Liberatórium

Gondolatok, morgolódások és miegymás klasszikus-, konzervatív- és horribile dictu neoliberális szemmel. Ha úgy érzed, hogy neked is lenne mit írnod, ne tartsd vissza!

Friss topikok

  • stoic79: @Lilimarleen: "Off: Elnézèst ezért a kis lelkendezésért, de muszáj leírnom: Nagyon örülök, hogy ... (2017.09.24. 15:51) Destruktív kollektivizmus
  • ULászló Puskás: "Tehát a CEU jelenlegi üzleti modelljét (tanítás magyar egyetemen, USA diploma kiállítási jogosítv... (2017.09.12. 12:05) A CEU-ügy járulékos következményei
  • ULászló Puskás: Szép program ! Ösztönözné a fiatalokat az erőteljesebb menekülésre, a színtiszta vadkapitalizmuso... (2017.09.12. 10:50) A radikális libertárius program
  • kotyesz: @Jakab.gipsz: A sötét középkor a nagyon sötét ókor közvetlen leszármazottja ahol egyiptomi, perzs... (2017.08.15. 19:07) Vesszen a jobbik
  • stoic79: index.hu/gazdasag/2017/08/13/80_milliardnyi_adokedvezmenyt_adott_a_kormany_a_multiknak_ket_ev_alatt/ (2017.08.14. 10:19) A nagy cégek hatalma

Címkék

abszurdisztán (1) adó (9) ajánló (16) alkotmány (12) alkotmánybíróság (2) állam (63) áltudomány (6) any rand (2) baloldal (16) belpolitika (30) bevándorlás (5) bürokrácia (3) cigányság (5) co2 (2) család (5) demografia (4) demokrácia (2) diktatúra (10) diszkrimináció (4) dohányzás (1) drog (2) egészségügy (3) egyház (3) emberi természet (17) energia (3) erkölcs (18) etika (12) eu (3) félelem (1) felmelegedés (2) fidesz (27) filozófia (20) fizika (1) friedman (2) fülke (2) gazdaság (76) gender (1) globális (9) heinlein (1) honvédelem (3) imf (4) individualizmus (8) indulatposzt (4) infláció (3) intro (1) Izrael (1) jobbik (5) jobboldal (1) jog (12) jogállam (22) kalkulációs probléma (2) kdnp (1) kedvezmények (16) keynesianizmus (12) klíma (4) kollektivizmus (7) kommunizmus (9) konteó (3) konteo (11) korrupció (9) középosztály (6) közlekedés (1) külpol (18) légkör (2) libertarianizmus (6) lmp (4) malév (1) marx (3) marxizmus (2) média (4) megmondás (57) meleg jogok (1) meritokrácia (1) mezogazdasag (8) migráció (5) moma (1) morgás (27) MSZP (3) mta (1) multikulti (3) nemiség (1) neoliberalizmus (11) nyugdijrendszer (10) oktatásügy (10) önvédelem (6) Oroszország (1) Palesztina (2) paternalizmus (34) példabeszéd (3) pénz (3) piac (37) polgár (3) politikai korrektség (5) populizmus (23) pratchett (3) profit (1) program (1) propaganda (9) prostitúció (1) protekcionizmus (2) reform (19) rothbard (4) sport (1) szabadság (34) szabad fegyverviselés (3) szarkazmus (1) szdsz (4) szellem (1) szema (1) személyes (2) szociálisrendszer (9) szocializmus (16) szólásszabadság (12) szolgálati közlemény (4) társadalmi igazságosság (3) társadalom (40) tiltás (6) történelem (7) tudomány (6) tulajdon (2) tulajdonjog (3) Ukrajna (1) választás (11) vallás (4) vallásszabadság (1) válság (5) vasút (2) zsidók (2) Címkefelhő

Mit kéne csinálni 2.0

2016.03.11. 15:14 | stoic79 | Szólj hozzá!

Címkék: önvédelem reform társadalom szabadság állam polgár megmondás paternalizmus individualizmus középosztály

Bár már írtam erről a témáról, de érdemesnek tartottam lefordítani Jeff Deist (a Mises Institute elnöke) előadását is, ugyanis szerintem sok érdekes gondolatot megfogalmaz (bár a beszédben szereplő példák főleg az amerikai politikai berendezkedésre alapulnak, ezek szerintem könnyen átültethetőek a magyar helyzetre).

