Liberatórium

Gondolatok, morgolódások és miegymás klasszikus-, konzervatív- és horribile dictu neoliberális szemmel. Ha úgy érzed, hogy neked is lenne mit írnod, ne tartsd vissza!

Friss topikok

Címkék

abszurdisztán (1) adó (11) ajánló (16) alkotmány (12) alkotmánybíróság (2) állam (64) áltudomány (7) any rand (2) baloldal (17) belpolitika (32) bevándorlás (5) bürokrácia (3) cigányság (5) co2 (2) család (5) demografia (4) demokrácia (4) diktatúra (11) diszkrimináció (4) dohányzás (1) drog (2) egészségügy (3) egyház (3) emberi természet (17) energia (3) erkölcs (20) etika (13) eu (4) félelem (1) felmelegedés (2) fidesz (28) filozófia (21) fizika (1) friedman (2) fülke (2) gazdaság (77) gender (2) globális (9) heinlein (1) honvédelem (3) imf (4) individualizmus (9) indulatposzt (4) infláció (3) intro (1) Izrael (1) jobbik (7) jobboldal (1) jog (12) jogállam (23) kalkulációs probléma (2) kdnp (1) kedvezmények (16) keynesianizmus (12) klíma (4) kollektivizmus (9) kommunizmus (10) konteó (3) konteo (11) korrupció (11) középosztály (7) közlekedés (1) külpol (18) légkör (2) libertarianizmus (6) lmp (4) malév (1) marx (5) marxizmus (4) média (4) megmondás (57) meleg jogok (1) meritokrácia (2) mezogazdasag (8) migráció (7) moma (1) morgás (27) MSZP (4) mta (2) multikulti (3) nemiség (2) neoliberalizmus (11) nyugdijrendszer (10) offshore (2) oktatásügy (11) önvédelem (6) Oroszország (1) Palesztina (2) paternalizmus (35) példabeszéd (3) pénz (3) piac (38) polgár (4) politikai korrektség (6) populizmus (25) pratchett (3) profit (1) program (1) propaganda (11) prostitúció (1) protekcionizmus (3) reform (19) rothbard (4) sport (1) szabadság (34) szabad fegyverviselés (3) szarkazmus (1) szdsz (5) szellem (1) szema (1) személyes (2) szociálisrendszer (9) szocializmus (17) szólásszabadság (12) szolgálati közlemény (4) társadalmi igazságosság (4) társadalom (41) tiltás (6) történelem (7) tudomány (7) tulajdon (3) tulajdonjog (3) Ukrajna (1) választás (12) vallás (5) vallásszabadság (1) válság (5) vasút (2) zsidók (3) Címkefelhő

Marx és az ő erőszakos követői

2018.05.06. 11:09 | Lord_Valdez | 8 komment

Címkék: marx marxizmus

Karl Marx születésének 200. évfordulója felkavarta az álló vizet. Sokan méltatták a meglátásait, sokan kritizálták, de nekem mindegyikből hiányzik valami.
Van, akinek a cikkéből az, hogy csak a Tőkére fókuszál, holott a marxizmus megértéséhez kell még a Kommunista kiáltvány és A Gotha program kritikája is. Van, aki csak arra fókuszál, hogy milyen szép is az osztályok nélküli társadalom és elfeledkezik annak gyakorlati vonatkozásairól.
Pedig, ha ezeket összeszedjük, akkor ki fog derülni, hogy a marxizmusba bele van kódolva annak erőszakossága.

Az első és legnyilvánvalóbb ilyen jel a proletárdiktatúra. A kifejezést nem Marx alkotta meg, de használta. A Kommunista kiáltványban csak utalás van rá: "A kommunisták megvetik a nézetek és célok eltitkolását. Nyíltan deklarálják, hogy a céljaikat csak a meglévő társadalmi állapotok erőszakos megváltoztatásával lehet elérni. Reszkessenek az uralkodó osztályok a kommunista forradalomban. A proletároknak nincs semmijük, amit elveszthetnének, csak a láncaik, viszont van világ, amit megnyerhetnek."
Magánlevelezésében, illetve A Gotha program kritikájában viszont már nyíltan használja: "A kapitalista és a kommunista társadalom között fekszik a forradalmi átalakulás korszaka. Erre a politikai átmeneti időszakra semmi más nem lehet jellemző, mint a proletariátus forradalmi diktatúrája."
Marx szerint ugyanis a meg kell akadályozni a burzsoázia reakciós kísérleteit, ahogy ezt leírja Az ellenforradalom győzelme Bécsben-ben: "A június óta elkövetett céltalan mészárlások és az októberi események, a február és március óta hozott fárasztó áldozatok, az ellenforradalom puszta kannibalizmusa meg fogja győzni a nemzeteket, hogy csak egyetlen módon lehet lerövidíteni a régi társadalom gyilkos haláltusáját és az új társadalom véres születését, egyszerűen összefoglalva: a mód a forradalmi terror."

