csoportból sokkal kevesebb olyan információ jut ki, hogy ők "nem mind olyanok", ami lecsökkenti azok számát, akik kiállnának értük és növeli azok számát, akik félinformációk alapján alakítják ki véleményüket. Egy ilyen környezetben az állam minden további nélkül használhat akár drasztikus módszereket, hiszen lehet, hogy általában az ember felháborodik, hogy egy embert hogy lehet táborba zárni, ha nem bűnöző, megkínozni stb., de ha "AZOKRÓL" van szó, akkor ez csak egy probléma a kormányzatban. Ha azt kérdezi az olvasó, hogy miért álltak olyan sokáig fent a koncentrációs táborok, a gulágok, Guantanamo, miért lehetett számos (nép)csoportot (zsidókat, kulákokat, örményeket, arabokat, palesztinokat stb.) sokszor teljesen vállalhatatlan okból táborokba zárni, megkínozni vagy egyenesen megsemmisíteni, akkor annak a gyökere mind a kollektivista hozzáállás: "AZOK mind olyanok."
- De hogy lesz ezekből össztársadalmi probléma? A magyarázat az, hogy a kollektivista megközelítés jellegéből következik, hogy az ellenséges csoport meghatározása gumifogalom. Belső ellentmondása már kialakulásánál megvolt, de akik ezen nem gondolkodtak el, akkor a konkrét döntések megfogalmazásánál ismerik fel ezt. Minél precízebben próbálják meg ugyanis a fogalmat meghatározni, annál több kivételt kell az olyan esetekre hozni, hogy "nyílván erre nem vonatkozik" vagy "ez is probléma lehet." Ha viszont marad a gumifogalom, akkor a hatalmon lévők bárkire ráhúzhatják a jogsértés tényét (kiváló példa erre, amikor a gárdaruha betiltását követő tüntetésen több személyt is előállítottak önkényuralmi jelkép viseléséért, de ide tartozik a híres "én mondom meg, ki a zsidó" hozzáállás is). Innentől kezdve bárki áldozatául eshet valamelyik csoporttal kapcsolatos előítéletnek, akár azért, amit mond, akár azért, ahogy öltözködik, akár azért is, hogy egyáltalán létezik. Itt jön be a "csendes többség" felelőssége, akik nem vállalják a konfliktust egyik csoporttal sem, hanem bíznak abban, hogy a probléma majd csak megoldódik nélkülük, és ők maguk nem lesznek áldozatai a konfliktusnak.
A probléma gyökere
Ami miatt ebbe a folyóba többször is belelép az ember az az, hogy a kollektivista megközelítés nem hazugságokra, hanem féligazságokra épül. Alapja három érvelési hiba találkozása.
Az egyik a már fent említett elsietett általánosítás. Ez a kígyó mérges kígyó, az is mérges kígyó, a harmadik is stb. azaz minden kígyó mérges kígyó. Ugyanígy: X népcsoportból képek, videók arról hogy ölnek, rabolnak, gyújtogatnak. Majd még egy, majd még egy - azaz "ezek mind olyanok". Kezelésére javasolt megoldás az a tény, hogy korrelációból nem következik ok-okozati összefüggés (néhány látványos példa). Ennek egy speciális esete, amikor kijön egy társadalmi csoportra, hogy mondjuk 70%-uk bűnöző. Itt érdemes megemlíteni, hogy statisztikában teljesen mindegy, mennyi az átlag, az egyedi mintára az semmilyen információt nem tartalmaz.
A másik a szemezgetés. A kígyós példánál ez úgy jelenik meg, hogyha valaki felhozza például az óriáskígyókat, akkor lehet azt mondani, hogy "az nem számít", vagy egyszerűen tovább folytatja az indoklást. A probléma ott van, hogy ha te is el kezded a kihagyott példákat felsorolni, akkor te is szemezgetsz, és automatikusan a "másik csoportba" találod magad. Érdemes ilyenkor felhívni az érvelési hibát elkövetőnél a szemezgetés tényére, és a kihagyott információkat a már említettek mellett, nem pedig potenciális ellenérvként feltüntetve (mellesleg az is érvelési hiba lenne) bemutatni.
