Liberatórium

Gondolatok, morgolódások és miegymás klasszikus-, konzervatív- és horribile dictu neoliberális szemmel. Ha úgy érzed, hogy neked is lenne mit írnod, ne tartsd vissza!

Friss topikok

Címkék

abszurdisztán (1) adó (11) ajánló (16) alkotmány (12) alkotmánybíróság (2) állam (64) áltudomány (7) any rand (2) baloldal (17) belpolitika (32) bevándorlás (5) bürokrácia (3) cigányság (5) co2 (2) család (5) demografia (4) demokrácia (5) diktatúra (12) diszkrimináció (4) dohányzás (1) drog (2) egészségügy (3) egyház (3) emberi természet (17) energia (3) erkölcs (20) etika (13) eu (4) félelem (1) felmelegedés (2) fidesz (29) filozófia (21) fizika (1) friedman (2) fülke (2) gazdaság (77) gender (2) globális (9) heinlein (1) honvédelem (3) imf (4) individualizmus (9) indulatposzt (4) infláció (3) intro (1) Izrael (1) jobbik (7) jobboldal (1) jog (12) jogállam (23) kalkulációs probléma (2) kdnp (1) kedvezmények (16) keynesianizmus (12) klíma (4) kollektivizmus (9) kommunizmus (10) konteó (3) konteo (11) korrupció (11) középosztály (7) közlekedés (1) külpol (18) légkör (2) libertarianizmus (6) lmp (4) malév (1) marx (5) marxizmus (4) média (4) megmondás (57) meleg jogok (1) meritokrácia (2) mezogazdasag (8) migráció (7) moma (1) morgás (27) MSZP (4) mta (2) multikulti (3) nemiség (2) neoliberalizmus (11) nyugdijrendszer (10) offshore (2) oktatásügy (11) önvédelem (6) Oroszország (1) Palesztina (2) paternalizmus (35) példabeszéd (3) pénz (3) piac (38) polgár (4) politikai korrektség (6) populizmus (26) pratchett (3) profit (1) program (1) propaganda (11) prostitúció (1) protekcionizmus (3) reform (19) rothbard (4) sport (1) szabadság (34) szabad fegyverviselés (3) szarkazmus (1) szdsz (5) szellem (1) szema (1) személyes (2) szociálisrendszer (9) szocializmus (17) szólásszabadság (12) szolgálati közlemény (4) társadalmi igazságosság (4) társadalom (41) tiltás (6) történelem (7) tudomány (7) tulajdon (3) tulajdonjog (3) Ukrajna (1) választás (12) vallás (5) vallásszabadság (1) válság (5) vasút (2) zsidók (3) Címkefelhő

A szenvedés akarása és az együttérzők

2011.05.08. 13:20 | Lord_Valdez | 5 komment

Címkék: filozófia

Ezt a posztot Friedrich Nietzsche írta, de Peetmaster ihlette, illetve akinek még inge nyugodtan vegye magára :)


