Nemrég a kormány örömmel jelentette be, hogy visszafizettük az IMF-hitelt. Ez örömteli hír lenne, ha nem raknánk mellé egy másik hírt, miszerint egyre magasabb a magyar lakosság körében az állampapírok iránti kereslet. A kapcsolat nem nyilvánvaló, de rögtön az lesz, ha megnézzük, hogy mi az állampapír.
Miért az állampapír
Mielőtt továbbmegyünk, ejtsünk pár szót az állampapírról. Leegyszerűsítve ha állampapírt veszel, akkor te az államkasszába befizetsz egy bizonyos összeget, az állam pedig vállalja, hogy az adott futamidő letelte után a kamattal együtt visszafizeti. Ez hasonlít egy befektetéshez, hiszen ez pont olyan, mint amit a bank csinál, és így is reklámozzák, mint egy alternatív befektetést (hogy ez miért nem így van, arról később). No de miért választják az emberek az állampapírt?
Az, hogy egy adott befektetésbe miért vagy miért nem fektet be valaki, sok tényezőtől függ, de a fenti írásban felhívnám a figyelmet a 2012-től számított meredek emelkedésre, valamint a cikk azon mondatára, ami szerint "A Kamatozó Kincstárjegy kiemelkedő teljesítményének hátterében többek között valószínűleg az újonnan bevezetett adóintézkedés is jelentős szerepet játszott." Ez annyit tesz, hogy a kamatadó miatt a bankban elhelyezett pénzt kevésbé jövedelmező (sőt néha kifejezetten veszteséges), mint állampapírt venni. Azaz az állampapírba történő befektetések növekedése nem annak köszönhető, hogy az emberek jobban bíznak az állam gazdaságpolitikájába, hanem azért, mert a különböző adónemek emelkedése miatt más jellegű befektetések köre jelentősen beszűkül.
Mi a baj az állampapírral?
Jogos a kérdés, hogy miért baj az, ha a az államra bízza pénzét, mintsem a bankokra. A probléma az, hogy az állam költségvetésének kis részét teszi ki konkrét gazdasági tevékenység (azok nagy része is inkább veszteséges, hiszen pont azért bízzák az emberek az államra, hogy ne legyen profitorientált, ilyen pl. a tömegközlekedés, közművek, egészségügy stb.), nagyobb része egyszerű újraelosztás, így az állam csak kivételes esetekben tud pozitív szaldót felmutatni (akkor is jellemzően csak rövid távon, pl. egyszeri kiadáscsökkentésekkel). Innentől kezdve az állam, mint "befektető" elveszti a szó eredeti jelentését, ugyanis a valódi befektetés az, hogy adunk valakinek x mennyiségű pénzt azzal a feltétellel, hogy 1.2x-et kell visszafizetnie, és ha ő termel 2x mennyiséget, akkor mindenki jól járt. Ez az, amit csak profitorientáltan lehet végezni, hiszen fontos annak a megítélése, hogy egy befektetés várhatóan mennyi nyereséget vagy veszteséget termel, amit csak ezzel a hozzáállással lehet a leghatékonyabban végezni.
És akkor ki állja a cechet?
Akinek nincs megtakarítása, vagy olyan kevés, hogy azt csak otthon érdemes tartani, azt az előzőekben említettek kevésbé vagy egyáltalán nem érintik. Akiknek jelentős vagyonuk van, azok jellemzően nem bankszámlán tartják megtakarításaik jelentős részét, így ők sem érintettek. Azok kényszerülnek tulajdonképpen az állampapírok vásárlására, akik a kettő között vannak, azaz a középosztály, ennek is a polgárság része, azaz akik sem közvetlenül (állami alkalmazott, hivatalnok), sem közvetve (koncessziók, pályázati pénzek) nem függenek az állami pénzektől (ez a csoport a jövedelmét így is, úgy is az államnak köszönheti, így neki édes mindegy, hogy ezt most direkt vagy indirekt kapja meg).
Tehát levonhatjuk a következtetést, hogy az IMF hitel visszafizetését döntően a polgárság adóforintjainak köszönhetjük. És ha ez még nem lenne álságos, akkor nézzünk egy picit előre 5 - 10 - 15 évet, amikor ezeknek az állampapíroknak a kifizetésére kerül sor. Mivel ezek az AKKORI adófizetők terhére történnek, ezért az egészet kamatostul ők fizetik, hiszen az állampapírok kamatait már az ő adóforintjaik terhére fizetik ki. Azaz ha állampapírba fektetsz, akkor a jövő nemzedékét adósítod el.
Helyzetértékelés
Leegyszerűsítve, a kormány az IMF-hitelt ugyan visszafizette, de ennek a terhét az adófizetőkre, azok közül is a klasszikus értelembe vett polgárokra hárította.
Az IMF hitel visszafizetése körüli balhé jól jelzi, hogy a politikusok milyen rosszul értékelik döntéseik következményeit (akár sajátjáét, akár a másikét). A jelenlegi retorikában ugyanis az a két "oldal" csap össze, hogy a) a kormány a magyar emberek oldalán áll a külföldiekével szemben (kormányzat) b) a kormány a szegényeket még nyomorúságosabb helyzetbe hozza a gazdagok javára (ellenzék). A valóság persze az, hogy a kormány döntéseinek következményeit rendre a polgárság - a nem az államhoz köthető középosztály - fizeti ki, és nyertesei közül kivétel nélkül azok kerülnek ki, akiknek a kormányzat privilégiumokat adott (legyen szó nyugdíjemelésről, dohánykoncesszióról vagy egyéb privilégiumokról).
Az hagyján, hogy ez egy gazdasági nonszensz (lásd még piramisjáték, azaz "Münchausen-gazdaságpolitika"), de etikailag is problémás, hiszen milyen embere az, aki olyan pénzügyi döntéseket hoz (legyen szó hitelfelvételről vagy befektetésről), aminek következményei a következő generáció fizeti meg? Ennek a gazdaságpolitikának a következményei persze csak évek, évtizedek múlva jelentkeznek, és akkor mindenki csak csodálkozik, hogy hova tűnt a polgári réteg. Nos, az ilyen és ezekhez hasonló döntések során az ő életük itt Magyarországon nem sikertörténet, és vagy külföldön, vagy a fekete- és szürkegazdaságban találjuk őket.