 

A témánk ma reggel egy picit különbözik attól, amit általában csinálni szoktunk. Azt a címet adtuk neki, hogy "Mit kéne csinálni?", ami eredetileg dr. Hans-Hermann Hoppe egyik, a Mises Institute keretén belül szervezett konferencián elhangzott előadásának címe volt még 1997-ben. Hoppe ezt kinyilatkoztatásnak szánta, de ez egyben egy kérdés is. Egy kérdés, ami rendszeresen feltesznek nekünk és mi is feltesszük egymásnak. Egy kérdés, amivel mi libertáriusok is nehezen birkózunk meg egy etatista apologéták által uralt világban. A Mises Institute-ban ezt rendszeresen felteszik nekünk: mit csináljunk? Mit tehetünk, hogy visszavágjunk az államnak? Értjük a problémát - ebben jók vagyunk -, de mi a megoldás? Mit tehetünk a jelenlegi körülmények között, hogy egy józanabb és liberáriusabb világot építsünk? És ugyanennyire fontos kérdésként feltehetjük azt is, hogy hogyan találhatjuk meg a szabadság azon mértékét ma, hogy még a mi életünkben is szabadon tudjunk élni?

Így ahelyett, hogy az állam egy adott aspektusának problémáját tárgyalnánk meg, ma arra szánjuk az időt, hogy taktikákat, stratégiákat és ötleteket tárgyaljunk meg azzal kapcsolatban, hogy mit kéne csinálni. Ezért egy picit változtattunk pár dolgon, több rövidebb előadást ütemeztünk be, ahol a kérdésekre is rengeteg lehetőség lesz. És szerveztünk egy beszélgetést, ahol sok érdekes egyéniség lesz, akiknek rengeteg gondolatébresztő ötlete lesz ezzel a témával kapcsolatban.

Az én meglátásom szerint amikor arról beszélünk, hogy mit kéne csinálni, vagy amikor libertáriusok erről beszélnek, a beszélgetés témája általában négyféle stratégia körül forog. Ezek egyike sem zárja ki a másik hármat, több átfedés is van köztük, és szerintem többen is úgy véljük, hogy párhuzamosan többet is lehet preferálni. Ettől függetlenül minden megközelítést betehetünk ezen négy megoldási módszer valamelyikéhez.

Politikai megoldás

Az első lehetőséget politikai megoldásnak nevezem. Erre van egy konkrét kifejezés is: "a rendszeren belül dolgozni". Ezen módszer melletti érv érthető és körülbelül a következőképpen néz ki: "Figyelj, az állam és az a politikai rendszer, ami azt körülveszi elkerülhetetlenek a valódi életben. Így a libertáriusok nem állhatnak csak úgy tétlenül a partvonalon kívül, amíg a politikusok azt csinálnak, amit csinálnak - elveszik a szabadságodat -, hanem meg kell szerveznünk magunkat és politikailag aktívaknak kell lennünk. Esetleg egy harmadik párt égisze alatt - például a libertárius párttal - vagy pedig a republikánus párton belül dolgozva. Ugyanis akár elfogadjuk, akár nem a politika belefolyik az életünkbe." Ebből a szempontból a politikai cselekvésre úgy lehet tekinteni, mint egyfajta önvédelemre. Valamire, amibe belekényszerítettek minket. Észrevettem, hogy azok a libertáriusok, akik ezt gyakorolják, a politikai cselekvést nemzeti szinten képzelik el. Hogy egy nemzeti szinten elfogadott elnökre van szükség, aki az arca lehet a mozgalomnak. De megfontolandó az egyes államokon belüli politikai cselekvés is.