A szenvedés akarása és az együttérzők. - Számotokra előnyös-e mindenekelőtt együttérző embernek lenni? És a szenvedőknek vajon előnyös-e, hogy ti együttérzők vagytok? Az első kérdést pillanatnyilag hagyjuk válasz nélkül. - Amitől a legmélyebben és legszemélyesebben szenvedünk, az majdnem mindenki másnak érthetetlen és megfoghatatlan: ennyiben maradunk rejtve felebarátunk előtt, még akkor is, ha egy tálból cseresznyézik velünk. Viszont mindenütt, ahol szenvedőként figyelnek fel ránk, szenvedésünket a lehető legalaposabb módon magyarázzák, az együttérző indulat lényegéhez tartozik, hogy az idegen szenvedést megfosztja tulajdonképpeni személyességétől -"jótevőink" ellenségeinknél sokkal inkább kisebbítik értékeinket és akaratunkat. A legtöbb, szerencsétleneknek osztogatott jótett esetében van valami vérlázító abban az intellektuális hanyagságban, amellyel a jótevő a itt a sors szerepét játssza: mit sem  tud a bonyolult belső következményekről és összefonódásokról, amelyeknek neve számodra és számomra egyaránt szerencsétlenség! A kedves együttérző egyáltalán nem törődik lelkem teljes háztartásával, rá sem hederít, hogy a szerencsétlenség kompenzálása nyomán milyen régi sebek szakadnak föl, milyen új igényeim támadnak, milyen mértékben szakítok múltammal - és általában semmivel sem törődik, ami e szerencsétlenséggel összefügghet: segíteni akar és arra nem gondol, hogy a szerencsétlenségnek van egy személyes szükségszerűsége is, hogy nekem és neked a rettegés, a nélkülözés, az elszegényedés, a lélek éjfele, a kaland, a merészség, a melléfogás éppen olyan szükséges, mint ellentétük, hiszen - hogy misztikus modorban fejezzem ki magam - a saját mennyországunkba vezető ösvény mindig a saját poklunk kéjén keresztül vezet. Nem, minderről mit sem tud: az "együttérzés vallása" (vagy a "szív segítségnyújtást parancsol") és úgy véljük, akkor segítünk a legjobban, ha a leggyorsabban segítettünk! Amennyiben ezen vallás híveiként magatok irányában is azt az érzést tápláljátok, mint amit embertársaitok iránt, ha saját szenvedésetek egyetlen órára sem akarjátok vállalni, ha mindennemű lehetséges szerencsétlenséget már jó előre próbáltok megelőzni, ha a szenvedést és általában a kellemetlenségeket gonosznak, gyűlöletesnek, megsemmisítendőnek, a létezésen esett foltnak érzitek: nos akkor az együttérzés vallásán kívül más vallás is él a szívetekben és talán az előbbi szülőanyja - a kényelem vallása. Ó, milyen keveset tudtok az ember boldogságáról, ti kényelmes és jóindulatú emberek! mert a boldogság és szerencsétlenség két testvér, egy ikerpár, akik együtt nőnek nagyra, vagy mint a ti esetetekben együtt maradnak kicsik! De térjünk vissza az első kérdéshez! Hogyan maradhat meg az ember saját útján? Valamilyen kiáltás állandóan le akar téríteni utunkról, ritka eset, hogy szemünk föl ne fedezne valami olyan helyzetet, amely azt követeli, hagyjuk oda ügyünket, és ugorjunk oda segíteni. Tudom: száz meg száz tisztességes és dicsteljes módja van annak, hogy letérjek utamról és ezek valóban emelkedetten "morális" módok! Igen, a mai együttérzés-erkölcsprédikátorok még azt sem átallják állítani, hogy ez és csakis ez a morális, ez az erkölcsös letérni a saját utunkról és felebarátunk mellé állni. Én is éppen ilyen biztosan tudom a következőt: elég, ha csak átadom magam az igazi nyomorúság megpillantásának, már végem is van! És ha egy szenvedő barátom így szólna hozzám: "Nemsokára meghalok, ígérd meg, hogy velem együtt meghalsz te is" - én megígérném ezt neki,  éppen úgy, ahogy annak a kis, szabadságáért küzdő hegyi népnek a látványa is arra indít, hogy kezet nyújtsak neki, fölajánlva életem - hogy most az egyszer jó okból rossz példákat válasszunk! Igen, mindezek a szánalmat ébresztő és segítséget hívó lények valamilyen vonzerőt fejtenek ki: ráadásul "saját utunk" rögös és sokat követel tőlünk, és túlontúl messzire van a mások szeretetétől és hálájától - ezért menekülünk el róla szívesen, és menekülünk el legszemélyesebb lelkiismeretünk elől, és futunk a mások lelkiismeretéhez, a "szánalom vallásának" templomába. Mihelyt manapság kitör egy háború, vele együtt kitör egy persze titokban tartott kéj is a nép legnemesebb embereiben: kéjes elragadtatással vetik bele magukat az új halálos veszedelembe, mert a hazáért való önfeláldozásban végül, úgy vélik, megkapták a régóta hőn áhított engedélyt - az engedélyt a saját célunk elől való kitérésre - hiszen a háború csupán kitérő az öngyilkosság felé, ám jó lelkiismerettel vállalható kitérő. És ha itt egynémely dolgot el is hallgatok: nem hallgathatom el a morálomat, amely így szól hozzám: élj rejtőzködve, hogy magadnak élhess! Semmit se tudj arról, amit korod a legfontosabbnak ítél! Saját magad és a ma közé helyezd el legalább három évszázadnyi idő falát és ekkor a mai nagy ricsaj, a forradalmak és a háborúk lármája távoli morajlásnak tűnik csupán! De ha segíteni is akarsz majd: csakis azoknak, akiknek szorult helyzetét igazán megérted, mert az ő szenvedésük és reményük a tieddel közös - a barátaidnak: és csak úgy, ahogy magadnak segítesz - bátrabbá, kitartóbbá, egyszerűbbé, vidámabbá akarom tenni őket! Arra akarom tanítani őket, amit ma olyan kevesen értenek meg, az együttérzés prédikátorai pedig a legkevésbé - az együttes örömre!

