A napokban kitálalt egy - most már egykori - NAV alkalmazott, hogy a szervezet igen nagyvonalúan bánik bizonyos adófizetőkkel - általában a kiskereskedelmi láncokkal és a multikkal. A vele készült interjú itt olvasható, ahol többek között kifejti, hogy milyen módszereket alkalmaznak ezek a cégek. A baj az, hogy a rendszer alapjainak működését még Horváth András sem kérdőjelezi meg, nemhogy azok, akik ez ügyben döntési pozícióban vannak, így vagy nem fog születni megoldás, vagy olyan törvényt, szabályokat hoznak, amik nem oldják meg a problémát.
A probléma gyökere ...
... ugyanis az, hogy az adórendszer komplikált. Ez szépen látható az alábbi linken, ahol az adózás rendjéről szóló 2003-as évi XCII. törvény található. A linken a mai állapotoknak megfelelő szöveg található, és jól látszik, hogy míg minden kormány adóegyszerűsítést ígért, a végeredmény korántsem ezt tükrözi. Hasonló a helyzet, ha az adónemek számát nézzük. Ebből következően a bírságolási gyakorlat is komplex, lásd itt. Összehasonlításul itt található Szingapúr adótörvényei, mindenki döntse el, hogy melyik az egyszerűbb.
Az adózás összetettsége nem csak a sokféle adónemben nyilvánul meg, hanem számtalan olyan "gumifogalom" alkalmazásában, ami lehet, hogy jogilag egzaktnak tűnik, de egyáltalán nem tükröz való életbeli helyzeteket. Erre egy jó példa, hogy mi minősül külföldi vállalkozásnak, mi a piaci ár stb. Az ilyen gumifogalmak hozzák létre a kiskapukat, ugyanis ezekben a helyzetekben nem lehet egyértelműen megítélni, hogy az adott fogalom alatt pontosan mit kell érteni.
Miért komplikált?
Az adórendszer komplexitásának két oka van, amik szorosan összefüggenek. Az egyik, hogy a kiadási oldal igen magas - jelenleg egy átlagos adófizető a jövedelmének több, mint 60%-át fizeti be különböző adók formájában -, a másik, hogy az adórendszerre nem csak, mint a köz számára elengedhetetlen szolgáltatásokat finanszírozó megoldásra, hanem szociális és társadalompolitikai eszközre, valamint néha büntetőpolitikai helyettesítőre is tekintenek.
A magas kiadási oldalnak oka, hogy bármilyen gazdaság- vagy társadalompolitikai probléma merül fel, az első reflex mindig az, hogy az állam oldja meg, hozzon törvényt és szabályozzon. Ez nem csak az állami bürokrácia jelentős növekedésével, de a kiadási oldal növekedésével is jár (mibe kerül ugyanis, hogy a befolyt adóból finanszírozzunk valamit). Ha már Szingapúrt hoztam fel az előbb, legyen most is az az összehasonlítási alap. A kiadási oldal ott, a kiadási oldal nálunk.
A szociális- és társadalompolitikai elemek az adórendszerben több helyen is előfordulnak, jó példa erre a különböző jogcímeken történő adókedvezmény illetve adóvisszaigénylés, bizonyos körök adómentessége, kedvezményes adózás bizonyos területek finanszírozására (munkahelyteremtés, sporttámogatás) stb. A büntetőjog kiváltására jó példa a különböző extra- és különadók indoklása.
A titkosítás
Külön kell foglalkozni az ügyben lényeges szerepet játszó adótitoknak is. Gondoljuk végig, hogy miért fontos ennek titkosnak lennie? Itt két, sajnos egymást erősítő gondolkodásmód találkozik. Az egyik az, ami szerint Magyarországon nem lehet tisztességes módon meggazdagodni, a másik az, hogy minden adóelkerülő bűnöző. Az elsőből következik, hogy ha valaki jelentős jövedelemre tesz szert, akkor sem hajlandó azt nyilvánosan vállalni, hisz csak idő kérdése, hogy mikor tekint rá a társadalom mint tolvajra, megideologizálva akár olyan törvényeket, amik segítségével jogszerű lesz vagyonának extra adókkal történő sujtása. Viszont ezzel egy platformra kerül a bűnözővel, aki semmilyen körülmények között nem hajlandó ezeket az információkat kiadni. Amikor esetleg elmagyarázná, hogy ő nem bűnöző, hanem azért nem tiszta a jövedelem, mert az adószabályok betarthatatlanok, senki nem hisz neki, a NAV-ot meg nem érdekli, hogy adott szabályokat miért nem tartottál be, így igazolva látja döntését, hogy az ő vagyonáról semmilyen körülmények között ne derüljön ki semmi. Az adótitok ennek a két mentalitásnak köszönhető, hiszen a tisztességes jövedelmet felhalmozók büszkék arra is, hogy mennyit adóznak, így adótitokra nem lenne szükség.
