Nem csak azért nem írok mostanában, mert nem érek rá, hanem azért is, mert nem találok szavakat.
Az egész közélet annyira abszurddá vált, hogy egyszerűen már nincsenek nyelvi eszközeim a kifejezésére. (Személyes sirámok jönnek következnek, elolvasásuk semmilyen korosztály számára nem ajánlott)
Most az EU elfogadott egy jelentést, miszerint a magyar demokrácia csorbult. Erre azt válaszolták, hogy Magyarországot elítélték, sőt a nyugati baloldal ítélte el, ami összefonódott a nagytőkével. Remélem, hogy mindenki érzi a helyzet szűrrealitását, hogy egy állítólag jobboldali kormány azzal vádolja Daniel Cohn-Benditet, alias Vörös Dannyt összefonódik a nagytőkével. Mint ahogy a Kúria is a bankok oldalára állt. (Orbán Viktor pedig szégyelli magát miatta). Még csak fel sem merül, hogy esetleg vannak objektív szempontok, pl. a törvény, szerződések, horribile dictu szakmai szempontok. Nem. Egyszerű embereknek egyszerű világképet: vagyunk mi (=a jók) és az ellenség. Nekünk igazuk van, az ellenségnek nincs. Pont.
Aztán próbáljon meg az egyszeri blogger higgadt, józan posztokat írni egy ilyen "négy láb jó, két láb rossz" koordináta rendszerben.
Nem lehet érveléseket, elemzéseket, de még csak komolyabb véleményeket megfogalmazni se úgy, hogy ha nincsenek elvi alapok, csak oldalak. Nagyon szenvedélyes posztokat lehet írni. A szenvedélyhez nem kellenek elvek, ahhoz elég csak az adrenalin, az pedig akad. Én viszont nem akarok beállni az értelmetlenül fikázók és a Vezérhez az utolsó vérig hű megmondóemberek közé. Az nem az én stílusom, nem is tartom őket túl sokra.
Ha én kritizálom, már pedig zömében azt teszem, akkor azt is szeretem megmondani, hogy mi a baj az adott kijelentéssel, intézkedéssel. Sőt, időnként azt is, hogy hogy kellene jól csinálni.
De mit tudok tenni egy olyan világban, ahol a következetesség nyomokban sem lelhető fel? Ahol egy miniszterelnök képes olyat mondani, hogy a Tavares-jelentés az alapító szerződésekkel szemben önkényesen állapít meg kötelező kritériumokat, vezet be új eljárásokat és kreál új intézményeket, miközben ő maga Magyarországon is rendszeresen megteszi ugyanezeket. Hol vannak itt az elvek? Azzal tudok vitatkozni, hogy szabad-e ilyet csinálni, de azzal nem lehet, hogy "nekem szabad, neked nem".
A másik nagy problémám, hogy kifogytunk a jelzőkből és határozókból. Éveken át használtuk a nagy szavakat kis dolgokra is és amikor nagy dolgok vannak, már nincs erejük a szavaknak. Most nem csak az ész nélküli fasisztázásra és hazaárulózásra kell gondolni, hanem hányszor mondták már el, hogy "el ment a falig" és hasonlók. Összeszámolni nem tudnám, mint ahogy azt sem, hogy hányszor tévedtek benne. Mindannyiszor feltételezték, hogy van egy abszolút határ, ami nem léphető át következmények nélkül és aztán kiderült, hogy de igen.
Apropó: Bokros Lajos egyenesen nemzetközi megfigyelőket javasolt a választások tisztasága érdekében. Mik ezek, ha nem nagy szavak? Azok bizony, csak épp már semmi erejük. Ha először fordulna elő, hogy csalás előkészületét (vagy pusztán a lehetőségét) emlegetik, akkor esetleg még érdemes is lenne fontolóra venni. De nem, ez már sokszor elhangzott, néha egész profánul (ld. Kerényi 2002), és ennek megfelelően az EP egyetlen idegszála se rezdült meg tőle. Már ők is immúnisak az ilyesmire. Idehaza meg már meg se halljuk.
Pedig, miért ne történhetne?
Hányszor gondoltuk azt, hogy ez már akkora pofátlanság, hogy "ezt már csak nem merik megtenni". És hányszor tapasztaltuk, hogy végül csak megtették? Hányszor gondoltuk azt, hogy "ezt biztos elkaszálja az Alkotmánybíróság", és hányszor tapasztaltuk, hogy erre átírják az alkotmányt, vagy korlátozzák inkább Ab hatáskörét?
Ilyen körülmények között nagyon nehéz amellett érvelni, hogy ezt azért már tényleg nem fogják megtenni. Egyszerűen nem látni olyan erkölcsi, szervezeti korlátatot, ami miatt ne tehetnék. Egyetlen épkézláb érvet tudok felhozni amellett, hogy nem lesz választási csalás: hogy nincs rá szükségük. Bár nincs abszolút többségük a szavazók körében, de még mindig toronymagasan a legtámogatottabb párt. A választási rendszert is gondosan testre szabták, hogy a kis előny is nagy különbséget hozzon a parlamentben. De ezen kívül mire tudok még hivatkozni? Léteznek egyáltalán még fix szabályok, kapaszkodók?
Én és általában bárki, aki racionális akar lenni, csak olyan világban tud gondolatmeneteket megfogalmazni, ahol vannak axiómák, amik elfogadottak. Ahol a tények és állítások között vannak logikai összefüggések. Éppen ezért nem tudok mit kezdeni a kormány virtuális valóságával. Számomra jóformán felfoghatatlan, hogy hogy lehetséges olyanokat mondani (a plafon leszakadása nélkül), hogy Magyarország jön ki a válságból, miközben az EU megy befelé pusztán az alapján, hogy a negyedéves GDP adat jó lett. De most komolyan: az előző negyedév +1,7%-s növekedést mutatott, ami felhúzta az éves adatot -0,9%-re. Ebből sikeresen levonták a következtetést, hogy minden a tervek szerint alakul (nem vicc, Orbán mondta). Különösen abszurd a gondolat, figyelembe véve, hogy ez a negyedéves eredmény csak és kizárólag az építőipar, mezőgazdaság és az állami költekezés eredménye volt (, mert hogy minden más továbbra is negatív maradt). Milyen logika ez már? Egy pontból húzunk trendvonalat, vagy mi manó? Ez alapján viszont az megelőző -2,5%-s negyedévet gigantikus tragédiaként kellene megélni. De még csak ezt sem. Még ennyi következetesség sincs benne. Vagy éppen az, hogy Orbán szerint egy millió ember mondott igent az alkotmányra (ami egyébként szintén hazugság), de akkor miért kellett négyszer módosítani? Azokra mennyien mondtak igent? És mi van a másik 9 millióval?
Mit tudok erre mondani, hogy ebbe Kafka is beleőrülne. Itt egy dolgot tehet az ember, hogy kapaszkodik a valóságba (bár kérdés, hogy a számokban bízhatunk-e egyáltalán, mert végül is miért ne lehetne manipulálni azokat. Mi tudná megakadályozni?) és küzd. Ez viszont igen kimerítő. Engem legalábbis kimerített és ezért nem írtam mostanában. Ha úgy tetszik, önvédelemből.
Bocsánatot kérek az esetleges olvasótól. Én szóltam :)
