A követhetetlen belpolitikai hajcihő közepette majdnem lemaradtam a hírről, hogy a kormány részéről valaki véletlenül rányitotta az ajtót a valóságra.
Az egyébként igen csendesen tevékenykedő Bodrogi József egészségügyi közgazdász, miniszteri biztos felfedezte magának Bokros Lajos 2010-es gondolatát, mely szerint a nyugdíjasoknak egészségügyi járulékot kellene fizetniük, ezért akár célszerű lenne felbruttósítani a nyugdíjakat. Vagy túlságosan zavaróvá vált a kognitív disszonancia, vagy nem kapott megfelelő propaganda-kiképzést a biztos úr, de bármi is legyen az ok, a felismert probléma bizony valós.
(És még egy BREAKING: Völner Pál államtitkár meg merte pendíteni az utazási kedvezmények átalakításának-megszüntetésének ügyét. Persze gyorsan hozzátette, hogy a nyugdíjasok kedvezménye marad.)
Az ember csak kapkodja a fejét, belopakodik a ráció a NER-be? Véletlenül szakmai szempontokat vett figyelembe egy szakpolitikus? Nem kell túlságosan aggódnunk, persze, a biztos úr mandátuma rövidesen lejár, de az is lehet, hogy meg sem kell várnia, ha még egyszer ilyen csúnya szavakat használ, hogy a nyugdíjasoknak fizetniük kell valamiért. Természetesen a kapcsolódó fórumokon nyomban kitört a lincshangulat, tényleg, milyen már az, hogy egy szolgáltatásért valakinek fizetnie kell, meg átdolgozott élet és a kapcsolódó panelek.
Pedig, pedig. A világ azon felén ahol a dolgok működnek nem kellene mondani, hogy az egészségügy bizony üzlet. És egy üzlet akkor létezhet, ha van profit, abból lehet fejleszteni, meg úgy általában, működtetni a dolgokat, például egy kórházat, ami nem az a kimondottan olcsó dolog.
Az igen jó képességű egészségügyi közgazdásznak az úr 2012. évében sikerült eljutnia arra a felismerésre, hogy egy szolgáltatás akkor lesz fenntartható (vagy egyáltalán használható), ha a költségeket a szolgáltatást "élvezők" befizetik. Igen, a nyugdíjasok is. (És igen, az utazási kedvezményre is természetesen ez lenne igaz.) Arról a pikáns biztosításmatematikai elvről nem is beszélve, hogy a legtöbbet használók fizették a legkevesebbet, ami ugye aktuális példával élve azt jelentené, hogy KGFB biztosítása a legtöbb autót összetörő sofőröknek lenne ingyenes, a kár nélkül vezetőké meg a legdrágább. Sajnos a valóság hosszas elutasítása a végén mindig csúnya koppanással végződik, a "minden esetben elmegyünk a falig és ha lehet gyorsítunk is közben" elv szerint működő kormányunk persze most sem vesz tudomást a problémáról, de ezt már megszoktuk.
Szóval örvendezzünk, kimondatott: célszerű lenne fizetni, ha használunk valamit, és annak lenne célszerű fizetnie, aki használja. A magam részéről Bokrossal értek egyet, első lépésben egy tételes egészségügyi járulék meghatározása lenne fontos, amit minden biztosítottnak be kellene fizetnie, a csecsemőtől az aggastyánig.
Érdemes lenne eloszlatni még egy tévképzetet: a nyugdíj nem egy joker, amit az ember megnyer 65 éves kortól és onnantól minden ingyen jár. (Még egy gazdag államban sem, nemhogy nálunk.) A nyugdíj az bizony egy hosszútávú előtakarékoskodás eredményeképp összegyűlt pénz, amiből járadékot kapunk. Ha valaki ügyes volt, már 40 évesen összejött annyi pénze, hogy visszavonuljon, van, akinek meg még 80 évesen is dolgoznia kell. Ettől teljesen függetlenül kell fizetni a zsömléért, az operabérletért, a buszjegyért, vagy az CT felvételért. Nekem is, a gyerekemnek is, meg a nagyanyámnak is. Lehet, hogy ez keményen hangzik, viszont igazságos és ez az egyetlen elv, ami mentén a szolgáltatások középtávon is fönntarthatók.
És ebből bizony az következik, hogy a nyugdíjasok érdeke, hogy befizessék a járulékot, mert így kapnak elfogadható minőségű szolgáltatást. Meg persze az is következik, hogy az államnak semmi keresnivalója se a nyugdíjrendszerben, se az egészségügyben, de ennek megértésére nyilván alkalmatlan a NER. Is.
Kínaiakkal beszélgetve az ember remek új szemléletmódokat sajátíthat el, a minap épp a társadalombiztosításról beszélgettünk (náluk ugye se nyugdíj, se TB) - és az merült fel, hogy ázsiában azért alapvető elv a takarékoskodás, mert evvel a szemlélettel élnek: ha nincs megtakarításod, akkor meghalsz. Rendesen meg is volt döbbenve, hogy európában lehet olyat csinálni, hogy valaki befekszik a kórházba, aztán vagy kifizeti a számlát, vagy nem, vagy lehet, hogy nem is kell egyáltalán fizetnie - rögtön jött is a kérdés, hogy hogy szűrik ki a csalókat, miből fizetik az orvosokat, meg, hogy mi motiválja az itteni embereket az egészséges életre, vagy a takarékoskodásra. Azt már meg sem mertem említeni, hogy kies hazánban meg TB fizetés nélkül is ellátnak a kórházban, de még csak nem is nagyon ellenőrzik a rendszert.
UPDATE:
közben az emberi erőforrások minisztériuma sietett leszögezni, hogy természetesen téves az infó, a biztos úr nem volt beszámítható, nem is nyilatkozhat, ott se volt, probléma nincs is, majd kivetünk új adókat és a haza fényre derül. A szolgáltatásokat továbbra sem azok fizetik, akik igénybe veszik, hagyjuk meg azt a hanyatló nyugat ópiumának.