Bevallom ez roppant csábítóan hangzik különösen azon libertáriusok számára, akik "sietnek". Tudják, van egy szavazat, ami kézzel fogható. Végső soron - legalábbis elméletileg - a politikai megoldás hasonló ahhoz, amit a progresszív baloldal gyakorolt az elmúlt évszázadban, csak ellenkező előjellel. Ha engem kérdeznek, a politikai megoldás - legalábbis nemzeti szinten (erre később kitérünk) - a legkevésbé vonzó számomra. Ha arra gondolunk ugyanis, hogy mennyi időt, energiát, pénzt és emberi erőforrást fektettek abba, hogy a politikai és jogalkotási harcokat megvívják, akkor az eredmény igen megrázó. És mi lett ezeknek az eredménye? A XX. században a politikai szférán belül a baloldali progresszívok teljes mértékű győzelmet arattak. Minden, amire gondolni tudunk - a központi bank, jövedelemadó, a "New Deal" programok, a különböző társadalompolitikai programok - hatalmas politikai győzelmek voltak, amik az országot örökre megváltoztatták. Ma a progresszív század után minden átpolitizált. Egészen onnantól, hogy fogadhatunk-e a Fantasy Football-ban online egészen addig, hogy egy transznemű személy melyik vécét használja minden politikai kérdés lett. Azaz manapság minden egyes emberi tevékenységgel kapcsolatos kérdést úgy kell feltenni, hogy "mit csináljon az állam"? Mit tegyen az állam ebben a kérdésben? Soha nem az, hogy egyáltalán az államnak be kell-e avatkoznia? És szerintem ezt el kell fogadnunk, nevezetesen hogy a progresszívak nyertek a politikai megoldások terén.

Stratégiai visszavonulás

A második lehetőség, amit a libertáriusok számára felmerül úgy lehetne nevezni, hogy stratégiai kivonulás. Talán hallottak a benedeki opcióról, amit manapság katolikus körökben gyakorolnak sokan. Ezek olyan katolikusok, akik nem örülnek az új pápának vagy nem örülnek annak, ahogy az egyház a mai időkben üzemel. Ezek a katolikusok beszélnek a benedeki opcióról mint lehetőségről. Természetesen ide tartozik a Veszett világ ("Atlas Shrugged") is, amiben Ayn Rand írt olyanról, hogy "Going Galt", ami lényegében a kapitalisták sztrájkja volt. Azaz ez a megközelítés azt jelenti, hogy szegregáljuk, elválasztjuk magunkat a társadalomtól és a politikai közegtől is. Ez azon alapszik - amiben van némi igazság -, hogy a jelenlegi társadalmi közegben a változtatás mind politikailag, mind kulturálisan reménytelen, így bármilyen kísérlet arra vonatkozólag, hogy belefolyjunk egy olyan játszmába, ahol jelentős ellenszélben kell küzdenünk egyszerűen buta döntés. Úgyhogy jobb visszavonulni - legalábbis egy időre - és az életünket annyira az állami befolyás peremén felépíteni, amennyire ez lehetséges. Ebben az értelemben ennek a módszernek van egyfajta csábító taktikai vonzata is. Hasonlóan ahhoz, mint bizonyos küzdősportokban ahelyett, hogy az ütést egy az egybe fogadjuk oldalra söpörjük, hogy ne találjon el minket.

A stratégiai visszavonulásnak több formája is lehetséges, ugyanis ez lényegében többféle alternatíva összessége. A teljes kivonulástól kezdve egészen kicsi életvitelbeli változtatásokig bezárólag többféle lehet. Ez sok esetben tényleg azt jelenti, hogy fizikailag elhagyod azt a helyet, ahol eddig éltél vagy dolgoztál. Erre vannak példák is: New Hampshire-ben a Free State Project, vagy egy nem rég elindított projekt Európában Liberland, ezen kívül van még "seasteading", illetve néhány libertárius elven alapuló földfoglalás Dél-Amerikában. Van egy interjú Murray Rothbard-al, ahol a "seasteading" volt a téma és ott viccesen megjegyezte, hogy "nem akarok élni egy ... szigeten."Úgyhogy nem volt Rothbard ennek nagy rajongója, de nem feltétlenül kell egy szigetre mennünk, a visszavonulás más formában is megtörténhet. Néhány libertárius olyan életmódot választ, aminek során nincsenek a rendszer szemei előtt - vagy szó szerint, vagy átvitt értelemben. Például a prepper mozgalom ugyanúgy járható út, aminek során stratégiailag önellátást valósítunk meg, és ahol egyszerűen egy távoli területre, például valamilyen vidéki tájra költözünk. Egyáltalán eltávolodni az amerikai életforma végtelen fogyasztásra és adósságra épülő világától szintén járható út. Hívhatjuk úgy is, hogy ne éljünk nagy lábon. Ez sok esetben lehetővé teszi a liertáriusok számára, hogy boldogabb életet éljenek és minimalizálja az állam szabályozó és adóztató apparátusával való érintkezést is. És természetesen ott az otthontanulás ("homeschooling") lehetősége is, ami talán a legjobban képviseli a libertárius stratégiai visszavonulást. A mai modern időben milliónyi gyerek és szülő számára biztosítja annak a lehetőségét, hogy elkerüljék az állami oktatási rendszert. De a visszavonulás akár lehet olyan egyszerű dolog is, mint hogy nem figyelünk az állami médiára, úgymond kilépni a minket körbevevő digitális fehér zajból. És végezetül lehet szó önkéntes száműzetésről is ("lábbal szavazás"), ami egy hosszú idők óta bevált stratégia és aminek során az ember elhagy egy zsarnokoskodó államot. Ez megtörténhet országon belül - amikor valaki egy magasabb adókat kivető államból átmegy egy alacsonyabb adókat kivetőbe - vagy nemzetközi szinten is. Manapság több tízezer ember van, aki nem csak elmegy másik országba, de visszavonja állampolgárságát is. És biztos vagyok benne, hogy az itt lévők között is van olyan, aki legalább gondolkozott ezen a lehetőségen. És ki ítélné el, azt a fiatalt, aki ezen gondolkodik? Elnézve, hogy az USA milyen állapotban van.

