Fontosnak látom kijelenteni, hogy támogatom a magyar kormányt abbéli igyekezetében, hogy az állam fokozatos kivonul a felsőoktatás finanszírozásából, de! ,És itt jönnek a "de"-k.

Azt, hogy eddig a tandíjat totálisan elutasították most ne feszegessük. Illetve mégis, mert az egész szerencsétlenkedés abból származik, hogy a tandíj tabu. Ez egy olyan szó, amit nyilvánosan politikus nem mondhat ki.
Az első nagy "de", hogy mindezt csak részlegesen kívánják megtenni. Azaz lesznek szakok, amik továbbra is megmaradnak állami finanszírozásban, bár hogy ez hogy is fog megvalósulni, azt nem igazán lehet még tudni.
A második "de", hogy létrehoznak egy új diákhitel kezelő non-profit vállalatot. Ez alapvetően nagyon helyes. A tandíj intézménye nem teljes egy megfelelő diákhitel szolgáltatások nélkül. A probléma az, hogy ennek finanszírozását a tőkepiacokról tervezik. A kormány viszont mindent elkövet a tőkepiacok destabilizálása érdekében. Különadókkal, illetve életveszélyes jogszabályokkal igyekeznek aláásni a hitelezési aktivitást, amit különféle kamattámogatásokkal igyekeznek kompenzálni.
A harmadik "de", hogy nem világosak a célok. Nemrég felröppent az, hogy fizessenek külön adót a diplomások. Ez egy olyan dolog, amit jó lenne villámgyorsan elfelejteni. Nem azért, mert én is diplomás vagyok, hanem mert inkonzisztens a vélelmezhető célkitűzéssel. Ha azt akarja a kormány, hogy több szakember legyen, akkor semmiképp sem érdemes ezzel ellentétes ösztönzőket kitalálni. Arról a problémáról nem is beszélve, hogy a közalkalmazotti állásokban a diplomások nincsenek valami veszettül megfizetve és egyes területeken már most is komoly szakemberhiány van (orvosi területek). Értelmetlen és felettébb káros lenne plusz adókkal elkergetni innen a diplomásokat.
Ide tartozik még a röghöz kötés ötlete is (az állam szeret földesúrként viselkedni). Egy fiatal orvostanhallgató számára igencsak rémisztő és demotiváló lehet a gondolat, hogy az állam kötelezni akarja, hogy még évekig itt maradjon, illetve fizessen, ha külföldre kíván távozni. Ez utóbbi kicsit több szót is megér.

Ez ugyanis de facto tandíjat jelent. Egy igen burkolt formában bevezetett tandíjat. Itt az történik, hogy az állam meghitelezi a tandíjadat, cserébe elvárja, hogy azt ledolgozd. Ez így egyébként korrekt is lenne, ha ezt előre és nyíltan közölnék a diákkal, amikor aláírja a képzési szerződést. Visszamenőleges hatállyal bevezetve nincs rendben. Illetve az sincs rendben, hogy ezt nem mondják ki.
Az egy másik kérdés, hogy mindezt sokkal egyszerűbb lenne nyílt formában csinálni úgy, hogy explicit tandíj van és diákhitel. Sokkal tisztább és egyszerűbb jogviszonyokat eredményezne. Most, ha egy diplomás lelép külföldre, akkor jó eséllyel a munkáltatója úgyis kifizeti a hátralékot, de elegánsabb így, mintha szerződésszegésért való büntetést kellene kifizetnie.

Illetve adnék a kormánynak egy tippet. Jó lenne indítani egy programot főleg Angliában, Svédországban, ami közvetít helyi egészségügyi szolgáltatók és legalább harmadéves (nyelvtudással rendelkező) orvostanhallgatók között (aki eljut a 3. évfolyamig, az jó eséllyel már be is fejezi, előtte még nagy a kockázat). Arra gondoltam, hogy hasonló szerződést lehetne kötni mondjuk egy angol kórházzal is. A fiatal orvos úgyis lelépne, viszont így neki biztos helye lesz, ha végez. Az egyetem pénzhez jut. A kórház pedig előre tervezhetően egy új orvoshoz. Hovatovább egy jelképes közvetítő díjat is felszámíthatna.