A harmadik a hamis dilemma. Ez az az érvelési hiba, ami nagyjából így néz ki: "Ha nem A, akkor B," azaz két olyan alternatívát állít egymás ellentétének, amik nem feltétlenül azok. Ez a következőképpen jelenik meg: mint fent már említettem, a kollektivista megközelítés esetén rögtön két csoport alakul ki - legyenek ezek A és B. Az A az, amelyik kialakította az előítéleteit B-vel kapcsolatban, B pedig az, amely erre úgy reagál, hogy az meg A-val kapcsolatban alakított ki prekoncepciókat. Fontos megfigyelni a rendszer szimmetriáját: teljesen mindegy, melyik csoportokat rakod A és B helyére, a helyzet ugyanaz marad. Másképpen: nem lehet tudni, hogy ki kezdte. Viszont ez a felállás a két csoportba tartozók valóságérzékelését jelentősen beszűkíti, azaz az ő világukban valaki vagy az A vagy a B csoportba tartozik. A menekült kérdésnél biztos hallottad már az ilyeneket: "Nem szeretnéd a bevándorlókat? Azt akarod, hogy meghaljanak?" Vagy a másik: "Nem akarsz kerítést a menekültek ellen? Szóval ennyire imádod őket? Akkor miért nem fogadod be őket te?" Feloldására érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy nem csak ez a két alternatíva létezik.
Mi a megoldás?
Már maga a kérdésfelvetés és rossz, hiszen azt feltételezi, hogy 1) itt egy probléma van és 2) ennek a problémának létezik egy legjobb megoldása. A valóság persze összetettebb, hiszen nem csak az az állítás nem igaz, hogy a menekültügy egy probléma (már csak azért, mert a "menekültek" fogalma egy kalap alatt kezeli a bűnözőt, a rászorulót, a szerencselovagot, a valódi menekültet, az átutazót stb.), de az sem, hogy létezik erre egy univerzális megoldás. Ezért van az, hogy a kollektivista paradigmán belül végül csak kétféle "megoldás" létezhet: az egyik a probléma halogatása vagy a kérdés szőnyeg alá söprésével, vagy pótcselekvésekkel. A másik az agresszív fellépés, ami a másik fél megsemmisítését sem tartja akkora bajnak. Természetesen egyik sem lehet valódi megoldás, mert nem a valóságra, hanem annak egy nagyon leegyszerűsített modelljére ad megoldási javaslatot.
Éppen ezért megoldása csak olyan problémának lehet, aminek az alapja egy egyén. A konkrét kérdés ezután úgy fogalmazódik meg, hogy az adott egyénnel kapcsolatban mi a probléma és hogy lehet azt megoldani. Ha ebből a szempontból indulunk ki, akkor látni fogjuk, hogy az eredeti probléma sosem létezett. A "mi legyen a menekültekkel" kérdés helyett "mi legyen azzal az emberrel ott" kérdés kell feltenni. Sok esetben ilyenkor már automatikusan adódik a megoldás. Ha például lop, akkor úgy kell bánni vele, mint a tolvajjal. Ha segítségre szorul, akkor el kell dönteni, hogy tudunk-e segíteni, és ha igen, hogyan. A lényeg, hogy ezeket a kérdéseket csak egyéni szinten, csak az egyénre koncentráltan lehet feltenni, ugyanis a különböző egyénekkel kapcsolatos problémák megoldásai nem csereszabatosak.
Pontosan ezért nem szabad az államnak beleszólni ebbe a kérdésbe. Nem hogy nem szabad több állami befolyást elvárni, de még a meglévők visszavonásán is érdemes elgondolkodni.