A második kevésbé, de még mindig igen nyilvánvaló jele a magántulajdon.
Ha elolvassuk a Kommunista kiáltványt, annak az első fejezete másról se szól, mint az osztályharcról. A világot felosztja a régi feudális elitre (ami már a múlt), a burzsoá nagytőkés elnyomókra, a kis tőkésekre (boltosok és társai), a proletariátusra és a lumpenproletariátusra. Az első kettő automatikusan ellenség. A kis tőkés is az, mert védi fogja a saját egzisztenciáját. Az utolsót pedig a reakciósok bérencének tekinti. Itt már meg kellene szólalnia az intellektuális vészcsengőnek: Amikor valaki a világot barát-ellenség dichotómiában írja le, mindig figyelmeztető jel.
Úgy képzeli el, hogy csak a burzsoá magántulajdont kell elkobozni (ez hangsúlyozza, hogy mást nem), viszont másmilyen meg szerinte nincs, ezért lényegében minden magántulajdont.
A magántulajdon elkobzása aligha képzelhető el erőszak nélkül.

A harmadik viszont már lényegesen trükkösebb.
Megint csak A Gotha program kritikájából idézve:
"De az egyik ember felsőbbrendű a másikhoz képest fizikailag, mentálisan, vagy több munkát tesz bele ugyanannyi idő alatt, vagy hosszabb ideig tud dolgozni; és a munka, ami mértékül szolgál, az időtartama és intenzitása által van definiálva, különben megszűnik mértékegységnek lenni. Ez az egyenlő jog egy egyenlőtlen jog egyenlőtlen munkáért. Nem veszi figyelembe az osztálykülönbségeket, mert mindenki csak egy munkás, mint mindenki más; de hallgatólagosan elfogadja az egyenlőtlen egyéni tehetséget, így a termelőképességet, mint természetes privilégiumot. Ez tehát tartalmában, mint minden más jog, egy jog az egyenlőtlenséghez. Jog, természeténél fogva, csak egyenlő sztenderdeken alapulhat; egyenlőtlen egyének (és nem lennének különböző egyének, ha nem lennének egyenlőtlenek) csak egyenlő sztenderdek alapján mérhetőek, amennyiben egyenlőnek tekintjük őket, csak egy definiált oldalukat nézzük - például a jelen az esetben csak munkavállalóknak tekintjük, és semmi többet nem látunk bennük, minden mást figyelmen kívül hagyunk. Továbbmenve, az egyik munkás házas, a másik nem; az egyiknek több gyereke van, mint a többinek és így tovább. Így, egyenlő munkateljesítménnyel, és ezáltal azonos szociális fogyasztási joggal [a szerkesztő magyarázata: a Gotha programban úgy képzelték el, hogy a termelést nem munkabérrel, hanem szociális fogyasztási joggal fizetik ki, amit úgy kell elképzelni, hogy részedést kapsz a nemzetgazdaság összteljesítményéből, mondjuk a GDP egy tízmilliomod részét], az egyik valójában többet kap, mint a másik, az egyik gazdagabb lesz, mint a másik stb. Hogy elkerüljük ezeket a hibákat, a jognak, ahelyett, hogy egyenlő lenne, egyenlőtlennek kell lennie.

De ezek a hibák elkerülhetetlenek a kommunista társadalom első fázisában, mivel ezek a kapitalista társadalomból való születés első szülési fájdalmában jönnek létre. Egy jog soha se lehet fejlettebb, mint a társadalom gazdasági szerkezete és azáltal kulturális fejlettsége.

A kommunista társadalom magasabb fázisában, az egyén munkaelosztás alá való leigázó alárendelődése után, azáltal, hogy a szellemi és fizikai munka antitézise eltűnt; miután a munka már nem csak az életben maradás eszköze, de elsődleges életcél; miután az egyén általános fejlődésével a termelő erők megnőttek, és a kooperatív vagyon forrásai bőségesebben folynak - csak akkor lépjük át teljességében a burzsoázia szűk horizontját és írhatja a társadalom a zászlajára: Mindenkitől a képességei szerint, mindenkinek a szükségletei szerint!"

