Most parlamenti bizottság igyekszik feltárni a devizahitelezés mögötti felelősöket. Mert felelősnek kell lennie. Az nagyon kínos lenne, ha nem lenne, vagy nem az, akinek lennie kell. Azt hiszem, hogy egy csomó melót meg tudok nekik spórolni, bár az eredmény nem fog tetszeni.

"Ennek a recessziónak legyőzéséhez több kell a Fedtől, mint egy visszapofon, szárnyaló háztartási költekezés kell, hogy ellensúlyozza a haldokló üzleti befektetéseket. És ehhez, ahogy Paul McCulley a Pimco-tól fogalmazott, Alan Greenspannak létre kell hoznia egy ingatlanpiaci buborékot, hogy helyettesítse a Nasdaq buborékot."
- Paul Krugman, 2002

Ez a történet Amerikából indult, ahol a 90-es évek végén mindenki abban bízott, hogy a számítástechnika és informatika minden eddiginél gyorsabb gazdasági növekedést fog hozni. Cégek nőttek ki a semmiből és lettek óriássá. Az optimizmus soha nem látott mértékeket öltött. Azaz kialakult egy hatalmas piaci buborék.
Ez 2000 márciusában kipukkadt. Hatalmas visszaesés kezdődött és eltartott 3 évig. Ez időtájt Magyarországon az Orbán-kormány elvesztette parlamenti többségét a szétszakadó koalíciós partner miatt. Emiatt veszélybe került a költségvetés elfogadása. Ez ellen azt találták ki, hogy kétéves költségvetést csinálnak. Mivel választási év közeledett és gazdasági növekedés kifulladóban volt, kitalálták a keresletoldali ösztönzést. Államilag támogatott lakáshitelezést vezettek be.
Ugyanez a gondolat Amerikában is megfogant. Ott is egyre több és több állami támogatást, illetve garanciát adtak a lakáshitelekre. Hozzátenném, hogy az európai szokásokkal ellentétben az amerikai "jegybanknak" nem csak a pénzügyi stabilitás a kötelessége, hanem a gazdasági növekedés elősegítése is. A bankok bekapták a horgot és beszálltak a versenybe, amit a Freddie Mac és a Fanny Mae diktált.
Az ingatlan árak emelkedni, majd egyenesen szárnyalni kezdtek. Ezzel párhuzamosan a gazdaságot elöntötte az olcsó pénz és szárnyra kaptak a befektetések is.

Időközben Magyarországon is vadul emelkedtek az ingatlanárak, viszont az új kormányzat azzal szembesült, hogy a kamattámogatás egyre többe kerül neki. Ugyan ennek egy része visszajött a különféle adók formájában, de ez kevés volt a saját és örökölt népjóléti intézkedések fedezésére. Ezért szépen elkezdték szigorítani a feltételeket. A bizonytalan költségvetés és néhány nehezen megmagyarázható monetáris döntés miatt a forint kamatok meglehetősen magasra szöktek. A hitelétvágy viszont eddigre már kellően nagy volt.
A devizahitelezés ekkor jó alternatívának tűnt, mert a japán, svájci deviza igen stabil és kis kockázatú devizának számított mindig is, a forint pedig erős volt. A lakosság a hitelétvágyát olcsó devizahitelekkel tudta kielégíteni.
A bankok közt óriási verseny indult, hogy hitelt adhassanak. A folyamatosan emelkedő ingatlanárak szinte minden kockázatot kiküszöböltek.

Ezzel párhuzamosan Amerikában néhány bankár már kezdte megérezni, hogy ennek nem lesz jó vége. Kiszállni nem lehet, mert a részvényes soha nem értené meg, hogy miért hozol kisebb profitot, mint a konkurensek, viszont ezt a kockázatot se lehet vállalni. Elkezdték a kockázatot becsomagolni származékos termékekbe. Mivel ingatlanfedezet állt mögöttük, igen megbízható értékpapíroknak számítottak. Mivel igen megbízhatóak voltak, szívesen vásárolták egymás ilyen termékeit is.
Aztán bekövetkezett az, amit az angol úgy nevez, hogy shit hits the fan.

2007-ben az ingatlanárak emelkedése megállt. Ekkor a hitelek elkezdtek leértékelődni és az ingatlanárak esni kezdtek. Ezzel sok hitel vált fedezetlenné, ám ami még rosszabb, hogy minden bank birtokolt a többi bank ingatlanfedezetű papírjaiból, aminek értéke bizonytalanná vált és senki se tudta megmondani, hogy mennyit is érnek ezek a papírok pillanatnyilag.
Néhány bank megingott, de az állam a hónuk alányúlt. Ez idáig is elég ok egy jó kis recesszióra, de aztán bekövetkezett az, amire senki nem számított. Az állam úgy döntött, hogy a Lehmann Brotherst valamiért nem menti ki. Ekkor a válság új szakaszába lépett. A bankok közti hitelezés megfagyott. A bankok normálisan egymás közt gyors lejáratú, olcsó kölcsönöket dobálnak. De ez megszűnt, vagy nagyon drágává vált. Elvégre senki se tudta, hogy a másik vissza tudja-e adni. Ez viszont a már eleve szakadék szélén táncoló bankokon lökött is egyet.
A magyar közvélekedéssel ellentétben a bank viszont nem elvonja a pénzt a gazdaságból, hanem adja neki. Ezért a bankcsődök számos vállalatot rántottak magukkal, illetve a kereslet visszaesés is megtette a magáét. Ez, persze, újabb elbocsájtásokhoz vezetett, ami tovább súlyosbította a problémát.

Időközben Magyarországon egy reformokkal kísérletező, de igen gyenge kormány próbálta kézben tartani a költségvetést mérsékelt sikerrel. Aztán 2008 végén, amikor a világgazdaság kellően pénzszűkébe került, a magyar állam finanszírozása megoldatlanná vált. Az ország az államcsőd közelébe került. Ekkor a Valutaalap gyors beavatkozása megmentette az országot. Viszont brutálisan megemelte az ország kockázatot a piacok szemében. Ez a bankok, illetve a gazdaság finanszírozását is megdrágította.
Az általános recesszió miatt a munkanélküliség gyorsan emelkedett. Ez, pedig a nem teljesítő hitelek emelkedését okozta, ami szintén a bankrendszert szorongatta. Ennek ellenére az elég jól tartotta magát.

A különféle országok a költségvetési kiadásnöveléssel próbálták a recessziót ellensúlyozni. Ennek következtében az adósságállományuk meredeken emelkedett, de a várt élénkülés elmaradt. A bizonytalanná váló piacokról a tőke elkezdett a biztonságosnak gondolt irányokba menekülni. Aranyba és svájci frankba. Ez a svájci frank felértékelődését okozta. Ez a megemelkedett forrásköltségekkel kiegészülve igen drágává tette a korábban olcsónak látszó devizahiteleket.
Mindezt tetézte a második Orbán-kormány gazdasági szerencsétlenkedése, ami igencsak hozzájárult a forint leértékelődéséhez és az országkockázat emelkedéséhez.

Dióhéjban ez történt. Ha itt most nekiállunk felelőst keresni, akkor Orbán Viktortól kezdve az átlagos amerikai fogyasztóig, a Fed elnökétől az átlagos magyar hitelfelvevőig, a bankigazgatótól Gyurcsány Ferencig mindenkit meg lehet nevezni. Persze, mindannyian tudjuk, hogy kit kell végül kihozni...