Következmények
Míg a közvélemény jelentős része - köztük Horváth András is - a szigorúbb büntetések és erősebb szabályozásban látja a megoldást, addig pont ezek azok a tényezők, ami miatt kialakul az egész helyzet. Ugyanis minél komplikáltabb az adórendszer, annál többe időt és erőforrást kell egy vállalkozásnak egyáltalán a szabályok betartására fordítania, és akkor még gazdasági tevékenységet nem is végzett. Ez persze a nagyobb cégeknek kedvez, hiszen nekik alapból van jogi- és gazdasági osztályuk, akik ezt a feladatot elvégzik. Ennek következtében a kis- és középvállalkozások nagy része vagy tönkremegy - jelentős erőforrások mennek el különböző szabályok betartására - vagy létre sem jön, vagy pedig átmegy a szürke- vagy feketegazdaságba, utóbbi esetben tovább rontva a fehér gazdaságban szereplők versenyhelyzetét. Ha erre az a reakció, hogy szigorúbb szabálybetartást és/vagy több szabályt, akkor ez a helyzet csak tovább romlik. Az ebből adódó problémák egyik következménye, hogy még a teljes kép kialakulása esetén sem lehet eldönteni, hogy ki az, aki valóban adócsalásra szakosodott, valamint ki az, aki csak a NAV túlbuzgóságának áldozata. Ez a szituáció kiváló helyzetbe hozza a valódi bűnözőket, akiknek egy ilyen átláthatatlan rendszer maga a mennyország, nem kell a pénzmosáshoz bonyolult eszközöket alkalmazni. Lényegében amit Horváth András feltárt, az ez, az pedig a jéghegy csúcsa. A valódi tényfeltárás elmaradása pedig valóban amiatt van, mert mindenki benne van, de ez most nem azt jelenti, mint amire mindenki gondol - azaz mindenki bűnöző -, hanem hogy jelenleg szinte minden egyes vállalkozásnál lehet találni valamit, ami alapján az adóhatóság megbüntetheti. Így a tisztességes embernek sem érdeke, hogy ez kiderüljön, hiszen akkor ő is bukik. Az adótitok csak rátesz erre egy lapáttal, hiszen ha valódi információkat hoz az illető nyilvánosságra, akkor törvényt sért, ha meg nem, akkor minden állítása lóg a levegőben és csak hit kérdése, hogy elfogadjuk-e azokat vagy sem. Ez persze csak tovább rontja a már amúgy is katasztrofális morális helyzetet, nem beszélve a jogállamban vetett bizalomról.
A megoldás
Első lépésben a kiadási oldalt kell csökkenteni, amit ma nem lehet, ugyanis a nagy tételek - lásd a már korábban belinkelt infógrafikát - pont azok (szociális kiadások, kormányzat és gazdasági szerepvállalás), amikhez jóformán senki sem akar nyúlni. Ha ez meglenne, akkor a következő lépés, hogy az adórendszert annak fogjuk fel, ami, és nem használjuk társadalom-, gazdaság- és büntetőpolitika eszközeként. Az ennek hatására létrejövő rendszer az egyszerűsége okán nem csak a kiadási oldalt csökkentené tovább, de morálisan is javítana a helyzeten, könnyebb lenne a valódi bűnözőket elkapni. Ha nem ebbe az irányba megyünk, akkor semmi olyan nem történik, ami már a rendszerváltás óta zajlik: a fekete- és szürkegazdaság jelentősebb lesz, a fehér gazdaságban szereplő kis- és középvállalkozások száma csökken, ami munkahelyek megszűnésével/létre nem jöttével, valamint a nagy- és kisvállalatok közötti különbség növekedésével jár. Ennek hatására nem csak a valódi bűnözők aránya nő meg, de a rendszer képtelen lesz a rendszer hibájából illegalitásba kényszerült vállalkozót megkülönböztetni tőlük, tovább erősítve ezzel a már így is problémás morális helyzetet.