Meditáljunk el ezen egy pillanatra és nézzük meg, hogy mi az egyén számára a személyes haszon: haszon= nyereség - ráfordítás és itt ezeket a kifejezéseket a lehető legtágabb értelemben használom, azaz nem csak pénzt, hanem időt, fáradtságot is értek alatta. Ebből a nyereséget nem közvetlenül én határozom meg, viszont azt, hogy mennyit teszek bele a munkába (ráfordítás), azt igen.
Egy kapitalista termelési modellben a nyereség= f(ráfordítás). Az, hogy mit tudok nyerni, az összefügg azzal, hogy mennyit fordítok rá. Természetesen, ez az f függvény minden munkakörben másként néz ki, de nem változtat azon, hogy valahogy összefügg és biztosan monoton növekvő. Ha túlórázok, többet keresek. Ha jobban dolgozok, többet keresek stb.
A kettőt kombinálva: haszon= nyereség - ráfordítás= f(ráfordítás) - ráfordítás.
Nyilvánvalóan, az f függvény alakjától függően valahol van egy optimuma. Egy pont, ahol a további ráfordítás már nem hoz további hasznot, pl. napi 24 óra munka biztos, hogy nem éri meg, mert nincs időm elkölteni, de igazából kipihenni magam sincs. Én magam dönthetem el, hogy mennyit fordítok rá és, feltételezve, hogy nem vagyok hülye, akkor annyit fogok, hogy a maximum személyes hasznot hozzam ki a helyzetből.
Mi a helyzet a mindenki a maga szükségletei, illetve képességei sémában?
Ekkor a nyereség=szükséglet, teljesen független a ráfordítás mértékétől. Tehát haszon=szükséglet - ráfordítás. Ennek az optimumpontja a 0 ráfordításnál van. Tehát akkor járok el ésszerűen, ha semmi erőfeszítést nem teszek.

Ahhoz, hogy a rendszer ne omoljon össze, engem kényszeríteni kell arra, hogy dolgozzak. Marx feltételezése, miszerint a munka elsődleges vágyam, nem teljesül soha. Még egy igásló se élvezetből húz.
És mi a helyzet a szükségleteimmel? Ha rám van bízva, hogy mi a szükségletem, akkor abban a listában lesz egy trópusi sziget egy hatalmas villával, személyzettel is. Tehát valakinek el kell döntenie helyettem, hogy nekem mire van szükségem és rá kell kényszerítenie, hogy én ezt elfogadjam. Tehát ott tartunk, hogy az elnyomást belekódolta a sémába.

És az elnyomás fenntartásához szükség van elnyomókra is, azaz létrehoz egy kiváltságos osztályt, akinek a dolga fenntartani a rendszert. Elvileg a proletárdiktatúra csak átmeneti intézmény lenne, bár azt nem mondja meg, hogy az új diktátorok miért mondanának le szívesebben a hatalmukról, mint elődeik (a történelemből azóta tudjuk, hogy nem teszik), de jól láthatóan az állítólagos osztály nélküli társadalomban is megjelenik két osztály: az egyik az egyenlősítők osztálya, a másik az egyenlősítetteké.

Sokszor mondják, hogy a cél jó, csak a megvalósítás rossz. Én viszont amondó vagyok, hogy a cél lehet, hogy jó, de csak akkor, ha létezik a mitológiai bőségszaru, mert akkor mindenből jut mindenkinek korlátlan mennyiségben. Ennek hiányában viszont már magából a célból következik az erőszakos megvalósítás, tehát Marx már akkor is felelős lenne, ha az első két pont nem lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://liberatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr2013894942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árokszállási Zoltán 2018.05.07. 14:59:17

Na végre! Ilyesmiket várok ezen a blogon! :) egyébként van egy anekdota (vagy gondolatkisérlet; nem tudom, valójában lejátszódott-e), hogy miért "nullába" konvergálnak a szocialista, egyenlősítő rendszerek. Állítólag volt egyszer egy amerikai professzor, aki az 50-es, vagy 60-es években, látva a diákjai rajongását a kommunisztikus elvek iránt, felajánlotta, hogy jó, innentől mindenki azt a jegyet kapja a ZH-n, ami átlagosan kialakul, nem pedig azt, amit egyéni teljesítménye alapján megérdemelne. Először nem esett le a diákoknak, mi az optimális viselkedés ilyen helyzetben, tehát az első ZH-ra mindenki ugyanúgy tanult, mint szokott. Azaz mindenki 3-ast kapott: az is, aki nem tanult semmit se, és az is, aki amúgy 5-öst kapott volna. Elképzelhető, mi volt a reakció: azok, akik eddig se tanultak semmit, örömmel látták, hogy egész tisztességes jegyet kapnak, miközben az eminensek fel voltak háborodva, hiszen minek is strapálják magukat, ha úgysem kapnak jobb jegyet. A második ZH-n ennek következtében már jóval rosszabb jegy alakult ki átlagban, de még mindig nem 1-es, ezért a lusták még így is elégedettek voltak, akik meg az előző eset ellenére is voltak olyan balekok, hogy valamit azért tanultak, még jobban elkeseredtek, és a következő ZH-ra már ők sem készültek semmit. Ami után egyébként a kisérletet is beszüntették és visszatértek a régi szabályokhoz. Nagyon úgy tűnik, hogy az egyéni felelősség eltüntetése minden esetben a közösség teljesítményének a rovására megy.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.07. 18:56:31