Szívek és elmék

A harmadik lehetőség amit gyakran emlegetünk a "szívek és elmék" stratégiája. Ez tulajdonképpen oktatást jelent. Meggyőzni embereket. Ez a megközelítés is több elemet tartalmaz. Lehet szó felsőfokú oktatásról, hagyományos médiában vagy közösségi oldalakon történő szereplés, vallás, könyvek és cikkek, beszédek és irodalom, még a popkultúra is. Ez a stratégia a fő oka annak, hogy olyan konferenciákat tartunk, mint ami ez a mostani is. A szívek és elmék stratégia az oktatásról, meggyőzésről és marketingről szól minden szinten. És szerintem ezen a területen a Mises Institute érte el a legjobb eredményeket. Ez a stratégia arra alapszik, hogy nem érhetünk el jelentős eredményeket vagy változást a világban anélkül, hogy a társadalom jelentős része ne vetkőzze le hibás beidegződéseit és ne fogadja el az általunk ésszerűbbnek gondolt javaslatokat, különösen a politika, a közgazdaságtan és társadalompolitika területén. A politika egy késleltetett indikátor, amit a kultúra határoz meg, így érdemesebb a közvetlen okokkal, mintsem a tünetekkel foglalkoznunk. És hasonlóan ahhoz, ahogy a progresszív baloldal elfoglalta nyugaton az intézményeket, az akadémiát, a médiát, a kormányt, a templomokat, Hollywood-ot, a kiadókat, a libertáriusoknak arra kell koncentrálniuk, hogy ezeket az intézményeket visszaszerezzék. Ezek után nem meglepő, hogy ennek a stratégiának az egyik verziója, hogy embereket kell ezen intézményekbe - akadémia, pénzügy, média, vallás - küldeni, aminek során az állam támogatottságának alapjául szolgáló ideológia gyökerét tudjuk támadni. Őszintén szólva ez - az ország intézményei elleni ilyen jellegű támadás - egy igen kimerítő feladat. Ez egy hosszú távú játszma. De az érv mellette az, hogy amíg nem győzünk meg embereket, addig lényegtelen, hogy kiket választunk meg, milyen törvények lesznek megszavazva, vagy hogyan intézzük a karrierünket, az etatista mentalitás újra és újra felszínre fog jönni, hogy fellépjen ellenünk. És szerintem az állami oktatás színvonala egy jó lehetőséget biztosít számunkra, hogy embereket győzzünk meg.

A mai digitális korban megvan az a lehetőségünk, hogy átnyúlva a hagyományos csatornák felett közvetlenül elérjünk embereket, és megmutassuk neki az osztrák közgazdaságtan és a libertárius gondolatkör elemeit olyan módon, ahogy korábban elképzelni se tudtuk. Úgy gondolom, hogy ez a stratégia sokak számára vonzó lehet, de csak hosszú távon működik, nem fogja gyorsan megoldani a problémákat. Ez józan gondolkodású embereknek való, akik hajlandóak hosszú távon gondolkodni.

