Rendszeresen belebotlok abba a mémbe, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan megbukott, mert nem tudott mit kezdeni a válsággal. Szerintem ez totálisan fals elvárás.

Mielőtt ebbe belemennék, tartanék egy kis rendszerelméleti gyorstalpalót.

Szóval a rendszer az egy "izé". Azért izé, mert minden ennél pontosabb szó már szűkítést jelent. Ironikus, de ez benne a csodálatos. Azért tartott a XX. század közepéig a rendszerelmélet kidolgozása, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy felismerjék, hogy ránézésre egymásra cseppet sem hasonlító diszciplínákban is van közös. Nem triviális felismerni, hogy mi közös van a személyiségben, egy sejtben, egy társadalomban, egy vulkánban és egy gőzgépben.
A rendszer legfőbb ismérve, hogy van határa. Azaz meg tudom mondani, hogy mi tartozik hozzá és mi a környezetéhez.
A rendszer határán van valamiféle transzport. Azaz bemennek valamik és kijönnek valamik. Ezt szintén nem lehet általánosságban ennél pontosabban meghatározni, mert ezek a valamik ugyanúgy lehetnek anyagi dolgok, mint fizikai mennyiségek és elvont fogalmak. A lényeg a kapcsolat a környezettel.
A bemenetek és a kimenetek között van valamilyen összefüggés. Ez az ún. átviteli függvény.
A rendszernek emellett létezhetnek belső állapotai, amik kihatással lehetnek a kimenetekre.

A rendszereket sok szempont alapján lehet osztályozni:
Vannak lineáris rendszerek, ahol igaz, hogy a bemenetet kicsit megváltoztatom, akkor a kimenetek is kicsit megváltoznak. Ha nagyon megváltoztatom, akkor nagyon megváltoznak.
Ezzel szemben vannak nemlineáris rendszerek, ahol ez az összefüggés nem igaz. Egy kis változtatás hatása lehet kicsi is meg nagy is, úgy hogy közben a nagy változtatás hatása is lehet kicsi is meg nagy is. Ezt kívánja szemléltetni a pillangó-effektus néven elhíresült példa. Az időjárási rendszer nem lineáris, ezért egy olyan kis hatásnak is, mint egy pillangó szárnyrebbenése,  lehet hatalmas hatása az időjárásra.

Vannak rendszerek, ahol a kimenetek csak a pillanatnyi bemenetektől függnek. Ezzel szemben vannak dinamikai rendszerek, amiknél az a kimenetek függnek a belső állapotoktól is. A belső állapotok pedig korábbi (vagy későbbi bemenetektől).

Vannak kauzális rendszerek, ahol a kimenetek (és belső állapotok) csak a mostani és a múltbeli bemenetektől függnek. Ezzel szemben vannak nem kauzális rendszerek, ahol jövőbeliektől is. Ilyesmi mondjuk elég ritka, de van pl. az offline adatfeldolgozás tud ilyet. Elméletben még léteznek antikauzális rendszerek is, ahol csak a jövőtől függ, de ilyen már tényleg csak papíron létezik.

Vannak időinvariáns rendszerek, ahol a a rendszer maga nem változik idővel, illetve ennek ellentéte ami igen, a variáns rendszerek. Azaz a bemenetek, állapotok, kimenetek közti összefüggés nem állandó.

Kitartás, már csak kettőt mondok. Vannak megfigyelhető rendszerek, ahol a bemenetek és kimenetek figyeléséből meg lehet állapítani a belső állapotokat.
Vannak irányítható rendszerek, ahol a bemenetek ügyes megválasztásával el lehet érni, hogy a rendszer a kívánt állapotba jusson.