@Árokszállási Zoltán:
Ez inkább a Ringelmann-effektusra példa, ami persze, szintén a szocializmus halála.

Árokszállási Zoltán 2018.05.07. 19:55:02

@Lord_Valdez: szerintem nem. Ahhoz a csoport létszámának (a hallgatók számának) változnia (jelen esetben növekednie) kellett volna szerintem. Ebben az esetben azonban nem erről van szó, hanem hogy érdekeltté tesszük-e a csoport tagjait, hogy egyéni teljesítményük alapján kapják a javakat (a jegyeket). Itt ez változott meg, ami a hozzáadott érték drámai zuhanását eredményezi. Egyébként a gyakorlatban ez nyilván nem ilyen kristálytiszta, mivel mindenhol vannak "becsületes emberek" akik hajlandóak hozzátenni akkor is, ha ehhez képest aránytalanul kisebb jutalmat kapnak. A létező szocializmus sem produkált teljesen nullát, de nyilván jóval kisebbet ahhoz képest, ha jobban engedték volna az önérdekkövetést.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.07. 20:08:19

@Árokszállási Zoltán:
Nem kell. Az kell, hogy az egyéni teljesítmény feloldódjon a közös célban. Az eredmény közös, de az erőfeszítés egyéni. Gondolj bele, hogy vagytok 10-n. Ha te megduplázod a személyes ráfordításod, a végső eredmény csak 10%-al változik meg, míg te dupla olyan fáradt leszel. Ha viszont csökkented a felére, akkor a végeredmény csak 5%-kal lesz rosszabb, te viszont feleannyira fáradsz el. Azaz a csoportosság miatt jutalmazódik a gyenge egyéni teljesítmény. És minél nagyobb a csoport, annál inkább igaz ez, de ehhez nem kell változtatni a csoport méretét.

Árokszállási Zoltán 2018.05.08. 13:33:06

@Lord_Valdez: igazából amit írsz az a valódi életre jobb példa (beismerve, hogy az enyém egy izoláltnak tekinthető kísérlet volt). Az én példámban a korábban teljesen az egyéni inputtól függő egyéni eredményt a csoport inputjától függő egyéni eredményre cserélték. Normál esetben a jegyed csak a te teljesítményedtől függ, a másik hallgatónak erre ráhatása nincs. Szerintem, ha igazad lenne, akkor a szabályváltoztatást már megelőzően romlania kellett volna a hallgatók átlagteljesítményének, de ez csak a megváltozott szabályok miatt, azt követően következett be. Ismétlem, azt elismerem, hogy a Te példád közelebb áll a valósághoz, mint az általam vázolt gondolatkísérlet. De a példám szerintem mégiscsak jól szemlélteti, hogy minél inkább a közösség teljesítményétől függ az egyéni nyereség (azaz minél többet adóztat az állam és osztja ezt el újra) annál nagyobb lehet (a példa "puritánságából" adódóan könnyen megérthető) a társadalmi veszteség.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.08. 19:38:52

@Árokszállási Zoltán:
"ha igazad lenne, akkor a szabályváltoztatást már megelőzően romlania kellett volna a hallgatók átlagteljesítményének"
Miért? Addig mindenki a saját teljesítménye alapján lett osztályozva.

Árokszállási Zoltán 2018.05.09. 06:56:14

@Lord_Valdez: igen, pont ezért nem értem, miért hivatkozol a Ringelmann-effektusra. A példámban ez sztem nem releváns, ahogy azt már feljebb kifejtettem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.09. 07:21:13

@Árokszállási Zoltán:
Nagyon egyszerű. Mert a Ringelmann-effektus arról szól, hogy az egyén kevésbé teljesít, ha a teljesítményét nem egyéni szinten mérik, hanem csoport szinten.