Ellenállás

A negyedik lehetőség, ami fel szokott merülni libertárius körökben az az ellenállás. Itt konkrétan polgári elégedetlenségről vagy agorizmusról beszélünk. Ebbe beletartozik az adólázadás, adóelkerülés, a szabályok be nem tartása, a fekete piac igénybevétele. Ezen kívül a technológiát is a segítségünkre hívhatjuk. Már több harmadik vonalbeli lbertárius erre fókuszál: titkosítás, digitális pénzek, vagy az olyan platformok, mint például az Uber, ami kifejlesztése pillanatában jogilag a szürke zónában szerepelt. Az agorizmus volt a néhai libertárius gondolkodó Sam Konkin elsődlegesen javasolt stratégiája, aki arra buzdította az embereket, hogy kerüljék meg az államot és szenteljék életüket olyan tevékenységeknek, amik a fekete vagy szürke piacon találhatóak így kerülve el a szabályozást és az adózást. Ezt úgy nevezte, hogy ellen-közgazdaságtan ("counter economics"). Az agorizmust többen is kritizálták, köztük Murray Rothbard, aki szerint Konkin ellenszenve a bérmunka és a fehér gazdasággal szemben maga piacellenes, hiszen mit tud az agorizmus nyújtani az átlagos munkásnak, hogy lehet bizonyos termékeket és szolgáltatásokat - pl. acélt vagy autókat - előállítani az agorizmus keretein belül. Rothbard szerint az agorizmus gyakorlói figyelmen kívül hagyják a gazdaság jelentős részét, hogy csak egy kis szeletére koncentráljanak. Legyünk őszinték, az agorista életvitel - pl. jogosítvány vagy ingatlan nélkül élni - nem lenne annyira népszerű. Ami az új technológia alkalmazását illeti az állam megkerülését - például digitális pénz segítségével - én abszolút támogatom, és minden egyes olyan fejlesztés, aminek segítségével az állam kevésbé tud minket uralni egy praktikus megoldás, amit természetesen ünnepelnünk kell. Ettől függetlenül óvakodjunk attól, hogy a technológiai fejlődésben bízunk, ugyanis az a technológia, ami a privát szféra védelmét, illetve tranzakciók vagy emberek helyzetének elrejtését szolgálja felhasználható az állam és annak titkosszolgálata számára is. És semmilyen technikai fejlesztés nem tudja megválaszolni azt az alapvető kérdést, hogy az emberek élete hogyan szerveződjön.

Végezetül

Ez a négy alapvető megközelítés - politikai aktivitás, a visszavonulás, szívek és elmék, ellenállás - ad egy keretet arra vonatkozólag, hogy milyen taktikát alkalmazzunk egy nem szabad világban, hogy mit is kéne csinálni. Ezzel visszatérünk a már korábban emlegetett Hans-Hermann Hoppe-hoz és beszédéhez - javaslom, hogy olvassák el. Ez tényleg egy nagyon érdekes téma és Hans meglátásai kiválóak. Felhívnám a figyelmet, hogy ezt a beszédét 1997-ben adta elő, amikor a digitális fejlődés még csak gyerekcipőben járt, a közösségi oldalak és a mobileszközök még nem léteztek, és lényeges központosító események nem történtek meg: az euró bevezetése, a szeptember 11-ei támadások, háború Irakban és Afganisztánban, a 2008-as válság, Greenspan és Bernanke túlzott monetáris beavatkozása, Obama beiktatása, a politikai korrektség kultúrájának erőteljes terjeszkedése nyugaton - ezek egyike sem volt még 1997-ben. És ezen események mindegyike erősítette a központi államhatalom mértékét és kiterjedését. De még innen visszatekintve az 1997-es időszakra, amit a maihoz képest szabadnak is nevezhetünk, Hoppe fókuszában a politikai erő centralizációjával szembeni harc volt, bármilyen formában jelenjen is meg. Sőt szerintem a decentralizáció az az összekötő elem, ami összekapcsolja az itt említett négy taktikai megoldást. Egy elv van, és csakis egy, amit a libertáriusoknak alkalmazni kell, amikor valamilyen stratégiát választanak és ez pedig a következő: az állami hatalom radikális decentralizációjának kell lennie a legfőbb célunknak. A XX. század - a progresszív század - a korábban nem látott mértékű centralizáció időszaka volt. Ezt látjuk Washingtonban, Brüsszelben, az ENSZ-ben, a FED-ben, az ECB-ben. A mi feladatunk ennek a trendnek a megfordítása, és annak a megteremtése, amit Hoppe "implicite kivált területeknek" nevezett ("implicitly seceded territories"). Ő egy alulról építkező stratégiát vázol fel, amit az általa "természetes eliteknek" nevezett emberek vezetnek. Általában amikor elitekre gondolunk, akkor elsősorban a politikai osztályra, a kapcsolatokkal rendelkező emberekre és milliárdosokra (pl. Zuckerberg) gondolunk, de Hoppe a természetes elitek alatt mást ért. A természetes elitekbe nem tartoznak bele a politikai osztály tagjai vagy az udvari értelmiségiek, hanem olyan helyi lakosok a tagjai, akik elértek valamit valamilyen területen. Ezek a természetes elitek egyensúlyozzák ki a központosítókat és ők az élenjáró harcosai az alulról szerveződő forradalomnak. Hoppe szerint ennek a forradalomnak három kulcsfontosságú eleme vagy stratégiája van.