A bejegyzés trackback címe:

https://liberatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr852887119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.05.10. 18:31:26

A blogmotor útjai kifürkészhetetlenek :)

lvjtn (törölt) 2011.05.11. 14:47:05

"...ha saját szenvedésetek egyetlen órára sem akarjátok vállalni..."

először is köszönet a nietzsche-idézetért. bár kicsit túl patetikusan fogalmaz az angolszászokhoz képest, és olykor igencsa provokatív stílusa sokak előtt elhomályosítja mondókája velejét, tudott az öreg néhány dolgot ;-)

egy tapasztalati adalékkal egészíteném csak ki: különféle szoc. kurzusokon voltam összezárva leendő szocmunkásokkal, akik elvileg a jogi, mentális, életviteli, addikciós, munkaerőpiaci, iskolai és persze anyagi helyzetük szerint underclass emberek támogatását végezték a diploma után. kevés más helyen (papi szemináriumba soha nem jártam, igaz) lelhetni föl annyi lelki nyomorékot, mint köztük. nem úgy értem, hogy köreikben a pszichés problémák általánosabbak lettek volna, mint bármely magyarországi közösségben, hanem kifejezetten érzelmi sérülteket. gyerekkori bántalmazások, alkoholista szülők stb. már akkor is az volt a benyomásom, hogy saját, megoldatlan (megoldhatatlan) problémáikkal való tényleges szembenézés helyett választották azt, hogy mások nyomorát próbálják enyhíteni. amivel pontosan az a nagy baj, amit nietzsche is leírt: soha nem a szenvedő szenvedésére fókuszáltak, hanem arra, hogy jótékonyságuk a saját szenvedésük kompenzálta. mondhatni, jótékonykodásuk merő önzés volt

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.05.12. 20:04:20

"kéjes elragadtatással vetik bele magukat az új halálos veszedelembe, mert a hazáért való önfeláldozásban végül, úgy vélik, megkapták a régóta hőn áhított engedélyt - az engedélyt a saját célunk elől való kitérésre - hiszen a háború csupán kitérő az öngyilkosság felé, ám jó lelkiismerettel vállalható kitérő."

Lásd még Freud halálösztöne: az egyént a halálösztöne a látszólagos fejlődés kerülőútján keresztül hajtja vissza a kezdőpont felé. Freud szeritn ez az ösztön "konzervatív", azaz a status quo hatjja és mintegy mélyen neheztel azért, hogy meg kellett születnie és azóta minden változik. Az ösztön ismétlésre törtkszik és fél a változástól.

Igazából nem meghalni akar, mert az változás, vagyis rossz, ráadásul ismeretlen. Igazából meg sem szeretne születni és igyekszik mielőbb lepattintani az élés terhét a következő generációra. A szexuaális söztönt Freud életösztönnek nevezi, de ez már nem a saját élet, hanem az utódé. Kínlódjon az a valósággal meg az örökös változással.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.05.12. 20:10:30

Amúgy nekem az az érzésem, hogy sokás szerint e feje tetejére állítjuk a dolgokat.

Az egyén esetében el akarjuk nyomni az én kifejlődését. Mivel nem hagyjuk kipróbálni és megzabolázni azt, mikor még ovis, felnőttkorában folyton előtör majd belőle és rondább meg még rondább formákat ölt. Akkor a kórus vinnyoghat, hog yugye megmondtuk: az önzőség rossz.

A kollektíva esetén azonban pont hogy ki akarunk fejezni mindent, amit az egyénnek nem hagyunk. Egyéniséggel, jellemmel ruházzuk föl. A nemzet nemvében lehetsz büszke, a vallás nevében meg asszertív (vagy agresszív). Holott a kollektíva nem gondol, nem érez, nem tud büszke lenni. Csak mi projektálunk mindent kínunkban, hogy valahol kiélhessük legelemibb emberi igényünket.

Így fullad agyatlan nacionalizmusba az egyének szellemi elnyomása és amíg a delikvens fél attól, hogy őt magát önzőnek nevezik, ordas módon rombol és harácsol, amikor háborúban a nemzete nevében tevékenyledik.

Pedig ha hagyták volna, hogy még oviban kifejezze az igényeit és pofára essen, ha elszalad vele a ló, akkor lenne egy kiegyensúlyozott felnőttünk, aki tudja úgy érvényesíteni az érdekeit, hogy közben nem sérti a reciprocitás legelemibb szabályait.

Na, elszaladt velem a billentyűzet, és a Liberatórium lett a szenvedő alanya :)