És akkor vissza a közgazdasághoz. A gazdaság ugyanis modellezhető rendszerként.
Ahhoz, hogy rendszerként kezelni tudjuk ki kell jelölnünk a határait. Már ebben sincs 100%-os konszenzus, pl. a föld alatti ásványkincsek a határon belülre kerüljenek-e, vagy sem. A határokból következnének a be- és kimenetek. Tegyük fel, hogy egyáltalán tudjuk, hogy mik a be- és kimenetek. Ami egyébként nem igaz.
Ekkor még mindig ott a probléma, hogy ez nem egy lineáris rendszer és ráadásul dinamikai. Az ilyen rendszerek igazi rémálmok tudnak lenni, mert akár kaotikus viselkedést is képesek mutatni. A káosz azonban determinisztikus. Ha elég pontosan ismerném a kiinduló állapotot és a bemeneteket, akkor tökéletesen tudnám modellezni. Azonban egy kicsi hiba bármelyikben is hatalmas tévedéshez vezethetne.
Igen, ám, de a gazdaság nem megfigyelhető rendszer. Nem mondom, ha minden ember zsebébe és fejébe raknánk egy szondát, minden bolt árlistáját, raktárkészletét nyilvántartanám stb., akkor az lehetne (azaz kimenetre kötöm az állapotokat), de ez nyilvánvalóan megvalósíthatatlan. Maximum csak közelítő becsléseket tehetek az állapotokról, de akkor kockáztatom a pillangó-effektust. Azaz kis tévedésből nagy melléfogást.
Ez már így is igen reménytelen, de emellett még időben variáns is. Holnap valamelyik cég kijön egy találmánnyal, amitől 10%-kal olcsóbban tud égig érő vascsicsergőt gyártani. Vagy még rosszabb, ha valami forradalmi találmánnyal teszi. Kész, borul az egész. Új iparágak jönnek létre és mások elavulnak. Kitör egy háború és az egyik nyersanyag ára az egekbe szökik. Jön egy földrengés és a japán ipar energia nélkül marad stb. Ezeket nincs ember, aki előrejelezné. Ha pedig külső tényező, akkor úgy tudom figyelembe venni, hogy a rendszer paraméterei folyamatosan változnak.
Kauzálisnak szerencsére kauzális, de ez sovány vigasz.  Igen, kauzális. Igaz, hogy a folyamatokat befolyásolják az emberek jövőt illető várakozásai, de ezen várakozások információ (illetve annak hiányán) alapul, ami nem a jövőből származik, hanem a közeli múltból.

Adott egy rendszerünk, amiről tudjuk, hogy elméletileg se lehet tökéletesen megbízható jóslatokat tenni.  Ilyen körülmények közt azt mondani, hogy egy közgazdasági elmélet megbukott, mert nem tudott valamit előrejelezni (ami egyébként szintén nem teljesen igaz), annyira fair, mint mondjuk azt mondani, hogy a meteorológia hülyeség, mert nem mondott esőt és mégis esik.
Valójában egyik se hülyeség, csak megvannak a maga korlátai. Viszonylag rövidtávú és lokális jóslatokban például igen jól használható. Ilyen jóslatokat egész magas konfidencia mellett tudunk tenni. Lehet akár 10 évre is jóslatokat tenni, de itt tisztában kell lenni azzal, hogy nagyon nagy a valószínűsége a tévedésnek. Egy szűkebb területen (pl. egy iparágon belül) még csak-csak lehet előrejelezni valamit, de a globális gazdaságra teljesen értelmetlen. Az nem több, mint alaptalan spekuláció.

Miért mondtam el mindezt? Azért mert a mostani kormányzati politika mögött is megfigyelhető a probléma. Nem csak azért akadtak Matolcsyra, mert mondandója kedves a politikusfülnek (költsél több pénzt és eljön a Kánaán), hanem mert benne van, hogy más, mint az elfogadott. Azaz elfogadott, amit minden baj okozójaként tart nyilván. (vö:"Nagyon kevés, szinte nem találni Magyarországon olyan embert, aki megfelelő felkészültségű és ne tartozna a főáramot alkotó liberális közgazdász gondolkodók közé")

Nyugodtan vessetek a mókusok elé, de most ki fog jönni belőlem a scientista. Úgy gondolom, hogy ez tipikus bölcsészbaki. Tudom, hogy nem szép dolog, de én hiszek a természettudományos, illetve műszaki értelmiség bizonyos értelemben vett felsőbbrendűségében. Nemcsak azért, mert képes rendszerekben gondolkodni, illetve felmérni egy-egy ismeret, elmélet véges konfidenciáját, hanem azért is, mert tisztában van azzal, hogy mi a különbség a valóság és a valóságról alkotott modell között. És azt is tudja, hogy egy modell jóságát leginkább az minősíti, hogy mennyire pontosan adja vissza a megfigyeléseket. Más szóval adott a valóság, mint rendszer és adott a modell, mint rendszer. A valóságból tudok mérni adatokat, amiket betáplálva a (bemenetként) modellbe meg tudom nézni, hogy a később mért adatokkal mennyire egyező kimeneteket produkált.
Ezen a téren a neoklasszikus közgazdaságtan, klasszisokkal jobban szerepel, mint a Matolcsy-féle modell, amiről egyelőre nem tudjuk, hogy mit is tartalmaz. Csak annyit, hogy egy olyan könyvben található, amit még nem írtak meg.
Már csak az a kérdés, hogy miért értelme körömszakadtáig ragaszkodni egy modellhez, ami szemmel láthatóan gyengébb prediktív erővel rendelkezik, mint a bevett modell.