Az első, hogy a védelmet és az igazságszolgáltatást demonopolizálni kell. Ez a legnehezebb feladat a libertáriusok számára, nem? Amellett érvelni, hogy a rendőrség, a bíróság és a hadsereg ne a központi hatalom alá legyen rendelve. De Hoppe szerint ez feltétlenül szükséges, ugyanis egy valóban szabad világ sosem jöhet létre, ha ezek a funkciók a központi kormányzat alá tartoznak, ugyanis nem bízhatunk meg az államban, ha csak nekik van ügyvédjük, fegyverük és börtönük.

A második, hogy a politikai decentralizációt feltétel nélkül kell végrehajtani, de tesz egy kivételt: ha egy szavazás - különösen helyi témákban - erkölcsileg igazolható mint esetleges önvédelem - amit furcsa egy olyan anti-demokrata szájából hallani, mint Hans Hoppe.

A harmadik, hogy a demokráciát mint fogalmat támadni kell és nevetségessé tenni, akkor és amikor az lehetséges. A magántulajdon adja egy szabad társadalom alapját, míg a többségi uralom - a szavazás - egy olyan rendszert hoz létre, ami lehetővé teszi a magántulajdon elrablását és mint ilyen a Hoppe által elképzelt szabad társadalom antitézise.

Mindezek után mindenkit arra bátorítanék, hogy olvassa el dr. Hoppe cikkét. Azt hiszem, hogy meg tudja változtatni azon nézetünket, ahogy az előttünk álló feladatokat látjuk.

Végezetül hagy olvassak fel egy idézetet Rod Drehertől, aki az American Conservative nevű lapban írt a már korábban említett benedeki opcióval kapcsolatban. Ebben cikkében Róma bukásáról ír: "Róma bukása hatalmas veszteség volt. Az emberek elfelejtettek olvasni, földet művelni, hogyan szervezzék meg magukat, hogyan építsenek házakat, hogyan kereskedjenek, sőt egyáltalán azt is, hogy mit jelent embernek lenni." A mai világ vajon annyira az etatizmus csapdájába esett, hogy elfelejtettük, hogyan legyünk szabadok? Úgy élünk, mint Benedek, egy új sötét korszak kezdetén? Vagy egy forradalom, egy radikálisan decentralizált Hoppe-féle forradalom van előkészülőben? Ezt jelzi-e a központi hatalommal és az általuk képviselt elavult határokkal szembeni fellépés, amit a világ különböző pontjain tapasztalunk? Vagy a politikai elitekkel, bankárokkal, az EU-val, az IMF-el, az euróval, a bankok kimentésével és "crony kapitalizmussal", a politikai korrektséggel, a mesterségesen létrehozott migrációval, a drogellenes törvényekkel szembeni ellenszenv ennek köszönhető? Ezek csak elszigetelt esetek vagy egy világméretű mozgalom részei, aminek célja a politikai decentralizáció? A jövő még nincs megírva, úgyhogy ezt nem tudjuk. De szerepet vállalhatunk benne. Csak emlékezzünk arra, hogy minden jól működő társadalmat, minden fejlett liberális társadalmat olyan emberek hoztak létre, akik távlatokban gondolkodtak. Olyan távlatokban, amik saját életükön is túlmutattak. És általában ezek a társadalmak nehéz körülmények és nélkülözések között jöttek létre. Olyan körülmények között, amikkel várhatóan nekünk nem kell szembesülnünk életünk során. Így hallgassunk a jobbik énünkre és a "Mit kéne csinálni?" kérdést fogalmazzuk meg állításként. Köszönöm szépen.

A bejegyzés trackback címe:

http://liberatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr368465418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.